Idén a rövid a menő

keresztes tamás tiszta kézzel filmszemle
Vágólapra másolva!
Az idei Filmszemlén a nagyjátékfilmes felhozataltól senki sem dobja el az agyát, viszont tobzódunk izgalmas rövidfilmekben. Összeválogattuk a legérdekesebbeket a kisfilmes szekcióból, és hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, mutatunk mindegyikből egy-egy részletet is. Lesz tarantinós kocsmawestern, leszbikus sci-fi, borzongató thriller, dögös erdélyi rajzfilm, László Zsolt pedig uszodai rocksztárként jön. A magyar kreativitás megmutatja magát.
Vágólapra másolva!

Tóth Barnabás, Simonyi Balázs: (terep)SZEMLE 2

Tóth Barnabás remek rövidfilmjeinek pár éve külön összeállítást szenteltünk. Akkor mutattuk a fekete-fehér, (terep)SZEMLE című filmjét is (nézd meg!), ami a magyar művészfilmeseket figurázta ki egy pozőr rendező (Tóth Barnabás) és operatőre (Simonyi Balázs) helyszínkeresésének történetén keresztül. Úgy fest, a sztori most színesben folytatódik a jelenlegi, összeomlott filmiparban, ahol az operatőr reklámfilmekből és szervizmunkákból tartja fent magát, amit az unicumos baseball-sapkát viselő rendező persze lenéz.


Ebben a másik vicces jelenetben pedig mintha Mundruczó Kornél kapna az orrára egy fricskát.


* * *

Zomborácz Virág: Valami kék

Alíz vidéki esküvőjén vagyunk: a lány az iskolában jó barátságban volt Marival, azonban Mari elköltözött, továbbtanult, Alíz pedig most neheztel egykori barátnőjére, aki azt az életet szimbolizálja számára, ami neki nem adatott meg. A főszerepben a Szputnyik társaságból ismert Téby Zitát és Réti Adriennt (Poligamy) láthatjuk, az előzetesben éppen a szintén szputnyikos Molnár Gusztáv terrorizálja a mennyasszony barátnőjét. Zomborácz Virágot egyszer már kikiáltottuk zseninek, most előre szólt, hogy ez a film nem fog nekünk tetszeni. Képtelenség, hiszen már most imádjuk!


* * *

Reisz Gábor: Külalak

Már Reisz Gábor eddigi két kisfilmjéért (Öltöző, Valakinek a valamije) is lelkesedtünk, de úgy érezzük, most még nagyobbat fog dobni. A Külalak főszereplője egy harmincas fickó (Makranczi Zalán), aki egy cetlit talál a pincében, amire egy vers van írva - az ő kézírásával. Elkezd nyomozni a költemény ügyében, felkeresi gimis szerelmét (Láng Annamária), egyik volt osztálytársát (Kocsis Gergő), majd végül egykori osztályfőnökénél (Somody Kálmán) köt ki. Muszáj kiderítenie, hogyan írhatta ő ezt a verset.


* * *

Dankó István, Keresztes Gábor: Nekem lőttek

Ezeket a palikat bármeddig el tudnánk nézni, különösen egy ilyen feszült szituációban, mint amilyet a Nekem lőttek enyhén Tarantinóra hajazó előzetese sejtet. Három barát (Mészáros Béla, Keresztes Gábor, Hajduk Károly) beszélget egy fura kávézóban. Jelen van még egy groteszk pincér (Keresztes Tamás), egy lomhán figyelő takarító (Tóth Péter), két barchobázó sofőr (Ujlaki Dénes, Gosztonyi Csaba). A háttérben egy háborús film hangjai szólnak a tévéből (Szabó Győző, Fenyő Iván, Nagy Ervin). Béla idegesen magyaráz, míg a többiek egészen máshol járnak. Egyre rosszindulatúbbá, ingerültebbé válik, amikor is történik valami, ami magyarázatot ad a film címére.


* * *

Bagota Béla: Tiszta kézzel

A kafkai atmoszféra mellett ebben a filmben a szereposztás a legjobb. A Katona József Színház társulatának számos remek tagja felvonul, főszerepben kedvencünkkel, Keresztes Tamással, aki egy kozmetikai szerekkel házaló, lenyalt hajú ügynököt alakít, aki kissé feszült, mert éppen gyilkossági ügyben hallgatják ki.


* * *

Erdélyi Dániel: Magasfeszültség

Magukat fémguberálásból eltartó embereket állít szembe a film egy közelükben, de teljesen más világban élő mérnökkel. A részletben láthatjuk a főszerepet játszó Bogdán Árpád filmrendezőt, a Boldog új élet alkotóját, amint barátnője (Fátyol Hermina) segítségével elektromos vezetéket próbál lopni, de az akció több szempontból is rosszul sül el.


* * *

Simonyi Balázs: Finale

Kovács Lehel (Pánik) és Elek Ferenc (Köntörfalak) szereplése nekünk már elég ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk, és ennél sokkal több nem is derül ki a rövid kis előzetesből, hacsak az nem, hogy a film "Két férfi egy eset egy este" történetét meséli el. A rendező annyit árult még el a filmről, hogy nyolcperces, úgy van megcsinálva, mintha egysnittes lenne, és egy csattanóra épül, ezért jobb előre nem is tudni róla többet.


* * *

Janisch Vera: Közel

Janisch Vera tavaly végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ez a film volt a diplomamunkája. A film egy magányos bűnügyi helyszínfotós (Rába Roland) három napját mutatja be, aki azzal akarja helyrehozni szétesett életét, hogy újra megpróbál közel kerülni elhidegült feleségéhez és kisfiukhoz. Rába remek, mint mindig, és a filmrészletnek kellemesen borzongató a hangulata.


* * *

Bertóti Attila: Ariadné fonala

A romániai magyar animációs filmes a Minótaurosz, Thészeusz és Ariadné ókori történetét meséli el nagyon dögös és játékos animáció segítségével. A részletből kiderül, hogy horrorisztikus pillanatokra is számítanunk kell.


* * *

Schwechtje Mihály: Porcukor

A félórás film (itt most csak egy részletet nézhetsz meg belőle) egy kisállat-kereskedésben dolgozó srácról (Polgár Csaba) szól, aki annak ellenére ismerkedni kezd a neten, hogy barátnője (Földes Eszter) van. Amikor a lány tudomást szerez erről, kidobja a fiút, aki kénytelen beköltözni a boltba, ahol éjszakánként egy Melbourne-ben élő, kissé furcsa csajjal (Kiss Diána Magdolna) Skype-ol. A sztori ugyan egyre valószínűtlenebb fordulatokat vesz, de azt bírjuk a filmben, hogy hitelesen adja vissza a neten csüngős életérzést.


* * *

Szabó Csilla: Tune

A Komoly dolgok című tévéfilm rendezőjének, Szabó Csillának a rövidfilmje a zene ragályosságáról szól, és körbeérő sztorija egy vak utcai zenésztől kezdve egészen egy medencében koktélozgató producerig tart.


* * *

Csuja László: 3 emlék

Csuja László még tanul a Színművészetin, de már csinált jó pár filmet. Ez az itt teljes egészében megnézhető rövidfilmje super 8-asra forgott, és úgy van megcsinálva, mintha három házi videofelvétel követné egymást Csuja gyerekkorából - a szereplők is a rendező családtagjai.


* * *

Zsemberi Zsófia: Kemény csajok nem álmodnak

A látványos előzetesből ugyan nem derül ki, de a film egyszerre sci-fi és leszbikus szerelmi történet a rendező által megformált "hivatásos álmodó" és a Petrik Andrea által játszott figura közt.


* * *

Herpai Sára: Teher

Itt is Petrik Andrea lesz a főattrakció. Egy olyan lányt játszik, aki némi kihagyás után visszatér a régi haverjai közé, és egyből teljes erőbedobással veti be magát az alkoholizálásba, valamint a kokózásba. A dolog szépséghibája csak annyi, hogy mindezt nyolc hónapos terhesen teszi. Petrik Andreával kapcsolatban már másfél éve megírtuk, hogy sokkal többet kellene filmben alkalmazni, úgy tűnik, az illetékesek megfogadták a tanácsunkat.


* * *

Kerékgyártó Yvonne: Pinkwater

A film főhőse egy versenyszerűen úszó tinilány, akinek az edzőjét László Zsolt alakítja. Az előzetesben szerepel a film legjobb pillanata: amikor az edző a lány fantáziájában vad és szexi rocksztárrá változik, akit vizuálisan egy egész szinkronúszó csapat fest alá.