Vágólapra másolva!
Sziklakezű vörös félördög, vécéülőkét viselő kék hallény és furcsa társaik. Bemutatjuk a Hellboy II főhőseit és a mögöttük megbújó színészeket. Cikkünk végén játékot találsz, amellyel Hellboy-akciófigurát nyerhetsz.
Vágólapra másolva!

Hellboy / Ron Perlman

Ki a csuda az a Hellboy? A nácik és Raszputyin, a gonosz orosz szerzetes félresikerült kísérletéből született a félig ördög, félig ember Hellboy, aki piros színével és rendszeresen reszelendő szarvaival feltűnő jelenség az emberek közt. Vissza-visszatérő vívódása, hogy igazából egyik világban sincsen otthon, de végül mindig a jó oldalra áll. Hogy a zord külső ártatlan lelket takar, mi sem bizonyítja jobban, mint leküzdhetetlen rajongása a kiscicák iránt.

Forrás: [origo]

Ki a csuda az a Ron Perlman? Perlman bőven végzett előtanulmányokat Hellboyhoz: tulajdonképpen egész karrierjét a 80-as évek végén három évadot megért A szépség és a szörnyeteg-sorozatnak köszönheti, amelyben Linda "Sarah Connor" Hamilton volt a partnere. Del Toróval már a kezdetektől együtt vannak, a Cronos-ban és a Penge 2-ben is szerepelt. Legemlékezetesebb alakítását viszont egy másik rémálomgyárosnál nyújtotta: Jean-Pierre Jeunet Elveszett gyerekek városá-ban ő volt az elrabolt öccse megmentésére induló Valaki. Vörös alteregójától egy dologban biztosan különbözik: a kiskutyákat kedveli.

+ + +

Abe Sapien / Doug Jones

Ki a csuda az az Abe Sapien? Hellboy hűséges társa minden szempontból ideálisan egészíti ki könnyen bevaduló haverját: érzékeny, intellektuális, aggodalmas és persze kék. A kopoltyúkkal lélegző Abe kénytelen ugyan folyadékkal teli "vécéülőkét" hordani a nyaka körül, amikor hosszabb ideig a levegőn tartózkodik, ezért a kényelmetlenségért bőven kárpótolják emberfeletti érzékszervei, amelyekkel megérzi mások jelenlétét, mielőtt meglátná őket, sőt, tenyerének érzékelői segítségével mások gondolatait és érzéseit is ki tudja olvasni.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Ki a csuda az a Doug Jones? Jones pantomimesként és kígyóemberként kezdte, különleges hajlékonysága miatt be is került több videóklipbe, például a Red Hot Chili Peppers Soul to Squeeze-ébe, ahol a cirkuszi társulat - minő meglepetés - kígyóemberét alakítja. Legtöbb filmjében felismerhetetlenre sminkelve-maszkolva játszik, mint például A faun labirintusá-ban, ahol a faunt és a szemgolyóit tenyerén hordó lényt formálta meg vagy a Fantasztikus négyes 2-ben, ahol ő maga volt az Ezüst Utazó, de azért szerepelt már saját arcával is, többek közt a Men in Black 2-ben. Dougie-t különösen kedveljük azért, mert buzgón ápolja a honlapját és mert lelkesen bloggolt a Hellboy II magyarországi forgatása alatt.

+ + +

Johann Krauss / Seth MacFarlene

Ki a csuda az a Johann Krauss? Hellboy cseppet sincs elragadtatva, amikor nyakára küldik segítségképpen Krauss ügynököt, Abe viszont azonnal szimpatizál a még nála is többet okoskodó ektoplazma figurával. Furcsa halmazállapota miatt Johann egy szkafanderszerű védőöltözékbe bújva él, de ezt az ujjvégeken található nyílásokon keresztül képes elhagyni és tárgyakat "megszállva" irányítani azokat.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Ki a csuda az a Seth MacFarlane? Johann megformálásához három színészre is szükség volt: John Alexander és James Dodd a testét adták, Seth MacFarlene pedig akcentusos beszédét. MacFarlane-ről azt érdemes tudni, hogy főként animációban utazik, a népszerű Family Guys-sorozat megalkotása mellett a Cartoon Network legjobb sorozatainak, a Dexter laboratóriumá-nak, a Johnny Bravó-nak és a Boci és Pipi-nek is írója volt. MacFarlane szerencsés véletlennek köszönheti, hogy nem volt rajta a 2001. szeptember 11-én Bostonból Los Angeles-be tartó eltérített gépen, amely a World Trade Center északi tornyában végezte: rosszul tudta a járat indulási időpontját, ezért lekéste a gépet.

+ + +

Nuada herceg / Luke Goss

Ki a csuda az a Nuada herceg? Balor király fia, Nuada herceg nem eredendően gonosz, inkább csak túlteng benne a hatalomvágy és - nem teljesen alaptalanul - aggódik amiatt, hogy ha nem teszi meg ő az első lépést, az emberek elpusztítják a fantázia birodalmát. Bármire képes lenne, hogy megvédje hazáját, de ehhez meg kell szereznie az Aranyhadsereg irányításához szükséges korona összes darabját. Az egyiket ezek közül ikertestvére, Nuala hercegnő őrzi, akivel olyan erős telepatikus kapcsolatban áll, hogy nem csak átérzik egymás fájdalmát, de ha egyikük meghal az a másik pusztulását is jelenti.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Ki a csuda az a Luke Goss? Mint ismeretes Luke Gossnak az életben is van ikertestvére, Matt Goss, akivel a 80-as, 90-es évek fordulóján a rémes zenét játszó, ám annál népszerűbb Brost alkották. Az együttes felbomlása után Goss először színpadi musicalekben tűnt fel, majd 2000 táján végleg átnyergelt a színészkedésre. Del Toróval már a Penge 2-ben is együtt dolgozott, ahol ő játszotta Nomakot, Penge fő ellenfelét.

+ + +

Nuala hercegnő / Anna Walton

Ki a csuda az a Nuala hercegnő? Az emberek oldalán álló hercegnő szembeszáll bátyja akaratával, ami persze a köztük levő különleges kötelék miatt csak tragikus véget érhet. A bátyjához hasonlóan albínó kinézetű lány különösen érzékeny teremtés, aki rögtön megtetszik Abe Sapiennek, ám a körülmények nem éppen kedvezőek románcuk számára.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Ki a csuda az az Anna Walton? Nem meglepő, hogy a még fehérre meszelve is szép Walton modellként kezdte pályáját, de később Oxfordban színészetet tanult. Még nem igazán láthattuk moziban, csak a nálunk egyelőre nem forgalmazott, de annyira nem is hiányzó tavalyi Vampire Diary-ben és az idei The Mutant Chronicles-ben szerepelt a Hellboy II-n kívül. Amerikában szeptemberben kerül adásba a Crusoe című kosztümös tévésorozat első része, amelyben Robinson Crusoe feleségét alakítja.

---

Forrás: [origo]Ha szeretnéd megnyerni a három Hellboy akciófigura egyikét, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni a filmklub@origo.hu címre. A levél tárgya "Hellboy figura" legyen, egy olvasó csak egy választ küldhet be.

Mi a neve Hellboy túlméretezett stukkerének a filmben?

A) Big Baby
B) Big Mamma
C) Big Daddy

A helyes megfejtést beküldők közül 3 játékost sorsolunk ki, akik megnyerik a kb. 20-25 cm-es Hellboy akciófigurát.

A játék egyfordulós, ideje: 2008. augusztus 23. - szeptember 7. A sorsolásra 2008. szeptember 8-án kerül sor. A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.