Dolgozzanak csak a lúzerek

Vágólapra másolva!
Az Út a vadonba varázslatos történetében egy szép reményű fiatalember a jogi pálya helyett Alaszkát veszi a nyakába, összetörve ezzel szülei reményeit. A filmek persze rengeteg izgalmasabb megoldást kínálnak azoknak, akik nem akarnak beszállni a mókuskerékbe. Alapíts inkább anarchista-hálózatot, utazgass a hegyekben, írj egy regényt, vagy menj el egy évre strichelni! Brad Pitt, Keanu Reeves és Sean Penn alternatív karriertanácsaiért felelősséget nem vállalunk, de a filmek nem fognak csalódást okozni.
Vágólapra másolva!

Út a vadonba (2007, rendezte: Sean Penn)

Forrás: [origo]

Karrier helyett: A jó tanuló, jó sportoló Christopher McCandless (Emile Hirsch) úgy érezte, hogy hánynia kell a rá váró takaros polgári jövőtől és nem csinált valagot a szájából: megtakarításait jótékonysági célokra ajánlotta fel, hitelkártya nyissz, túrabakancs fel és irány a vadon!

Előnyei: A kalandok során átértékelődik a jó és rossz, olyan tájakra lehet eljutni, amikről nem is gondoltad, hogy léteznek és olyan emberek kerülhetnek az utadba, akik ha mást nem, szélesítik a látókörödet. Összességében, ha túléled, semmi nem lesz többé ugyanolyan.

http://www.youtube.com/v/UDorNilxPUY&hl=en


Hátrányai:
Alaszkában hideg van, medvék, kígyók és egyéb fenevadak leselkednek az emberhúsra, ráadásul hősünk intő példája is megerősíti, hogy nem minden ehető, ami az utadba kerül.

+ + +

Lakótársat keresünk (2002, rendezte: Cédric Klapisch)

Forrás: [origo]

Karrier helyett: A karriert abszolút nem zárja ki, sőt még jót is tesz neki egy tanulmányi ösztöndíj külföldön. Azzal persze senki se áltassa magát, hogy az Erasmus a tanulásról szól, főleg egy olyan városban, mint Barcelona. Xavier mindenesetre az eseménydús szemeszter után hajlandó lenne felölteni az élre vasalt öltönyt, de az nagyon szorítja ennyi izgalmas élmény után.

Előnyei: Felszabadító érzés kirohanni a kockaépületből a kockafejű emberek közül és nekiülni életünk regényének. A Lakótársat keresünk itt jótékonyan be is fejeződött és csak a három évvel későbbi folytatásból tudtuk meg, hogy Xaviert merre sodorták írói ambíciói.

http://www.youtube.com/v/R72FPiPbHEI&hl=en


Hátrányai:
Mindenki azt hiszi, hogy az ő Erasmusa volt a legkülönlegesebb, legvadabb, legregényesebb - még a kockaépület összes többi kockafejű dolgozója is.

+ + +

Edukators (2004, rendezte: Hans Weingartner)

Forrás: [origo]

Karrier helyett: Jó mókának tűnik éjjelente gazdag villákba betörni és a vagyontárgyak lenyúlása helyett meglepő és mulatságos formákba rendezni őket - egy stílusos lázadó így olvas be a felső tízezernek. Egy napon azonban a három berlini fiatal túlvállalja magát egy lelketlennek tűnő üzletember túszul ejtésével.

Előnyei: Ha egy egész társadalmi osztályt nem is lehet megleckéztetni, legalább egy címeres képviselőjét muszáj. Jan (Daniel Brühl) számára nem utolsó szempont az sem, hogy imponáljon Julénak (Julia Jentsch), akit pont a pöffeszkedő mercis túsz vitt csődbe.

http://www.youtube.com/v/A0yov09KoDY&hl=en


Hátrányai:
Kiábrándító, amikor a fogvatartott vérkapitalista bizalmasan bevallja, hogy fiatalkorában pont ugyanolyan lázas idealista volt, mint te. Plusz még ígéretével ellentétben ki is hívja a rendőrséget.

+ + +

Otthonom, Idaho (1991, rendezte: Gus Van Sant)

Forrás: [origo]

Karrier helyett: Gazdag szülők sokkolására radikális, de hatásos megoldás elmenni hímringyónak Gus Van Sant lírai remekműve szerint. Keanu Reeves karaktere így azzal a magabiztossággal süllyedt pele a prostitúció mocsarába, hogy egy picit mindig megőrizte arisztokrata felsőbbrendűségét és kényszerű létszükséglet helyett csak vad heccnek tartotta a teste áruba bocsátását.

Előnyei: Megismerheted a társadalom árnyékos oldalát is, és rájöhetsz, hogy bujkál ott jó pár értékes ember is. Egyébként pedig egérútként mindig vár vissza apuci bankszámlája.

http://www.youtube.com/v/AaVL0qW7lhM&hl=en


Hátrányai:
Az undorító perverz kuncsaftokat és az összeszedhető nemi betegségeket leszámítva a legnagyobb kockázat az, hogy ebből a világból nem feltétlenül van visszaút, ha mégis, akkor viszont a többieket kegyetlenül hátra kell hagyni.

+ + +

Harcosok klubja (1999, rendezte: David Fincher)

Forrás: [origo]

Karrier helyett: Ha megtalálod azt a különleges valakit, aki tudja a megoldást a benned fortyogó feszültség levezetésére, akkor egy titkos klub létrehozásával ezer másik frusztrált férfi problémájára is megoldást találhatsz. Nem is kell messze keresgélned, ott ül melletted és esedezve kéri, hogy húzz be neki egy jó nagyot!

Előnyei: Ha Edward Norton példájára szép látványosra komponálod a felmondást, tetemes kártérítésre számíthatsz, ami évekig fedezi majd a költséges hobbit.

http://www.youtube.com/v/vjXBvrW-2Tw&hl=en


Hátrányai:
A rutinná váló csonttöréseket ne is említsük, a képzeletbeli barát viszont könnyen a fejedre nőhet és kontrollálhatatlanná válhat. Az underground csínytevésektől pedig már csak egy apró ugrás a szervezett terrorizmus.