Vágólapra másolva!
Ridley Scott újabb kemény csajt talált magának a svéd Noomi Rapace személyében, aki a héten már a Babycall című horrorban rémüldözik. Összeszedtük azokat a skandináv isteneket, francia szépségeket és osztrák nyelvzseniket, akikre Hollywood mostanában lecsapott.
Vágólapra másolva!

Noomi Rapace

A svéd A tetovált lány és két folytatása az USA-ban is elég népszerű lett ahhoz, hogy a filmesek rákattanjanak Rapace-ra. Hollywoodban cigány jósnőként debütált a Sherlock Holmes 2-ben, annak köszönhetően, hogy Susan Downeynak, Robert Downey Jr. feleségének - aki egyben a film producere volt - bejött Lisbeth Salanderként. Ridley Scott aztán a Prometheus castingján bevallotta neki, hogy háromszor is megnézte A tetovált lány-t, annyira bírta.

Forrás: [origo]
Passion | Noomi Rapace és Rachel McAdams

Brian De Palmának egy másik rendező ajánlotta Rapace-t, amikor a Passion című erotikus thrilleréhez keresett szereplőket. De Palma belenézett Rapace svéd filmjeibe, úgy találta, hogy "tehetséges és titokzatos" színésznő, így rábízta Isabelle-nek, a reklámcégnél dolgozó lánynak a szerepét, aki kolléganőjével (Rachel McAdams) manipulatív szexuális és hatalmi játszmába keveredik. A velencei filmfesztiválon bemutatott Passion egyáltalán nem nyűgözte le a kritikusokat, de Rapace alakítására nem volt panasz. Talán jobban sül majd el Niels Arden Oplev (A tetovált lány) első angol nyelvű filmje, a tavasszal mozikba kerülő Dead Man Down című thriller, amelyben Colin Farrell-lel együtt forralnak bosszút egy kegyetlen gengszterfőnökkel (Terrence Howard) szemben. Addig is bejárja a világot a Babycall című norvég horror, amelyben gyermekét agresszív volt férjétől féltő anyát alakít, akivel talán nincs minden teljesen rendben.

* * *

Léa Seydoux

A huszonhét éves francia színésznőnek még bárhogy alakulhat a karrierje: mindössze hat év telt el azóta, hogy bemutatták az első filmjét (Majdnem bombanők), utána szerepelt töméntelen sok francia filmben (Rózsatövis, Francia szépség, Lourdes) és néhány hollywoodi produkcióban is. Tarantino Becstelen briganytk-jában még épp csak felbukkant mint a zsidókat bújtató francia gazda lánya, Ridley Scott 2010-es Robin Hood-jában viszont már értékelhető nagyságú szerepe volt: ő játszotta Izabellát, akit János király (Oscar Isaac) férfiörökös reményében feleségül vesz. Woody Allen Éjfélkor Párizsban-jában pedig kicsi, de fontos szerepe volt.

Forrás: [origo]
Mission: Impossible - Fantom protokoll | Léa Seydoux

A hollywoodi dobbantást nem is annyira az eddig felsorolt filmek teszik lehetségessé, hanem a tavalyi Mission: Impossible - Fantom protokoll, amelyben szexis francia bérgyilkosként nyargalászott a dubaji Burdzs Kalifában, és verekedett Paula Pattonnal. Azóta nincs hír újabb hollywoodi próbálkozásról, de még nem is telt el sok idő, és Seydoux időközben sikert aratott két, Berlinalén bemutatott filmben, a Les adieux a la reine-ben és a Nővér-ben is.

* * *

Olga Kurylenko

Az ukrán származású Kurylenko Párizsban futott be modellként, és néhány francia film után megkapta a női főszerepet a 2007-es Hitman-ben, amelyben az orosz elnök szeretőjét alakította, aki felcsap a címszereplő bérgyilkos (Timothy Olyphant) társának. Volt egy kisebb szerepe a Max Payne-ben is, de a csúfosan megbukott akciófilm senki karrierjén nem lendített. A Bond-lánysághoz nem feltétlenül kell lenyűgöző színészi CV, viszont mutatós jelölt mindig rengeteg akad a szerepre. Marc Forster rendező azt állítja, azért választotta ki négyszáz jelölt közül épp Kurylenkót A Quantum csendjé-hez, mert ő izgult a legkevésbé a meghallgatáson. A bolíviai ügynöknő szerepére eredetileg dél-amerikai színésznőt szerettek volna, de aztán inkább megtanították Kurylenkónak a spanyol akcentust.

Forrás: [origo]
A Quantum csendje | Olga Kurylenko

A James Bond-film után 2010-ben jött és megbukott A kilencedik légió, ahogy a 2011-es There Be Dragons is. Aztán mégis beindultak a dolgok: ő lett az a mázlista, aki jól járt a kiszámíthatatlan Terrence Malick Velencében bemutatott To the Wonder-jével, mert míg a rendező például Rachel Weiszt teljesen kivágta a filmből, Kurylenkónak vagy egyórányi játékidőt biztosított, hogy tegye-vegye magát a filmben. Közben megkapta Jeffrey Dean Morgan feleségének szerepét a tavasszal indult Bűnös Miami című sorozatban, a hét pszichopata egyike lehetett Martin McDonagh ősszel érkező Seven Psychopaths-ében, és ami karrierszempontból talán a lényeg, a Tom Cruise főszereplésével készült, jövőre érkező Oblivion című sci-fi akciófilmben is fontos szerepe lesz.

* * *

Joel Kinnaman

A Svédországban felnőtt, de apai ágon félig amerikai Kinnaman gyerekszínészként kezdte a pályáját egy svéd tévésorozatban, felnőttként pedig a Johan Falk-krimikkel lett igazán ismert otthon - a kilencfilmes sorozatból hat részben játszott. A 2010-es Instant dohány című thrillerben JW-t, a szervezett bűnözésbe keveredő főhőst játszotta, és a film hatalmas siker lett Svédországban, majd eladták az amerikai forgalmazási jogait, és az idén az USA-ban is bemutatták, sőt amerikai remake-jét is tervezik. Kinnaman elkezdett aktívan dolgozni hollywoodi karrierje beindításán, lett amerikai ügynöke, és a Thor és a Mad Max: Fury Road főszerepéért folyó versenyben is bekerült az utolsó néhány jelölt közé.

Forrás: [origo]
The Killing | Joel Kinnaman

Végül a tévé jött be neki: a The Killing című sorozatremake-ben ő lett minden idők egyik legkirályabb zsarufigurája, a végtelenül laza, crackfüggőségből kilábalt Stephen Holder, aki partnerével (Mireille Enos) egy megölt tinilány gyilkosa után nyomoz ádáz odaadással. Tavaly moziban annyit mutatott, hogy játszott az azonnal feledésbe merült A legsötétebb óra című sci-fiben, és épp csak megmutathatta az arcát David Fincher A tetovált lány-ában mint Blomkvist szerkesztőségének egyik tagja. Közben viszont összejött az egyik reménybeli blockbuster: ő alakítja a főhőst a most forgó új Robotzsaru-ban. Egyelőre nem kell attól félni, hogy ezentúl csak agyatlan popcornfilmekben vállal szerepet: a Lola Versus című idei aranyos független filmben Greta Gerwig életét keserítette meg, és - ha ki nem vágják - benne lesz Terrence Malick most készülő Knight of Cups-ában is.

* * *

Alexander Skarsgard

Alexander apja, Stellan Skarsgard szerint ugyan még az amerikai színészek is nagyon nehezen boldogulnak Hollywoodban, mégis úgy fest, a szép nemzetközi karriert befutott Stellan nyolc gyermeke közül a legidősebb is a lehető legjobb úton halad, hogy apjáéhoz hasonló sikereket érjen el. Néhány svéd mozi- és tévéfilm után az első hollywoodi szerepét szinte véletlenül kapta meg: meglátogatta az apját egy Los Angeles-i forgatáson, és ha már ott volt, elment a Zoolander szereplőválogatására, ahol rögtön az övé lett Zoolander (Ben Stiller) egyik modell barátjának a szerepe. Ez mázli volt, de több év telt el, mire megkapta a következő amerikai filmszerepét a 2006-os Az utolsó bevetés-ben, amelyet a 2008-as Gyilkos megszállás (Generation Kill) című minisorozat egyik főszerepe követett.

Forrás: [origo]
Melankólia | Alexander Skarsgard és Stellan Skarsgard

Ekkor már zajlottak a meghallgatások a True Blood-hoz, amelyben Bill Compton szerepére pályázott, de Eric Northmannek, az ezeréves viking vámpírnak a szerepét kapta meg, ami több mint 190 centis magasságát és tipikusan skandináv megjelenését tekintve cseppet sem meglepő. A sorozat ötödik évadja nemrég ért véget, hatodik már biztos, hogy lesz. Tavaly játszott a Szalmakutyák-remake-ben és Lars von Trier Melankóliá-jában, az idén pedig letudta első popcornmoziját a Csatahajó-val, amely viszont megbukott. Bár fizikai adottságai és a nyelvtudása is abszolút alkalmassá teszik a hollywoodi szépfiúságra, egyelőre nem úgy tűnik, hogy ebbe az irányba menne: két legfrissebb filmje a Velencében debütált Disconnect és a torontói filmfesztiválon bemutatott Maisie tudja című Henry James-adaptáció volt.

* * *

Christoph Waltz

Szinte soha nem történik meg, ami Christoph Waltzcal megtörtént: a színházi családba született osztrák színész, aki színpadi szerepekkel kezdte a pályáját, majd stabil tévés karriert épített fel Németországban, ötvenkét évesen egyszer csak egy Quentin Tarantino-filmben találta magát. A zsidóvadász Hans Landa összetett szerepére Tarantino nagyon nehezen találta meg a megfelelő színészt, mert nem elég, hogy valaki olyan kellett, aki képes egyszerre alattomos és sármos lenni, hanem olyan is, aki németül, franciául és angolul is jól beszél. A rendező állítólag már majdnem lemondott a Landa nélkül nem sokat érő filmről, amikor Waltz megjelent a szereplőválogatáson, és "visszaadta neki a filmjét".

Forrás: [origo]
Django elszabadul | Christoph Waltz és Jamie Foxx

A színészt ezután természetesen elárasztották olyan forgatókönyvekkel, amelyekben neki szánták az európai főgonosz szerepét, és két ilyet - a rossz emlékű Zöld darázs-ban és az elhasalt A három testőr-ben - sajnos el is vállalt. A felejthető Vizet az elefántnak sem bizonyult jó döntésnek, akkor már presztízs tekintetében jobban járt volna David Cronenberg Veszélyes vágy-ával, amelyet lemondott miatta. Szerencséjére azonban a jövőben sem kell beérnie a klisés rosszfiúkkal, mert fantasztikus rendezők kíváncsiak rá: szerepelt Roman Polanski Az öldöklés istene című groteszk kamaradrámájában, övé a második legfontosabb szerep a színészeihez hűséges Tarantino Django elszabadul-jában, és főszereplő lesz Terry Gilliam The Zero Theorem című sci-fijében.

* * *

Jean Dujardin

Nála jelen pillanatban abszolút kétesélyes a hollywoodi karrier: magas, jóképű, van egy Oscar-díja, viszont nem beszél jól angolul, ami általában azt jelenti, hogy a lehetőségei rosszfiú- és epizódszerepekre korlátozódnak. Franciaországban Michel Hazanavicius 2006-os OSS 117: Képtelen kémregény című James Bond-paródiájának és folytatásának főszerepével lett ismert. A két komédia sikere lehetővé tette, hogy Hazanavicius megvalósítsa régi vágyát, és csináljon egy klasszikus hollywoodi filmek előtt kedvesen tisztelgő fekete-fehér némafilmet. Hű maradt Dujardinhez - akinél a némafilmsztár szerepéhez jobban passzoló színészt nehéz is elképzelni.

Forrás: [origo]
The Artist - A némafilmes | Jean Dujardin

A The Artist a tavalyi cannes-i filmfesztiválon kirobbanó sikert aratott: a kritikusok megőrültek érte, Dujardin pedig megkapta a legjobb férfialakítás díját. A film ezután végigtarolta a díjkiosztókat egészen az Oscarig, ahol öt szobrot gyűjtött be, köztük a legjobb film és a legjobb férfialakítás díját. Dujardin egyelőre nem írta tele a naptárját a minden bizonnyal bőven adódó hollywoodi sablonszerepekkel, hanem maradt Franciaországban. Jövőre mutatják be a Möbius című thrillert, amelyben Cécile De France-szal és Tim Roth-szal játszik, Thomas Langmann-nal, a The Artist producerével pedig a '77-es Un moment d'égarement (One Wild Moment) című romantikus vígjáték remake-jét tervezik. Viszont egy kisebb szerepben felbukkan majd Martin Scorsese most forgó The Wolf of Wall Street-jében is.

* * *

Marion Cotillard

A közelmúltból persze övé a legnagyobb sikertörténet. A '75-ös születésű színésznő áttörését a nemzetközi szinten is nagy sikert aratott Taxi-sorozat hozta el, aminek az első három részében a főhős (Samy Naceri) barátnőjét alakította (a negyedikben már nem játszott). Felbukkant Tim Burton Nagy hal-ában és eljátszotta a női főszerepet Ridley Scott felejthető Bor, mámor, Provence-ában Russell Crowe partnereként, de gyenge angoltudása és erős akcentusa miatt a 2000-es évek közepén még senki sem fogadott volna tuti hollywoodi karrierre nála, hiába vált egyre ismertebbé. Aztán jött a 2007-es Piaf - a szerepet állítólag annak köszönhette, hogy Olivier Dahan rendező szerint ugyanolyan a tekintete, mint Piafé volt -, ami egyszerűen ellenállhatatlannak bizonyult a nagy átlényegüléseket és nagy szenvedéseket habzsoló Oscar-szavazók számára, és a valóban lenyűgöző alakításért megkapta a szobrot.

Forrás: [origo]
A sötét lovag - Felemelkedés | Morgan Freeman és Marion Cotillard

Elkezdtek özönleni a jobbnál jobb hollywoodi ajánlatok. Michael Mann Közellenségek-je ugyan nem lett bombasiker, Rob Marshall Kilenc című musicalje pedig nemcsak bukás volt, hanem borzasztóan rossz is, de ezt előre senki sem tudhatta. A 2010-es Eredet-ben aztán mindenki megismerte mint DiCaprio elhunyt feleségét. Tavaly játszott Woody Allen Éjfélkor Párizsban-jában és Steven Soderbergh Fertőzés-ében is, de közben az egyelőre valamivel izgalmasabb kihívásokat tartogató francia lehetőségeket sem utasította vissza. Imádnivaló volt az Apró kis hazugságok-ban, és igazán megrázó az idei Rozsda és csont-ban. Közben azért Christopher Nolan újbóli hívására sem mondott nemet: kulcsszerepe volt A sötét lovag - Felemelkedés-ben. Ha továbbra is ilyen ügyesen fog egyensúlyozni a két világ közt, se neki, se nekünk nem lesz okunk panaszra. A következő két filmje: James Gray Nightingale-je, amelyben Jeremy Renner és Joaquin Phoenix partnere lesz, és a pasijának, Guillaume Canet-nak a Blood Ties című angol nyelvű rendezése, amelyben Mila Kunis és Clive Owen is játszik.