Hét dolog, amit várunk Cannes-ban

Vágólapra másolva!
Szerda délelőtt emberekkel telik majd meg a Croisette, a Vakság című thriller vetítésével elkezdődik a 61. cannes-i filmfesztivál. A paletta idén is reményt keltően sokszínű: Indiana Jones-tól Mundruczó Kornélig tart azoknak a listája, akiket a legkíváncsibban várunk majd a betonpalota (majdnem) vörös szőnyegre néző erkélyéről.
Vágólapra másolva!

- Cannes az a fesztivál, amelyik Berlinnel és Velencével szemben viszonylag ellenáll a nyomásnak, hogy az amerikai sztárok vörös szőnyeges megjelenéséért jelentős kompromisszumokat kössön a versenyprogram összeállítása során, ehelyett ahhoz az elegáns csillogásfokozó megoldáshoz folyamodnak, hogy a kommerszebb hollywoodi darabokat a hivatalos program részeként, de versenyen kívül vetítik. A sztárok megjelennek, de a verseny komolysága megmarad, mindenki elégedett. Mi sem tettetjük, hogy nem jövünk izgalomba attól, hogy vasárnap este hétkor gyermekkorunk kissé már megereszkedett hősei lépnek a vörös szőnyegre az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága díszbemutatója alkalmából. Steven Spielberg, George Lucas és (a 65 évesen még mindig csibészes mosolyú) Harrison Ford feltehetően jó eséllyel indulnak majd az idei év legőrületesebb sikolyokat kiváltó és legnagyobb tömegnyomort okozó sztárjai címért.

Forrás: [origo]
Cate Blanchett, Steven Spielberg és Harrison Ford a forgatáson


- Ha idén bárki túltesz népszerűségben az Indiana Jones-bandán, az a Brad Pitt-tel és Clint Eastwooddal megtámogatott Angelina Jolie lesz, aki tavaly már-már aggasztóan lesoványodva jelent meg az Ocean's Thirteen premierjén, most viszont ikreit cipelve, hatalmas pocakkal várható a Changeling jövő hét keddi bemutatóján (hazai premier 2009. folyamán). A filmmel Eastwood egyébként folytatja a "két óra pluszos" alkotások áldatlan trendjét (2 óra 21 perc), bár idén persze Soderbergh viszi el a pálmát 4 óra 28 percre rúgó, dupla Che Guevara-filmjével.

Forrás: [origo]
Angelina Jolie a Changeling című filmben

- Kedden Angelinát megelőzi Mundruczó Kornél: a versenyben induló Delta délután négy órakor kezdődő díszbemutatójával kapcsolatban főképp arra vagyunk kíváncsiak, hogy mutat majd a vörös szőnyegen a fotósok vakuinak kereszttüzében Lajkó Félix és Tóth Orsi (reméljük, nem az oldalbejáraton való besurranást választják majd, mint tavaly Víg Mihály). De persze legalább ennyire izgat bennünket az is, hogy másnap hogyan értékeli a filmet a világsajtó, amiről azonnal be is számolunk majd.

Fotó: Erdély Mátyás
Mundruczó Kornél a Lipóton | Fotó: Erdély Mátyás

- Az egyetlen első filmes a versenyprogramban Charlie Kaufman, akit elég későn fedezett fel magának Hollywood: negyven volt, amikor megvették A John Malkovich menet forgatókönyvét, idén pedig első nagyjátékfilmjével ünnepli az ötvenet. Kaufman bizarr asszociációs képességeiről már meggyőződtünk az Adaptáció-ban és az Egy makulátlan elme örök ragyogásá-ban is, nincs kétségünk afelől, hogy a Synecdoche, New York lesz a fesztivál legőrültebb filmje. A szereplőgárda már önmagában elég a lelkesedésre: Philip Seymour Hoffman játssza a szakmai, magánéleti és egészségügyi problémákkal súlyosan terhelt színházrendezőt, akinek az életében rengeteg különféle nő játszik fontos szerepet, ráadásul olyanok, mint Michelle Williams, Catherine Keener, Emily Watson, Sarah Morton, Hope Davis vagy Jennifer Jason Leigh.

Forrás: [origo]
Catherine Keener és Philip Seymour Hoffman a Synecdoche, New York című filmben

- Philippe Garrel a magyar moziforgalmazásban teljes mértékben semmibe vett alkotók közé tartozik (ezen szépít most kissé a Filmklik francia filmhónapja, amelynek keretében megtekinthető lesz előző, Ezüst Oroszlán-nyertes filmje, a Szabályos szeretők), ezért várjuk különösen a versenyprogramban debütáló új munkáját, a La Frontiere de l'aube-ot. A szinopszis arról árulkodik, hogy szerzője nem ápol bensőséges viszonyt az angol nyelvvel, de azért annyi kiderül belőle, hogy a film főhőse egy fotóriporter, aki összejön egy férjezett, de magányos színésznővel. A főszerepet Philippe fia, a félelmetesen sármos Louis Garrel játssza, aki Bertolucci Álmodozók-jának köszönhetően nálunk talán egy fokkal ismertebb apjánál. A filmnél már csak a bohém apa-fiú páros sajtótájékoztatójára izgulunk jobban.

Forrás: [origo]
Philippe és Louis Garrel a 2005-ös velencei filmfesztiválon


- A szkeccsfilmek többször dőlnek dugába, mint ahányszor nem, de ez nem tántorít el minket attól, hogy megszavazzuk a bizalmat az Un Certain Regard-szekcióban vetített Tokyo!-nak. A siker titka itt épp az lehet, hogy három nagyon markáns, de gyökeresen különböző alkotó állt össze, és történeteikben csak az a közös, hogy Tokióban játszódnak, ezen kívül semmilyen más, a sztorikat esetleg megfojtó szervezőelvet nem erőltettek magukra. Michel Gondry egy Tokióba költöző fiatal pár szürreális történetét mondja el, Leos Carax kisfilmje - aki a '99-es meglehetősen félresikerült Pola X óta nem rendezett - egy titokzatos férfiról szól, aki Tokió lakosságát provokálja különböző irracionális cselekedetekkel, A gazdatest című vicces horror rendezője, Bong Joon-ho pedig egy külvilágtól elzártan élő férfi és egy pizzafutárlány váratlan szerelembe esését meséli el.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Gondry, illetve Carax Tokiója

- Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Cannes egyik nagy rejtélyét sem, azaz, hogy mi a csudát keresnek James Gray közepesen gyenge krimijei évről évre a versenyprogramban. Mintha a rendező a Kis Odessza velencei és deauville-i sikere után életre szóló klubtagságot kapott volna Cannes-ban, és senki sem akarná beismerni, hogy filmjei nem Európa legjelentősebb filmfesztiváljára, hanem az ingyenes kábelcsatornák szombat kora délutáni műsorsávjába valók. A bűn állomásai és az abszolút sablonos Az éjszaka urai után Gray ismét itt van, ezúttal műfajt váltva egy romantikus drámával. Kedvenc színészét, Joaquin Phoenixt megtartotta, mellécsapta Gwyneth Paltrow-t és összedobott valami "a depressziós srác belezúg a bolondnak tűnő szomszéd csajba"-sztorit. Tényleg kíváncsian várjuk, hogy tartogat-e bármilyen pozitív meglepetést ez az alkotás, ha igen, mi leszünk az elsők, akik elismerik, hogy Gray-nek idén mégis Cannes-ban a helye.