[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

90

Robert Downey Jr. még táncolt is a geekeknek

Bujdosó Bori|2012. 07. 16., 21:09|Utolsó módosítás:2012. 07. 17., 0:36|

Vasárnapig tartott San Diegóban a Comic-Con, ami nemcsak a képregény-fanatikusok találkozója, hanem már évek óta az a rendezvény, ahol megjelennek a képregényfilmek és egyéb szuperprodukciók alkotói és szereplői, hogy megosszák a rajongókkal a legelső információkat a filmekről, és exkluzív részleteket vetítsenek le belőlük. Összeszedtük a legérdekesebb híreket, amikre fény derült a hosszú hétvége alatt.

Vasember 3

Forrás: AFP
Shane Black, Robert Downey Jr. és Jon Favreau a Comic-Conon

Az első két film rendezője, Jon Favreau (aki a harmadikban szereplőként és producerként vesz részt) és a harmadik részt jegyző Shane Black (Durr, durr és csók) is jelen volt a közönségtalálkozón, és kiderült, hogy informális módon Black már az első két részben is közreműködött mint tanácsadó. Robert Downey Jr. nem okozott csalódást a rajongóknak, amikor táncolva vonult be a terembe közöttük, majd követelte a filmrészletet. Bejelentették, hogy a filmben szerepel Guy Pearce és Rebecca Hall is, a főgonosz pedig Vasember legnagyobb ellenfele, Mandarin lesz, akit Ben Kingsley formál meg. Valószínűnek tűnik, hogy Downey Jr. - főszereplőként legalábbis - nem szerepel több Marvel-filmben a 2013. május 3-án mozikba kerülő Vasember 3-at követően.

Egyéb Marvel-filmek

A Vasember 3 mellett persze szó esett további Marvel-filmekről is: bejelentették, hogy a Thor folytatását Thor: The Dark World címmel 2013. november 8-án mutatják be, a következő Amerika kapitány pedig 2014. április 4-én jön Captain America: Winter Soldier címmel. 2014. augusztus 1-jén pedig kapunk egy Guardians of the Galaxy-filmet, azaz a Bosszúállók-at követően újabb szuperhőscsapat költözik a mozikba. A csapat tagjai: Drax the Destroyer, aki eredetileg ember volt, de zöld harcosként támadt fel, Groot, egy hatalmas faember, Star-Lord, egy félig ember, félig űrlény, aki jól bánik a lőfegyverrel, Rocket Raccoon, egy génmódosítással létrehozott állat, aki ért a robbanóanyagokhoz és Gamora, aki a gonosz Thanos örökbefogadott lánya, de ellene fordul.

 

Levetítettek egy kis részletet Edgar Wright Ant-Man-jéből is, de erről sokat még nem árultak el: se azt nem tudni, hogy mikortól forog a film, se azt, hogy ki alakítja majd az apróra zsugorodó szuperhőst. Wright előbb a The World's End című filmet csinálja meg, amiben harmadszor is (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) együtt dolgozik Simon Pegg-gel és Nick Frosttal. Ők ezúttal régi barátokat alakítanak, akik megpróbálják fiatalkoruk egy legendás kocsmajárását megismételni, hogy végül a The World's End (Világvége) nevű kocsmában kössenek ki, de menet közben kiderül, hogy meg kéne menteniük a Földet, különben tényleg jön a világvége.

A hobbit - Váratlan utazás

Forrás: Fórum Hungary
Részlet A hobbit panorámaplakátjából | Az egész plakát

Peter Jackson nálunk december 13-án mozikba kerülő filmjéből is levetítettek egy részletet - de nem 3D-ben és nem is a Jackson által alkalmazott 48 képkocka/másodperc sebességgel, mert a Comic-Conon nincs erre alkalmas vetítő (valószínűleg máshol se nagyon lesz). A közönségtalálkozó során felmerült, hogy alig van női szereplő Tolkien történetében, de Philippa Boyens, a forgatókönyv társírója hangsúlyozta, hogy egyrészt ott van a nagyhatalmú Galadriel (Cate Blanchett), másrészt épp ezért találták ki Tauriel figuráját a filmhez, akit Evangeline Lilly alakít. Peter Jackson elárulta, hogy lesz egy cameo-jelenése a filmben, de csak annyit volt hajlandó mondani róla, hogy felismerhető lesz. Azt is elmondta, hogy valószínűleg készül majd a Blu-ray-re hosszabb változat is a filmből, de ezt sosem tervezi meg előre, hanem a vágás közben derül ki, hogy hány olyan jelenet van, amit a moziváltozatból kénytelen kihagyni.

Man of Steel

Forrás: Waarner Bros.
A Comic-Conra készült Man of Steel-plakát részlete | Nézd meg a teljes plakátot!

Az USA-ban 2013. június 14-én mozikba kerülő film rendezője, Zack Snyder, és Superman új megformálója Henry Cavill is jelen volt a Comic-Conon. Itt vetítették le először az előzetest, ami állítólag nagy siker volt, és akadt olyan rajongó, akit meg is ríkatott. Snyder hangsúlyozta, hogy nem támaszkodtak a korábbi Superman-filmekre, hanem "úgy tettünk, mintha ez lenne az első feldolgozás". Cavill pedig azt emelte ki, hogy megpróbálta modernizálni a figurát, hogy "mindenki azonosulni tudjon" vele.

Elysium

Forrás: AFP
Jodie Foster és Matt Damon a Comic-Conon

A District 9-nal befutott Neill Blomkamp Elysium című, jövő március 1-jén debütáló sci-fijét népszerűsítette, amiben szerepel Matt Damon, Jodie Foster, Sharlto Copley, William Fichtner, Alice Braga és Diego Luna is. A 2159-ben játszódó filmben a társadalom teljesen kettészakadt: a gazdagok egy Elysium nevű, csillivilli űrállomáson élnek, a szegények pedig a Földön senyvednek, és megpróbálnak illegálisan emigrálni az Elysiumra. A rögtön szembetűnő társadalmi mondanivalóval kapcsolatban a rendező elmondta, hogy nem direkt talál ki mindig ilyen témákat, egyszerűen csak belefolynak a filmötleteibe a dolgok, amik foglalkoztatják, és a társadalmi kérdések sokat foglalkoztatják. "Abszolút nem áll szándékomban direkt fontos témákról filmet csinálni" - jelentette ki.

Django elszabadul

Forrás: AFP
Jamie Foxx, Quentin Tarantino és egy csecsemő a Comic-Conon

Quentin Tarantino egy nyolcperces részlettel kényeztette a rajongókat az USA-ban karácsonykor, nálunk jövő januárban mozikba kerülő Django elszabadul-ból, ami a jelenlevők szerint az előzetes kibővített változata volt. Kiderült a klipből, hogy Don Johnson egy Big Daddy becenevű, fehéröltönyös déli úriembert alakít, aki nem különösebben örül, amikor a felszabadított rabszolga, Django (Jamie Foxx) és a King Schultz névre hallgató fejvadász (Christoph Waltz) az ültetvényére érkezik, de anyagi ellenszolgáltatásért cserébe megtűri őket. Felbukkan a szintén ültetvényest játszó Leonardo DiCaprio is, aki szórakoztatónak találja Django és Schultz szemtelen javaslatát, hogy "megvesszük azokat a rabszolgáit, akiket nem akar eladni". Tarantino elmesélte, hogy nagyjából tizenhárom éve tervezte ezt a filmet, Jamie Foxx pedig arról beszélt, hogy Tarantino a forgatás elején aggódott, hogy a sztár nem fogja tudni levetkőzni önmagát, és "lemenni rabszolgába".

Oz the Great and Powerful

Sam Raimi fantasyje az Óz, a csodák csodája előzményfilmje akar lenni, amiben James Franco játssza a bűvészt, aki Kansasból egy hőlégballon segítségével Óz csodás földjére vetődik, amit két gonosz boszorkány ural, akiket Mila Kunis és Rachel Weisz formál meg. Michelle Williams egy jó boszorkányt alakít, és a Dokik-sorozat vége óta sajnos nem sokat látott Zach Braff is felbukkan mint Franco figurájának az asszisztense. A Comic-Conon bemutatott előzetes már a netre is kikerült, de számunkra inkább üres látványparádénak tűnik, mint valóban megkapó mesének.

 

Pacific Rim

Forrás: Waarner Bros.
A Comic-Conra készült Pacific Rim-plakát részlete | Nézd meg a teljes plakátot!

Guillermo del Toro jövő július 12-én érkező, de már hónapok óta leforgatott sci-fijéből mutatott be egy rövid részletet. A klipben robotok és szörnyek csaptak össze, és a tét természetesen itt is a Föld sorsa. Del Toro elmondta, hogy a robotokhoz nem használt motion capture-t, mert nem akarta, hogy emberszerűen mozogjanak, és amúgy is igyekezett sok mindent számítógépes trükkök nélkül megoldani. A szörnyek pedig állítása szerint nem fognak hasonlítani egyetlen korábban látott szörnyre sem, teljesen újszerűeket találtak ki a filmhez. Annyi biztos, hogy többféle - például repülő és vízi - szörny is szerepel majd a filmben.

Címlapsztori»

Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Forrás: AFP Csak egy rendes lány? Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
    Forrás: InterCom Én vagyok Gatsby Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
    Forrás: Budapest Film Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
    Fotó: Mudra László [origo] Őrült magyar komolyan gondolja Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
    Forrás: Fórum Hungary Ha gyűlölöd a popcornt Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Nem féltem, inkább ideges voltam Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
    Forrás: MTVA Temessük el végre Amélie-t! Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
    Forrás: InterCom Hollywood ledobja milliárdos bombáit A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
    Forrás: ADS Service Az is csoda, hogy még élek Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
    Forrás: AFP Hollywood benyal Kínának Tarantino simán hagyja, hogy kínai cenzorok szabják át a filmjét, Robert Downey Jr. Pekingben bohóckodik, Michael Bay kínai valóságshow-ban választ szereplőket a ...
    Forrás: Fórum Hungary Vasember most menő igazán A Vasember 3-ban Robert Downey Jr. minden eddiginél szórakoztatóbb Tony Stark, az akciójelenetek pedig újszerűek és dinamikusak. Shane Black, aki egyszer már ...
AEG F 88009 MOP mosogatógép az eluxshop.hu-tólInverter motor, ProClean alsó szórókar, LCD kijelző, érintőkapcsolós vezérlés, éjszakai üzemmód Zajszint: 39 dB(A)
149 900 Ft

24 óra hírei »

80
100
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Jörg Carstensen Sokkal többen nézték ByeAlexet Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Forrás: Budapest100 Emberek ugrálnak Budapest tetőin Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10