Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves

2012.01.26. 17:03

"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. Egy tizenhárom éves film a pályakezdő, szerelmes rendezőről, az alkotótársak visszaemlékezései és sztorijai, és eddig nem látott részletek Hajdu most készülő filmjéből. Ezekkel köszöntjük a Fehér tenyér, a Bibliotheque Pascal és a Macerás ügyek rendezőjét negyvenedik születésnapján.

Hajdu Szabolcsnak nem kellett a diploma, nem fejezte be rendesen a Filmművészeti Főiskolát. Közbejött a mindent elsöprő nagy szerelem, meg az angol nyelv. Hiába írt levelet a rektornak, hogy sorry, de nemzetközi szerelmi kapcsolatba keveredtem, nem volt apelláta, mennie kellett. Még osztályfőnöke, a legendás Simó Sándor sem menthette meg a kirúgástól. Egy tizenhárom évvel ezelőtti esemény filmes dokumentációjára bukkantunk a padláson. Hajdu Szabolcs negyvenedik születésnapja alkalmából megtartjuk a világpremiert.

Hajdu Szabolcs ma már nem csak egy ígéret. Beváltotta mindazt, amit az első perctől fogva reméltek tőle, amióta csak betette a lábát a debreceni Főnix diákszínpadra, majd felvették a Filmművészeti Főiskola rendező szakára. Az előadásokban ünnepelt színész volt, a vizsgafilmjeit ovációval fogadta a filmszakma nagy öregjeiből álló tanári kar. Mindenki egyetért abban, hogy a tehetsége megkérdőjelezhetetlen volt, a jelleme pedig nem változott semmit. Sztorik a múltból. Célunk az volt, hogy minél több embert megszólaltassunk, aki együtt dolgozott Szabolccsal, a némileg véletlenszerű válogatást az határozta meg, hogy kiket sikerült elérnünk.

Csonka Valter (színész, szerepelt többek közt a Necropolis-ban és a Macerás ügyek-ben)

"Úgy tizenhárom éves lehett Szabolcs, amikor megjelent nálunk, a Főnix diákszínpadon. Mivel jópár évvel idősebb vagyok, én már a 'nagyok' közé tartoztam. Az volt a szokásunk, hogy mi, nagyok kiválasztottuk magunknak a tehetséges srácokat, akikben láttunk némi spirituszt, és elcsaltuk őket rosszalkodni. Szabados Misivel, Szabó Domokossal és Nyitrai Illéssel együtt Hajdu Szabolcsot is elvittük sörözni próba után, és az ifjakat beavattuk a szakmai titkokba.

Fotó: Szilágyi Lenke
Hajdu Szabolcs a Bibliotheque Pascal forgatásán | Fotó: Szilágyi Lenke

Már akkor is formabontó típus volt, mindig akadtak vitái a rendezővel és a színjátszó társaival is. Tulajdonképpen ez a vonása végigkísérte az életét. De az azóta megtett úton rengeteg tudást is elsajátított, és céltudatosabb lett. Egyre pontosabban tudja, mit akar csinálni. Azért is alkalmas rendezőnek, mert szereti kézben tartani a dolgokat, és szereti, ha mindenre van rálátása - ezt magam is tapasztaltam a forgatásokon. Ott már nem arról szól a dolog, hogy visszahozzuk a régi időket, amikor még én álltam felette, hanem alázattal kezeljük a dolgot, most ő dirigál. Ha azt mondja: bakfitty, mi ugrunk, mint a nyuszika, és ez így van jól.

Nagyon szeretem a filmjeit, mert elvisznek egy más világba. A főiskolás filmjei, a Cipők, a Necropolis és egy némafilmje, a Tolvajok a kedvenceim tőle. Ezekben látom viszont mindazt, amit annak idején együtt csináltunk Várhidi Attilánál, a Főnix Diákszínpadon."

Taschler Andrea (Hajdu Szabolcs filmjeinek gyártásvezetője, majd producere, társa a Mirage Filmstúdióban)

"Úgy kezdtünk együtt dolgozni, hogy megalakult a Katapult Film, és Szabi a Fehér tenyér-t már odahozta. Én dramaturgszakot végeztem, de Szabi iszonyúan nyomta már az elejétől, hogy legyek a gyártásvezetője. Mondtam, hogy ne szórakozzon, és próbáltam ajánlani neki gyártásvezetőket, de egyikükkel sem jött ki jól, úgyhogy belevágtunk, és tök jól működött. A Bibliotheque Pascal alatt még inkább elmélyült ez a kapcsolat, és utána nagyon sok filmterv felmerült, így alakult ki, hogy csinálunk együtt egy céget, amiben én látom el a produceri feladatokat.

Sokszor találtuk már magunkat a világ különböző pontjain pénz és stáb nélkül, de végül mindig jól jöttünk ki ezekből a helyzetekből. A Fehér tenyér-nél Kanadában castingoltunk az edző szerepére, de senki se vált be. Az edzős jelenetek felvétele előtti estén ültünk egy kocsmában a stábbal, és azon tanakodtunk, honnan lőjünk egy értelmes színészt. Ott volt Uldi (Hajdu Zoltán Miklós, Hajdu Szabolcs öccse - a szerk.) is, aki bedobta egy fickó nevét, hogy ő jó fej. Beültünk egy kisbuszba, és este kilenc körül bekopogtattunk hozzá, hogy nincs-e kedve másnap reggel fél kilenctől játszani a filmben. Szerencsére a pasi őstehetség volt, ő lett az edző a filmben.

Ez nem csak munkakapcsolat, összejárnak a családjaink, a gyerekeink. De a filmforgatásokon is családias a hangulat. Ezt jól jellemzi, hogy amikor A játékos-t forgattuk Las Vegasban, Szabiék kisebbik gyereke, Zsigmond még csak körülbelül féléves volt. Amikor Orsolya kamera előtt volt, mindig a stábból valaki etette, altatta, pelenkázta Zsigát."

Szabó Domokos (színész, szerepelt többek közt a Macerás ügyek-ben, a Tamará-ban és az Off Hollywood-ban)

"Szabolccsal tulajdonképpen a színpadon ismerkedtünk meg, a legendás Várhidi Attilánál. Egy országosan ismertté vált előadásban, Nigel Williams Osztályellenség című darabjában játszottunk együtt. Én tizennégy éves voltam, Szabolcs három évvel idősebb. Olyannak láttam akkor is, amilyennek most: mint aki állandóan keres. Azért volt szimpatikus, mert megláttam benne azt, amit magamban is éreztem: akart valamit. Ahogy öregszem, egyre fontosabbnak látom ezt a tulajdonságot, mert egyre ritkábban találkozom olyanokkal, akik akarnak valamit.

Mi azonnal fenntartások nélkül kezeltük egymást, barátok lettünk. Aztán amikor rendező lett, eleinte sokat dolgoztunk együtt. A Necropolis-ban éreztem rá, milyen filmezni, hogy mit is jelent ez. Kínszenvedést. Thomas Bernhard mondta a színházról, hogy egy roppant idegfeszültség, a filmre - ha lehet - még fokozottabban igaz ez. A Macerás ügyek mindkettőnk első nagyjátékfilmje volt, és én gyakorlatilag azt sem tudtam, mit csinálok. Ő is egy tanulási folyamatban volt, együtt jártuk ki ezt az iskolát.

Azóta tudom, mert több rendezővel dolgoztam együtt, hogy Szabolcs tud a legjobban színészt vezetni, és ez ott kezdődik, hogy ha hív egy szerepre, tudja, mit akar. És amikor kínlódunk, akkor is tudjuk, hogy ebből lesz valami. Azt érezzük, hogy nem dolgozni jöttünk ide, hanem van egy közös ügyünk.

Fotó: Szilágyi Lenke
A Bibliotheque Pascal forgatása | Fotó: Szilágyi Lenke

A kedvencem egyébként egy olyan film tőle, amiben nem szerepeltem: A te országod, Tar Sándor novellájából. Azt gondolom, az a film egy korlenyomat. Amit ott látunk, az van ma Magyarországon. Brutális."

Groó Diana (filmrendező, Hajdu Szabolcs osztálytársa volt a Színművészeti Főiskolán)

"Amikor csináltam a Tarka képzelet című képzőművészeti sorozatot, a Pieter Bruegelről szóló részben Szabolcs játszotta a festőt. Stúdióban vettük fel, 16. századi miliőben, és egy olyan cirkalmas mondatokból álló szöveget adtam neki, amit én sem tudtam volna felmondani. Ott álltunk táblákkal, amikre rá volt írva a szöveg, de ő szinte fejből tudta, és csodálatosan mondta fel azt a végtelen szavakból álló mondatot. Nagyon-nagyon helyes volt.

A Rousseau-ról szóló részben pedig megkértem őket a testvérével, Uldival, hogy tornázzanak. Erre ők rögtön belekezdtek egy improvizált szaltóbravúrba. Szóval nagyon sokoldalú! És nagy eltűnőművész. Öntörvényű, amikor éppen alkot, akkor eltűnik, és érleli. A régi osztállyal a mai napig összejövünk egy-kéthavonta, de őt elég ritkán látjuk."

Várhidi Attila (színházi rendező, a debreceni Főnix diákszínpad alapítója)

"A Fehér tenyér egyik debreceni vetítése után a közönségtalálkozón tudtam meg, mi is volt az előzménye annak, hogy Szabolcs egy nap megjelent nálunk a Főnix diákszínpadon. Ott mesélt arról, hogy amíg gyerekként maga is tornásznak készült, milyen dresszúrának volt kitéve, milyen keményen bántak velük. Egy nap nagyon elfáradt, és leült a szőnyegre. Az edző ráripakodott, hogy mit képzeld, és a keze ügyében lévő szivacsdarabokat beletömte a szájába, majdhogynem a torkán nyomta le őket. Aznap Szabolcs bement az öltözőbe, felkapta a cuccait, és otthagyta a tornát örökre. Másnap megjelent nálam színjátszani.

Nagyon helyes, aranyos gyerek volt, finom humorral. És hamar kiderült, hogy hihetetlen stílusérzéke van, márpedig ezzel születni kell. Bár több előadásban sikeres volt, nem készült színésznek, inkább a zene érdekelte, több zenekarban is játszott. Aztán egy váratlan esemény eldöntötte, hogy mégsem a zenészi pálya felé indul. Az érettségije évében állítottunk színpadra az Osztályellenség című darabot, amiben az abszolút főszerepet játszotta. Volt benne egy nagy verekedős jelenet, amiben egy törött üveg csonkjával kellett hadakoznia. Egy kazincbarcikai előadáson, ahol nagyon megizzadt, kicsúszott a kezéből az üveg, és egy szilánk beleállt a kisujjába. Lejátszotta az előadást, aztán irány a kórház. Összevarrták a sebet, de a vágás egy ideget is átszelt, így azzal az ujjával soha többé nem tudott úgy zongorázni.

Természetesen azután is végig követtem a pályáját, hogy elment tőlünk, Debrecenből. Az egyik főiskolás vizsgafilmje, a Ki kopog? című sorozatból a Kicsimarapagoda epizód például olyan volt számomra, mint egy korai Fellini-film. A későbbi munkái közül sokáig a Tamara volt a kedvencem, de a későbbi nagy, felnőtt filmjeit is szeretem, és szinte mindegyikben viszontlátom a tanítványaimat.

Fotó: Szilágyi Lenke
A Tamara forgatása | Fotó: Szilágyi Lenke

Szabolcsban nagyon szeretem az ironikus, finom humorát, a szerénységét, az intelligenciáját, és még egy dolgot: még soha életemben nem hallottam káromkodni. Csak azt sajnálom, hogy nem csináltuk meg az egyik nagy vágyamat, Anthony Burgess Gépnarancs című regényének színpadi változatát, amit vele együtt szerettem volna megrendezni, és a Tankcsapda írt hozzá zenét. Ez végül miattam hiúsult meg.

Most, hogy Szabolcs negyvenéves lett, csak az jut eszembe, hogy micsoda lehetőségek várnak még rá. Még mindig csak negyvenéves, és épp az ilyen emberekre lehet büszke az ország."

Szilágyi Lenke (fotós, Hajdu Szabolcs filmjeinek standfotósa)

"Szabolcsot egy Szomjas-film forgatásán láttam először, ahol standfotósként dolgoztam. Az első képem az volt róla, hogy hihetetlenül modorosan szívja a cigarettát. Hosszú haja volt, az állát tologatta előre-hátra, és úgy tartotta a cigarettát, mint karmester a pálcát. Megjegyeztem.

Pár év múlva hívtak standfotósnak egy forgatásra, ahol Erdély Matyi volt az operatőr, és az első forgatási napon láttam, hogy jé, ez az a srác, nem is gondoltam, hogy már filmet rendez (ez volt a Macerás ügyek - a szerk.). Ehhez képest kiderült, hogy rendkívül professzionális, teljesen átlátta a dolgokat, egyszerre sok csatornán tudott gondolkozni. Csak elsőre tűnt gyereknek, akiből nem néztem ezt ki.

Fotó: Szilágyi Lenke
Hajdu Lujza és Hajdu Szabolcs a Bibliotheque Pascal forgatásán | Fotó: Szilágyi Lenke

Nagyon tetszik, hogy összeszokott csapattal dolgozik, rájuk írja a filmjeit, és hogy a családját is bevonja, a felesége, a gyerekei is részt vesznek bennük. Ettől valahogy jobban átéli a filmet. Fontosak neki azok az emberek és azok a dolgok, amikről beszél. Rendkívül nagy műveltségű, sokfelé nyitott és komoly embernek tartom. Mindig párhuzamosan dolgozik több ötleten. Amikor Romániában forgattunk, voltak esték, hogy ott ült együtt az egész csapat, és ő mesélgette a terveit, és mindig lenyűgözve hallgattam, és azt gondoltam, én milyen kicsi vagyok ehhez képest."

Török-Illyés Orsolya (színésznő, Hajdu Szabolcs felesége, rendszeres szereplője, játszott többek közt a Macerás ügyek-ben, az Off Hollywood-ban és a Bibliotheque Pascal-ban)

"Érdekes, Szabolcsot mostanában nem foglalkoztatja a kora, mert sokkal fontosabb dolgok érdeklik a világban, pedig évek óta motoszkál benne, hogy lassan már a B oldal forog. Tizenöt éve ismerem, változni nem látom, csak egyre színesedik a kép. Láttam, hogyan küzd végig filmeket rendezőként, aztán megtudtam, milyen, amikor születik egy gyereke, aztán milyen, amikor már két gyereke van. De ami a lényeget illeti, nem változott semmit.

Nagyon sokoldalú ember, és a pillanatnyi lelkiállapotától függ, mit mutat magából. A Fehér tenyér és A te országod című filmje a szikárabb, realista oldaláról mutatta meg, aztán van úgy, hogy hihetetlen fantáziával mesél, ami a Tamará-ban, vagy a Bibliotheque Pascal-ban van nagyon erősen benne, de egészen szélsőséges állapotok is jellemzik, ez inkább a Macerás ügyek-ben, vagy az Off Hollywood-ban érezhető. Ha az összeset együtt nézzük, az már egy komplex képet ad.

Rendezőként nincs kőbe vésett  módszere. Egyik nap minden apró mozdulatot beállít, egy másik nap szabad kezet ad egy fontos monológnál. Inkább arra koncentrál, hogy megtalálja az adott helyzetben, az adott személyre érvényes koordinátákat. A legnagyobb erénye éppen az, hogy figyel, és képes alkalmazkodni a pillanatnyi helyzethez. Azt szereti, ha tiszta, egyértelmű viszonyok veszik körül, csak így tud dolgozni. És állandóan keres: olvas, megfigyel embereket, zenét hallgat, lejegyzi az ötleteit, és egyszer csak meglátja bennük az összefüggést, arról pedig beugrik egy téma, ami már lehet, hogy régóta  foglalkoztatja. Az persze hosszú folyamat, mire egy film megszületik.

Fotó: Szilágyi Lenke
Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a Bibliotheque Pascal forgatásán | Fotó: Szilágyi Lenke

Nincs nálunk olyan, hogy most a felesége vagyok, most meg színésznő. Bajtársak vagyunk, munkában és minden másban. Mind a két gyerekünkben őt látom: a kíméletlen őszinteséget,  a kíváncsiságot, és a dolgokra való rácsodálkozást."

Szimler Bálint (filmrendező, Hajdu Szabolcs tanítványa)

Párszor volt nálunk kurzust tartani a Szabi. Nagyon szerettük, érdekesek voltak, kifejezetten hasznos tanácsokat adott és jól is éreztük magunkat. Igazi őszinte pozitív energia van benne, és ez átjön a filmjeiben is. Azt gondolom, sokszor ez az, ami hiányzik a magyar filmekből, de a magyar emberekből is, úgy általában. Nem véletlen, hogy ha például külföldön járok elsők közt említem a nevét, ha azt kérdezik, milyen a magyar film.

Árpa Attila (producer, színész, közreműködött Hajdu Szabolcs korai kisfilmjeiben)

"Egy évfolyamba jártunk a főiskolán, ő a rendező, én a gyártásszervező (magyarul producer) szakra, ott ismerkedtünk meg és szerettük meg egymást. Amint lehetősége adódott rátenni a kezét egy kamerára, már mentünk is leforgatni valamelyiket a kismillió ötlete közül. Néha le volt szervezve, néha csak felmentünk mondjuk a lakásomra, és csináltunk valami kísérletet. A szervezettek közé tartozott a Tolvajok.

Egy jelenetben a félkész esztergomi hidat akartuk lefilmezni, az volt a terv, hogy átkompozunk Szlovákiába, és onnan felvesszük. A szlovákok meglátták a kameránkat, és azt mondták, hogy engedély nélkül nem forgathatunk. Megkérdeztük, hogy a komp még magyar terület-e, kiderült, hogy igen, úgyhogy a komp szélére álltunk, és onnan vettük fel, miközben a vámosok ellenőrizték, hogy nem lépjük át a határt.

Fotó: Szilágyi Lenke
Hajdu Szabolcs a Bibliotheque Pascal forgatásán | Fotó: Szilágyi Lenke

A Necropolis-t Debrecenben csináltuk, pedig vidéken forgatni szinte elképzelhetetlen volt, mert a főiskolának annyi pénze se volt, hogy az útiköltséget kifizessék. De addig ügyeskedtünk, amíg összejött. Szabolcs szüleinél laktunk, és mindenki hozta otthonról, amit tudott, én is beleraktam valami kis pénzt, és multifunkcionális stábtagokkal dolgoztunk, így kerültem bele szereplőként a filmbe. Az volt a dolog szépsége, hogy miközben pontosan megvolt a fejében, hogy mit akar, a megvalósítás egytől-egyig improvizáció volt. Engedélyek nélkül dolgoztunk, és ha kellett egy statiszta, kimentünk az utcára, és rábeszéltünk valakit, hogy szerepeljen a filmben.

Mindig tele volt ötletekkel, azt sem tudta, melyikhez fogjon legközelebb. Kétnaponta jött egy újjal, mire én mondtam, hogy de hát még az előzőt se csináltuk meg! A Macerás ügyek-et is említette már akkor, bár eléggé más volt még a története, de a cím nagyon tetszett neki, és az megmaradt. Miközben mindig tudta, hogy mit akar, nagyon kompromisszumkész volt, és nem nagyon stresszelt. Nagyon bíztunk egymásban, ez egy barátság volt. Szerintem nem változott semmit, hasonló elképzelései vannak, ugyanolyan az ízlése, de nyilván megérett és most már nagy porondon játszik."

A játékos

Hajdu Szabolcs Las Vegasban forgatta Dosztojevszkij A játékos című kisregénye alapján készülő új filmjétA játékos félig forgott le, de az alkotók remélik, hogy még idén be tudják fejezni. A filmben egy gazdag kelet-európai család érkezik Vegasba, ahol elveszítik minden pénzüket.

A rendező elmondása szerint a film főtémája, hogy "aki diktaturában szocializálódott, akinek egész életében, folyamatosan megmondták, hogy mit és hogyan csináljon, az elképzelhető, hogy egyszerűen nem tudja használni a pénzt. Azonnal elszórja, vagy gyermeteg vágyai kiélésére használja. Nem tud élni azzal a szabadsággal, amit a pénz megadhat.

A filmben kevés a történés azon kívül, hogy nyernek és veszítenek a szereplőink, de a végpontra jutásuknak nem közvetlenül a játék az oka. Már az is következménye a szereplők kiüresedett életének, kétségbeejtő apátiájának".