Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban

Mielőtt szerda reggel elindulnánk a 63. cannes-i filmfesztiválra, szokásunk szerint áttekintjük azt a tíz dolgot, amit a legtürelmetlenebbül várunk a seregszemlén. Cikkünkben többek közt őszinte vallomást teszünk a Michael Douglashez fűződő érzelmeinkről és azt is bevalljuk, hogy mivel lehet felpiszkálni szunnyadó magyarságtudatunkat.

10. Kedvenc dél-koreai rendezőnk

Tavalyi cikkünket is A nő a férfi jövője és a Virgin Stripped Bare by Her Bachelors dél-koreai rendezőjével, Hong Sang-soóval kezdtük, és bár a 2009-es Like You Know It All végül nem bizonyult maradandó élménynek, most megint nagyon várjuk, Hong mit hoz a fesztiválra. A Hahahá-nak már a címe is király, a sztori pedig különösen kedvünkre való, mert bírjuk a filmesekről szóló filmeket: egy rendező és egy filmkritikus találkozik, és leülnek feleleveníteni kedvenc nyaralási emlékeiket. Egyikük sem jön rá, hogy ugyanarról a nyaralásról beszélnek.

* * *

9. Mivel rukkol elő az élő legenda?

 

Akárhány nagynevű filmes is rohangál majd a Croisette-en, a legendás Jean-Luc Godard-nál, a francia új hullám egyik atyjánál egyikük sem lehet nagyobb. Bár a négyperces előzetes alapján nem feltétlenül gondoljuk úgy, hogy Film Socialisme című új munkája lesz a kedvencünk az idei fesztiválon, nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy az idén nyolcvanadik életévét betöltő mester mivel rukkol elő. A fesztivál honlapján található rövid összefoglaló szerint a film egy "szimfónia", amely három részből áll: dolgok, a mi Európánk, a mi emberiségünk.

* * *

8. Óriásnővér a Croisette-en

A magyar filmesek cannes-i vizuális megjelenésével foglalkozó cikkünkben már említettük az óriásnővért, aki minden valószínűség szerint az idei fesztivál egyik leglátványosabb reklámhordozója lesz. A Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét népszerűsítő, nővérkeköpenyes bábú valamivel nagyobb, mint egy ember, és a Croisette-en, a tengerparti sétányon fog lófrálni hat napon keresztül. A nővérke animatronikus mimikával rendelkezik, azaz képes változtatni az arckifejezését.

* * *

7. A legszarabb év

Cam Archer Shit Year (Szar év) című filmje a rövid szinopszis alapján éppen annyira lehet zseniális, mint fárasztó közhelyparádé: egy kiöregedett színésznőről szól, aki vidékre költözik, ahol szembesül élete ürességével, új kapcsolatokat épít, stb. stb. Igazából egy oka van, hogy kiemeltük ezt a filmet: nagyon tetszik ez a fotó a főszerepet játszó Ellen Barkinról.

* * *

6. A legszebb nő

Juliette Binoche, Cate Blanchett, Carey Mulligan, Gemma Arterton, Naomi Watts - idén többek közt ők csillognak majd a vörös szőnyegen. Szépséges színésznőkből és meghökkentő ruhakölteményekből sosincs hiány a fesztiválon (és rendszerint egy-egy mellbimbóvillantás is becsúszik), kíváncsiak vagyunk, idén ki lesz a legmutatósabb díva - a fotós bizonyítékokat sűrűn szállítjuk majd. A parádé szerda este negyed nyolckor kezdődik a Robin Hood gálavetítésével, ahol a nemrégiben térdműtéten átesett Ridley Scotton kívül gyakorlatilag mindenki felvonul majd, akinek bármi köze volt a filmhez. A fő látványosság várhatóan Cate Blanchett lesz.

* * *

5. A száműzött Rolling Stones

A Rendezők Kéthete szekcióban mutatják be ezt az egyórás dokumentumfilmet, ami pont jó lesz arra, hogy egy román nyomasztás és egy öt és fél órás francia film közt lelazítsuk vele az agyunkat. Stephen Kijak filmje azt az időszakot mutatja be a Rolling Stones zenekar életéből, amikor 1971-ben besokallva a rendőrség zaklatásától és pénzügyi problémáiktól elvonultak Dél-Franciaországba, konkrétan a Nizza melletti Nellcote-ba, a korábbi náci hadiszállásra, hogy felvegyék a zseniális Exile on Main St. című albumukat.

* * *

4. A normális Lodge Kerrigan

A Clean, Shaven, a Claire Dolan és a Keane rendezőjét, Lodge Kerrigant eddig azért szerettük, mert ő tudja a legjobban megmutatni, milyen lehet bomlott elmével létezni (erről itt írtunk részletesen). Az Un Certain Regard-szekcióban debütáló új filmje, a Rebecca H. (Return to the Dogs) kicsit másnak tűnik a kevés információ alapján, ami kiszivárgott róla, bár a fesztivál honlapján a szinopszis helyén csak ez a titokzatos felirat olvasható: "Grace Slick, Monterey, 1967, Rebecca H., Gennevilliers, 2010, Géraldine Pailhas, Paris 2010". Annyi biztos, hogy Grace Slick, a Jefferson Airplane énekesnője részt vett a '67-es Monterey popfesztiválon, Géraldine Pailhas színésznő pedig egy Rebecca Herry nevű figurát játszik a filmben. Egy máshol fellelt egymondatos összefoglaló szerint a film középpontjában Slick kapcsolata áll egy nőnemű rajongójával.

* * *

3. Gordon Gekko visszatér

 

Ciki, hogy a cannes-i filmfesztiválon egy olyan kommersz filmet várunk őrülten, mint a Tőzsdecápák 2? Ha igen, akkor se bújhatunk ki a bőrünkből: a Tőzsdecápák mindannyiun számára meghatározó gyerekkori élmény volt - no, meg Michael Douglas úgy általában, legalábbis e sorok írójának. "A mohóság jó dolog" - mondta Gordon Gekko, és alig várjuk, hogy kiderüljön, 2010-ben mit tud hozzátenni az egykori bölcsességhez. És várjuk még azt is, hogy Shia LaBeouf megmutassa, hogyan állja a sarat Douglas árnyékában, és kíváncsiak vagyunk, Carey Mulligan mit mutat nekünk egy ilyen szuperprodukcióban, de leginkább csak azt várjuk, hogy pompásan szórakozzunk.

* * *

2. Mike Leigh, akire mindig lehet számítani

 

A 2008-as, nem túl fergeteges Berlinale legizgalmasabb pillanatai közé tartozott Mike Leigh Hajrá boldogság! című előző filmjének a sajtótájékoztatója, amelyen az újságírók a szokásos hollywoodi bájolgás helyett rendes válaszokat kaptak a kérdéseikre, akik pedig hülyeséget kérdeztek, azok semmilyet. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ez idén Cannes-ban másképp lesz, ahogy azt is nehezen tudjuk elképzelni, hogy Leigh éppen most csinálta volna meg élete első rossz filmjét. Mint a címe is mutatja, az Another Year (Egy másik év) egy évet mesél el néhány hétköznapi ember hétköznapi életéből. Visszatér Leigh számos kedvenc színésze: Jim Broadbent, Lesley Manville, Ruth Sheen és Imelda Staunton.

* * *

1. Mundruczó Kornél megint versenyben

 

Mi itt a Filmklubban elfajzott népek vagyunk, képtelenek vagyunk például átérezni a jelentőségét, ha magyar sportoló kiemelkedő teljesítményt nyújt, leginkább talán azért, mert messziről elkerüljük a sportközvetítéseket. Egy dologgal lehet kiváltani belőlünk a hazafiasság büszke érzését: ha magyar film kerül be a cannes-i versenyprogramba. Mundruczó (interjúnk a rendezővel) három éven belül már másodszor gondoskodik arról, hogy dagadhasson a keblünk, 2008-ban a Deltá-val, idén a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv-vel indul az Arany Pálmáért. Alig várjuk a 22-ei gálát (Frecska Rudi a vörös szőnyegen, oh yeah!) és bár sajnáljuk, hogy a fesztivál utolsó estéjére tették, nem baj, ha csak félház lesz, majd mi pótoljuk a tömeget a lelkesedésünkkel.