Tom Cruise, a vicsorgó sztárrobot

Vágólapra másolva!
Rendhagyó szülinapi köszöntés Tom Cruise ötvenedik születésnapja alkalmából. Mert ha már az élet úgy rendezte, hogy épp a jeles nap előtt omlott össze a magánélete, mi sem tehetünk úgy, mintha csak glória övezné ezt a páratlan karriert és titkokkal teli életutat. Nézzük, mi van a legendás bájvigyor mögött!
Vágólapra másolva!

Szegény Tom Cruise, gondolnám magamban, ha képes lennék sajnálni őt azért, hogy az ötvenedik születésnapjára válókeresetet kapott. De közhelyes módon én is azok táborába tartozom, akik inkább Katie Holmest sajnálják, és régóta vártak a kiugrására. És azzal, hogy épp akkorra időzítette, amikor a férje több ezer kilométerre utazott (éppen Izlandon forgat), csak megerősíti, hogy egy Gázláng-szerű filmben élt az elmúlt öt évben: lelki terrorba, agymosásba, kirakatéletbe kényszerítve. Nem is számít már, elismeri-e valaha, vagy zsebre teszi inkább azt a százmillió dollárt, amit jósolnak neki a hallgatásért. Katie Holmes talán gazdag lesz örökre, de boldog még egy darabig biztosan nem.

Tom Cruise-t viszont nem féltem. Olyan még nem volt, hogy ő ne állt volna fel bármekkora kudarc után, bármennyi része is volt benne. Tom Cruise egy sztárrobot, akit arra programoztak be, hogy mindenáron a topon maradjon. Félelmetes gépezet, nem öregszik, nem gyengül el, sosem mutatja magát esendőnek. Hibázik, igaz, mond néha felháborító dolgokat (hogy Brooke Shields szülés utáni depressziója kamu, és nem szabadna gyógyszerrel kezelni), kiesik néha a szerepéből (szerelmesnek hazudva magát majomtáncot jár egy tévéstúdióban), de minden gép bekrepálhat néha. Mint a régi sci-fikben, amikben a robot egyszer csak piruettet kezd járni, füstöl és pöfékel, összevissza villódzó fényeket produkál. Aztán jön a gazdája, és megreparálja. Tom Cruise is úgy szokott visszatérni, mintha mi sem történt volna. Újra ott az a vicsorgó mosoly az arcán, a tíz éve ráncba szedett fogsorral.

Tom Cruise-t régóta nem lehet szeretni. Nem, nem azért, mert szcientológus. Azt sem tudjuk, mi az, csak pletykákból rakjuk össze magunkban. Éppen azért nem lehet szeretni, mert nincs már benne semmi emberi. Teljes kívülálló - nemcsak Hollywoodban, ahol sikerült olyan magasra verekednie magát, ahol elfogy az oxigén, hanem az egész emberiségben. Tökéletes szeparációban tudja tölteni az életét, sugárzik róla, hogy nincs kapcsolata a világgal.

Tom Cruise a szcientológiáról

És mégis, milyen megdöbbentő - mióta ufó lett, egyre jobb színész. Talán még sincs igazuk azoknak a színészeknek, akik szerint élni kell ahhoz, hogy az ember karaktert tudjon formálni. Azt állítják, élmények kellenek hozzá, sok szenvedés, csalódás, el kell tudni veszíteni a kontrollt. Nem mindenkinél működik így. Tom Cruise például minél jobban kontrollálja a magánéletét (és mindazokat, akik beletartoznak), annál jobban el tudja dobni az agyát a szerepeiben.

Ki nézett volna ki belőle húszéves korában egy olyan alakítást, amilyet aztán a Collateral - A halál záloga hidegvérű gyilkosaként nyújtott? Ki gondolta volna, hogy képes olyan paródiára, amilyet a Trópusi vihar kopasz producereként csinált? És ki hitte volna, hogy majdnem ötvenévesen olyan teljesítményt tud nyújtani, mint Stacee Jaxx szerepében a Mindörökké rock-ban? Tom Cruise-nál lassan csak egy dologba nem lehet belekötni: a színészi munkájába. Ki gondolta volna?

Hány éven keresztül volt csak egy "szemtelenül jóképű srác". Meg a jófiú, aki egy nőhöz hűséges, nem csinál botrányt, nem jár az éjszakába. Akkor is, most is csak a kemény munkáról és a hamar nyakába vett felelősségről papolt. Számára csak egy út létezik: a halálkomolyan vett hivatás. Az előre. Nincs jobbra-balra, és nincs megállás. Nincs panaszkodás sem. Nem kesereg azon, hogy folyton csak a partnereit jelölik Oscarra, és hogy nem akar skatulyába kerülni. Nem derogál neki újra meg újra keménykötésű katonát játszani, és az izmaiból építeni szerepet. Persze, hogy nem derogál, mert közben felhajtás nélkül vállal mást is.

Forrás: UIP Dunafilm, InterCom, Flamex
Forrás: UIP Dunafilm, InterCom, Flamex
fent: Jerry Maguire - A nagy hátraarc, Collateral - A halál záloga | lent: Trópusi vihar, Magnólia

És a legnagyobb rendezőkkel dolgozik: Coppolával, Scorsesével, Spielberggel, Kubrickkal, Oliver Stone-nal és Sidney Pollackkal, Michael Mann-nel és Cameron Crowe-val, vagy épp Paul Thomas Andersonnal. Elképesztő, hogy ha az ember a filmográfiájára tekint, valójában mennyi arc, karakter, milyen sok jelenet ugrik be róla. És a hatalmas halom csúcsán ott a saját brandje, a Mission: Impossible, amivel tavaly megint a legtöbb pénzt hozó (és kaszáló) sztárok közé emelkedett. Ahol egyébként bérelt helye van több mint huszonöt éve.

Tom Cruise nem bukhat bele egy válásba. És nem számít, hogy ezzel az ötvenedik születésnapnak is lőttek. Amúgy sem kenyere az ünneplés, ő csak a dolgát szereti tenni. Ebbe tartozott bele az is, hogy példás családapának adja el magát. Lehet, hogy egy szó sem igaz belőle, lehet, hogy Katie Holmes is csak egy számító kis színésznőcske volt, aki úgy gondolta, van arra öt éve, hogy a magánéletében is eljátsszon egy szerepet. Jót fog tenni a karrierjének. (Ez mondjuk nem jött be.) De lett egy gyerekük is, Cruise egyetlen biológiai gyereke.

Forrás: AFP
Forrás: AFP
Katie Holmes és Tom Cruise tavaly decemberben a Mission: Impossible 4 premierjén

Tom Cruise egész karrierje, hírneve és vagyona nyugszik azon a pilléren, hogy ő a világ legjóképűbb szívtiprója, egyben szerető férj és apa, aki őszinte rajongással imádja gyerekeit. A normalitás megteremtése érdekében full kontrollt gyakorolt az élete felett. Mindez persze katonás fegyelmet és emberfeletti erőfeszítést igényel, ami hosszú távon zombit csinál az emberből. Ez az ára. Hiába robbantott kasszát a M:I legújabb részével, hiába tett le olyan alakítást az asztalra, amelyet azok is dicsérnek, akik a filmet nem győzik lehúzni, most megint a bulvársajtó prédájává válik egy botrányosnak ígérkező válással.

Szóval mégiscsak szegény Tom Cruise. Hiába a sok pénz, az elismertség, az áhított siker. Tényleg sziszifuszi munka van mögötte. A kő most megint visszagurult, és kezdheti elölről feltolni a hegytetőre.

+ + +

Öt vad teória Tom Cruise házasságával kapcsolatban

1. Tom Cruise valójában meleg. Ez az elképzelés annyira erősen tartja magát, hogy számos internetes portál már-már evidenciaként kezeli, sőt, a South Park külön epizódot is szentelt a témának.

2. Katie Holmest egy casting során választotta ki jövendőbelijének, és a válogatás felett a Szientológiai Egyház bábáskodott. A lehetséges jelöltek között volt Jennifer Garner, Sofia Vergara, Scarlett Johansson és Jessica Alba is. Cruise és Holmes egybekelésük előtt olyan házassági szerződést kötöttek, amely szerint minden egyes, a házasságban eltöltött év után 3 millió dollár jár Holmesnak, és további bónuszt kap a születendő gyerekek után. A szerződés minimum öt évre szólt, de ha sikerült volna tíz évig kihúzni, még több pénz ütötte volna Holmes markát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP
Suri Cruise és Katie Holmes

3. Suri Cruise nem is az ő gyerekük, a születési anyakönyvi kivonatot ugyanis három héttel a világra jötte után töltötték ki, és ahelyett, hogy a szülést levezető orvos hitelesítette volna az aláírásával, egy olyan nővér szignózta, aki nem volt jelen a szülésnél.

4. Külön hálószobában aludtak (ezt maguk is megerősítették, Cruise horkolására hivatkozva), és a házukban lakott Cruise nővére és annak három gyereke is.

Forrás: AFP
Forrás: AFP
Mimi Rogers és Tom CruiseNicole Kidman és Tom Cruise

5. Cruise eddigi összes felesége (Mimi Rogers, Nicole Kidman és Katie Holmes) 33 éves volt, amikor elváltak tőle, és minden egyes új feleség 11 évvel volt fiatalabb az előzőnél. 11-szer 3 is 33, ennek a számnak pedig bűvös jelentése van a szcientológiában.