Bealtatózott prosti, tömeggyilkos srác - nézz bele a csütörtöki cannes-i filmekbe!

Vágólapra másolva!
A Filmklub csapata csütörtökön veti bele magát a cannes-i forgatagba, és a fesztivál ideje alatt minden este filmrészletekkel és előzetesekkel tarkított összeállításban számolunk be arról, hogy másnap milyen alkotásokat fogunk megnézni. Érkezésünk után rögtön ellátogatunk egy különleges bordélyházba, Tilda Swinton segítségével megpróbáljuk átélni, milyen az, ha a gyerekünkről kiderül, hogy tömeggyilkos, valamint kiderítjük, mihez kezd Gus Van Sant az Alice Csodaországban főszereplőjével.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délután a Sleeping Beauty című ausztrál erotikus drámával kezdünk, amelyben Emily Browning (Álomháború) egy speciális bordélyházban tölti az estéit, ahol bealtatózva bocsátják a kuncsaftok rendelkezésére. Az elsőfilmes Julia Leigh a saját regényét adaptálja, a film Jane Campion istápolásával készült, aki a cannes-i filmfestivál történetében az egyetlen Arany Pálmás női rendező (1993-ban A zongoralecké-vel). Korábban már megmutattuk a lenyűgöző előzetest, most nézzünk meg egy részletet, amelyben a bordélyház alkalmazottjai úgy vizsgálják Browning testét, mint a kupecek a lovakat (a madámot alakító Rachael Blake a Szobafogság című Nagy Ervines-filmből lehet ismerős).

Részlet a Sleeping Beauty című filmből

+ + +

A következő film még nyugtalanítóbbnak ígérkezik: a We Need to Talk About Kevin arról mesél, hogyan dolgozzák fel a szülők, hogy a 15 éves fiúk felelős egy iskolai mészárlásért. Az anyát alakító Tilda Swintont már most a legnagyobb esélyesként emlegetik a színésznői díjra, ebből az alakításból kapunk némi ízelítőtt az alábbi jelenetben.

Részlet a We Need to Talk About Kevin című filmből

+ + +

Este még megpróbáljuk elcsípni Gus Van Sant Restless-ét Mia Wasikowskával. Van Sant a "tarrbélás" trilógiája után (Gerry, Elefánt, Utolsó napok) a Milk-kel dicsőségesen tért vissza a hollywoodi élvonalba, az előzetes alapján ez a filmje is inkább a fogyasztható kategóriába sorolható. Bár az némileg riasztó, amikor egy Arany.Pálma-díjas rendező új alkotását kirakják egy mellékszekcióba, valamint az is, hogy a Restless bemutatóját többször is elhalasztották.

A Restless című film előzetese