Nem kell ütni a nőt a bántalmazáshoz

2016.01.22. 18:42

Az én szerelmem című francia film terápia volt annak, aki elkészítette, és terápia lehet annak is, aki megnézi. Egy univerzális témát boncolgat ugyanis: a párkapcsolaton belüli lelki terrort. Elsősorban nőknek ajánlott, de nárcisztikus hajlamú, vagy bipoláris zavarban szenvedő férfiaknak is - már ha van rá esély, hogy szembenézzenek magukkal. Vincent Cassel mindenesetre tűéles tükröt tart nekik.

Ha egy női rendezői olyan filmet készít, ami női problémát boncolgat, kissé lenézően csak női filmnek szokás nevezni - és női nyafogást értenek alatta. Ha viszont háborús drámát forgat, mint Katheryn Bigelow a Bombák földjén-t vagy Angelina Jolie a Rendíthetetlen-t, akkor nem tudják hová tenni, miért és hogyan csinálta.

Hangsúlyosan női szemszögből - Emmanuelle Bercot Az én szerelmem című filmben

Forrás: Vertigo Media

A francia Maiwenn Le Besco (aki rég nem használja a vezetéknevét) mindkettőt kipróbálta. Legutóbbi filmje, a Polisse egy párizsi rendőrkapitányság ifjúságvédelmi osztályán játszódott - kemény téma volt nyers modorban. Legújabb játékfilmje pedig a saját házasságát meséli el vállaltan női szemszögből - puritán feldolgozásban, az érzelmekre fókuszálva. Ahogy Jolie-nak (aki legutóbb szintén egy kamaradrámát készített férj és feleség konfliktusáról), úgy neki sem okozott gondot a műfajok közti váltás. De hozzá hasonlóan számíthat arra is, hogy a közönség nem egyformán értékeli majd a két munkát. Aki kedvelte a Polisse-t, csalódottan elfordulhat, és csak az marad vele, akinek épp elég akció egy filmben, ha egy nő szenved a kapcsolatában.

Az én szerelmem ugyanis a lelki bántalmazás nevű, mostanában gyakran emlegetett téma pszichológiai esettanulmánya, rosszindulattal tanmese. De mindegy is, divatos jelenség-e vagy sem, csak annyiban számít, hogy legalább van már neve, fel lehet ismerni, komolyan lehet foglalkozni vele. Mert nő legyen a talpán, akit egy nárcisztikus személyiségzavarral vagy bipoláris zavarral küzdő férfi karjaiba sodor az élet - ebben az esetben épp "a játékos" típus karjaiba.

Baklövés volt egy fickóval kezdeni - Vincent Cassel és Emmanuelle Bercot Az én szerelmem című filmben

Forrás: Vertigo Media

Mivel az ilyen férfiak elsőre lehengerlően kreatívak, érzelmekesek, könnyen és gyorsan elköteleződést mutatnak, és állandóan magas hőfokon lángolnak, nem sok nő tud ellenállni nekik - legyenek azok a nők bármilyen értelmes, intelligens, érett személyiségek. A film is egy harminc körüli (vagy inkább feletti), önálló egzisztenciával rendelkező, független csajt állít középpontba, aki egyszerűen csak nem volt résen. Mire felocsúdik, már többször megalázták, eldobták és megcsalták, és közben javában terhes.

Toni (Emmanuelle Bercot) jópár évvel később, egy síbalesetet követő rehabilitációs kezelésen kezdi felfejteni, hol hibázott, és minek lett az áldozata. Egy banális, álpszichológai lózung ébreszti rá, mi juttatta idáig. Szégyenteljes szembesülés. És miközben lassan megtanul újra lábra állni, lelkileg is felépíti magát. Nem valami eredeti párhuzam, viszont nagyon is életszerű. És aki Maiwenn munkáit valamennyire ismeri, tudja, hogy nem bonyolítja túl a dolgokat. A keresetlen, póztalan őszinteségben hisz, és az egyenes történetmesélésben. A filmjei témáját minden alkalommal először a saját bőrén teszteli - így tehát ezt a fajta párkapcsolatot is, ami a második gyereke apjához, a lapkiadó (vagy inkább életművész, playboy) Jean-Yves le Furhöz fűzte.

Kívülről persze könnyű azonnal látni, mekkora baklövés egy ilyen fickóval kezdeni, és akár csak egyetlen napig komolyan venni. A filmbéli Georgio (Vincent Cassel) első pillantásra is túl magabiztos, túl rafinált és túl domináns. Maiwenn-nek (és forgatókönyvíró társának, aki egyben a film női főszereplője, Emanuelle Bercot-nak) nem kellett sokat fantáziálnia a karakter megalkotásához: több vonását a való életből vették, és egy az egyben ültették át a cselekménybe.

Így például azt, hogy Georgio valójában sosem csak egy vasat tart a tűzbe: amellett, hogy egyfolytában modellekkel partizik, a volt barátnőjét - aki persze szintén topmodell - is “gardedámolja” (Jean-Yves le Fur esetében ez Karen Mulder volt, aki szépsége mellett idegösszeomlásairól és öngyilkossági kísérletéről vált híressé). És bár azonnal akar közös gyereket, de a függetlenségéhez is ragaszkodik, és a családi fészek mellett fenntart egy legénylakást is.

Kell neki a folyamatos pörgés - Vincent Cassel Az én szerelmem című filmben

Forrás: Vertigo Media

A zűrös anyagi háttér, a meghatározhatatlan hivatás, az őt körülvevő slepp és az életmódszerűen folytatott éjszakai bulizás mind-mind olyan motívumok, amiket Maiwennek tálcán kínált az élet. A filmbéli Georgiót és a valóságos Jean-Yves le Furt két dolog mozgatja: hogy a kiszemelt nőt magához kösse, de az ő szabadságán ne essen csorba; és hogy az adrenalin mindig a magasban legyen, és minden pillanat egy extatikus kisülésben teljen, mert retteg attól, hogy enélkül a szürke és kietlen vákuumba zuhanna. Netán szembe kellene néznie önmagával. 

Nehéz a filmet filmként nézni, mert a téma még annyira új a vásznon. A lelki bántalmazó nem tekinti magát annak, így a férfiak eddig nem ábrázoltak efféle történeteket. Ami a házasságon belüli pszichés terrorról megjelent filmen, azt többnyire szórakoztató szándékkal, thrillernek készítették (pl. Gázláng vagy A Manderley-ház asszonya), mintha a hétköznapi élethez nem lenne köze; vagy épp a fizikai erőszakkal foglalkozott (Enyém vagy, Most már elég), mintha hatásnak nem volna elég, hogy valakit lelkileg terrorizálnak.

A lelki bántalmazás új téma a moziban - Vincent Cassel és Emmanuelle Bercot Az én szerelmem című filmben

Forrás: Vertigo Media

Maiwenn viszont nemcsak azt mutatja meg, hogyan hálózták be, hányféleképpen kereste a megoldást, hogyan próbált alkalmazkodni, majd mennyit kínlódott és szenvedett, de azt is megmutatja, mit adott neki ez a kapcsolat, amiért sokáig maga sem akart szabadulni tőle, később pedig miért nem volt képes rá. Itt a válasz arra a sokak által feltett kérdésre, hogy miért nem hagyják el az ilyen férfit: mert az minden kísérletre beveti a teljes eszköztárát, hogy akit egyszer magához láncolt, az ne menekülhessen tőle.

Bár a film az áldozati szerepbe került nőt állítja középpontba Emmanuelle Bercot hiúságtól mentes játékában, a prímet mégis a férfi főszereplő, Vincent Cassel viszi. Nem nehéz felfedezni, mennyire testhezálló szerep ez számára: Monica Belluccihoz fűződő házassága alatt köztudottan nem éltek együtt, noha volt két közös gyermekük, és azt is többször hangoztatta interjúkban, hogy senki nem várhat hűséget tőle, még a világ legszebbnek tartott nője sem.

Testhezálló szerep - Vincent Cassel Az én szerelmem című filmben

Forrás: Vertigo Media

Nem csoda, hogy hibátlanul hozza az önző, arrogáns, megzabolázhatatlan hódítót, de az esendő, sebzett és sértett férfit is. Tulajdonképpen csak abban érez az ember némi disszonanciát, hogy túl nagyszabású jelenség egy ekkora filmhez: az egója szétfeszíti a vásznat. Miközben a rendező és főhősnője pici rezdülésekben, finom eszközökben gondolkodnak, Cassel úgy uralkodik a filmen, ahogy Georgio a kapcsolaton: kíméletlenül.

Talán ezért is választotta Maiwenn ellenpontjául a francia film aktuális szépfiúját, Louis Garrelt a teszetosza, melák Solel szerepére, aki Tony öccseként próbálja a józan észt képviselni. Ha nem is játszanak egy ligában, azért kellő súllyal tudják megjeleníteni a két szélsőséges férfitípust. Garrel pedig van olyan ismert és megkapó külsejű, hogy az ő egója boldogan elviseli, ha most csak mellékszereplő a történetben, és még annak se szép vagy vonzó. Üzenet a színészeknek, hogy még így is lehet emlékezeset alakítani.

Próbálja a józan észt képviselni - Louis Garrel Az én szerelmem című filmben

Forrás: Vertigo Media

Nem állíthatjuk, hogy Az én szerelmem filmes szempontból eredeti vagy releváns alkotás volna. Valószínűleg csak a Polisse-nak köszönheti, hogy bekerült a tavalyi cannes-i versenyprogramba olyan nagyszerű alkotások riválisaként, mint a Carol, a Saul fia vagy a Dheepan. (A Polisse ugyanis 2011-ben elnyerte a zsűri díját). De abból a szempontból igenis kiemelkedően fontos, hogy végre a nők is elkezdték a saját sztorijaikat mesélni, és ha egyelőre csak annyit érnek is el vele, hogy más nők önmagukra ismernek a történetükben, már akkor is volt értelme megcsinálni. Mert így Jean-Yves le Furnek vagy Vincent Casselnek eggyel nehezebb lesz a játszmáihoz új partnert találnia.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK