Robert Pattinson nem lesz örökre szomorú szívtipró

Vágólapra másolva!
Már áttekintettük Kristen Stewart és Taylor Lautner pályájának alakulását, most jöjjön Robert Pattinson, aki furcsállja ugyan, hogy egyik pillanatról a másikra a világ kedvenc vámpírja lett, de nem zavarodott meg a sikertől. Eddig főleg romantikus szerepeket játszott, de mindent megtesz, hogy ne skatulyázzák be szomorú szívtiprónak.
Vágólapra másolva!

Nem érti, miért őrülnek meg érte

Robert Pattinson valahol félúton helyezkedik el a népszerűséget látványosan rühellő Kristen Stewart és a sztárszerepben lubickoló Taylor Lautner közt: hitetlenkedve, de viszonylag kedélyesen vette tudomásul, hogy valamikor az Alkonyat forgatása alatt egyszer csak a feje tetejére állt az élete a romantikus vámpír figurája miatt. Interjúkban gyakran elmondja, hogy érthetetlennek, ugyanakkor hízelgőnek tartja a személyét övező őrületet: sose számított jóképűnek és korábban nehezére esett lányokat rávenni, hogy szóba álljanak vele, most pedig mintha a fél világ "hirtelen meggondolta volna magát, és az emberek egy része úgy döntött, hogy tök szexi vagyok".

Forrás: AFP
Robert Pattinson az Alkonyat - Napfogyatkozás Los Angeles-i premierjén

Pattinson mindeddig szimpatikusan normális maradt, továbbra is természetes kedvességgel áll az újságírókhoz és a rajongókhoz is (a Bel Ami forgatásán magyarul köszönte meg a rajongóknak, hogy csöndben maradtak a felvételek közben). Szája körül általában egy "fogalmam sincs, mit keresek itt, de élvezem"-nek értelmezhető félmosoly játszadozik. Amikor pedig a rajongók átlépik a normalitás határát - például egy hétéves kislány könyörög neki, hogy harapja meg -, nem tesz úgy, mintha mindez halálosan természetes volna.

Romantika dögivel

Pattinson hajlamos elmenni a byroni hős irányába, és saját állítása szerint az Alkonyat forgatása közben Catherine Hardwicke-nek kellett mindig visszahúzkodnia a figurát a búskomorságba merülésből, ami nem feltétlenül szerencsés, de legalább azt mutatja, hogy Pattinson komolyan veszi, amit csinál. Az Alkonyat-filmek közé eddig két projekt fért be neki: az érzelgős Emlékezz rám, amiben folytathatta a melankolikus romantikázást, de ami zseniális időzítésével - az Újhold és a Napfogyatkozás közt félúton csillapíthatta az Edwardra áhítozók elvonási tüneteit - is csak 55,5 millió dollárt tudott összeszedni a világ mozijaiból.

Forrás: [origo]
Uma Thurman és Robert Pattinson a Bel Ami című filmben

Azóta - részben Budapesten - leforgott Maupassant A szépfiú (Bel Ami) című regényének filmadaptációja, amiben végre egy kicsit más oldaláról mutatkozhat majd be. Talpig becsületes romantikus hős helyett most egy 19. századi, velejéig romlott, opportunista fickót alakíthat - bár a csáberő marad, olyannyira, hogy Uma Thurman, Kristin Scott-Thomas és Cristina Ricci is a feltörekvő ifjú ágyában landol.

Kibújna a skatulyából

Az álomszerep még várat magára, ez nyilvánvaló Pattinson eddigi, hullámzó színvonalú filmográfiájából: a még az Alkonyat-filmek előtt forgatott How to Be-vel és Little Ashes-zel, illetve az Emlékezz rám-mal aligha írta be magát a filmtörténelembe, de a Bel Ami-hoz már fűzhetünk reményeket. Nem tűnik túl rossz választásnak a jelenleg forgó Vizet az elefántnak című regény filmadaptációja sem. Ez megint csak egy kosztümös szerep - a gazdasági világválság idején játszódik -, és a központban megint a romantika áll, de a cirkuszhoz elszegődő állatorvos-hallgató figurája többrétegű lehet a korábbi szerepeknél, és az se mellékes, hogy Pattinsonnak Christoph Waltz és Reese Witherspoon mellett kell helytállnia.

Forrás: [origo]
Lesifotó Robert Pattinsonról és Reese Witherspoonról a Water for Elephants forgatásán

A lényeg viszont az, hogy Pattinson ambíciói nem arra irányulnak, hogy Hollywood legtöbbet kereső, szomorú szemű szívtiprója legyen, hanem komoly színészi pályát szeretne kiépíteni magának. Ez egyértelmű például a New York Times nemrég megjelent portréjából, amelyben Pattinson két viszonylag meglepő nevet említ: Todd Solondzt (A boldogságtól ordítani) mint a rendezőt, akivel nagyon szeretne együtt dolgozni, és Joaquin Phoenixt mint a színészt, akinek a karrierje példaértékű számára.

Következő filmje fontos lépés lehet a vámpírskatulya hátrahagyásához: az Unbound Captives című kis westernben szerepelne, amit Madeleine Stowe rendez, ha sikerül összerakni a finanszírozását, amiben Pattinson neve sokat segíthet. Pattinson figurájáról egyelőre egy fontos dolgot tudni: hogy szinte végig komancs nyelven beszél. Álomprojektje, a Van Morrison-életrajzi film, amiben ő alakítaná a zenészt, ugyan még messze van, de ha most jó döntéseket hoz, nem lehetetlen, hogy egy nap még megvalósíthatja.