Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy majd a zenei világban, ám nem szabad elfeledkezni a filmvásznon nyújtott alakításairól sem. Összeállításunkban Whitney Houston filmes karrierjére emlékezünk.
Legnagyobb sikereit a zeneiparban érte el, a nyolcvanas évek közepén kezdődött énekesi karrierje, ám színészként is hamar próbára tehette magát, hiszen a kilencvenes évek első felében három filmben is főszerepet játszott.
Több mint testőr (1992)
| Részlet a Több mint testőr című filmből |
Első és egyben legfontosabb filmje a Több mint testőr című romantikus dráma volt, amelyben Kevin Costner oldalán egy Rachel Marron nevű popsztárt alakít, akinek védelemre van szüksége, mert zaklató leveleket kap egyik rajongójától. A szakmájában a legjobb egykori titkos ügynök, Frank Farmer (Costner) lesz az énekesnő testőre, csakhogy a munkakapcsolat mellett szerelem szövődik a férfi és a nő között. A film nagy durranás volt, 411 millió dolláros bevételével az év második legsikeresebb filmje lett a Disney Aladdin-ja mögött. A filmben elhangzó betéteket maga Whitney Houston énekelte, az I Have Nothing és a Run to You című számokat Oscar-díjra is jelölték, mégis az I Will Always Love You című Dolly Parton-feldolgozás lett az énekesnő talán legismertebb dala.
- - -
Az igazira várva (1995)
| Az igazira várva című film előzetese |
Második szerepét Forest Whitaker első rendezésében kapta, amely Terry McMillan amerikai írónő magyarul is megjelent bestsellerének megfilmesített változata. Az igazira várva is romantikus vígjáték, amely négy afroamerikai nő életét követi nyomon, különös hangsúlyt fektetve a férfiakhoz fűződő kapcsolatukra. A filmben Whitney Houston mellett szerepel Angela Bassett is, akit a Tina Turner életéről szóló filmben (Tina) nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek.
- - -
Kinek a papné (1996)
| Részlet a Kinek a papné című filmből |
A kilencvenes években utolsó nagy filmszerepét Denzel Washington oldalán játszotta a Penny Marshall (Micsoda csapat!) rendezte Kinek a papné című misztikus drámában. A történet szerint Houston egy Julia nevű templomi kórusvezetőt alakít, akinek házassága Henry Biggs atyával (Courtney B. Vance) némi ápolásra szorulna, ám a templom romos állapota és az egyházközösség bomlása csak megnehezíti mindennapjaikat. Az atya imái egy napon meghallgatásra találnak, és a segítség megérkezik egy Dudley nevű angyal (Denzel Washington) képében. Csakhogy az ő felbukkanása még több bonyodalmat hoz magával.
![]() |
| Brandy Norwood és Whitney Houston a Hamupipőke című 1997-es tévéfilmben |
A Kinek a papné után egy évvel Whitney Houston szerepelt még a Hamupipőke című tévéfilmben, aztán felfüggesztette színészi karrierjét, de hangját továbbra is több filmben is hallhattuk: az 1998-as Egyiptom hercege című animációs film When You Believe című Oscar-díjjal is jutalmazott dalát Mariah Careyvel énekelte, de a híres I Wanna Dance with Somebody című száma is felcsendült a Hirtelen 30 című vígjátékban. Producerként pedig részt vett az Anne Hathaway főszereplésével készült Neveletlen hercegnő című vígjáték első és második részének elkészítésében.
| Patrick Bateman monológja Whitney Houston művészetéről az Amerikai pszicho című filmben |
Zenéjével magával ragadta a legsötétebb lelkű pszichopatákat is, ékes bizonyíték erre, hogy az Amerikai pszicho-ban is felmerül a neve, amikor az újgazdag aranyifjú, Patrick Bateman (Christian Bale) két hölgy társaságában részletezi Whitney Houston dalainak lélekemelő mivoltát.
| Az Entertainement Weekly riportja a Sparkle című filmről |
Tizenöt évvel utolsó szerepe után 2012 lett volna számára a nagy visszatérés a vásznon, hiszen idén újra láthatjuk őt a Sparkle című zenés filmben, amelyben egy háromtagú lánybanda énekesnőinek anyját alakítja. Az Entertainment Tonight című műsorban adott fenti interjújában a filmbeli egyik lányát alakító Jordin Sparksszal (American Idol-győztes énekesnő) mesél a filmről, a közös munkáról, valamint találkozásuk első pillanatáról. A Sparkle forgatása az énekesnő halála előtt befejeződött, a filmet - amelyben Houston ismét dalra fakad - augusztusban mutatják be az amerikai mozik.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.