Amerikában múlt szombaton jelent meg DVD-n az Alkonyat, és az első napon rögtön hárommillió példány fogyott belőle. Mi is beszereztük a lemezt, és elsőként az audiokommentárt hallgattuk meg, amin a két főszereplő és rendezőnő dumálja végig a filmet. Kiderült, hogy Kristen Stewartnak és Robert Pattinsonnak remek humora van, Catherine Hardwicke pedig olyan, mint egy aranyos tyúkanyó. A kommentárból megtudtunk egy csomó érdekes infót is a vámpíros tinifilmről, ezeket szedjük most itt össze. Aki nem látta az Alkonyatot, semmiképpen ne olvassa el ezt a cikket!
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0903/20090324twilight19.jpg)
Kristen Stewart és Robert Pattinson
1. A Forksban játszódó jeleneteket nem Forksban, hanem Portlandben forgatták, de a forksi várostáblát és az iskola tábláját egy az egyben lemásolták. Cullenék erdei háza valójában a Nike egyik nagykutyájáé, aki megengedte hogy a jeleneteket ott forgassák.
2. Mivel Kristen Stewart (a továbbiakban: KS - a szerk.) még fiatalkorú volt a forgatás alatt, iskolába kellett járnia, méghozzá pont abba a suliba, ahol az iskolai jelenetek játszódnak. Viccesnek találta, hogy matekóráról egyből mehetett egy szerelmes jelenet forgatására. Kristen valójában jó sportoló, pl. kifejezetten szeret röplabdázni, így elég nehéz volt neki direkt bénázni. Robert Pattinsonnal (mostantól: RP - a szerk.) ellentétben, aki viszont utál minden sportot, és rendkívül ügyetlen mindenféle fizikai aktivitásban, és szerinte még a keze is lányos. Mindig mulatság témája volt, ha neki kellett Kristent emelgetni, hiszen szerinte Kristen sokkal jobb kondícióban volt.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0903/20090324twilight14.jpg)
3. Az első nagy menza-jelenet aláfestő zenéjében RP húga, Lizzy énekel. Úgy látszik, az egész Pattinson család ilyen muzikális, hiszen RP saját számai is felcsendülnek többször a filmben, mint például a pizzériás jelenetben. Egyébként a Rosalie-t játszó színésznő - aki az életben RP jóbarátja - mutatta meg a rendezőnőnek, hogy milyen jól illene ahhoz a jelenethez RP saját zenéje, és rögtön be is választották a soundtrackbe.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0903/20090324twilight11.jpg)
4. Eric szörfös furgonjából folyamatosan átható medvecukor-szag áradt, amit a színészek a zimankós forgatási napokon kínjukban állandóan rágcsáltak. A tengerparti jeleneteknél láthatjuk is, ahogy Belláék épp a medvecukrot szaggatják.
5. Rengetegszer felvették azt a jelenetet, amiben Bella seggre esik a ház előtt, ezért Kristen nadrágját kibélelték alvázvédővel.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0903/20090324twilight12.jpg)
6. A huszadik percnél Robert Pattinson megjegyzi, hogy Kristennel milyen hasonló a szemöldökük. Szerinte borzalmas, ha egy férfinak ki van szedve a szemöldöke, és egészen viccesnek találja, ahogy kinéz : "Mintha plasztikai műtétet hajtottak volna végre rajtam. Egy végzetes kimenetelűt" vagy: "Soha ne bízz egy szemöldökét szedő fickóban! Mindig gyanús..." Catherine Hardwicke (innentől: CH - a szerk.) elárulja, hogy RP szemét utólag színezték aranyra. Mivel KS igazából kék szemű, barna kontaktlencsét volt kénytelen viselni, ami szerinte egészen feltűnő, mert ő folyamatosan látja a barna körül a kék karimát, és a filmben kétszer is láthatjuk a zavaró kontaktlencsék miatt bekancsalítani. Pl. a végén a vámpíros akciójelenetben, amikor majdnem meghal.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0903/20090324twilight13.jpg)
7. A két főszereplő nagyon kritikusan látja magát a jelenetek visszanézésekor, folyamatosan röhögnek, és vicces megjegyzéseket tesznek saját magukra és egymásra. Például a harmincadik percnél RP azon röhög, hogy mindenki utálja a karakterét, a hülye kis szürke félkabátját meg a szépfiú fejét. Vagy a büfében, amikor Edward a fizika törvényeit meghazudtolva felrúgja Bella leesett almáját, így nyilatkozik magáról: " Na, megjött a balfasz szuperember. Ki van rúzsozva, kis felöltőben jár, és cirkuszi trükkökkel szórakoztatja a népet." Amikor épp komoly képpel várja Bellát az iskola előtt, így kommentálja: "Itt éppen fogalmam sincs, mi van. Azt sem tudom, hol vagyok. Próbáltam úgy tenni, mintha annyi gondolatom lenne, mint Hamletnek." Vagy a híres jelenetnél, amikor Edward megmutatja magát a napfényben: "Bocsi, Bella, kicsit izzadok." A csókjelenetnél Robert kijelenti, hogy szerinte olyan lapos feje van, hogy képtelenség jó szögből felvenni.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0903/20090324twilight9.jpg)
8. Érdekesség, hogy a könyv szerint a vámpírok soha nem esznek emberi eledelt, mégis az egyik menza-jelenetben Cullenék nagyban falatoznak. Erre is a színészek hívják fel a figyelmet a kommentár alatt.
9. Utoljára azt a jelenetet forgatták, amikor Edward és Bella a pizzériából hazamenet a gyilkosság helyszínén megállnak. Aznap éjszaka olyan hideg volt, hogy CH megkérte őket, lehetőleg ne lélegezzenek felvétel alatt, mert nem akarja, hogy a leheletük lássék. RP bevallotta, hogy az öltözőjében éppen valami szomorú filmet nézett előtte és sírt, bár utálja a sírós embereket és lehetőleg nem barátkozik olyanokkal, akkor csak úgy sírva fakadnak. De miközben ezt mesélte, röhögött, szóval valószínűleg viccelt.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0903/20090324twilight10.jpg)
10. A meghallgatáson - ami egyébként CH garázsában volt - az RP előtt Edward szerepére kipróbált srác fejbe verte KS-t egy póznával, mivel pont azt a jelenetet próbálták, amikor Edward erejét fitogtatja az erdőben.
11. A virágos mezőn játszódó jelenetet valójában egy Los Angeles-i golfpályán forgatták, amit teleszórtak virágokkal. Portlandban ugyanis nem találtak ilyen napos rétet. Stephenie Meyer álmában látta meg ezt a jelenetet, amire végül is az egész Twilight-történet épül, ezért kulcsfontosságú volt, hogy a filmben is úgy mutasson, ahogy azt az írónő megálmodta.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0903/20090324twilight8.jpg)
12. KS nagyon örül, hogy legalább páran nevettek azon, amikor Bella Edward szobájába lépve rögtön azt veszi észre, hogy nincs ágy a szobában. Legalább néhány embernek leesik, mit akart ezzel mondani...
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0903/20090324twilight7.jpg)
13. Amikor Edward megmutatja Bellának, milyen a fákon ugrálva közlekedni és hogy milyen szép a világ egy hatalmas fa tetejéről nézve, ahhoz a jelenethez a két dublőrnek biztosítókötél nélkül kellett felmásznia arra az óriási fenyőfára. (Vagy legalábbis az első dublőrnek) Elképesztő, hogy valakinek ez a munkája.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0903/20090324twilight6.jpg)
14. A zongorázós jelenet első forgatásakor a film zeneszerzője még nem volt leszerződtetve, és RP kétórás koncertet adott saját szerzeményeiből a stábnak, mindenki legnagyobb örömére. Később újraforgatták ezt a jelenetet úgy, hogy már a filmben használt Bella's Lullabye című tételt játssza.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0903/20090324twilight5.jpg)
15. A hetvenkettedik percnél az írónő, Stephenie Meyer cameózik egyet a laptoppal a bárpultnál.
16. És a legendás csókjelenet... Amit a filmben láthatunk, az sajnos csak a kurtított változat, az írónő ugyanis túl szexinek találta az eredetileg felvett jelenetet. Véleménye szerint Bellának sokkal sebezhetőbbnek kellett tűnnie, ezért megvágták. Robert elmondja, hogy azért olyan hosszú a jelenet eleje, mert ő arra várt, hogy majd Kristen jön és megcsókolja, Kristen pedig ugyanezt várta, úgyhogy egy kicsit elhúzódott. De így legalább mindenféle szenvedélyes érzéseket láthatunk bele.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0903/20090324twilight18.jpg)
17. A baseballjelenetben azért van minden csajon sapka, mert nagyon cudar idő volt, és a szél állandóan szétfújta a szépen belőtt hajukat. Ehhez a jelenethez minden szereplőnek baseball-leckéket kellett vennie, és még RP-nak is meg kellett tanulnia futás közben egyik lábát a másik elé rakni.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0903/20090324twilight15.jpg)
18. A nagy verekedős akciójelenet mindenkit megviselt, ugyanis Kristennek ez volt az első forgatási napja, és mindenféle előkészület nélkül rögtön fejest kellett ugrania a mélyvízbe: halálos hörgések, őrült fájdalom, miegyéb. Robert pedig meg is sérült a forgatás alatt, megrepedt az ágyékcsontja. Amikor épp James nyakából harap ki egy darabot, az pedig nem más, mint sajtos csirke. Miután nyolcadjára forgatták ugyanezt a jelenetet, Robert már szó szerint a földről vette föl a kiköpdösött csirkedarabokat. Guszta.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0903/20090324twilight4.jpg)
19. A kórházban Kristen ágya mellett a balettstúdióról készült képek lógnak, a tévében pedig Kristen emlékei játszódnak le. Ezek az apró részletek tényleg már csak a Twilight-őrültek kedvéért kerültek a filmbe.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0903/20090324twilight3.jpg)
20. A sántikáló Bella a szalagavató bálon Edward lábára áll, hogy táncolni tudjanak. RP elmondása szerint a különösen fagyos este végére annyira fájt a lába, hogy elfeketedtek a lábkörmei, annak ellenére, hogy Kristen 30 kiló vasággyal.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.