A magyar, aki ott van

Vágólapra másolva!
Ha azt mondom Antal Nimród, azt mondod Kontroll. De a Biztosítás című csúcsszuper rövidfilmjét vajon láttad-e? És azt tudod, hogy a Quimby híres hullaházas klipjét is ő csinálta? A héten került a mozikba a rendező harmadik, A szállítmány című nagyjátékfilmje, ideje, hogy áttekintsük eddig munkásságát - rengeteg videóval.
Vágólapra másolva!

Antal Nimród Los Angelesben született, és már 11-12 éves korában tudta, hogy filmekkel szeretne foglalkozni. Gyerekkorában sok horrort nézett, minden bizonnyal emiatt volt eleinte az a vágya, hogy horrorfilmek maszkmestere legyen. Pár évvel később már operatőr szeretett volna lenni, és amikor a középiskola után Magyarországra költözött, operatőrszakon kezdte el a Filmművészetit, a rendezői szakra csak később nyergelt át. Az 1998-as Biztosítás a diplomafilmje volt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wvN9baQo32SCBkzZ
Biztosítás - 1. rész

A félórás rövidfilmben már nemcsak hogy benne van az az ígéret, amit a Kontroll később beváltott, hanem egyszerűen az egyik legjobb magyar rövidfilm, amit valaha láttunk. A rendező sok kedvenc motívuma már itt felfedezhető: nem a föld alatt vagyunk ugyan, de az éjszakába bezárva, viharvert pasik közt, akik a normalitás határán egyensúlyozva néha olyasmit is látnak, ami valójában nincsen ott. És már most itt van Badár Sándor, és a szemtelenül fiatal, de nagyon jó Szabó Győző és Pindroch Csaba is. Olyan csávókat játszanak, akik abból élnek, hogy biztosítási csalás végett autót zúznak totálkárossá - miközben benne ülnek. A sztoriban az a legérdekesebb, hogy állítólag ez a "szakma" néhány évtizede még tényleg létezett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GD2HHuCZjJdMHPMU

Biztosítás - 2. rész | Biztosítás - 3. rész


Nimród szerepelt néhány filmben, köztük Salamon András Közel a szerelemhez-ében és Dyga Zsombor Öcsögök-ében, de a főiskola után elsősorban reklámfilm- és videókliprendezéssel foglalkozott. Csinált klipet többek közt a Quimbynek, Sub Bass Monsternek és Ganxta Zolee-nak. Az első, amire saját bevallása szerint már büszke is, a Quimby Hol volt, hol nem volt című számához készült. A népszerű klip egy hullaházban játszódik, ahol az együttes többé-kevésbé halott énekesét, Kiss Tibit éppen boncolni viszik. Az énekes halott tipikus viccesen morbid ötlet a rendezőtől, a színekkel és fényekkel teremtett szürreális, hideg hangulatot pedig le se tagadhatná.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=snVtVTVf2VsB0ybp
Quimby - Hol volt, hol nem volt

A Quimby-klipek közül a Halleluja a másik kedvencünk, amiben az együttes dobosa, Varga Livius egy Budapestszerte csámborgó hajléktalant alakít. Livius komolyan vette a feladatot: a forgatás előtt lyukakat borotvált a hajába és rendesen ivott is, hogy hangulatba kerüljön. A klipben több helyen igazi hajléktalanok is feltűnnek (a legviccesebb interakció 3.21-nél), akik nem igen zavartatták magukat, amikor Livius csak úgy odament hozzájuk forgatás közben.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ewx7arkDXpr4jfoY
Quimby - Halleluja

Sub Bass Monsternek Nimród összesen hat videoklipet rendezett (Nincs nő, nincs sírás, Gyulafirátót, 4 ütem, Mákvirág, Tovább is van, mondjam még?, Igaz vagy hamis). Szabolcs elmesélte nekünk, hogy a klipek alapötletei mindig Nimródtól származtak, aztán a közös továbbgondolás során főleg azt kellett megbeszélniük, hogy a rendező elszállt ötletei közül mik azok, amiket Szabolcs hajlandó bevállalni: "Engem sem kell félteni, de ha csak Nimródon múlt volna, még extrémebbek lettek volna a klipek." Már az első klipnél, a Nincs nő, nincs sírás-nál kiderült, hogy "Nimród mindig próbál valami csavart beletenni", ami itt többek közt azt jelentette, hogy Szabolcsra rálőttek, megpróbáltak beleállítani a fejébe egy baltát és kutyát uszítottak rá: "Fogalmam sem volt, hogy megy majd a lövöldözés, úgyhogy, amikor a klipben szereplő úriember mellém lőtt a speciális robbanólövedékkel, és a falból kiesett egy öt centis darab, úgy megijedtem, hogy elkezdtem összevissza rohangászni. Nimród dicsért, hogy milyen élethű vagyok, pedig semmi színészi munka nem volt benne. De a legneccesebb pillanat az volt, amikor az idomított kutya már vagy ötször megkergetett úgy, hogy a végén alig bírták lefogni, és utána Nimród még megkért, hogy másszak oda a kutyához négykézláb."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QJlwXeLesMZwahGl
Sub Bass Monster - Nincs nő, nincs sírás

Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Nimród meglepte Szabolcsot. A 4 ütem klipje abszolút spontán készült: a Gyulafirátót klipjének forgatása után a rendező beterelte a stábot egy szobába, és megkérte a fotelben ülő zenészt, hogy rappelje el nekik a 4 ütem-et. Azt nem említette meg, hogy a mutatványt fel is veszi, de a klip végén látszik, ahogy Szabolcs elmosolyodik, amikor rájön, hogy felvétel készült. Valószínűleg ez a világ leggyorsabban rögzített videoklipje; Szabolcs nem is akarta nyilvánosságra hozni, de Nimród meggyőzte róla, hogy nem fog lebőgni a minimálklippel, és igaza lett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yGnvnSMzCgF116TS
Sub Bass Monster - 4 ütem

Improvizálás a Mákvirág-ban is volt, ahol Szabolcs taxist alakít, Badár Sándor pedig az egyik, durván bepipuló utasát játssza. Nimród csak annyi instrukciót adott a zenésznek, hogy reagáljon arra, amit Badár mond és csinál, de igazából még a rendező sem tudta, hogy Badár mivel rukkol majd elő.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vzrEL7cPGAHBJkKU
Sub Bass Monster - Mákvirág

Első nagyjátékfilmjéhez, a 2003-as Kontroll-hoz sikerült a saját dolgát a lehető leginkább megnehezítő helyszínt kitalálnia, és eleinte nem is tűnt úgy, hogy megkapják az engedélyt arra, hogy a metróban forgassanak. Végül lett engedély, de a stáb így is megszenvedett a helyszínnel: értelemszerűen csak éjfél és hajnali négy közt forgathattak, így a munkanapjuk egyharmada volt csak a forgatásokon megszokott tizenkét órás műszaknak, viszont harmincöt nap alatt így is végezniük kellett. A film operatőre, Pados Gyula (aki korábban már a Biztosítás-on és több reklámon is dolgozott Nimróddal) egy interjúban elmondta, hogy a körülmények is eléggé embert próbálók voltak: az alagutak rossz levegője kikészítette a hajukat és a bőrüket, a metróban hallható folyamatos alapzaj pedig az idegeiket.

Nimród már sok helyen elmesélte, hogy a sztori fő motivációja az volt, hogy nagyon érdekesnek találta, hogy emberek egy csoportja olyan munkát végez, ami miatt másoktól lényegében csak negatív, agresszív reakciókat kap. Ezt saját bőrén is megtapasztalta, amikor a film főszereplőjével, Csányi Sándorral együtt beálltak egy kicsit ellenőrködni. Már ez a röpke egy óra is megviselte a lelküket.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2X4ZqYBYuMtd3WBG
A Kontroll nyitójelenete

A Kontroll-t Magyarországon kívül kilenc európai országban mutatták be és mozikba került az Egyesült Államokban is. Meglepő módon a BKV-ellenőrök határainkon túl értelmezhetetlennek hitt története ott is bejött a legtöbb kritikusnak, és a Kontroll-ból kisebb kultfilm lett. Népszerűsége nyilván szerepet játszott abban, hogy Nimród 2006-ban lehetőséget kapott első hollywoodi filmje, az Elhagyott szoba megrendezésére. A motelben ragadós-gyilkosos film ugyan távolról sem váltotta meg a világot, de az elejét bírtuk, mert a hangulat megalapozása jól sikerült az egymást kölcsönösen irritáló, elhidegült házaspárral. A filmben fontos szerepet játszik egy föld alatti járat, amiben Nimród már szinte otthon érezte magát a Kontroll alagútjai után. Az mindenesetre vicces lehetett, ahogy a szűk hely miatt az operatőrt, Andrzej Sekulát bonyolult kameramozgató szerkentyűk helyett egy pokrócon húzták az üregben az meneküléses jelenetek felvételénél.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DsMOzUWDEatJQUIO
Az Elhagyott szoba nyitójelenete

Miután az Elhagyott szoba szerényen, de nyereséges lett (világszerte összesen 35 milliót hozott a 19 millióból készült film), Nimród rögtön újabb lehetőséget kapott a filmet gyártó Screen Gemstől, és ez lett A szállítmány. A régi vágású "heist" filmben (értsd: csavaros-rablós) megint csak az elejét szeretjük a legjobban: kifejezetten elegáns, hogy a másfél órás filmből fél óra a felvezetéssel telik, és nem érezzük úgy, hogy a főhősök motivációinak erőltetett szánkba rágása zajlik, mert Nimród és az operatőr (megint Sekula) olyan erős hangulatot teremt, hogy akkor is szívesen továbbnéznénk a filmet, ha semmi akciót nem várhatnánk. Amúgy pedig tényleges akció alig van, hamarosan olyan antalnimródosan egy raktárépületbe zárva találjuk magunkat, és a film nagy részében itt is maradunk, naná, hogy viharvert pasik közt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=LWuUw1QaoyGvp8xH
A szállítmány nyitójelenete

Hollywoodi sztárok és rendezőik az interjúikban rendszerint üres dicséretekkel dobálják egymást, de A szállítmány egyik főszerepét játszó Matt Dillonnak hajlamosak vagyunk elhinni, hogy őszintén dicséri Nimródot, annyi szépet mondott róla egy interjúban. Dicséri a vizuális stílusát, a magabiztosságát és a színészekkel való bánásmódját is. Hiába vallotta be a rendező, hogy eleinte a hányinger kerülgette, annyira izgult, hogy ennyi nagy sztárt kell dirigálnia, Dillon nincsen egyedül a lelkesedésével: A szállítmány-ban szintén szereplő Laurence Fishburne leszerződött a Predators-ra is.

Nagyon izgulunk, hogy a rendező mihez kezd a több mint húsz éves franchise-zal, Adrien Brodyval, Topher Grace-szel és a többiekkel, de nem aggódunk, mert ott van neki Robert Rodriguez (aki állítólag nem is annyira két hollywoodi munkája, hanem a Kontroll miatt választotta Nimródot a feladatra) és visszakapta kedvenc operatőrét, Pados Gyulát is. A forgatásnak már vége, a Predators júliusban kerül a mozikba.

----

A cikkhez ezekből az interjúkból gyűjtöttünk információkat: Filmhu, Est.hu, Chud.com, MTV