Idegbajt kapunk, mert nem indul a kocsi

Victoria
Vágólapra másolva!
Dübörgő technóra lendül mozgásba a kamera. Stroboszkópos fények villódzanak; homályos sziluettek imbolyognak a négynegyedes lüktetésre. Az impresszionista kép egyszer csak kiélesedik, és alakot ölt egy lány. Körülményesen copfba fogja a haját, majd önfeledten ugrál tovább a zenére. A kamera megtalálta a tárgyát, a film pedig a címszereplőjét. Úgy hívják, Victoria, és innentől kezdve száznegyven percen keresztül nem tévesztjük szem elől.
Vágólapra másolva!

A Victoria, mely az idei Német Filmdíjon bezsebelte az összes fontosabb díjat, és elvitte a legjobb filmnek járó szobrot, egyetlen, vágás nélküli snittből áll. A film marketingje - érthető okokból - erre a tényre épít, még a poszteren lévő szlogen is azt hirdeti: "Egy lány. Egy város. Egy éjszaka. Egy felvétel."

Egy lány. Egy város. Egy éjszaka. Egy felvétel. - Victoria Forrás: Vertigo Média

Manapság kifejezetten nagy divatnak örvend hosszú, trükkös, vágás nélküli snittekkel ámulatba ejteni a nézőket. Gondoljunk csak a Gravitáció húsz perces nyitójelenetére, az idei Oscar-díjas Birdman-re, vagy A törvény nevében című HBO-sorozat körberajongott razzia-jelenetére Matthew McConaughey-jel - lám, már a kis képernyőt is meghódítja a hosszú beállítás.

Természetesen nem a Victoria az első film, amiben egyszer sem nyisszan a vágóolló. Maga Hitchcock is kísérletezett ezzel a trükkel az 1948-as A kötél-ben, miképp az oroszok is előrukkoltak egy vágás nélküli filmmel 2002-ben (Az orosz bárka). Jó, jó, a Victoria készítői külön hangsúlyozták, hogy az eddig említett példákkal ellentétben ők nem csempésztek be a filmbe rejtett vágásokat.

Én mégis némi félsszel ültem be a moziba, attól tartva, nem lesz-e öncélú a technikai bravúr. Sikerül-e tartalommal, élettel megtölteni ezt a majdnem két és fél órás örökmozgót?

Jelentem, sikerült. Nem is akárhogy.

Nem véletlen, hogy a stáblistánál rendhagyó módon az operatőr neve jelent meg először, és csak utána következett a film rendezője, Sebastian Schipper. A kézikamerás megoldásokkal operáló Sturla Brandth Grøvlen emberfeletti munkát végzett, amiért önmagában dicséret illeti: a kamera végig a szereplőkre tapad, néha körülöttük kering, máskor vadul rángatózva lohol köztük, megint máskor kecsesen siklik utánuk. Szűk helyekre furakszik be, mindazonáltal a film helyszínéül szolgáló Berlin tágasságát is képes érzékeltetni. Ezalatt egyszer sem veszítjük el a fonalat, mindig tudjuk, hol járunk, és hogy mi történik éppen.

Néha kering, máskor lohol - Victoria Forrás: Vertigo Média

Schipper filmje olyan, mint egy nagy műgonddal megkomponált, virtuóz balett-koreográfia. Durva, hogy mindössze három nekifutásból sikerült is felvenni. A Birdman jobbára egy helyszínen játszódott; a Victoria szereplői egy népes európai főváros utcáin vándorolnak, gyalogszerrel, kocsival, vagy épp biciklivel. Huszonkét helyszínen zajlott a forgatás (oké, ezek néhány háztömbnyi távolságra voltak egymástól), százötven statisztával, három stáb vette a hangot, a hajnali órákban, természetes fényforrásokra hagyatkozva, gerilla módszerrel. Az, hogy ebből semmit nem venni észre, és hogy a végeredmény ennyire profi, lenyűgöző teljesítmény.

A Victoria ráadásul többféleképpen is kiaknázza a koncepcióban rejlő lehetőségeket. A szokatlanul hosszú beállításokat általában a feszültség fokozására szokás használni: nézőként hozzá vagyunk szokva, hogy előbb-utóbb jönni fog egy vágás;

minél tovább vonják meg tőlünk a váltást, annál feszültebben várjuk, hogy megtörténjen.

Schipper és Grøvlen szembemennek ezzel a trenddel - a film első felében nemhogy feszültség, de még érdemi cselekmény sincsen.

Buli van - Victoria Forrás: Vertigo Média

Miután Victoria (Laia Costa) hajnali négykor elindul hazafelé a szórakozóhelyről, ahol megismerkedtünk vele, leszólítja négy srác, akiket nem engedtek be a kidobók bulizni. A négyesfogat eleinte nem valami bizalomgerjesztő, ha az éjszaka közepén jönnének velünk szembe, tuti átmennénk az utca túloldalára.

Boxer, a szkínhed, Blinker, a nagy vagány, Fuss, a merevrészeg születésnapos: csupa balhés arc. Amikor megtudják, hogy Victoria madridi származású, és nemrég költözött Berlinbe, a csapat vezére, a nagydumás, sármos Sonne (Frederick Lau) addig csűri-csavarja a szót, amíg meggyőzi Victoriát, hogy tartson velük. Megmutatják neki az igazi Berlint, és elviszik azokra a titkos helyekre, amiket csak a helyiek ismernek.

Átmennénk az utca túloldalára - Victoria Forrás: Vertigo Média

Sétálgatás közben van időnk megismerni a szereplőket. Boxer elmeséli, hogy megjárta a börtönt, de fogadkozik, hogy jó útra tért. Victoria aranyos, ám némiképp kiszámíthatatlan csaj, aki közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik - vonzza a veszély, a veszélyes emberek. Sonne nem egy észlény, de jó a humorérzéke, és

élő egyenesben követhetjük végig, ahogy kipattan a szikra közte és Victoria között.

Újra megelevenedik a Mielőtt felkel a nap, csak ezúttal Bécs helyett Berlinben. Hőseink mászkálnak, fellógnak egy háztetőre, betépnek, megnyílnak egymás előtt.

A színészek egy tizenkét oldalas forgatókönyv alapján dolgoztak, és menet közben rögtönözték a teljesen életszerű párbeszédeket. Pedig itt aztán kilógna minden fals pillanat, hiszen a kamera egy percre sem tágít, nem lehet egy-egy rosszul sikerült felvételt újravenni, kivágni. (Egyedül akkor törik meg az illúzió, amikor az egyik szereplő zongorán játszik, de valószínűleg kevés nézőt fog zavarni, hogy a kézmozgás nem követi le pontosan a zenét.) Az, hogy cuki tört angolsággal beszélnek, vagy hogy sután egymás szavába vágnak, hebegnek-habognak, mind természetességet kölcsönöz a filmnek.

Kilógna minden fals pillanat - Victoria Forrás: Vertigo Média

Ehhez persze erős alakítások is kellenek - az jutott eszembe, milyen kínos, hogy nálunk alig akad olyan színész, aki nem hat mesterkélten a filmvásznon, a Victoria gárdája meg ilyen nehezített terepen egyszer sem bicsaklott meg.

És bár mindenki remekel, Laia Costa egyenesen szenzációs a címszerepben.

A spanyol színésznőnek a történet folyamán az emberi érzelmek teljes skáláját meg kell élnie, és ezernyi arcát mutatja meg Victoriának: naiv, mégis talpraesett; félszeg szerelmes, majd túlpörgött vadóc; sebzett lány, aki összetört álmainak szilánkjain tapos, majd átvedlik ijesztő szociopatává; eksztázisban tombol, majd a szemünk láttára omlik össze, de úgy, hogy taknya-nyála folyik. Mindeközben végig következetes marad, mindig értjük a motivációit, még akkor is, amikor ostobaságot csinál, és hagyja magát veszélybe sodorni.

Ezer arcát mutatja meg - Victoria Forrás: Vertigo Média

Sonnénak és barátainak ugyanis feladata van: törleszteniük kell egy régi adósságot, amit a forrófejű Boxer (Franz Rogowski) halmozott fel a sitten, végre kell hajtaniuk egy bűncselekményt, amibe sofőrként belerángatják Victoriát. A film ezen a ponton műfajt vált, a visszafogott, indie romantikázás kőkemény, magas fordulatszámon pörgő krimibe csap át.

Ekkor már összesűrűsödik a feszültség, megnőnek a tétek, és azon kapjuk magunkat, hogy

a film hátralévő részét karfát markolva izguljuk végig.

Rajtunk is eluralkodik a pánik, amikor a nyelvi akadályok miatt Victoria nem érti, miről vitatkoznak a gengszterek a srácokkal; a nagy akció után idegbajt kapunk, mert nem indul a kocsi, vagy rossz irányba kanyarodnak. Az adrenalin-hullámvasút végén egyik színésznek sem kell eljátszania a csontig hatoló kimerültséget.

Kőkemény krimibe csap át - Victoria Forrás: Vertigo Média

A Victoria sok szempontból A lé meg a Lola egyenes ági leszármazottja, de nekem az Adéle élete jutott róla eszembe: utoljára ott éreztem azt, hogy együtt lélegzek a főszereplővel, és olyan mértékben azonosulok vele, hogy a moziból kijövet alig tudok leválni róla.

Bár az élmény nagyrészt a koncepciónak köszönhető, én azt mondom, hogy a film még csak nem is igényelte volna feltétlenül a vágás nélküliséget, a sztori anélkül is megállt volna a lábán. Mert olykor azért indokolatlanul túlnyúlt egy-két jelenet, elfért volna néhány gyors ugrás, és

a száznegyven perces játékidő a maga koncentráltságával megviseli az embert.

De a végén, amikor megállt a kamera, azt kívántam, bárcsak újra nekilódulna, és ez a lényeg.