Mások adják a végszót

2010.01.17. 9:00

Csákányi Eszter

FotA3: Balogh BalA!zs

- Hogyan emlékszel vissza A Nibelung-lakópark forgatására, milyen élmény volt filmen is megcsinálni a darabot?

- Nagyon izgalmas es profi munka volt. Kornél jó értelemben véve kíméletlen. Elképesztően fel volt készülve, lenyűgözött, hogy mennyire át tudja transzponálni a jeleneteket képre. De neki ez a speciális tudása, ő színházat is filmesen rendez. Rövid idő állt rendelkezésünkre, de szerencsére egy bepróbált anyag volt, amit nagyon tudtunk. A lelkem mélyén mindig ilyen filmezésről álmodok, amikor az emberek tökéletesen tudják a dolgukat. Így lehet igazán dolgozni.

- Hogy tetszik a film, milyen érzés most látni?

- Amit az utószinkron közben láttam belőle, az nagyon jó volt. Zseniális, hogy fekete-fehér. Az egész Nibelung nagyon kemény munkával készült, nagyon szerencsés csillagzat alatt, a pályámnak fontos állomása. Persze volt olyan este, hogy nem sikerült olyan jól az előadás, de az alapjai nagyon tiszták voltak, és ez a filmen is visszatükröződik.

- Mi az, ami nem került bele a filmbe és sajnálod, hogy kimaradt?

- Nem tudom, mert még nem láttam. Vasárnap a többiek előadják a kimaradt jeleneteket a Kinóban, amiben én sajnos nem tudok részt venni, de úgy érzem, hogy ez egy jó dolog lesz, mert nagyon ki vannak éhezve az emberek a valahai Krétakörre.

- Saját megítélésed szerint szakmailag hogyan változott a helyzeted a Krétakör feloszlása óta?

- Én nagyon elkényeztetett színész voltam és vagyok. A Katona, Kaposvár, a Krétakör nagyon hasonló gyökerekből élő társulatok voltak, és ha az ember egyszer egy ilyen csapathoz tartozott, utána már nagyon igényes, nagyon tudja, hogy mit akar. A szabadúszás nem egy könnyű dolog, viszont az ember így saját maga dönti el, hogy mik azok a munkák, amikben szívesen részt vesz, és segítségemre van a Kék Színészügynökség és az Orlai Produkciós Iroda. Sajnos kevés olyan hely van, ahol a vágyaimat meg tudom valósítani, de például Bodó Viktor Szputnyik társulata ilyen. Ők nagyon hasonlóan gondolkodnak, mint a valahai Krétakör, nagyon hasonlóan is éreztem magam köztük. Most ők is fontosak nekem.

- Mi a legnagyobb változás az életedben 2008 nyara, a Krétakör feloszlása óta?

- A szabadúszás gyökeres változást jelent. Idáig mindig tartoztam egy csapathoz, de most nem akartam társulathoz kerülni. Azt szeretném csinálni, amihez kedvem van, ez az energia vezérel.

- Mire pörögsz mostanában? Mi foglalkoztat a legjobban?

- A minőségi mérce szinten tartása, ami nem könnyű. Megtalálni ezeket a kis ereket, ami kemény kutatómunkát igényel, de úgy látom, hogy nekem ez megy. Az a jó benne, hogy nem hagyja az embert eltunyulni.

- Miben láthatunk legközelebb?

- Megy a Kupidó és most kezdek próbálni az egri Harlekin Bábszínházban egy monodrámát, amiben egy cigány mesét fogok tárgyakkal elmesélni és végigbábozni. Ilyet még sosem csináltam, rettentő kíváncsi vagyok, hogy képes leszek-e rá. Ezt márciusban mutatjuk be, és a tervek szerint majd Pestre is felhozzuk.

- Milyen - Krétakörös vagy más - darabra lennél a legkíváncsibb megfilmesített formában?

- Azt gondolom, színházi előadásokat így kéne megcsinálni, mert így valós. A hagyományos színházi felvételek sosem adják vissza az előadás lelkét, szellemiségét, amellett, hogy dokumentumnak persze nagyon jók. A jó előadásokat érdemes lenne így meghagyni az utókornak, például a Siráj-t, a kaposvári Marat halálá-t vagy Ascher Tamás Állami Áruház-át.