[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Miből lesz a Sophie Marceau?

Varga Ferenc|2009. 04. 18., 20:12|Utolsó módosítás:2009. 04. 18., 22:36|

Sokat lehet fanyalogni a francia filmművészeten, de azt meg kell hagyni, hogy gyönyörűszép fiatal színésznőkből mindig nagyon erős náluk a felhozatal. Összeszedtük a legígéretesebb tehetségeket, akikre érdemes lesz odafigyelni a következő években. Az is közös a hölgyekben, hogy mindannyian a Házibuli bemutatója után születtek.

Mélanie Laurent

Hogyan ejtjük a nevét? Meláni Loran

Született: 1983. február 21.

Tévesen Brad Pitt-filmként szokták emlegetni a Becstelen brigantyk-at, pedig Tarantino már többször nyilatkozta, hogy a háromórás második világháborús eposz szíve-lelke és abszolút főszereplője a Melanie által játszott Shosanna Dreyfus lesz. A 26 éves színésznőt a Halálos szívdobbanás-ban pillantottuk meg először, játszott az émelyítően érzelgős Párizs-ban, valamint a La chambre des morts című sötét thrillerben (ebben figyelt fel rá Tarantino), az idei Titanicon A gyilkos című filmjét vetítették. 2007-ben César-díjat kapott a Je vais bien, ne t'en fais pas című érzékeny családi drámáért, amelynek magyarországi bemutatására másfél évvel ezelőtt szólítottuk fel a forgalmazókat - ez idáig sajnos eredménytelenül. A színészkedés mellett rendezői karrierjét is építgeti, De moins en moins című rövidfilmje a 2008-as cannes-i filmfesztiválon versenyzett.

Nahát! A Canal+ nevű francia tévécsatorna hat fiatal rendezőnőt kért fel, hogy női szemszögből forgassanak művészi igényű, 30 perces pornófilmet. Az összeállítást tavaly október végén sugározták X Femmes címmel, Melanie az A ses pieds című epizódot rendezte. Nézd meg az előzetest!

Néznivaló: Egy jelenet a Je vais bien, ne t'en fais pas-ből:


+ + +

Deborah Francois

Hogyan ejtjük a nevét? Döborá Franszoá

Született: 1984. május 24.

Forrás: [origo]

A belga származású Deborah 16 évesen ment el A gyermek című film válogatására, ahol a Dardenne testvérek 150 jelentkező közül választották ki a tinédzserkorú anyuka szerepére. A meghallgatás annyiból állt, hogy szótlanul kellett egy padon ülnie. A gyermek Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát, és Deborah azóta is folyamatosan megtalálja magának a színvonalas projekteket. Vérfagyasztóan hűvös (A bosszú kottája), és melegszívű figurákat (Unmade Beds) is ugyanolyan átéléssel játszik, emiatt többször hasonlították már Catherine Deneuve-höz. A Francia filmnapokon bemutatott Kémnők-ben is ő nyújtja a legizgalmasabb alakítást, pedig ott tüsténkedik körülötte Sophie Marceau és Marie Gillain is.

Nahát! A kedvenc Woody Allen-filmje a Manhattan.

Néznivaló: Az Unmade Beds hidegrázósan hatásos előzetese:


+ + +

Léa Seydoux

Hogyan ejtjük a nevét? Léa Szédu

Született: 1985. július 1.

Forrás: [origo]

Operaénekesnek készült, de 19 évesen beleszeretett a színészetbe, amikor megkapta a Majdnem bombanők című csajfilm egyik főszerepét. A La belle Personne című lírai tinidrámájában egy érzelmileg labilis lányt játszik, aki két fiú között tépelődik - tragikus következménnyel. Erre az alakítására Quentin Tarantino és Ridley Scott és felfigyelt: a Becstelen brigantyk-ban a korábban emlegetett Shosanna fiatalabb verziójaként bukkan majd fel, a Russell Crowe nevével fémjelzett Robin Hood-feldolgozásban pedig Földnélküli János angol király második feleségét, Izabellát játssza.

Nahát! Nagyapja és nagybátyja a két legnagyobb francia filmes cégnél (Pathé és Gaumont) tölt be vezető pozíciót,  rosszmájúak gyakran meg is jegyzik, hogy ilyen háttérrel nem nehéz érvényesülni a szakmában.

Néznivaló: Egy vicces farmerreklám Léa Seydoux-val:


+ + +

Émilie Dequenne

Hogyan ejtjük a nevét? Emili Döken

Született: 1981. augusztus 29.

Forrás: [origo]

Tíz évvel ezelőtt Cannes-ban a Rosettá-ért megkapta a legjobb színésznőnek járó elismerést. Annyira hitelesen alakította a életben maradásért küzdő, piros melegítős lányt, hogy alig ismert rá valaki, amikor szőkített hajjal és patacipőben megjelent a Croisette-en. A következő igazán jelentős szerepére egész mostanáig kellett várnia. A La Fille du RER egy öt évvel ezelőtt megtörtént bizarr esetet dolgoz fel, ami Franciaországban óriási vihart kart, és a magyar sajtó is tudósított róla. Egy Marie-Leonie Leblanc nevű fiatal nő azt állította, hogy egy csapat késsel hadonászó színes bőrű férfi támadta meg a vonaton, mert zsidónak nézték, belenyírtak a hajába, fekete filctollal horogkeresztet rajzoltak a hasára és felborították a babakocsit, amelyben 13-hónapos csecsemőjét vitte. Később kiderült, hogy az egészből egy szó sem volt igaz. A filmben Émilie Dequenne játssza a Jeanne-ra átkeresztelt zavarodott lányt, a partnere pedig Catherine Deneuve.

Nahát! Édesanyja és nagyanyja is huszonegy évesen szült először, és ő is ennyi idős volt, amikor megszületett Milla nevű kislánya.

Néznivaló: A La Fille du RER előzetese:

 


[origo] címlapon»

Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Fotó: Hektor Szerelmes vagyok az amerikai filmbe Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
    Forrás: The Match Factory A szemét nem kellék, hanem valóság Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
    Forrás: Sobras.com Producciones Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    GoalUnited
    Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

rtl Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »