Mások adják a végszót

2010.01.17. 9:00

Péterfy Bori

FotA3: Balogh BalA!zs

- Hogyan emlékszel vissza A Nibelung-lakópark forgatására, milyen élmény volt filmen is megcsinálni a darabot?

- A forgatás nagyon izgalmas és szakmailag nehéz volt, mert a Nibelung egy eléggé teátrális, erős stílusú előadás, és ezt finoman meg kellett változtatni. Rengeteg belső húzásra volt szükség, és egy verses szövegnél nagyon nehéz, amikor egyszer csak kihúznak öt mondatot a monológodból. Volt benne valami szomorú, hiszen azért történt az egész, mert vége volt a Krétakörnek, és ez adott a munkának egy furcsa pluszhangulatot. Ez volt a Krétakör utolsó igazi, nagyon jó együttléte. De már a darab előadása is elképesztő élmény volt onnantól kezdve, hogy átkerült a Sziklakórházból a Lipótra. Eleinte még láttuk, ahogy ágyhoz kötött embereket szállítanak el, és ez nagyon megviselt bennünket.

- Hogy tetszik a film, milyen érzés most látni?

- Még nem láttam a kész filmet, de amit az utószinkron közben láttam belőle, az nagyon tetszik. Egyébként biztos nem fogom tudni külső szemlélőként, objektíven megítélni, de azt gondolom, hogy ez ugyanolyan jó vállalás, mint amilyen a Feketeország-ból készült felvétel volt. Színházat felvenni lehetetlen, és ha már csináljuk, akkor kísérletezni kell, meg kell próbálni a színházat filmes nyelvre átfordítani, ami egy egyenértékű, de másik nyelv.

- Mi az, ami nem került bele a filmbe és sajnálod, hogy kimaradt?

- Nem tudom, mivel nem láttam az egészet, de a darabból minden közel állt a szívemhez, úgyhogy biztos sok mindent sajnálni fogok. Nagyon szerettem Térey szövegét, annyira zseniális, volt olyan, hogy egy poén nekem is négy év után esett le. Kétségkívül követel némi intelligenciát a nézőtől.

- Saját megítélésed szerint szakmailag hogyan változott a helyzeted a Krétakör feloszlása óta?

- Azért halogattam a szólólemezemet, amit Tövisházi Ambrus már tíz éve meg akart csinálni, mert nem hagyhattam ott a Krétakört, úgyhogy nekem ilyen értelemben jól jött, hogy feloszlott a társaság. Színházilag viszont nem tudom, lesz-e még egyszer ilyen közösség, de már az is csoda, hogy ennyi volt. Ha többet nem lesz ilyen, akkor is nagyon boldog vagyok, hogy megéltem. Most látom csak igazán, hogy mennyire szerencsés voltam. A kőszínházi létezés egészen más, nagyon nagy tanulás, izgalmas, de nem gondolom, hogy ez lenne az én utam.

- Mi a legnagyobb változás az életedben 2008 nyara, a Krétakör feloszlása óta?

- Schilling Árpád arra nevelt bennünket, hogy egyedül is megálljuk a helyünket, hogy gondolkodó, individuális lények legyünk és ne törődjünk bele a színészi kiszolgáltatottságba. Én ezt úgy érzem, 100%-ig teljesítettem a Péterfy Bori & Love Banddel. Nagyon tudatosan megcsináltam egy komoly dolgot, én léptem és nem pedig arra vártam, hogy valaki munkát ajánljon. Ez elképesztő szabadságot jelent. Senki nem kényszeríti rám az ízlését, a koncerteket, a videoklipeket úgy csináljuk meg, ahogy mi gondoljuk, és csodálatos érzés azt látni, hogy működik.

- Mire pörögsz mostanában?

- A zene a legfontosabb, de persze az lenne a legjobb, ha kettő vagy három lenne belőlem, és akkor mindent csinálhatnék egyszerre.

- Miben láthatunk legközelebb?

- Koncerteken folyamatosan, a Poligamy-ban, a Filmszemlén Nagypál Orsolya Paktum című rövidfilmjében, a Nemzeti Színházban az Orfeusz alászáll-ban, A jég-ben és áprilistól az Alföldi rendezte Vadászjelenetek alsó-Bajorországból-ban.

- Milyen - Krétakörös vagy más - darabra lennél a legkíváncsibb ehhez hasonlóan megfilmesített formában?

- Bármilyen színházi projekt feldolgozását el tudom képzelni így, csak jól gondolkozó emberek kellenek hozzá. Jó lenne, ha A jég-ből is születne ilyen.