Rendkívüli lányok és asszonyok

Vágólapra másolva!
"Már nem csinálnak filmeket férfiakról" - horkant fel az egyik nagy magyarországi forgalmazó első embere pénteken a berlini filmmúzeumban. Egyértelműen a nőkről szólt az idei Berlinale, ezért át is tekintjük, hogy kik voltak azok az elragadó hölgyek, akik miatt érdemes volt annyit fagyoskodnunk.
Vágólapra másolva!

Carey Mulligan

Forrás: [origo]

"Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Carey élete teljesen megváltozott ezen a hétvégén. Nagyon okos lány, biztos vagyok benne, hogy méltósággal fog megbírkózni ezzel az évvel" - írta Nick Hornby a blogjában az An Education első vetítése után a Sundance filmfesztiválon. Az eddig szinte teljesen ismeretlen Carey Mulligan a Shooting Star program angol résztvevőjeként és az An Education teltházas vetítésein Berlinben is mindenkit elvarázsolt. A 23 éves színésznőnek még két másik filmje érkezik idén: a Testvéred feleségét... amerikai remake-je, valamint a Public Enemies című nagyszabású gengsztereposz, amelyben Dilinger (Johnny Depp) egyik kedvenc prostiját alakítja.

+ + +

Blake Lively és Robin Wright Penn

Forrás: AFP

Kevés bizarabb dolgot láttunk az idei Berlinalén, mint amikor a 21 éves Blake Lively meztelen testével hozzásimult a nálánál 53 évvel idősebb Alan Arkinhoz a The Private Lives of Pippa Lee egyik jelenetében. Lively-t eddig a Gossip Girl című bűnös élvezeteket nyújtó tévésorozatból ismertük, és azért volt tökéletes választás Robin Wright Penn figurájának tinédzserkori változatának eljátszására, mert mindkét színésznő tekintetében lakozik valami megmagyarázhatatlan szomorúság (Wright Penn esetében nem is annyira megmagyarázhatatlan, hiszen 13 éve Sean Penn felesége). Mindenesetre, ha van ember a Földön, aki tudja értékelni egy nő szemében a szomorúságot, akkor az Keanu Reeves.

+ + +

Karoline Herfurth

Forrás: AFP

A tűzvörös hajú német színésznő a Parfüm-ben vetette észre magát, ahol a szimatoló sorozatgyilkos első áldozatát alakította. A felolvasó-ban a főszereplő srác (David Kross) egyetemi társát és későbbi feleségét játssza, aki sikertelenül próbálja meg betölteni a Kate Winslet által hagyott űrt a fiú szívében, ágyában és fürdőkádjában.

+ + +

Jeanette Hain

Forrás: AFP

Lehangoló holokauszt-drámát vártunk A felolvasó-tól, ehhez képest az utóbbi évek legerotikusabb szexjeleneteit (Kate Winslet és David Kross között), valamint minimum három bombanőt kaptunk. Jeanette Hainnek összesen egy rövid jelenete van a filmben, de azt legalább teljesen meztelenül játssza (ő Ralph Fiennes egyéjszakás kalandja a legelső jelenetben). Sajnos nem tudunk olyan képet mutatni a hölgyről, amin rendesen látszik az arca, mert A felolvasó díszbemutatóján egy olyan villantós ruhában jelent meg, hogy az összes fotós csak a cicijére koncentrált (a honlapján van rendes galéria). Láttuk egy másik filmben is itt Berlinben, kár, hogy ez a röhejes The Countess volt, amelyben Báthory Erzsébet anyjaként tűnt fel.

+ + +

Lily Cole

Forrás: [origo]

Az enyhén ufoid külsejű 20 éves szupermodellt Jude Law-val is hírbe hozták már (mindketten szerepeltek a Rage című berlini versenyfilmben), egy plüssmacival meztelenkedett a francia Playboy tavaly októberi számában, láthatjuk majd a Phantasmagoria: The Visions of Lewis Carroll című horrorban, amit Marilyn Manson rendez, valamint a Heath Ledger utolsó filmjeként elhíresült The Imaginarium of Doctor Parnassus-ban a címbéli doktor lányát alakítja. A filmszerepek és fotósorozatok mellett Lily-nek még arra is volt energiája, hogy beiratkozzon a Cambridge-i egyetemre, ahol szeptember óta művészettörténetet hallgat.

+ + +

Michelle Pfeiffer

Forrás: AFP

Számunkra nem volt meglepő, hogy Michelle Pfeiffer ötödik x után is istenien néz ki, annak viszont kifejezetten örültünk, hogy végre megint egy olyan filmben láthatjuk, ami méltó a tehetségéhez. A 'Michelle Pfeiffer legjobb filmjei'-lista első helyén természetesen az Azok a csodálatos Baker fiúk trónol, a második helyet muszáj megosztva odaadni a Veszedelmes viszonyok-nak és Az ártatlanság korá-nak, mert közülük képtelenség választani. És tessék, máris kineveztük a Cheri-t Michelle Pfeiffer harmadik legjobb filmjének.

+ + +

Deborah Francois

Forrás: [origo]

Az Unmade Beds-ről pár napja már ódákat zengtem, de akkor még nem tudtam, hogy a sugárzó szépségű főszereplő csajt már láttam korábban A gyermek című filmben (ő volt a gyermek anyja, csak ott szőke volt a haja), ami igaz Arany Pálmát is nyert, de szerintem amiatt az izgalmas jelenet miatt kell emlékezni rá, amiben egy leharcolt Renault Clio kerget egy Babetta-szerű robogót. Olyan üldözést nem lát az ember minden nap.