Aki megnézi a mától vetített Pokolba taszítva című remek horrorfilmet, sok szajházást fog hallani egy vén szipirtyó szájából. Erről jutott eszünkbe, hogy számos amerikai film igazolja azt a tézist, hogy bárhova utazunk a világban, a legvalószínűtlenebb helyeken is egy hazánkfiába botlunk. Ralph Fiennes is volt már magyar gróf, Nicole Kidman is táncolt Sándor nevű sármőrrel, Jack Nicholson pedig leüvöltötte Lászlónak, az építési vállalkozónak a fejét. Megpróbáltuk összeállítani a magyar filmfigurák lehető legteljesebb listáját, ha eszedbe jutnak még mások is, írd meg kommentben!
|
Casablanca (Casablanca, 1942) Ingrid Bergman figurájának férjével, Victor Laszlóval kapcsolatban ugyan csak az hangzik el, hogy a cseh ellenállás vezetője volt, aki megjárt egy koncentrációs tábort is, de ilyen névvel aligha lehet cseh. Ha nem csak a figurákat nézzük, hemzseg a magyaroktól a film, Michael Curtiz rendező mellett az Ugartét játszó Peter Lorre és a bár egyik pincérét alakító S.Z. Sakall is magyar származású. * * * My Fair Lady (My Fair Lady, 1964) A Higgins által kiképzett Eliza Doolittle legnagyobb próbatétele a bál, ahol többek közt a magyar fonetikaszakértőt, Kárpáthy Zoltánt kell beugratnia szép kiejtésével és viselkedésével. Kárpáthy felkéri Doolittle-t táncolni, és a szegény virágáruslány átmegy a teszten: a professzor biztos benne, hogy arisztokrata családból származik, így Higgins megnyeri a film elején kötött fogadást. * * * Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express, 1974) Amikor az Orient expresszen számos késszúrással meggyilkolják Mr. Ratchettet, a gazdag amerikai üzletembert, Hercule Poirot tudja, hogy csak a vonaton utazók valamelyike lehetett a tettes. Tizenhárom gyanúsítottja közt ott van az arisztokrata családból származó magyar diplomata, Andrényi Rudolf, valamint szépséges felesége is. A végén persze kiderül, hogy senki se az, akinek eleinte látszott. * * * Szárnyas fejvadász (The Blade Runner, 1982) Na, jó, igazából nincs magyar figura a filmben, de Gaff, a rendőr a következő szavakkal ösztökéli a kényelmesen kajáló Deckartot arra, hogy jöjjön vele Bryant kapitányhoz: "Monsieur, azonnal kövessen engem, bitte! ... Lófaszt! Nehogy már! Te vagy a blade, blade runner." Mint ebből az interjúból kiderül, a magyar szöveg nem szerepelt a forgatókönyvben, de Edward James Olmos (akinek a felmenői Magyarországról vándoroltak ki Mexikóba) nagyon lelkiismeretesen készült a szerepre, és némi könyvtárazással összehozta a mixelt mondatokat a filmbeli keveréknyelvhez. * * * Florida, a paradicsom (Stranger Than Paradise, 1984) Jarmusch egy alternatív színházi fellépésén látta meg a tizenöt éves Bálint Esztert, és felkérte alternatív road movie-ja női főszerepére. John Lurie játssza a Willie becenevű főhőst, akit valójában Bélának hívnak, de megtagadja magyar gyökereit, és kikészül, ha unokahúga, Éva (Bálint) vagy nagynénje (a magyar származású Cecillia Stark, aki nem hivatásos színész volt, hanem Jarmusch ügyvédjének a nagymamája) magyarul beszélnek hozzá, bár nyilvánvalóan mindent megért a szövegükből. * * * Valóságos zseni (Real Genius, 1985) Igaz, hogy a filmben nem hangzik el konkrétan, hogy László magyar volna, neve alapján mégiscsak bevettük összeállításunkba. Miközben a film két ifjú zseni főhőse (Val Kilmer és Gabriel Jarret) egy különleges lézer előállításán dolgozik, összebarátkoznak a meglehetősen furcsa és titokzatos Lászlóval, aki szintén zseniális, így hát rájön, hogy a srácok tudtukon kívül egy tömegpusztító fegyver létrehozásán ügyködnek. * * * Féltékenység (Heartburn, 1986) Az ukrán származású Yakov Smirnoff játssza a magyar építési vállalkozót, aki a filmbeli friss házaspár - Meryl Streep és Jack Nicholson - lerobbant házának felújítását végzi nem túl kielégítő módon. Azt még csak elnézné neki a pár, hogy keveri a he-t, a she-t és az it-et, hiszen, ahogy a feleség elmagyarázza férjének, "a magyaroknak nincsenek névmásaik", de az már kiveri a biztosítékot, hogy a felújított konyhába csak az udvaron keresztül lehet bejutni, és ha a pár a házból is szeretne egy konyhába nyíló ajtót, hát, azért többet kell fizetni. * * * Ed Wood (Ed Wood, 1994) A világ legrosszabb rendezője annyira nagy rajongója volt a Drakula grófot megszemélyesítő Lugosi Bélának, hogy összekaparta a szegénységben élő, idős, drogfüggő színészt és megtette filmjei sztárjának. Burton Ed Wood-jában az akcentusos Landau remekel Lugosi szerepében, és bármilyen teátrális is, a színész úgy nyilatkozott, hogy lényegesen visszavett alakításából ahhoz képest, amilyen valójában Lugosi volt. * * * Közönséges bűnözők (The Usual Suspects, 1994) Bryan Singer filmjének fő tanulsága, hogy sokkal hatékonyabban működne az amerikai bűnüldözés, ha minden nyomozó tudna magyarul. A szerencsétlen, összeégett Kovach hiába mondja már a film legelején, hogy látta Kayser Sözét, az illetékesek egy árva szót sem értenek a férfi nyögéseiből, aki "úgy hangzik, mint egy thai kurva". Mire kerítenek egy tolmácsot, és elkészítik a fantomképet a titokzatos gengsztervezérről, Sözének már bottal üthetik a nyomát. * * * My Girl 2 (My Girl 2, 1994) A cikkünk elején említett alaptézist legerősebben ez a film támasztja alá: természetesen Vada (Anna Chlumsky) is magyarokba botlik, amikor Los Angelesbe utazik a nagybátyjához. A bácsi egy Budapest nevű autószerelő-műhelyben dolgozik, amelyet Rose Zsigmond névre hallgató csajának apja alapított. Rose-nak van egy Nick nevű fia, aki egyidős Vadával, és persze rögtön összehaverkodnak, hogy aztán a játékidő nagy részében együtt csavarogják be a várost. * * * Az angol beteg (The English Patient, 1996) Juliette Binoche angol betegéről hamar kiderül, hogy valójában egy magyar, nemesi családból származó pilóta és felfedező, aki a Szahara feltérképezésén fáradozott a britek számára, amikor lelőtték a gépét. A figura sok ponton különbözik valós ihletőjétől, gróf Almásy Lászlótól, legfeltűnőbben talán abban, hogy Almásy a második világháború idején nem a briteknek, hanem a németeknek dolgozott. * * * Hazudozni Amerikában (Telling Lies in America, 1997) A film Joe Eszterhas (Elemi ösztön) szerelemprojektje volt, melyet saját bevándorló-élményei ihlettek. A tavaly meghalt Renfro játssza Karchyt, a Magyarországból érkezett clevelandi srácot, aki őrlődik hagyományőrző apja, az iskola és a csajok elvárásai közt. A felnövéstörténetben Kevin Bacon simlis DJ-figurája játssza a kulcsszerepet, akinek a révén Karchy tanul egy-két dolgot az életről. * * * Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut, 1999) Tom Cruise figurája megéri a pénzét: nős, gyerekes orvosként két szupermodellel hetyeg a karácsonyi partyn, ahova a feleségével érkezett, aztán pedig egy túladagolt prostit próbál visszahozni az életbe. Kis nejét sem kell félteni azonban, hiszen azonnal táncba megy a deres halántékú, sima modorú magyarral, aki Ovidius emlegetésével próbál csajozni - láthatóan nem teljesen sikertelenül. * * * Bérgyilkos a szomszédom (The Whole Nine Yards, 2000) Ha az ember összehaverkodik egy dörzsölt bérgyilkossal (Bruce Willis), onnantól garantáltan komplikáltabb és izgalmasabb lesz az élete. Matthew Perry figurája egymást kijátszó gengszterek szövevényes ügyébe csöppen, ahol az egyik kulcsszereplő a chicagói magyar maffia veszedelmes feje, Janni Gogolak. Kedvenc bérgyilkosunk tanúskodott Gogolak ellen, ezért most Kanadában lapít, de persze Gogolak addig nem nyugszik, míg fel nem hajtja régi cimboráját. * * * Chicago (Chicago, 2002) Amikor a kivégzésre váró férj- és pasigyilkos asszonyok elsorolják, ki miért tette el láb alól a párját, kiderül, hogy akad köztük egy ártatlan is: a magyar nő, akit azzal a váddal tartanak fogva, hogy levágta a férje fejét, pedig nem is ő tette. Nem csak a többi rabnak homályos a magyar nő panasza, még magyar anyanyelvűként is nehéz megérteni az erős akcentussal beszélő orosz táncosnőt. |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.