Vágólapra másolva!
Biztos vagy benne, hogy azt a vastag szájú lányt láttad már valahol, csak nem ugrik be, hol? Ismerősen cseng January Jones és Hayley Atwell neve, csak nem tudod, mihez kösd? Segítünk: bemutatunk egy tucatnyi elbűvölő, ifjú színésznőt, akik mindannyian letettek már valamit az asztalra, de az első igazi nagy dobásuk még csak ezután jön.
Vágólapra másolva!

Malin Akerman

Született: 1978. május 12., Stockholm, Svédország

Honnan jött? Tizenhét évesen modellként kezdte, aztán aprócseprő tévé- és filmszerepek jöttek. A 2003-as The Utopian Society című függetlenfilm megváltoztatta az életét: nem csak ez volt az első jelentős filmszerepe, de az egyik vágó, Francesco Sondelli révén az azóta is aktív The PetalStones együttes énekese lett, és tavaly hozzáment az együttes dobosához. 2007-ben felfedezték maguknak a romantikusvígjáték-gyártók, így az Agyő, nagy Ő!-ben eljátszhatta Ben Stiller aráját, akitől férje már néhány napos házasság után meg akar szabadulni egy másik nő miatt, a 27 idegen igen-ben pedig megformálhatta Katherine Heigl húgát, aki ahhoz a férfihoz készül hozzámenni, akibe húga reménytelenül szerelmes.

Hova tart? Jóslatunk szerint jövő tavasszal veteti majd észre igazán magát a Watchmen-ben. A defektes szuperhősök filmjében a fiatalabb Silk Spectre-t játssza majd, a kelletlen szuperhősnőt, aki anyja nyomására vállalja be a bűnüldözést és a kék Dr. Manhattan párjaként nincs könnyű élete. Figyelmesen megvizsgálva az Empire által közzétett képet a filmből, úgy tűnik, a képregény-adaptáció hű marad az alapanyaghoz, ami a túlfeszített szexualitást illeti (lásd: bikinivonal).

Különös ismertetőjele: Jeges, északi szépsége.

+ + +

Hayley Atwell

Született: 1982. április 5., London, Anglia

Honnan jött? Tévészerepek és színházi munkák után első filmje a csak pár országban bemutatott How About You volt, amit szinte senki sem látott, úgyhogy áttörésnek még nem nevezhetjük. A meghallgatást Woody Allen Kasszandra álmá-ra saját állítása szerint szörnyű élményként élte meg, ezért igencsak meglepődött, amikor megkapta Angelának, a feltörekvő színésznőnek a szerepét. Ewan McGregor választottjaként független, erős csajt alakít, aki nem adja be egykönnyen a derekát a totálisan léha udvarlónak.

Forrás: [origo]

Hova tart? Két kosztümös filmben is jelenése lesz hamarosan: a locarnói fesztiválon debütál a Brideshead Revisited, amelyben a szintén Woody Allen által befuttatott Matthew Goode (Match Point) lesz a párja, aztán Keira Knightley segítségével a 18. századi angol arisztokrácia dekadens világába kalauzol a The Duchess-ben.

Különös ismertetőjele: Szép szabályos angol kiejtés, ahogy ebben a Kasszandra álma-promóvideóban is hallható.

+ + +

Kat Dennings

Született: 1986. június 13., Philadelphia, USA

Honnan jött? Legelső szerepét a Szex és New York harmadik évadjának 15. epizódjában játszotta, ahol szexéhes kiskamaszként mutatkozott be. Ezt sok tévés munka követte, majd aprócska filmszerepek, többek közt Hilary Duff (Sztár születik) és Catherine Keener (40 éves szűz) oldalán. November magasságában jön ki nálunk DVD-n a tavalyi Charlie Bartlett, amelyben végre komolyabb szerepet játszik a címadó Charlie (Anton Yelchin) barátnőjeként és a film fő helyszínéül szolgáló suli Robert Downey Jr. által megformált alkoholista igazgatójának a lányaként.

Forrás: [origo]

Hova tart? Áradoztunk már a végtelenül cukinak tűnő Nick and Norah's Infinite Playlist-ről, alig várjuk, hogy a bájos Katet Michael Cera oldalán lássuk (hazai bemutatóról egyelőre nem tudunk sajnos). Szereposztása alapján a The Dream of the Romans című elsőfilm is több mint ígéretes, ebben Kat és az alább emlegetett Olivia Thirlby mellett Lauren Grahamet, Jeff Danielst és Lou Taylor Puccit láthatjuk, amint párkapcsolati-családi-függőségi problémáikat bogozzák.

Különös ismertetőjele: Hófehér arcbőr, vastag, sötétre rúzsozott ajkak és füstösre festett szemek. Továbbá idétlenkedős videoblog a saját hálószobájából.

+ + +

Rebecca Hall

Született: 1982, Anglia (pontos dátumot nem találtunk sehol)

Honnan jött? Mondhatni színpadra született: apja Sir Peter Hall színházrendező, anyja Maria Ewing operaénekesnő. Először tévében és színpadon (Mrs. Warren's Profession) is apja rendezésében tűnt fel, de hogy nem csak a szülői elfogultságnak volt betudható a szereposztás, azt mindjárt a kritikusok kedvező reakciója és az Ian Charleson-díj elnyerése is igazolta. 2006-ban debütált a vásznon, rögtön két filmben is: a nálunk csak DVD-n megjelent A nagy kvízválasztó-ban, amiben James McAvoyjal smárolhatott és Christopher Nolan A tökéletes trükk-jében, ahol Christian Bale feleségeként hamar rájött, hogy férjével valami nagyon nem stimmel.

Forrás: [origo]

Hova tart? A hazai mozikban novembertől versenyez Scarlett Johanssonnal Javier Bardem kitüntetett figyelméért Woody Allen kedves vígjátékában, a Vicky Cristina Barceloná-ban. Úgy fest, jövőre is izgalmas figurákat kapunk tőle: lesz Emily Dickinson (Official Selection) és Emily Bronte (Bronte) is, valamint szerepel Ron Howard Frost/Nixon-jában és egyik kedvenc női rendezőnk, Nicole Holofcener (Jóbarátnők) egyelőre cím nélküli következő filmjében.

Különös ismertetőjele: Még Hayley Atwellnél is szebben beszél angolul.

+ + +

Amber Heard

Született: 1986. április 22., Austin, USA

Honnan jött? A 2005-ös Kőkemény Minnesota című bányászdrámában Charlize Theron gyermekkori énjét alakította. Feltűnt még az Alpha Dog-ban, valamint a Dawson és a haverok alkotóinak Hidden Palms című meglehetősen érdektelen tavalyi sorozatában Amber volt a végzet tinédzser asszonya. Két éve várja a bemutatást az All The Boys Love Mandy Lane című tinihorrorja, amely erős kezdés után behódol a 'kergetőzés és gyilkolászás az elhagyatott ház körül' műfaji klisének.

Hova tart? Az [origo] filmklub idén legjobban várt filmjében, a The Pineapple Express című marihuánafüstön átsejlő akció-komédiában Seth Rogen barátnőjét játssza. Eredetileg az ebben a cikkben is emlegetett Olivia Thirlby kapta meg ezt az szerepet, de őt a producerek az utolsó pillanatban lecserélték a konvencionálisabb szépségű Amberre. Szintén szerepel a Bret Easton Ellis novelláskötetéből készült Informátorok-ban, amelyben - az előzetes tanulsága szerint - egy kokós orgiában is részt vesz.

Különös ismertetőjele: Egészséges pompomlány-külső titokzatos tekintettel

+ + +

January Jones

Született: 1978 január 5., Brookings, USA

Honnan jött? Futólag láthattuk a Banditák, a Ki nevel a végén?, az Amerikai pite 3 és az Igazából szerelem című filmekben, de igazán maradandó benyomást először Tommy Lee Jones rendezői bemutatkozásában (Melquiades Estrada három temetése) gyakorolta ránk.

Hova tart? A hatvanas évek elején, a New York-i reklámvilágban játszódó Mad Men című sorozat frusztrált háziasszonyaként January Jones már akkor is beírta magát a történelemkönyvekbe, ha most nyugdíjba vonul. A kritikusok által agyondícsért, 16 Emmy-jelöléssel jutalmazott Mad Men-t hál' istennek szeptembertől az M1 is a műsorára tűzi. January szerencsére még nem gondolkodik a visszavonuláson, a moziban legközelebb Richard Curtis (Igazából szerelem) új romantikus komédiájában (The Boat That Rocked) bukkan majd fel.

Különös ismertetőjele: Hűvösen arisztokratikus Grace Kelly-szerű szépsége, némi huncutsággal fűszerezve