Idén januárban kezdődik a nyár

Vágólapra másolva!
Az első harmadévben annyi nagy, szórakoztató produkció érkezik a magyar mozikba, mintha máris a nyári popcornfilmek szezonjánál tartanánk. Arnold Schwarzenegger beleveti magát az akciózásba, Denzel Washington alkoholista pilótaként lavíroz, Steven Spielberg az amerikai elnökkel hajt az Oscarért, Bruce Willis Budapest utcáin zúz, Tom Cruise a távoli jövőben küzd, Robert Downey Jr. pedig még mindig a legjópofább szuperhős. A bemutató-időpontok tájékoztató jellegűek, változhatnak.
Vágólapra másolva!

Django elszabadul (Django Unchained)
Bemutató:
január 17.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Quentin Tarantino a Becstelen brigantyk után megint a történelemmel játszik: nagyszabású westernjében egy Django nevű rabszolga (Jamie Foxx) és egy német fejvadász (Christoph Waltz) szövetkezik, hogy jó pénzért eltegyenek láb alól egy csomó fehér embert, majd kimentsék Django feleségét, Broomhildát az ültetvényes Calvin Candie (Leonardo DiCaprio) karmai közül. A rendező szállítja a tőle megszokottat: vicces tobzódást az erőszakban, ütős zenéket és karikaturisztikus, túlburjánzó párbeszédeket.

* * *

Anna Karenina
Bemutató:
január 24.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Joe Wright rendhagyóan és mégis hűen vitte filmre Tolsztoj regényét: a nem éppen rövid könyvnek egy lényeges momentuma sem veszett el az adaptáció során, és a szokatlan módon javarészt színházi díszletek közt zajló jelenetek remekül közvetítik a 19. századi orosz arisztokrácia színpadias világát. Keira Knightley játssza a címszereplőt, aki hűvös házasságából (Karenint Jude Law alakítja) szenvedélyes viszonyba menekül egy Vronszkij (Aaron Johnson) nevű fiatal katonatiszttel, és ezzel nem egy szívet összetör.

* * *

Kényszerleszállás (Flight)
Bemutató:
január 24.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Ez Robert Zemeckis első élőszereplős, nem motion capture-rel készült filmje a 2000-es Számkivetett óta. A drámában Denzel Washington alkoholista repülőgép-pilótát alakít, aki kénytelen kényszerleszállást végrehajtani a gépével, és sikeresen megmenti a legtöbb utas életét, azonban a balesetet követő vizsgálat során kiderül, hogy alkoholos állapotban dolgozott. A külföldi kritikusok odavoltak Washington "bátor és gyötrelmes" alakításától, amiért Oscar-díjra is jelölték a színészt.

* * *

Erőnek erejével (The Last Stand)
Bemutató:
január 24.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Nincs mese: Arnold Schwarzenegger újra akciószínész. Most fog kiderülni, még vevő-e rá a nép, mert a The Expendables-filmekben még csapatban játszott, de itt abszolút főszereplő. Egy seriffet alakít egy Mexikóval határos kisvárosban, ahol nem sok izgalmas történik, amíg egy hiperszuper kocsiban száguldó, szökött drogbáró meg nem célozza a várost, hogy onnan meneküljön át Mexikóba. A kissé már rozzant seriffről ekkor persze kiderül, hogy nem adja fel olyan könnyen a harcot.

* * *

Lincoln
Bemutató:
január 31.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Steven Spielberg évtizedek óta tervezett filmje az Egyesült Államok 16. elnökéről végre megvalósult, és jelenleg a legnagyobb Oscar-esélyesnek számít tizenkét jelöléssel. Daniel Day-Lewis alakítja Abraham Lincolnt, aki a halála előtti hónapokban a rabszolgaság eltörlésének törvénybe iktatásán fáradozott. A két és fél órás film nem az államférfi egész életét, hanem csak ennek az időszaknak a politikai csatározásait mutatja be, amelyekben fontos szerepet játszott a Tommy Lee Jones által megformált Thaddeus Stevens és a külügyminiszter, William Seward (David Strathairn) is.

* * *

40 és annyi (This Is 40)
Bemutató:
január 31.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Judd Apatow a 2007-es Felkoppintvá-ban azt mutatta be viccesen, hogy milyen, amikor váratlanul két fiatal nyakába szakad a családalapítás, most pedig a saját öregedésével összhangban az eggyel idősebb korosztályra koncentrál, és azt nézi meg, hogyan alakul egy házaspár élete, amikor eljut negyvenig, már van két nem is olyan kicsi gyerekük, jó néhány beteljesületlen álmuk és egy rutinba fulladó kapcsolatuk. A két főszereplő a Felkoppintvá-ban mellékszerepet alakító Leslie Mann és Paul Rudd, a lányaikat Apatow és Mann közös gyerekei játsszák, felbukkan Apatow régi embere, Jason Segel, és Megan Fox ruganyos melle is fontos szerephez jut.

* * *

Gengszterosztag (Gangster Squad)
Bemutató:
január 31.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Zombieland és a 30 perc vagy annyi se című komédiák rendezője, Ruben Fleischer stílust váltott: új filmje a 40-es évek Los Angelesének gengszterei közt játszódik. A film igazi színészparádé: Sean Penn alakítja a főgengsztert, akit a Los Angeles-i rendőrök - élükön Nick Nolteval és Josh Brolinnal - le akarnak vadászni. Ehhez egy sajátos csapatot trombitálnak össze, amelyben kulcsszerep jut Ryan Goslingnak, aki a biztonság kedvéért Penn figurájának kedvesével (Emma Stone) kavar. Gosling és Stone már az Őrült, dilis, szerelem.-ben is szuperek voltak együtt, de itt azért jóval több vérfürdőre, mint romantikázásra kell számítani.

* * *

A rajtaütés (The Raid)
Bemutató:
január 31.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A walesi Gareth Evans indonéz filmje tömény verekedés, lövöldözés és mészárlás, csak azoknak ajánljuk, akik szívesen végignéznek egy százperces, durva akciójelenetet. A sztori lényegében ennyi: egy kommandóscsapat behatol egy jakartai toronyházba, hogy likvidálják a maffiafőnököt, aki onnan irányítja kiterjedt bűnszövetkezetét. A rendőrségi korrupció és a testvéri kötelék is némi szerephez jut, de a középpontban végig marad a zúzás.

* * *

Hitchcock
Bemutató:
február 7.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Sacha Gervasi szuper színészi alakításokat felvonultató, kedves életrajzi filmje az 1960-as Psycho problémás forgatásán keresztül mutatja be a legendás rendező, Alfred Hitchcock (Anthony Hopkins) életét. A filmet különösen bájossá teszi, hogy nem kizárólag a művészre koncentrál, hanem arra is, hogy feleségének és alkotótársának, Alma Reville-nek (Helen Mirren) milyen élete volt Hitchcock mellett vagy inkább mögött.

* * *

Boszorkányvadászok (Hansel & Gretel: Witch Hunters)
Bemutató:
február 7.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Jancsi és Juliska kiskorukban túljártak a boszorkány eszén, aki meg akarta enni őket, és megmenekültek. Nem teljesen meglepő módon ezt a gyerekkori traumát úgy dolgozzák fel, hogy felnőttként felcsapnak profi boszorkánylikvidálónak, és különböző látványos módokon teszik el láb alól a banyákat. János szerepében Jeremy Renner vagánykodik, akit tavaly a Bosszúállók Sólyomszemeként láthattunk, Júliát pedig Gemma Arterton játssza, akit főleg A Quantum csendje Bond-lányaként lehet ismerni.

* * *

Megtört város (Broken City)
Bemutató:
február 7.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A sztori alapján arra tippelnénk, Russell Crowe-nak ez a krimije épp olyan kevéssé lesz emlékezetes, mint a 2010-es A következő három nap volt, de a forgatókönyv felkerült a legjobb forgatókönyveket összegyűjtő Black Listre, úgyhogy van ok némi reményre. Az idétlen sérós Crowe New York polgármesterét alakítja, aki felbérel egy exzsarut (Mark Wahlberg), hogy derítse ki a részleteket a felesége (Catherine Zeta-Jones) hűtlenségével kapcsolatban, azonban a fickó nyomozás közben szövevényes korrupciós ügyre bukkan.

* * *

Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard)
Bemutató:
február 14.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Huszonöt évvel azután, hogy színre lépett, John McClane (Bruce Willis) még mindig nem pihen, de azért a Die Hard-széria ötödik filmjében mellétették a fiát (Jai Courtney) fiatalításképpen. A javarészt Magyarországon forgatott, de Moszkvában játszódó filmben McClane azért utazik Oroszországba, hogy segítsen a gengszterek közt bajba keveredett fiának, mert nem tudja, hogy sarja valójában jól képzett CIA-ügynök. Akármilyen lesz is a film, mi kedvünkre bogarászhatjuk majd a magyar helyszíneket benne.

* * *

Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures)
Bemutató:
február 14.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az Alkonyat után maradt űrt próbálja betölteni a négyrészes tiniregény-sorozat első kötetén alapuló film, amelyben egy kisvárosi srác (Alden Ehrenreich) habarodik bele Lenába (Alice Englert), a városkába költöző új lányba. Persze akad egy szerelmük kibontakozását nehezítő természetfeletti tényező: Lena boszorkány, akiről közelgő tizenhatodik születésnapján derül majd ki, hogy a jó vagy a rossz szolgálatába állítja-e a képességeit.

* * *

Parker
Bemutató:
február 28.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Jason Statham aktuális akciógagyijával amúgy nem vesződnénk, de idei filmjét mégiscsak Taylor Hackford rendezte, aki többek közt Az ördög ügyvédjé-t és a Ray-t is csinálta, ezért talán van némi halovány remény arra, hogy ez kimagaslik majd Statham átlagfelhozatalából. Statham egy Parker nevű bűnözőt játszik, akit a társai átvernek, és majdnem megölnek egy rablás után, azonban ő Jennifer Lopezzel felvértezve tér vissza, hogy bosszút álljon.

* * *

Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful)
Bemutató:
március 7.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Sam Raimi szemérmetlenül giccses látványvilágúnak tűnő filmjében az Óz, a nagy varázsló előzménytörténetét meséli el. James Franco alakítja a bűvészt, aki Kansasból egy varázslatos világba csöppen, ahol szembe kell néznie egyrészt azzal, hogy a helyiek tőle mint varázslótól várják problémáik megoldását, másrészt azzal a három boszorkánnyal (Rachel Weisz, Michelle Williams és Mila Kunis), akik nincsenek meggyőződve arról, hogy valóban ő az a csodás megmentő, akire vártak.

* * *

Dől a moné (Gambit)
Bemutató:
március 14.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A forgatókönyvet ugyan a Coen testvérek írták, de azért nem szabad vérbeli Coen-filmet várni, a rendező ugyanis Michael Hoffman (Változások kora, Szép kis nap), aki nyilván nem reprodukálhatta a testvérek sajátosan kattant világát. A szereplők miatt viszont lehetetlen kihagyni: Colin Firth műtárgyszakértőt alakít, aki egy szép napon megelégeli főnöke (Alan Rickman) folyamatos csesztetését, és elhatározza, hogy bosszúból egy nagyszájú texasi lány (Cameron Diaz) segítségével bepalizza, hogy megvegyen egy hamis Monet-festményt.

* * *

Az óriásölő (Jack the Giant Slayer)
Bemutató
: március 21.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Bryan Singer (X-Men, Superman visszatér) a Valkűr kitérője után visszakanyarodott a látványos fantasykhez. Mesefilmjében Nicholas Hoult (Egy fiúról, Skins) alakítja a címszereplő Jacket, aki azzal fenyegeti az óriások és emberek közti békét, hogy nekiindul megmenteni egy elrabolt hercegnőt az óriások birodalmából. A számítógéppel animált óriások mellett olyan remek színészeket is kapunk, mint Ewan McGregor, Stanley Tucci és Bill Nighy.

* * *

A burok (The Host)
Bemutató:
március 28.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az Alkonyat-sorozatnak ugyan vége, de a rajongóknak nem kell soká kibírniuk Stephenie Meyer nélkül. A Meyer könyvén alapuló szerelmes sci-fi főhőse egy Melanie (Saoirse Ronan) nevű lány, az egyik utolsó Földlakó, akinek a testét még nem foglalták el az embereken élősködő űrlények. Melanie szerelmes lesz egy Jared nevű fiúba, de utána ő is egy űrlény áldozatává válik. A lány azonban nem hagyja magát, és érzéseivel elkezdi befolyásolni a testét uraló lényt.

* * *

G. I. Joe - Megtorlás (G. I. Joe: Retaliation)
Bemutató:
április 4.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A 2009-es film folytatásában a G. I. Joe-csapat egyik főellensége, Zartan megsemmisíti a csapat nagy részét, de a megmaradt kemény fiúk a Bruce Willis által alakított figura segítségével szembeszállnak a gonoszokkal. Az akciófilmet eredetileg tavaly nyáron mutatták volna be, de aztán elhalasztották a premiert, hogy újravághassák a filmet úgy, hogy az időközben megnőtt népszerűségű Channing Tatum (aki eredetileg meghalt volna a film elején) többet szerepeljen benne.

* * *

Feledés (Oblivion)
Bemutató:
április 11.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Tron: Örökség rendezőjének, Joseph Kosinskinak az új sci-fijében Tom Cruise az egyik utolsó földlakó, akinek az a feladata, hogy megszerelje az elromlott automata repülőket. Már ő is hamarosan elhúzhatna a roncsteleppé vált Földről, amikor talál egy lezuhant űrhajót benne Olga Kurylenkóval, és olyan dolgokra jön rá, amelyek alapjaiban kérdőjeleznek meg mindent, amit addig igaznak hitt. És naná, hogy hirtelen az ő kezébe kerül az emberiség jövője.

* * *

Vasember 3 (Iron Man 3)
Bemutató:
április 25.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A milliomos playboy/szuperhős Tony Stark kalandjait elmesélő harmadik filmben a Robert Downey Jr. által megformált figurára meglehetősen rájár a rúd, és egy minden eddiginél durvább ellenséggel, a Mandarinnal (Ben Kingsley) találja magát szemközt. Viszont legalább Pepper Potts (Gwyneth Paltrow) továbbra is kitart mellette. A harmadik részre változott az alkotógárda: Jon Favreau csak producerként és epizódszereplőként vesz részt a filmben, a rendező ezúttal Shane Black (Durr, durr és csók).

* * *

Női szervek (The Heat)
Bemutató:
április

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Koszorúslányok rendezőjének, Paul Feignek az új vígjátékában Sandra Bullock egy merev FBI-ügynököt alakít, aki kénytelen együttműködni egy kezelhetetlen bostoni nyomozónővel (Melissa McCarthy) egy drogbáró lefülelése érdekében. A furcsa pár közös munkája természetesen rengeteg komikusnak szánt helyzethez vezet, de mi sajnos az előzetesen egyszer sem tudtunk nevetni.