Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint hétfőn hajnali 2:30-kor kezdődik a 84. Oscar-díj-kiosztó, amelyet az [origo] filmklub szokás szerint élőben közvetít majd. A jelöltek kihirdetésekor részletesen elemeztük az esélyeket, de akinek az elmúlt hónapban nem volt ideje követni az Oscar-híreket, annak elég most ezt az egy cikkünket elolvasnia, hogy képbe kerüljön Oscar-ügyben még a díjkiosztó előtt.
Vágólapra másolva!

Melyik film kapja a legjobb film díját? Minden kétséget kizáróan a francia The Artist - A némafilmes (kritika) tarol idén. A legjobb film kategóriájában biztosra vehető a győzelme, mert nemcsak kritikusi díjakat és Golden Globe-ot zsebelt be, hanem elnyerte az amerikai producerek, illetve a rendezők kamarájának díját is. Utóbbi két testületben pedig olyanok ülnek, akik az Oscarról is szavaznak. A felületes szemlélőt esetleg megtévesztheti, hogy nem a 10 kategóriában esélyes The Artist kapta a legtöbb jelölést, hanem A leleményes Hugo (11-et), de Martin Scorsese alkotása a legjobb film díjára teljesen esélytelen, legfeljebb a rendezői díjat csaklizhatja el a The Artist alkotója, Michel Hazanavicius elől.

Forrás: ecranlarge
Jean Dujardin és Bérénice Bejo a The Artist-ban

Mire lehet még nagyobb összegben fogadni? A női és a férfi mellékszereplői kategória is lefutottnak tűnik. A nők közt A segítség pitesütésben igencsak gyakorlott bejárónője, Octavia Spencer nyerte végig a díjszezont, és kapja majd meg az aranyszobrot is, a férfi mellékszereplők közt pedig a 82 éves Christopher Plummer az egyértelmű favorit, aki a Kezdők-ben Ewan McGregor meleg apukáját játszotta.

Forrás: outnow
Octavia Spencer A segítség-benChristopher Plummer a Kezdők-ben

Lesz azért valami meglepetés? Idén a férfi főszereplő kategória tartogat némi izgalmat. Nagy valószínűséggel ezt is a The Artist viszi, azaz Jean Dujardin, a film főszereplője, aki a színészi kamara díját is megkapta, de olyan népszerű színészekkel kell megküzdenie a szavazatokért, mint Brad Pitt (Pénzcsináló), George Clooney (Utódok), illetve Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém), akit botrányos módon csak idén jelöltek először. Sokan Clooney győzelmére tippelnek, mert úgy vélik, az Utódok-at szerette annyira az akadémia, hogy legalább egy jelentősebb díjat juttassanak neki, ugyanakkor ez a bizonyos díj nagyobb valószínűséggel az adaptált forgatókönyvért járó szobor lesz. Clooney pedig 2006-ban már kapott egy Oscart a Szirianá-ért, úgyhogy valószínűleg senki nem érzi úgy, hogy borzasztó igazságtalanság lenne mellőzni őt idén.

Forrás: AFP
Jean Dujardin

Meryl Streep végre hazavihet egy szobrot? A színésznő, aki magát az Oscar-díj legnagyobb vesztesének tartja, valószínűleg idén még egyet hozzáadhat Oscar-vereségei számához. Streep Margaret Thatcher megformálásával A Vaslady-ben nem kevesebb, mint 17. jelölését gyűjtötte be, de eddig csak két alkalommal nyert, a Kramer kontra Kramer-ért '80-ban és a Sophie választásá-ért '83-ban. Kijárna már neki egy harmadik szobor, de minden jel arra utal, hogy idén helyette Viola Davist (A segítség) öleli keblére az akadémia. Ha tényleg nyer, ő lesz mindössze a második fekete színésznő, aki a legjobb női főszereplő kategóriában szobrot visz haza. (Az első Halle Berry volt, aki a Szörnyek keringőjé-vel nyert 2002-ben.)

Forrás: outnow
Viola Davis A segítség-ben

Ki lesz idén a műsorvezető? Tavaly a fiatalítás és az újítás volt a jelszó a gálán, de miután a James Franco-Anne Hathaway párost (főként Franco álmatag jelenléte miatt) halálra kritizálták a sajtóban, a szervezők idén visszatáncoltak. Mivel szerettek volna biztosra menni, egy rutinos komikusra, Eddie Murphyre bízták a műsorvezetés feladatát, azonban amikor a taplóságokat nyilatkozó Brett Ratner kénytelen volt lemondani a gála produceri tisztségéről, akkor Murphy, akit ő hívott meg, szintén visszamondta a felkérést. A szervezők ezután már nem erőltették meg magukat, hanem felhívták azt az embert, akiről tudni lehetett, hogy biztosan igent mond: Billy Crystalt, aki '89 és 2003 közt már összesen nyolcszor volt Oscar-házigazda.

Forrás: AFP
Billy Crystal a 2011-es Oscar-gálán

És a díjakat kik adják át? A színészi díjakat a szokásnak megfelelően a tavalyi nyertesek - Natalie Portman, Colin Firth, Christian Bale és Melissa Leo - adják majd át. Mellettük a következő sztárok mind színpadra lépnek az este folyamán mint felkonferálók/díjátadók: Angelina Jolie, Ben Stiller, Sandra Bullock, Gwyneth Paltrow, Morgan Freeman, Owen Wilson, Bradley Cooper, Cameron Diaz, Chris Rock, Emma Stone, Halle Berry, Jennifer Lopez, Meryl Streep, Michael Douglas, Milla Jovovich, Penélope Cruz, Tom Cruise, Will Ferrell, Tina Fey, Tom Hanks, Zach Galifianakis, valamint a Koszorúslányok szereplőgárdája, továbbá Breki és Miss Röfi a Muppets-ből.

Forrás: ecranlarge
Miss Röfi és Breki is a díjátadók közt lesz

Mit lehet tudni a műsorról? A szervezők annyit árultak el az idei gála tematikájáról, hogy "a mozi érzelmeket felnagyító varázsát" akarják ünnepelni, ezzel összhangban a díjátadó helyszínét is átalakítják, hogy úgy nézzen ki, mint egy klasszikus moziterem. Ez a dekoráció valószínűleg remekül illik majd a két legtöbb díjra jelölt filmhez, a Hollywood aranykorát ünneplő The Artist-hoz, és a szintén a némafilmek korába visszarepítő A leleményes Hugó-hoz is. Annyit tudni még, hogy a Pénzcsináló rendezője, Bennett Miller rendezett kis klipeket, amelyekben színészek és rendezők beszélnek a mozi szeretetéről. És az időhúzó töltelékszámot sem ússzuk meg: a Cirque du Soleil lép fel egy Danny Elfman zenéjével kísért számmal, amelyben minden eddiginél több szereplő vesz részt egyszerre. De legalább a legjobb betétdal jelöltjeit ezúttal nem kell végighallgatnunk, habár ez pont idén nem lenne túl fájdalmas, mert csak kettő van belőlük.

Forrás: oscars.org
Az Oscar idei plakátja filmklasszikusokat idéz meg

Semmi balhé? Tavaly Banksy riogatta azzal az akadémiát, hogy majommaszkban jelenik meg, idén Sacha Baron Cohen The Dictator című filmje kapott egy kis plusz publicitást azáltal, hogy a szervezők kitiltották a gáláról a komikust, amikor megtudták, hogy filmje főhősének, Aladeen tábornoknak öltözve akar megjelenni az eseményen. A diktátor videoüzenettel válaszolt, amelyben lecionistázza az akadémiát (a szervezet teljes nevében szereplő "sciences" helyett "zionists"-ot mond), és megfenyegeti őket, hogy súlyos következményei lesznek, ha nem engedik be a gálára. Az akadémia döntésének meglehetősen negatív sajtóvisszhangja lett, és a szervezők végül 180 fokos fordulatot hajtottak végre, és nemcsak visszavonták Cohen kitiltását, de azt is megengedték neki, hogy diktátorként parádézzon. Reméljük, készül valami legalább annyira viccessel, mint amikor az MTV-díjátadón Eminem nyakában landolt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=4trjYh4mKNjK5TAN

Egyéb jópofaságok? A vörös szőnyegen idén nemcsak a sztárokat támadják majd le, hanem az anyukáikat is, akik sztorizni fognak híres gyermekeikről. George Clooney és Gary Oldman anyja biztosan megszólal. A közvetítést megszakító reklámok alatt általában a mosdót használja az ember, de most lesz két nagyon aranyos Wes Anderson-spot is, amelyet mindenképp érdemes megnézni. Szerencsére itt és itt máris láthatók.