Vágólapra másolva!
Van úgy, hogy egy tehetséges színész berobban a köztudatba, teljességgel elvarázsolja a nézőket és hirtelenjében minden szerepben őt szeretnénk látni. Óvatosnak kell lenni az ilyen vágyakkal, mert a végén még Hollywood valóra váltja őket. Az elhibázott szerepválasztások utáni csömört követő döbbenetben csak ámulunk, hogy hova lett egy ígéretes karrier. Idén Scarlett Johannsont járatják csúcsra a producerek, míg Nicole Kidmanből vagy Jude Lawból már sokaknak elege van. Szeretjük őket, aggódunk értük, ezért számbavettük a filmvilág négy leginkább túlfoglalkoztatott tehetségét.
Vágólapra másolva!

Ígéretes kezdetek: A tizenéves Scarlettre A suttogó mellékszerepében, a Tétova tinédzserek egyik zavarodott fruskájaként, vagy Gárdos Éva önéletrajzi ihletésű, Amerikai rapszódiá-jában lehetett felfigyelni, de egy tokiói kiruccanás volt az, ami mindent megváltoztatott. Az Elveszett jelentés egycsapásra az A-listás sztárok közé katapultálta az akkor húszéves Johanssont, melyre a nagyjából egy időben elkészült, Leány gyöngy fülbevalóval kritikai sikere is rátett egy lapáttal. A 2004-es Arany Glóbusz átadón, az egyik napról a másikra felkapott színésznőt, mindkét szerepért jelölték a Legjobb színésznő díjára.

Karriercsúcs: A nagy áttörést két kisebb, de korrekt szerep követte az In Good Company és a Love Song for Bobby Long című filmekben (rejtélyes módon hozzánk egyik sem találta meg az utat, még DVD-n se), majd úgy tűnt, hogy a hetvenéves Woody Allen újjászületik új múzsájának, Scarlettnek köszönhetően. A munkamániás mester több, mint tíz éve nem készített jó filmet, ám a Match Point rafinált forgatókönyve és az izgalmas szerepben remeklő, fiatal színésznő új reményt jelentettek.

Csömör: Már kongattuk a vészharangot, amikor Scarlett A sziget című orbitális buktában meresztgette bután a szemeit és futkározott derekasan homorítva. Az idei Arany Glóbusz-átadóra pedig még jelöltként érkezett, de az est vicceként távozott, miután Isaac Mizrahi riporter, a vörös szőnyegen, élő adásban nemes egyszerűséggel megcsöcsörészte a zavar legkisebb jelét sem mutató színésznőt. Scarlett kebleinek egyébként is jóval több figyelem jut mostanában, mint színészi képességeinek, sokan egyenesen azt tartják, hogy tehetsége valójában a dekoltázsában rejlik. Idén, télen, mégis három - első ránézésre - határozottan biztató projekthez adta a nevét; ám az újabb londoni közös munka Woody Allennel (Füles) csak egy középszerű, fáradt poénokkal teli variáció a Match Point-ra, míg Brian DePalma The Black Dahlia-ját épp a két főszereplő, Josh Hartnett és Scarlett (az életben a forgatás óta egy pár) hitelteleníti. A tökéletes trükk-ben, a változatosság kedvéért már megint két férfi osztozik rajta, és míg a Mementó, illetve a Batman: Kezdődik! rendezője (Chris Nolan) optimizmusra ad okot, az első amerikai kritikák épp ellenkezőleg.

Kiút?: A túlfoglalkoztatásnak, a sikerek elmaradozása ellenére sincs vége: jövőre Natalie Portmannel sertepertélnek majd VIII. Henrik (Eric Bana) híres lábikrái körül (The Other Boleyn Girl), majd a témánál maradva, a skótok királynője, Mária szerepébe bújik (Mary, Queen of Scots). Miért ne játszhatna tizenévest a The Nanny Diaries filmadaptációjában - gondolták a producerek, és szó van még Napóleon szerelemi történetéről, illetve egy női gladiátoros badarságról (Amazon) is Scarlettel kapcsolatban, aki közben a zenei slágerlistákra is szemet vetett, és éppen Tom Waits-feldolgozásokból készül albumot kiadni.

Scarlett Top 3: Elveszett jelentés, Match Point, Leány gyöngy fülbevalóval

Totális tévedés: A sziget, The Black Dahlia, Füles