Csak rontani sikerült A szépség és a szörnyetegen

A szépség és a szörnyeteg
Vágólapra másolva!
Az élőszereplős A szépség és a szörnyetegben az a jó, ami már a rajzfilmben is jó volt. A dalok, az ódivatú felfogásával együtt is szerethető történet, a rokonszenves főszereplők és a jópofa mellékalakok. És attól rossz, amit újonnan tett hozzá a feldolgozás. A sodró lendületű sztorit lomhává duzzasztva, a káprázatos színeket elszürkítve, a konfliktusokat túlbonyolítva tálalja, és nem tudott meggyőzni, miért volt érdemes újból hozzányúlni a régi meséhez.
Vágólapra másolva!

A Disney jelenleg gőzerővel dolgozik azon, hogy egész estés rajzfilmes katalógusuk minél több darabjából élőszereplős – pontosabban, az élő szereplőket CGI-jal összeházasító – feldolgozás készüljön. A Hamupipőké-vel és A dzsungel könyvé-vel megkezdett sort most A szépség és a szörnyeteg folytatja, és a remake bombasikere – minden idők hetedik legjobb amerikai nyitóhétvégéjével büszkélkedhet – megnyugtathatja a stúdiófejeseket, érdemes volt betáblázni A kis hableány, Az oroszlánkirály, a Mulan vagy a Dumbo újbóli feldolgozásait.

Emma Watson és Dan Stevens A szépség és a szörnyeteg című filmben Forrás: Fórum Hungary

De valóban érdemes volt? Mármint az anyagi vonzaton kívül. Azon kívül, hogy egy eladható, nosztalgiát keltő címmel tömegeket tudtak bevonzani a moziba, és ismét eladhatnak egy rakás ajándéktárgyat, játékfigurát, promóciós terméket. Vagy hogy a vizuális trükkökért felelős szakemberek bővíthetik a referenciavideójukat. Van-e eszmei, esztétikai többlet is az új filmben, akar-e mást, újat mondani, mint a klasszikus rajzfilm?

Míg a tavalyi A dzsungel könyvé-nél fel véltem fedezni ilyen irányú törekvéseket, A szépség és a szörnyeteg nem tudott meggyőzni saját létjogosultságáról. A Bill Condon rendezte film szinte szóról szóra, beállításról beállításra, indigópapírral másolja át az eredeti sztorit. (Tudom, Jean Cocteau már 1946-ban filmet készített a tizennyolcadik századi tündérmeséből, de ennek a mostani feldolgozásnak egyértelműen az 1991-es Disney-rajzfilm az eredetije.)

Adott a felfuvalkodott herceg (Dan Stevens), aki nem nyújt menedéket egy csúf vénasszonynak álcázott tündérnek, mire az átokkal sújtja a kastély népét: a herceget szörnyeteggé változtatja, szolgálóit háztartási tárgyakká. Az átkot csak az igaz szerelem törheti meg, amelynek esélye a szomszéd falu csodabogara, Belle (Emma Watson) személyében nyílik meg, miután a lány önként vállalt fogsággal a szörny kastélyába kerül.

Dan Stevens és Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmben Forrás: Fórum Hungary

Ezt a Belle-t már meglegyintette a huszonegyedik század szele, szökni próbál, de végső soron a már ismert utat járja be, amíg megszelídíti a dühös temperamentumú, még egy fokkal emósabbra vett fogvatartóját. A forgatókönyvet jegyző Stephen Chbosky (Egy különc srác feljegyzései) és Evan Spiliotopoulos (A dzsungel könyve 2, A kis hableány 3 – A kezdet kezdete, Hófehér és a vadász 2) szemlátomást úgy nyúltak az alapanyaghoz, hogy érdemben ne változzon semmi, csak legyen minden nagyobb szabású. Legyen mindenből több.

Kezdve a játékidőt kitöltő percek számával: a 84 perces rajzfilmet 130 percesre duzzasztották fel. A plusz háromnegyed óra elenyésző arányban tartalmaz új jeleneteket, új mellékszálakat; javarészt a már meglévő párbeszédeket, fordulatokat, dalbetéteket nyújtották másfélszer hosszabbra. Nem véletlen, hogy a rajzfilm játékidejét annak idején szűkre szabták, a sztori természetes lefolyása nem indokolja a több mint két órát, ormótlanságra, lomhaságra ítéli a remake-et.

Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmben Forrás: Fórum Hungary

Akad néhány saját ötlet, amivel az írók árnyalni szándékoztak a rajzfilmet – és lett is volna mit –, ám az új tartalom inkább csak elvesz, semhogy ténylegesen hozzáadna a történethez. Minden okos észrevételre (Belle falujának könyvtára ezúttal kimerül négy-öt könyvben) jut egy-egy érthetetlen változtatás (míg a rajzfilmben szép gesztus volt a szörnytől, hogy bevezette Belle-t a könyvtárába, most azért viszi oda, hogy kioktathassa Shakespeare-ről).

Visszafelé sül el az az adalék is, amely – a hollywoodi popcornmozik fárasztó szokása szerint – tragikus gyermekkorral terheli Belle-t és a szörnyet is, hogy legyen valami közös bennük. Annyit nem tesz hozzá, ami jobban elmélyítené az egyébként elég egysíkú jellemeket, csak annyit, ami szükségtelenül megbonyolítja, összekuszálja a szereplői viszonyokat. Így történhet meg, hogy Belle a film végén olyasmiért bocsát meg az apjának, amiért egészen addig nem is neheztelt rá, a szolgálók pedig gyenge lábakon álló bűntudattal küszködnek.

Kevin Kline és Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmben Forrás: Fórum Hungary

Ezek csak apróságok, külön-külön talán nem is zavarnának annyira, és még együttesen sem teszik tönkre a filmet, amely, mint említettem, különben sem nyugszik hibátlan alapokon. Az írói balfogásoknál sokkal többet árt Bill Condon mértéktelensége, amely a mai blockbusterek silányabbik részére jellemző súlytalan, örömtelen CGI-orgiával párosulva épp azt a varázst csapolja le, ami miatt szerethető tud lenni a Disney-mese.

Rémes döntés például, hogy kiszívták a színeket a szörny kastélyából, a monokróm palettán a szürke ötszáz árnyalata telepszik rá még az aranysárga gyertyatartóra is.

Honnan jött ez az idióta ötlet, hogy egy musicalbetétekkel dolgozó mesefilm színvilágának egy Tarr Béla-filmre kell hajaznia?

Kit kell elrabolni és egy kastély tömlöcébe zárni, hogy leszoktassuk erről Hollywoodot? Azt, hogy Belle fényt visz a szörny komor életébe, anélkül is meg lehetett volna oldani, hogy megfosszanak az élénk, erőteljes színek által kiváltott örömérzettől. (Teszem azt, úgy, hogy a kastély fényesebb lesz. Fényesebb, nem pedig színesebb.)

Dan Stevens és Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmben Forrás: Fórum Hungary

Nem szépek továbbá a számítógéppel animált szereplők sem. Hovatovább, csúnyák. A szörny CGI-arcvonásai teljesen műviek, kevesebb emberi érzelmet fedezhetünk fel a tekintetében, mint a rajzolt változatban, és mivel Belle ezúttal hús-vér személy, élesebb a kontraszt. A film számos alkalommal nem tudott meggyőzni róla, hogy Emma Watson nem a semmire reagál, ez megtöri az illúziót. Cserébe Condon olyan mértékben túlhajszolja a bombasztikusságot, amitől egyes jelenetek – legfőképp a híres Légy a vendégünk!, az elvarázsolt személyzet Broadway-produkciója – értelmezhetetlenné, követhetetlenné, befogadhatatlanná válnak.

A film azonban még az elhibázott döntések és megoldások ellenére sem teljes katasztrófa, ez pedig egyes-egyedül annak köszönhető, hogy az eredetije egy jól összerakott, működő mese. Elvégre, a Billie Jean-t valamilyen szinten még akkor is élvezni fogjuk, ha egy közepes zenészekből álló Michael Jackson tribute zenekar játssza el, akik csak ímmel-ámmal tudják tartani az ütemet. Condonék tribute zenekara visszafoghatta volna az öncélú improvizálást, de szerencsére tudták, hogy a nézők azokat a dalokat szeretnék hallani, amelyeken felnőttek.

A rajzfilm zeneszerzője, Alan Menken, valamint az AIDS-ben elhunyt eredeti dalszövegíró, Howard Ashman szerzeményei most is ugyanolyan üdék és fülbemászóak, mint huszonhat évvel ezelőtt. (Az új dalok, melyeket Menken ezúttal Tim Rice-szal közösen szerzett, nem maradandóak, de nem is lógnak ki.) Sajnos a szinkron miatt nem derült ki, hogyan énekel Watson, Stevens, vagy épp Ewan McGregor, aki a gyertyatartót szólaltatja meg, viszont visszahoztak pár hangot az eredeti szinkronból, jó volt hallani Balázs Péter orgánumát.

A sztárparádéból – a bűvös tárgyak szerepeiben feltűnik még Ian McKellen, Emma Thompson, Stanley Tucci vagy a Broadway-sztár Audra McDonald – így lemaradunk, csak a film utolsó perceiben kapunk némi ízelítőt belőlük. Pedig beszédes, hogy a legélvezetesebb alakítást egy teljes mértékben élő szereplő nyújtja: Gaston, a beképzelt bájgúnár eleve hálás figura, és Luke Evans az utolsó cseppig kisajtol belőle minden poénforrást, élvezettel farag még elnagyoltabb, még szórakoztatóbb karikatúrát a narcisztikus, hetvenkedő katonából.

Emma Watson és Luke Evans A szépség és a szörnyeteg című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az új A szépség és a szörnyeteg nem ártalmas film, nem háborít fel a sikere, de nem is hozta meg a kedvem a Disney küszöbön álló feldolgozáshullámához. A Disney-mesék nem szent tehenek, érdemes lehet modernizálni, újragondolni őket. De egy efféle szolgai másolat csupán arra elég, hogy felidézze bennünk, egyszer már láttuk ezt jobban is. Szebben. Sokszínűbben.