Ez a zöldfülű csaj a legnagyobb sztárokat is lepipálja

2017.10.06. 13:02

Orosz alapanyagból készült, de az angol romantikus dráma műfaját állítja a feje tetejére a Lady Macbeth. Shakespeare-hez nincs köze, ez a hősnő másfajta szörnyeteg. Olyan, akit megkedvelünk, mielőtt elborzasztana. A gonosz kompozíciók Kubrickot idézik, a főszerepet játszó, mindeddig ismeretlen Florence Pugh szenzációs.

Női antihősökkel is ritkán lehet találkozni a mozivásznon – tévében egy fokkal gyakrabban –, amorális hősnőket pedig, akiket nem nemes célok vezérelnek, és eszük ágában sincs szégyellni tetteiket, egyenesen nagyítóval kell keresni. Pláne, ha a filmjük arra ösztönöz, hogy másszunk be a fejükbe, értsük meg őket, netán azonosuljunk velük. Az elmúlt évekből csak egy-két példát lehet előbányászni a szemünk láttára szörnyeteggé váló nőkről (Charlize Theron a Pszichoszingli-ben, Anya-Taylor Joy A boszorkány-ban és Garance Marillier a Nyers-ben); ezek többnyire a horror műfajában döntögetiket a tabukat.

Charlize Theron a Pszichoszingli című filmbenForrás: UIP Dunafilm

De mi van akkor, ha a horrorisztikus női főszereplő egy kosztümös BBC-drámába téved? Mi van, ha már rég elkezdtünk szimpatizálni a főhőssel, amikor rémtettekre vetemedik? A Lady Macbeth már a címével, a rosszra csábító Shakespeare-szereplőre tett utalással is előrevetíti, hogy itt bizony nem adhatjuk át magunkat önfeledten a romantikus intrikáknak. Keményebb élmény vár ránk, riasztóbb és ridegebb, akár a kies brit mezőket korbácsoló szélvész.

Florence Pugh a Lady Macbeth című filmbenForrás: magyarhangya

A viktoriánus vidéki Angliában színre lépő Katherine-t (Florence Pugh) épphogy a szabadban kószálástól tiltja el újdonsült férje, Alexander Lester (Paul Hilton), akinek nem csak a hangja olyan, mint a ráspoly, hanem a személyisége is, és apósa, Boris Lester (Christopher Fairbank), aki még egy fokkal jobban megveti menyét. Saját érdekében ítélik szobafogságra, úgymond, nehogy megfázzon. Még véletlenül sem uralkodni akarnak felette, ugyan, dehogy.

A fiatal ara sivár elnyomásba, dögletes unalomba csöppen. Úgy kell erőt vennie magán, hogy ne aludjon el ülve a fogadásokon; férje hozzá sem akar nyúlni, legföljebb tisztes távolból maszturbál a meztelen lány látványára. Felüdülés, amikor a két férfit elszólítja otthonról a kötelesség; még üdvözítőbb, amikor Katherine összeakad az új lovászfiúval, Sebastiannal (Cosmo Jarvis). Sebastian egy dúvad – pont rá van szüksége. Hamar az ágyban kötnek ki.

Cosmo Jarvis és Florence Pugh a Lady Macbeth című filmbenForrás: magyarhangya

Láttunk már temérdek kosztümös drámát, sejteni véljük, mi lesz a folytatás. A szerelmesek boldogságának gátat vetnek a fojtogató társadalmi normák; Katherine beleőrül a kényszerű bezártságba, mint A sárga tapéta feminista hőse vagy a padláson rejtegetett Mrs. Rochester a Jane Eyre-ben. A Lady Macbeth kiindulópontja hasonló – szociális megfelelés kontra szabadságvágy –, mégis képes új szemszögből nézni, új irányba elvinni, ravaszul dekonstruálni a 19. századi kamaradrámát. Úgy megfogni, mintha először látnánk ilyet.

A filmnek van amúgy előzménye: a forgatókönyvíró, Alice Birch egy 19. századi orosz kisregényt, Nyikolaj Leszkov Kisvárosi Lady Macbeth-ét adaptálta. (A műből készült már Sosztakovics-opera, Andrzej Wajda-film, a kilencvenes években nálunk is színpadra állították a Katonában.) Okos változtatásokat eszközölt, amelyek javára váltak a filmnek: a kisregény felsőbbrendű, ítélkező, morális példázattá egyszerűsítő elbeszélői hangjának hanyagolása, a gyökeresen eltérő befejezés megnehezítik a dolgunkat, ha meg akarjuk ítélni Katherine-t.

Florence Pugh a Lady Macbeth című filmbenForrás: magyarhangya

Vajon a körülmények áldozata, vagy szociopata? Menet közben veszti el erkölcsösségét, vagy kezdettől benne lakozott az amorális kisördög, mint Walter White-ban Heisenberg? „És aki természeténél fogva sem különösen gyengéd, ebben a lelkiállapotban kétszeresen gonosszá válik...” – vélekedik Leszkov, de korántsem biztos, hogy a film is ezt az állítást támasztja alá. Vajon az elfajuló hatalmi játszmák ártatlan járulékos bábja-e Anna, a színes bőrű szolgálólány (Naomi Ackie), vagy maga is aktív intrikus?

A forgatókönyv és az elsőfilmes William Oldroyd rendezése mindenfajta kommentár nélkül tálalja a Lester-házban kibontakozó, groteszkbe hajló melodrámát. A színház világából mozgóképre átnyergelő Oldroyd egész elképesztő tudatossággal snitteli fel a filmjét. Minden centrális kompozíció mértani pontossággal van megszerkesztve: ha a kép közepére fókuszálunk, pusztán abból össze tudjuk rakni a sztori egy változatát. A színészek képkereten belüli pozicionálása ezer dialógnál is többet árul el a folyamatosan változó hatalmi viszonyokról.

A statikus kamera, mely csak a szabadba kilépve bokrosodik meg, lebilincselő pszichológiai-lélektani játékot folytat a nézővel. Az első negyedórában Katherine nézőpontjához ragaszt, hogy vele együtt mi is a bőrünkön érezzük az elszigeteltséget, majd később kimért, szenvtelen távolságtartással szemléli a perverziókat. Kiöli a melegséget a szenvedélyből, ám humorra lel a szadizmusban, az olyan pazar beállításokban, mint amikor a négykézláb mászó Annából csak a feje búbja látszik a vásznon. Stanley Kubrick is, Park Chan-wook is büszke lenne.

És akkor még nem beszéltünk Florence Pugh-ról, az év színészi felfedezettjéről. Utoljára Hailee Stanfield rúgta be az ajtót ilyen ellentmondást nem tűrően A félszemű-ben. Igaz rájuk ugyanaz az acélkeménység, hajthatatlanság, öntudatosság. Pugh nem apellál a szimpátiánkra, nem érdekli, mit gondolunk róla. Kicsinyes és akaratos; érzéki és érzéketlen. Fegyvere nem a grandiózus gesztus, hanem a célzott nüansz: kurta, gúnyos nevetései megsemmisítőek.

Christopher Fairbank, Naomi Ackie és Florence Pugh a Lady Macbeth című filmbenForrás: magyarhangya

„Akadnak olyan jellemek, amelyekre az ember, bármily régen találkozott is velük, csak borzadva tud visszagondolni” – így indul a Kisvárosi Lady Macbeth, Oldroyd, Birch és Pugh pedig mindent elkövet, hogy ennél ellentmondásosabb érzésekkel viseltessünk e jellem iránt. Feltárják, hogy vezethet tragédiához a viktoriánus díszletek mögötti hierarchia és erőszak, de nem mentik fel a ház úrnőjét; szimpatizálnak vele, de nem állítják be mártírnak. Amikor Katherine szemébe nézünk, nem kínál könnyű válaszokat. Merjük csak állni a pillantását.

Ez az írás a CineFest idején megjelent Ez a szép lány micsoda csúfságokra képes! című cikkünk kibővített változata.