Jake Gyllenhaalt úgy meggyötörték, hogy az kibírhatatlan

2016.11.22. 14:13

A kilencvenes évek elején lehetett kapni egy képregényt, a Bobót, melynek erdei manó főhőse imádta az uborkát. Ő mondta egyszer: „Mi a jobb az uborkás szendvicsnél? A kétuborkás szendvics.” Az Éjszakai ragadozók ékes bizonyítékkal szolgál, hogy ugyanez mennyire igaz Jake Gyllenhaalra és Amy Adamsre is: a szerepek megkettőződésével, emberrablással és gyönyörű emberek boldogtalanságával machináló thriller gonosz intellektuális, érzelmi és esztétikai játékra invitál minket, és tömény atmoszféráját sokáig nem rázzuk le magunkról. 

Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy a fikciónak jó esetben nemcsak az a célja, szerepe, hogy ideig-óráig kiszakítson minket a valóságból, elfeledtesse búnkat-bajunkat; valóban nagy hatást akkor gyakorolhat ránk, amikor önmagunkra, saját problémáinkra ismerünk olyan kitalált szituációkban, amelyek egyébként távol állnak tőlünk. Az Éjszakai ragadozók, Tom Ford erősen stilizált, hipnotikus melodrámája ennek az alapvetésnek egy szélsőséges esetét prezentálja, amelyben az írott szó gyilkosabb fegyver, mint a csőre töltött pisztoly. 

Amy Adams az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Austin Wright Tony and Susan című regényének adaptációjában Amy Adams egy Susan nevű gazdag galériatulajdonost alakít, akinek kongóan üres életét fenekestül felforgatja, amikor csomagot kap volt férjétől, Edwardtól. A csomagban az ex új regényének kézirata lapul, címe: Éjszakai ragadozók

Amy Adams és Tom Ford rendező az Éjszakai ragadozók forgatásán

Forrás: UIP Dunafilm

Ahogy Susan olvasni kezd, a könyv cselekménye megelevenedik előttünk egy betéttörténetben: a jámbor természetű Tony (Jake Gyllenhaal) feleségével (Isla Fischer, aki megszólalásig hasonlít Adamsre) és tinédzser lányával (Ellie Bamber) vakációzni megy, de három vidéki suttyó leszorítja a kocsijukat az országútról. A feszült szituáció rémálomba fordul, a bűnözők elhurcolják a nőket, az apa kálváriája pedig felkavaróan személyes húrokat pendít meg a kézirat előolvasójában. 

A film felváltva bonyolítja a regény lapjain kibontakozó hitchcocki thrillert és a főszereplő magánéleti válságát, megspékelve mindezt egy harmadik mellékszállal, egy új idősíkkal, amely Susan és Edward (szintén Jake Gyllenhaal) múltjába vezet, a megismerkedésüktől a párkapcsolat csúnya széthullásáig. 

Jake Gyllenhaal, Robert Aramayo, Aaron Taylor-Johnson és Ellie Bamber az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Tom Ford voltaképpen két filmet tapaszt össze, amelyek önmagukban aligha állnák meg a helyüket: az útszéli bosszúdráma nem volna több profi zsánergyakorlatnál, a jómódú fehér amerikaiak kiüresedettségéről, lelki-érzelmi sivárságáról pedig Philip Roth, Bret Easton Ellis vagy a Mad Men után nehéz bármi újat mondani. 

Ám ahogy a Memento vagy a Ponyvaregény pont a lényegét veszítené el lineárisan elmesélve, úgy az Éjszakai ragadozók is az elbeszéléstechnikai csavartól, a rétegek egymásra rímelésétől válik lebilincselő élménnyé. 

Ellie Bamber az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Ford és vágója, Joan Sobel mesteri arányérzékkel jelölik ki azokat a pontokat, ahol a film sínjei egyik pályáról a másikra váltanak, és ezzel vagy a tematikai párhuzamokat erősítik, vagy mini-cliffhangereket teremtenek, vagy a feszültséget oldják. Az aszfaltbetyárok és az ártatlan család kínzó lassúsággal, gyakorlatilag valós időben végbemenő pszichológiai játszmája például elviselhetetlenül nyomasztó, ám mivel néha Susan is besokall, és félreteszi a könyvet, olykor mi is fellélegezhetünk.

A betéttörténet ráadásul nem egyszerűen a regény sztorija, hanem a regény sztorija Susan fantáziáján átszűrve, ami egyből magyarázatot ad Gyllenhaal kettős szerepére: Tony „karakterét” olyannak látjuk, amilyennek az olvasója, aki automatikusan a volt férje arcát képzelte oda. Csak szakállasan, mert az férfiasabb. 

Jake Gyllenhaal az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Ford később végképp megkavarja a valóság szintjeit, mert Susan telefonál a lányának, és a betéttörténet egyik snittje, egy művészi elrendezésű, morbid meztelen tabló visszaköszön a lány testtartásában. Vajon ez is csak Susan képzeletének szüleménye? Ha igen, akkor semmit sem hihetünk el a filmnek. 

A filmnek egy nő a főszereplője, azonban éppúgy a modern maszkulinitás kérdéskörét járja körbe – részben komoly, részben szatirikus eszközökkel –, ahogy Ford előző filmje, az Egy egyedülálló férfi. Milyen elvárásokat támaszt az „erős férfi” sztereotípiája? Szükségszerű alkotórésze-e az erőnek az erőszak? Mi történik egy párkapcsolattal, ha a nő ráébred, hogy a párja romantikus, érzékeny lelkületét mégsem erénynek, hanem jellemhibának tartja? A film cinikus befejezése, ahol szimbolikusan összeérnek a szálak, és megértjük, miért kapta meg Susan a kéziratot, majdnem olyan sötét képet fest a szerelemről, mint a Holtodiglan

Jake Gyllenhaal és Michael Shannon az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Az eddig leírtak alapján úgy tűnhet, hogy a film a posztmodern köldöknézés, az öncélúság mintapéldája, ami, ha őszinte akarok lenni, valamennyire igaz is. De a divattervezői múltját kamatoztató Ford elegáns rendezése, a szemet gyönyörködtető, nem egyszer provokatív felvételek (a nyitójelenetben túlsúlyos pucér nők táncolnak lassítva az amerikai zászló színeiben), az érzelemgazdag, Bernard Herrmann kompozícióit megidéző zenei aláfestés, és nem utolsósorban az árnyalt színészi játék feledteti az esetleges modorosságokat.

Hálás feladat egy filmben több vagy többféle szerepet alakítani, ugyanakkor könnyű abba a csapdába esni, hogy a színész a külsőségekre hagyatkozva tegyen különbséget a figurák között: parókával, öregítő maszkkal, látványos deformitással. 

Gyllenhaal és Adams ezzel szemben minimalista eszközökkel valósítja meg ugyanezt, méghozzá parádésan: a nyúzott Tonyt és a bohó Edwardot az után sem keverjük össze, hogy előbbi lenyírja a szakállát, míg Adams olyan sugárzó, kicsattanó energiával tölti meg fiatalkori énjét, aminek híre-hamva sincs a kiábrándult, felnőtt Susanben. (Ha valaki az Érkezés után még kételkedik, hogy ez Adams éve, a pusztító erejű zárókép őt is meg fogja győzni.) 

Ford még a huligánok bandavezérét játszó, általam ez idáig faarcú antitalentumnak vélt Aaron Taylor-Johnsonból (Vadállatok, Godzilla) is elő tudott rántani egy fantasztikus alakítást. Szó szerint még a szeme sem áll jól, a Tonyval való végső konfrontációja során szinte lefolyik az arca, mintha Salvador Dalí megfestette volna a morális rothadást. 

De mindannyiukat lepipálja Michael Shannon a család eltűnésének ügyében nyomozó, magányos, lakonikus detektív szerepében, aki a puszta járásával és egyetlen apró gesztussal képes a tudtunkra adni egy magánéleti fordulatot, okafogyottá téve a későbbi szóbeli magyarázatot.

Az Éjszakai ragadozók egyedül ott bicsaklik meg, hogy nem vagyok biztos benne, nem igaz-e a film egészére is az, ami a betéttörténetre, nevezetesen, hogy egy sznob, elitista szerző valóságtól elrugaszkodott világnézetét tükrözi. Az, hogy a három bűnöző éppoly karikatúra, mint a Gyilkos túra elfajzott suttyói, jelentheti, hogy Edward sablonokban gondolkozik, és a film az általa írt sztereotipikus vidéki bugrisokon keresztül gúnyolja ki a nagyvárosi értelmiségiek fóbiáit. De a helyenként túlontúl patetikusra vett hangnem legalábbis felveti a kérdést, hogy Ford valóban ironikusnak szánta-e a film mesterkéltebb aspektusait. 

Jake Gyllenhaal és Michael Shannon az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Talán ezért is tartottam tőle, hogy egy szükségtelen duplacsavarral romba fog dőlni a kényes felépítmény. Az alkotók szerencsére mértéktartónak bizonyultak, és az okos befejezés kisimította az egyenetlenségeket. Így nemcsak a hűvös eleganciájú beállítások vagy Amy Adams káprázatos zöld ruhája vésődik bele az emlékezetünkbe, hanem a film által keltett szorongás sem szivárog el egy darabig a nézőből a megtekintés után. 

Jake Gyllenhaal a Mélyütés című filmben

Forrás: Fórum Hungary
Jake Gyllenhaalból kitört a vadállat

Egy vérben forgó szemű, megvadult izomkolosszus - ez lett a Mélyütésben a Brokeback Mountain szomorú szemű szerelmes cowboyából, a Donnie Darko fura fiújából és az Éjjeli féreg gátlástalan paraarcából. Határokat nem ismerő, elkötelezett alakítása újra nyomatékosítja, hogy Jake Gyllenhaal napjaink egyik legnagyobb és legsokoldalúbb színésze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK