A cannes-i fesztiválon annyi filmet zúdítanak az ember nyakába, hogy képtelenség minden levetített alkotásról tájékozódni, viszont azokat a filmeket mindig megjegyezzük, amelyeknek az előzetese/szóróanyaga vicces vagy sokkoló. Összeszedtük, hogy a fesztiválon szereplő magyar filmesek idén mi mindennel próbálnak kitűnni a tömegből Mundruczó Kornél véreskezű plakátjától kezdve a Croisette-en flangáló óriási, hájas nőszemélyig.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/1005/20100507szelidter.jpg)
Nézd meg nagyban!A Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv plakátja
A cannes-i fesztiválpalota (ami egyébként egy meglehetősen csúnya, betonbunkerre emlékeztető épület) tele van kivetítőkkel, amelyeken többek közt klipek futnak a filmekből, a folyosókon szórólapoktól roskadozó állványok állnak, az újságíróknak pedig kis, személyre szóló postaládáik vannak, amiket szorgos kezek mindennap csurig pakolnak a különböző szekciókban futó filmek prospektusaival és egyéb sajtóanyagaival. És ha átmegyünk az épület másik szárnyába, a filmpiacra, akkor láthatjuk, hogy ez még semmi, a csillivilli kísérőanyagok teljes arzenálja ott önti el az embert.
Szóval Cannes-ban minden filmet vizuális kiegészítők kísérnek, és ezek minél izgalmasabbak, annál esélyesebb, hogy az információkkal agyonbombázott újságírónak vagy filmes szakembernek egy pillanatra elkapják a tekintetét. Az egyik legjobb ilyen anyag (és nem csak a magyarok közt), amit eddig láttunk, a Taxidermia hús kinézetű borítóba bújtatott sajtócsomagja volt, amit egy lefóliázott hungarocelltálcán szervíroztak (Roger Ebert le is fényképezte).
Lássuk, az idei fesztiválon részt vevő magyar filmek milyen anyagokkal villognak majd! Bal oldalon látható Mundruczó Kornél versenyfilmjének, a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv-nek a plakátja. Az előtérben Frecska Rudolfot látni, a "szörnyet". Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy gyilkolni fog, hát, most már az. A háttérben Csíkos Kitty áll, aki a fiúba beleszerető lányt alakítja. Meglehetősen jó ez a plakát, visszaköszönnek azok a penészes színek, amiket az alább látható klipben is annyira bírtunk, de jók Frecska Rudi véres kezei, meg az is, ahogy Csíkos Kitty lesüti a szemét. Mondjuk, a lakásomban nem raknám ki, de valószínűleg ez nem is volt szempont.
Kocsis Ágnes Pál Adrienn-jét az Un Certain Regard szekcióban vetítik, és legelőször mi mutatunk belőle részletet. A lenti, négy és fél perces klipben megismerkedünk a főhősnővel, a túlsúlyos, kiégett ápolónővel (Gábor Éva), akit cseppet sem hibáztatunk azért, mert belefáradt a saját életébe; ha hullák közt kéne uzsonnáznunk nap, mint nap, mi sem lennénk jobb passzban. Az erős hangulatú klipből kiderül, hogy Kocsis most sem hagyott fel a Friss levegő-ben annyira markánsan használt színkoordinációval: a főhősnő konyhájában szinte minden hófehér, a főhősnő is.
Valószínű, hogy idén a Pál Adrienn-nek lesz a leglátványosabb kampánya Cannes-ban: a Croisette-en hat napon keresztül fog fel-alá sétálgatni egy hatalmas, fehérköpenyes, hájas ápolónő, akit a film maszkmesterei készítettek. Az óriásnővér látványtervét idekattintva meg is nézheted.
![]() |
| A Pál Adrienn plakátja |
Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmjét a főiskolás filmekből álló, fiatal tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító Cinéfondation válogatásában vetítik (nézd meg a film nyitójelenetét!). A fél órás fekete-fehér filmben nem nagyon történik más, mint hogy egy kicsit fura fiú (Vida Viktor) csatangol a városban. A szórólap abszolút passzol a film világához: fekete-fehér, egyszerű és Vida Viktor könnyen megjegyezhető fejére koncentrál. És azért a hátulján ott az összes szükséges infó is.
![]() |
| Az Itt vagyok szórólapja (bal: előlap, jobb: hátlap) |
Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című nagyjátékfilmje még csak terv formájában vesz részt a fesztiválon: a L'Atelier programra kapott meghívást, amelynek az a célja, hogy segítse ígéretes filmtervek megvalósulását. Amikor részletesen írtunk a filmről, már lelkesedtünk a vizuális világáért, amiről a mutatós honlap tanúskodik. Természetesen a cannes-i brosúra magazinszerűre megcsinált fedőlapja is ezt viszi tovább a szende, rókafarkú nővérkével, a japán motívummal és a lila háttérrel. És bár a film csak jövőre forog majd, máris van hozzá egy pompás és nagyon vicces előzetes is, amit itt tudsz megnézni.
![]() |
| A Liza, a rókatündér brosúrájának fedőlapja |
A fesztivál Producers on the Move nevű programjában idén Liszka Tamás képviseli Magyarországot, aki két nagyjátékfilmet visz magával a fesztiválra: Tolnai Szabolcs Anna története (Strange Forest) című filmtervét, illetve Gauder Áron és Novák Erik már készülő Egill című animációs filmjét (a film brosúrájának fedőlapja). Az Anna története egy szerbiai magyar anyáról szól, akinek a fia harcolni kényszerül a koszovói háborúban. A film sejthetően nem lesz szívderítő, ahogy a hozzá készült, egyébként nagyon szép leporelló sem az.
![]() |
| Az Anna története (Strange Forest) leporellójának két oldala |
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Már februárban véget ér a Való Világ
Nem húzza márciusig az RTL Klub, előbb szabadulnak a lakók, mint gondolták.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.