Büdös van a moziban

Mintha a hollywoodi filmesek egyre elkeseredettebbek lennének: Michael Bay levélben utasítgatja a mozigépészeket és könyörög a rajongóinak, hogy 3D-ben nézzék meg a Transformers 3-at, Robert Rodriguez pedig azt találta ki, hogy a Kémkölykök 4-et "4D-ben" mutatja be. Először nem tudtuk, ez mit jelent, de a Vulture-ön megjelent Rodriguez-interjúból kiderül, hogy ő sem: miközben a negyedik részen dolgozott, törte a fejét, hogy hogyan lehetne a 4-ből 4D-t csinálni. Ekkor ugrott be neki a botrányfilmes John Waters 1981-es Poliészter című filmje, amit Odorama-technikával mutattak be. Ez nem jelent mást, mint hogy a közönség kapott a jegye mellé egy kártyát, amin tíz beszámozott pötty volt, és amikor a vászon jobb alsó sarkában felvillant egy szám, a hozzá tartozó számot meg kellett dörzsölni, és valamilyen illatanyag szabadult fel.

A negyedik dimenzió tehát a szag, ami Waters esetében nem feltétlenül volt kellemes: többek közt ragasztó- és székletszag is szerepelt a skálán. A filmes rá jellemző módon a bemutató után el volt ragadtatva, hogy a közönsége képes volt pénzt kiadni azért, hogy szart szagolgathasson. Rodriguez persze nem készül ilyen mértékű polgárpukkasztásra: a Waterséhez hasonló, Aromascope-nak elnevezett technika segítségével nyolc szagot érezhetnek majd a nézők, amik közt lesznek meglepők, de gusztustalanok nem. A szagos kártya a 2D-s és a 3D-s vetítések mellé is jár majd, és nem kérnek érte pluszpénzt.

Persze nem is Waters találta ki a szagos filmet, annak a története messzebbre nyúlik vissza, mint a hangosfilmé. Állítólag egy mozigépész 1906-ban egy rózsákhoz kapcsolódó hír vetítése közben egy ventillátor elé rózsavízzel átitatott vattát tett, rózsaillatba vonva a közönséget. Ez viszont magánakció volt, a filmesek csak az 50-es évek végén kezdtek azzal kísérletezni, hogy filmjüket illatosítsák. Két próbálkozás is született majdnem egy időben.

A Kémkölykök 4 előzetese

Egyik az AromaRama volt, ami úgy működött, hogy a légkondicionáló rendszeren keresztül fújták be az illatokat a nézőtérre. A technikát az '59-ben bemutatott La Muraglia Cinese (angolul: Behind the Great Wall) című Kínát bemutató útifilmhez használták, és a kétórás film vetítése alatt állítólag több mint száz különböző illatot spricceltek be. A fogadtatás koránt sem volt lelkes: a szagok nagyon művik voltak, és nem sokat adtak hozzá az élményhez. Az AromaRama feltalálója, Charles Weiss viszont állítólag mind a mai napig kísérletezik a filmek és szagok párosításával.

A La Muraglia Cinese egyik hirdetése

A másik hasonló technikát Smell-O-Visionnek nevezték el, és Jack Cardiff Scent of Mystery című 1960-as krimijéhez használták. A filmet eleve szagosra tervezték, így bizonyos jelenetekben a szagoknak fontos szerepük volt, az Elizabeth Taylor által megformált nő életére törő gyilkos felbukkanását például pipafüst jelezte. A technika azonban nem volt tökéletes: amikor a nézőtérre bevezették csöveken az illatokat, a gázok sziszegő hangot adtak, és nem jutottak el mindenhova egyszerre.

Az elmúlt évtizedben is volt néhány példa szagos filmre: a 2003-as Fecsegő tipegők - A vadon szagá-t is Odorama-kártyával mutatták be, jól felbosszantva ezzel John Waterst, és bizonyos helyeken Terrence Malick 2005-ös Az új világ-át is úgy adták, hogy hét jelenetben illatot eresztettek a nézőtérre. Itt már modernebb technikát alkalmaztak: a gép, ami különböző olajokból kikeverte az illatokat, az internetről kapta az utasításokat.

Az új világ | Colin Farrell és Q'Orianka Kilcher

Az 50-es évekbeli próbálkozásokat az motiválta, hogy a filmesek igyekeztek kitalálni valamit, amivel a televízió terjedése ellenére meg tudják őrizni a moziközönséget, ma pedig nyilván a moziélmény és konkrétan a 3D iránti csökkenő érdeklődés lehet a mozgatórugója annak, hogy Rodriguez - aki 2003-ban a Kémkölykök 3-mal az első filmesek közt volt, akik a digitális 3D-t alkalmazták - egy újabb trükkel akar előrukkolni. Magyarországon a nézők október 27-étől dönthetnek arról, jó ötlet volt-e az Aromascope-os Kémkölykök 4.