Nem a mi pénzünkből álmodnak

2013.07.25. 18:57

Las Vegasba átültetett Dosztojevszkij-sztori, egy pénzszállító autó kirablása, zombiinvázió a Balatonon, meghasonlott pap az anarchisták közt, sorozatgyilkossá váló családapa, féltékeny férj küldetése a második világháborúban, és egy teljes parába torkolló állásinterjú is szerepel azokban a magyar filmekben, amelyek most készülnek, javarészt magánpénzből és lelkesedésből. Van, aki Andy Vajna támogatása nélkül is boldogul.

The Gambler

Jó memóriával rendelkező olvasóink emlékezhetnek rá, hogy 2011 elején beszámoltunk Hajdu Szabolcs The Gambler című filmjéről, ami azonban sajnos azóta sem készült el. A Gambler Dosztojevszkij A játékos című regényének modern, Las Vegasban forgatott adaptációja, amelyben egy eredetileg nyaralni érkező, gazdag kelet-európai család játssza el teljes vagyonát a városban. Mint Hajdu a forgatás idején elmondta nekünk, a filmben egy jellegzetes kelet-európai problémát akar bemutatni: "Ha pénzhez jut egy olyan ember, aki diktatúrában szocializálódott, akinek egész életében, folyamatosan megmondták, hogy mit és hogyan csináljon, az elképzelhető, hogy egyszerűen nem tudja használni. Azonnal elszórja, vagy gyermeteg vágyai kiélésére használja. Nem tud élni azzal a szabadsággal, amit a pénz megadhat. A filmben kevés a történés azon kívül, hogy nyernek és veszítenek a szereplőink, de a végpontra jutásuknak nem közvetlenül a játék az oka. Már az is következménye a szereplők kiüresedett életének, kétségbeejtő apátiájának."

Andi Vasluianu és Török-Illyés Orsolya a The Gambler című filmbenForrás: Mirage Film

A Gambler-ben ismét Hajdu rendszeres színészei szerepelnek: a családfő a román Ion Sapdaru (Bibliotheque Pascal), a lánya Török-Illyés Orsolya (Macerás ügyek, Tamara stb.), az apa asszisztense Andi Vasluianu (Bibliotheque Pascal), és velük tart az utazáson Oana Pellea (Fehér tenyér, Bibliotheque Pascal) figurája is, valamint egy amerikai üzletember, akit Shamgar Amram (Bibliotheque Pascal) alakít.


A film első felét leforgatták, ez kb. 300 ezer dollárból készült, és Hajdu Szabolcs Vegasban személyi edzőként dolgozó testvérének, Hajdu Zoltán Miklósnak az egyik kliense fedezte. A forgatás befejezéséhez és az utómunkához még kb. 450 ezer dollárra lenne szükség, de a Filmalaptól nem kaptak a filmre támogatást, és mint Taschler Andrea producer elmondta, külföldi állami pályázatok sem igazán jöhetnek szóba, mert azokat jellemzően még forgatás előtt álló filmekre írják ki. Így újabb magánbefektetőre van szükségük ahhoz, hogy a The Gambler elkészülhessen. Jelenleg Hajduék a Délibáb című westernt forgatják, a The Gambler folytatása akkor kerülhet megint terítékre, ha azzal végeztek.

* * *

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

A remek rövidfilmjei (Külalak, Valakinek a valamije stb.) miatt bizonyos körökben már nagy népszerűségnek örvendő Reisz Gábor eltökélte, hogy nagyjátékfilmmel fog diplomázni a Színművészetin, és ezt meg is csinálja: reményei szerint most készülő filmje még az idén mozikba kerül. Ugyanakkor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nem hagyományos nagyjátékfilm lesz: improvizatív módon készül mindössze 4-5 millió forintból (ez a film kivételt képez a cikkünkben, mert a költségvetéséből 3 millió forint a Filmalap vizsgafilmeknek megítélt támogatásából származik), a kb. 30 napos forgatás pedig év elejétől egészen augusztus közepéig zajlik úgy, hogy a kis létszámú stáb mindig forgat fél-egy napot, amikor épp lehetőségük van rá.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmbenForrás: Reisz Gábor

A film egy 29 éves, szerelmi bánatban szenvedő, friss diplomás fiúról szól, akinek birtokába jut egy repülőjegy, ő pedig ahelyett, hogy belevágna a pályakezdők életébe, úgy dönt, hogy a lehetőséget megragadva külföldre költözik. A főszerepet Reisz osztálytársa, Ferenczik Áron játssza, családja Kovács Zsoltból, Takács Katiból és Makranczi Zalánból áll. Volt barátnőjét Jakab Juli forgatókönyvíró alakítja, plátói szerelme Bach Kata, aki a Színművészetire jár színész szakra. Mellettük számos amatőrszereplő is felbukkan majd a filmben, akiknek a nagy része a rendező baráti köréből került ki, és ők többségükben a főhős barátait alakítják. Az alábbi filmrészletben Ferenczik Áron és Nagy Viktor látható.


A rendező elmondta nekünk, hogy tulajdonképpen nem bánja, hogy az első nagyjátékfilmje ennyire gerillakörülmények közt készül: "Klassz, hogy egyszerűen megfogom a kamerát, és az ötfős stábbal kimegyünk forgatni. Nincsenek kétórás átállások, várakozások. Ha 80 milliót kaptunk volna erre a filmre, valószínűleg sosem készült volna el a jellegéből adódóan: ez az improvizatív filmezés csak akkor működik, ha nincs benne görcsösség, és az amatőrszereplőknek is nagyon rosszat tett volna, ha hagyományos körülmények közt kellett volna dolgozniuk. Rajtam sem volt olyan nyomás, mint amikor több pénzből egy nagyobb stábbal dolgozunk. Örülök, hogy nagyjátékfilmet csinálunk, de mégsem mondanám, hogy én ezzel már nagyjátékfilmes tapasztalatot szereztem, ebben most más a kaland."

* * *

Couch Surf

Dyga Zsombornak (Tesó, Köntörfalak) az utóbbi időben nem sok szerencséje volt a filmjeivel: Utolér című thrillerje jogi problémák miatt egyelőre nem kerülhet moziforgalmazásba, Heaven Consulting című, nagyobb költségvetésű filmtervére pedig egyelőre nem jött össze a büdzsé. Couch Surf című filmje is már 2011 végén leforgott, azóta mégsem lehetett hallani róla, viszont hamarosan elkészülhet, a rendező elmondta nekünk, hogy az utómunkán dolgoznak, és közel járnak a végéhez, reményei szerint őszre készen lesz a film, és tavasszal talán már mozikba kerülhet.

Elek Ferenc és Kovács Lehel a Couch Surf című filmbenFotó: Fegyverneky Sándor

A Couch Surf egy tizenegy fejezetből álló "neurotikus vígjáték", amelyben rengeteg neves színész játszik (köztük Hámori Gabriella, Gyabronka József, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Bartsch Kata, Pető Kata, Kerekes Vica, Fullajtár Andrea, Törőcsik Franciska, Balsai Mónika és Anger Zsolt), állandó szereplője pedig egy különböző helyszíneken és időpontokban felbukkanó kanapé. A helyszínek igen változatosak: van olyan epizód, amely egy kétezer méter magas hegycsúcs tetején játszódik, van olyan, ami 1971-ben, egy párizsi utcasarkon, és olyan is, ami a pokol kapujában. Dyga a költségvetésről nem akart nyilatkozni, de azt mondja, van "pont annyi pénzünk, amennyi erre a filmre kell, nem vagyunk megszorulva".

* * *

Küsz 2 - A legenda ébredése

Amikor két évvel ezelőtt megszondáztattuk olvasóinkat, hogy az akkori magyar filmtervek közül melyiket kellene Andy Vajnáéknak a legsürgősebben támogatniuk, a legtöbb szavazatot ez a zombis horrorvígjáték kapta. A Nemzeti Színház két fiatal színésze, Mátyássy Bence és Makranczi Zalán által kisütött történet egy Balatonsöde nevű (fiktív) településen játszódik, ahol a génkezelt snecikkel (más néven: küsz) érintkező lakosok vérszomjas zombikká változnak.

Mátyássy Bence és Szabó Kimmel Tamás a Küsz 2-höz készült hangulatfotónForrás: Mátyássy Jónás

A főhős egy emigrálni készülő egyetemista srác (Mátyássy Bence), aki kiutazása előtt még egy utolsó hétvégét tölt a Balatonnál. Pont ekkor tör ki a zombiinvázió, és hősünk kénytelen lesz a tettek mezejére lépni. A zombiirtásban segédkezik a fiú rendőr barátnője (Radnay Csilla), valamint feltűnik egy régi barát (Szabó Kimmel Tamás), aki éppen nyálas popsztárként koncertezik a Balatonnál.

Mátyássyékra a zombifilm műfajának olyan könnyedebb darabjai hatottak, mint a Haláli hullák hajnala és a Zombieland, de alaposan beleásták magukat George A. Romero és Lucio Fulci munkásságába is. A filmet a számos ötletes videoklipet és reklámfilmet jegyző Galán Géza rendezné.


A Nemzeti Filmalap januárban visszadobta a fejlesztésre benyújtott forgatókönyvet. A véleményezők elismerték, hogy hiánypótló műről van szó, és annak is örültek, hogy nem a fővárosban játszódik a film, de kifogásolták, hogy nincsenek jól kidolgozva a karakterek, illetve, hogy a kerettörténetet leszámítva nem domborodik ki eléggé a sztori humoros oldala. Az alkotók azonban nem adják fel, szponzoroknál és tévécsatornáknál kilincselnek, hogy összeszedjék a film elkészítéséhez szükséges 200 millió forintot. Terveznek egy hosszabb ízelítőt is forgatni, ami részletesebben megmutatná a Küsz 2 látványvilágát, mint a fenti teaser. A 2-es szám a címben nem azt jelenti, hogy már lemaradtunk az első részről, hanem a kereskedelmi tévék éjszakai műsorsávjában vetített gagyi horrorfolytatásokra akar utalni. Azonban, ha úgy alakul, az alkotóknak van ötletük egy esetleges folytatásra, vagy akár előzményfilmre is.

* * *

Black Soup

A Nyócker producereként és a Zuhanórepülés rendezőjeként ismert Novák Erik szeptemberben forgatja Black Soup című akcióthrillerét, melynek középpontjában egy pénzszállító autó kirablása áll. Mint az egyik producer, Kresmery Dániel elmondta nekünk, a film főhősei Budapesten élő külföldiek, akik egy elit elvonóintézetben ismerik meg egymást, és úgy döntenek, hogy egy legendás bankrabló internetes tervei alapján végrehajtják a rablást. A sikeres akció után egy belvárosi lakásban húzzák meg magukat, és ekkor kezdődnek az igazi problémák a pénzen ülő, várakozó bandatagok közt egyre több a feszültség, a lakás pedig gyakorlatilag egy drogos-piás bulihelyszínné változik.

Luca Bercovici a Black Soup teaser-plakátjánForrás: Kresmery Dániel

Az elsősorban külföldi piacra szánt filmben nagyobbrészt angolul, kisebbrészt magyarul beszélnek majd, és a szereplők többsége Budapesten élő külföldi, félamatőr színész lesz, akik saját magukhoz hasonló karaktereket alakítanak. A két főszerepet azonban az amerikai színész-író-rendező, Luca Bercovici és a jelenleg Berlinben élő magyar színésznő, Fátyol Hermina játssza. A forgatás a tervek szerint két héten át zajlik majd, a film 2014-re lesz kész. A mikrobüdzséjű film költségvetését részben közösségi finanszírozással szeretnék előteremteni az indiegogo site-on keresztül, illetve magánbefektetők is állnak a projekt mögött, akik segítségével már pénzszállító autóra és helikopterre is szert tett a csapat. Emellett a szereplők és a stáb ingyen dolgoznak a filmen, amelyből tulajdonrészt kapnak, így a megtermelt nyereségből részesülnek majd.

* * *

Thursday

A UCLA produceri képzésén végzett Juszt Balázs több rövidfilm (The Kiss Goodnight, Split Perfect) után hamarosan forgatja Thursday című első nagyjátékfilmjét, amely amerikai magánpénzből Magyarországon és Rómában forog. A Juszt elmondása szerint "valahol a Harcosok klubja és Az ördög ügyvédje közt elhelyezkedő" pszichológiai thriller alapötlete G. K. Chesterton Az ember, aki Csütörtök volt című bűnügyi regényéből származik, azonban a Thursday ma játszódik, és főhőse egy fiatal, hitében meghasonlott pap. A papot azzal bízza meg a vatikáni titkosszolgálat, hogy épüljön be egy egyházellenes anarchista szervezetbe, és belülről térképezze fel a működésüket. Anonimitásuk megőrzése érdekében a szervezetben mindenki egy nap neve alatt fut, hősünk a Csütörtök nevet kapja.

Juszt BalázsFotó: Ritter Doron

A nem egészen kétmillió dollárból forgó, angol nyelvű filmben Budapest Rómát, illetve a Vatikánt alakítja, szereplőgárdája különböző nemzetiségű színészekből áll majd. Juszt most még nem szeretné felfedni a főszereplők kilétét, de annyit elárult, hogy játszik a filmben a venezuelai Federico Galavis és a görög Theo Alexander (True Blood) is, akik a szervezet két tagját alakítják, továbbá Mark Ivanir (A búcsúkoncert), aki a Jack nevű pultos fontos szerepében bukkan fel, és a '68-as Egri csillagok Bornemissza Gergelye, Kovács István egy egyelőre titkos szerepben. A forgatás augusztusban kezdődik, a rendező márciusra szeretné befejezni a filmet.

* * *

Orlando

Az Orlando című, sötét humorú film noir a cikkünkben szereplő filmek többségéhez képest kifejezetten nagy, 40 milliós költségvetésből forog, melyet túlnyomó részben magyar magántőkéből fedeznek. A film producere, Kutyik Gábor elmondta, hogy Peter Noel író saját, azonos című színdarabját filmesíti meg, amely egy példás családapáról szól, akinek van egy aranyos felesége és egy tüneményes kislánya, de azt veszi észre, hogy körülötte nincsenek rendben a dolgok, és úgy véli, a családját veszély fenyegeti. Végül szerettei védelmében gyilkosságot követ el, ezt aztán további gyilkosságok követik, melyeket már azért kénytelen elkövetni, hogy az elsőt fedezze, és végül "úgy hullanak körülötte az emberek, mint a legyek".

Kálloy Molnár PéterFotó: Mudra László - Origo

A film egy csomó neves magyar színészt felvonultat: a főhőst Kálloy Molnár Péter alakítja, a feleségét Pikali Gerda játssza, mellettük többek közt Szabó Sipos Barnabás, Elek Ferenc, Molnár Piroska és Szabó Erika is játszik a filmben. A forgatás augusztus végén kezdődik, és tizenhat napon keresztül zajlik különféle budapesti helyszíneken, de a producer elmondta, hogy a film nem kötődik kifejezetten a fővároshoz, és nemzetközi forgalmazásra szánják. Tervei szerint a nemzetközi és a magyar premierre egyaránt jövő áprilisban kerülhet sor.

* * *

Drága Elza

A Fix TV műsorvezetőjeként ismert Füle Zoltán Drága Elza címmel második világháborús filmet rendez, amely fiktív történetet mesél el, de az alkotók beépítették a sztoriba "a nagypapáktól hallott háborús legendákat" is. Bár alapvetően háborús drámáról van szó, a rendező kiemeli, hogy akciójeleneteket is felvonultató, szórakoztató filmet szeretne csinálni Grátz Márk operatőrrel együtt, akivel már több rövidfilmet és videoklipet is készítettek.

Makray Gábor a Drága Elza című filmbenForrás: Füle Zoltán

A film cselekménye 1942-ben kezdődik, és egy Lombos Mihály nevű, a keleti fronton harcoló honvédről szól, aki már majdnem hazamehetne a feleségéhez, ám végül egy adminisztrációs hiba folytán maradnia kell. Egy támadás során megsebesül, és egy éjszakát tölt az ellenséges vonalak mögött, egy gödörben rejtőzködve, ahol megismerkedik egy öregemberrel. Az öreg szavai – miszerint csakis a felesége intézhette úgy, hogy ne térhessen haza – megingatják Lombost a családjába és hazájába vetett hitében, és eltökéli, hogy bármi áron is, de hazajut, és megöli a feleségét. Ebben azonban némileg hátráltatja, hogy fogságba esik, és az oroszok beosztják az ún. taposók közé, a legdurvább, aknahatástalanító századba.

Bodor Géza és Ripli Zsuzsa a Drága Elza című filmbenForrás: Füle Zoltán

A főszerepet az elsősorban színházi színészként dolgozó Makray Gábor alakítja, az öregembert Varga Tamás játssza, akit legtöbben valószínűleg Danny Trejo magyar hangjaként ismernek. Két további kiemelten fontos szerep van a filmben: Bodor Géza a taposók századának vezetőjét alakítja, a Playboy-modellből lett színésznő, Ripli Zsuzsa pedig egy katonaorvost játszik, aki Bodor figurájának beteljesületlen szerelme.

A kb. 30 napos, különböző magyar helyszíneken zajló forgatás nagy része már lezajlott, de még hátravan néhány nehezebb csatajelenet felvétele. A magánpénzből készülő film költségvetését a rendező nem akarja elárulni, csak annyit mond, hogy "lényegesen alacsonyabb, mint az ilyen típusú filmeké" lenni szokott. Tervei szerint szeptemberben lesz kész a film, és év végén vagy jövő év elején mozikba is kerülhet.

* * *

Act/or

Az Act/or pályakezdő színészekről szól, akik keresik az útjukat, és a válaszokat arra, hogy miért érdemes, és hogy érdemes-e színésznek lenni a mai világban – mondja Berentz Janka, a film rendezője, aki "dokurealitydrámavígjátékromance"-ként határozza meg az angol és magyar nyelvű film műfaját. Nem véletlen, hogy ehhez a témához nyúltak: a rendező maga is rendelkezik színészi tapasztalattal, ahogy az Act/or társrendezője, Mészáros Kitty is, aki többek közt négy évadon keresztül szerepelt a Jóban Rosszban című sorozatban. A Budapesten és Londonban forgó film középpontjában négy londoni lakótárs áll, akik különböző módokon próbálnak érvényesülni a színészszakmában és az életben: egyikük folyamatosan meghallgatásokra jár, másikuk a Madame Tussauds-panoptikum horrorrészlegén dolgozik, a harmadik csak vár a csodára, a negyedik pedig egy alternatív társulat felkérésére Magyarországra utazik.

Schmied Zoltán és Törőcsik Franciska az Act/or forgatásánForrás: Berentz Janka

A film főszerepeiben részben pályakezdő fiatal brit színészeket láthatunk majd (Shay O'Driscoll, Liam Fleming, Barry Wilson, Nate Fallows, Matthew J. Staton és Jennie Gruner), a Budapesten játszódó részekben pedig felbukkan többek közt Törőcsik Franciska, Dióssi Gabor, Scherer Péter, Kovács Patrícia és Schmied Zoltán is. A forgatás összesen 23 napon keresztül zajlott Londonban és Budapesten, már csak egyetlen forgatási nap van hátra Londonban, amelyre augusztus elején kerül majd sor. Az alkotók tervei szerint novemberre lesz kész a film, a mozipremier dátuma viszont a fesztiválszereplésektől is függ.

Act/orForrás: Berentz Janka

A filmet az alkotók no budget-ként jellemzik: úgy hozzák létre, hogy a szereplők és stábtagok befektetett munkájuk, eszközeik, idejük arányában tulajdonosi jogokat kapnak, és ennek megfelelően részesülnek majd a közösen elért eredményből, a forgatás alapfeltételeit pedig egy magyar és egy angol producer biztosította. Ezzel a munkamódszerrel a rendező londoni egyetemi évei alatt találkozott, amikor egy olyan nagyjátékfilmen dolgozott asszisztens producerként, amely szintén ilyen konstrukcióban jött létre.

* * *

Indián

Az Indián egy kiégett popsztárról szól, aki megunja a nagyvárosi életet meg a vele járó menőzést, és kiköltözik egy tóparti házba, amihez nagyon szép gyerekkori emlékek kötik. Szeretné újra megtalálni a gyerekkorát, és onnan újraépíteni az életét, de ebben három nő is akadályozza, akik nem hagyják békén. A rendező, P. Szabó István szándéka szerint az Indián a dráma és vígjáték határán egyensúlyozik majd, a főhőse pedig egy "ügyetlenségével együtt szerethető" figura lesz.


A főhőst a Magyar Színházban játszó Gémes Antos alakítja, a három lány a szintén magyar színházas Ruttkay Laura, Dammak Jázmin szépségkirálynő és a Jóban rosszban-ból ismert Szorcsik Viktória. Fontosabb szerepet játszik még a filmben Dallos-Nyers Boglárka énekesnő is, aki egy saját magára nagyon hasonlító figurát alakít, és akinek két dala is hallható lesz a filmben.

Az író-rendező elmondta, hogy a film kb. 6 millió forintos büdzséjét saját maga fedezte. Két hetet forgattak a gyulaji dámrezervátumban, ahol időnként improvizatív módon dámszarvasok is statisztáltak a filmben, további két napot pedig budapesti helyszíneken forgattak. A 94 perces film már elkészült, jelenleg keresnek forgalmazót, és a rendező szándéka szerint szeptemberben vagy októberben bemutatják.

* * *

Interjú

Elekes Gergő és Gallai József Interjú című thrillerje igazi no budget film: az alkotók által összedobott kb. 250 ezer forintból készül, a forgatása összesen 8 nap alatt zajlik. Gallai József tavasszal írta meg a forgatókönyvet, amelynek kiindulópontját az a tény ihlette, hogy ma Magyarországon nagyon nehéz álláshoz jutni. A főhős egy link, iszákos és gyógyszerfüggő nő, aki állásinterjúra indul, a helyszínen azonban egyáltalán nem egy normális interjúhelyzet várja. Hamar kiderül, hogy a helyszínen tartózkodó férfi, akinek csak telefonon keresztül hallja a hangját, olyan dolgokat is tud a múltjáról, amiket senki más. A nő így kénytelen belemenni egy macska-egér játékba, amelynek során súlyos múltbéli titkok kerülnek napvilágra.

Kovács Ágnes Magdolna az Interjú című filmbenForrás: Gallai József

A főszerepet a veszprémi Pannon Várszínházban játszó Kovács Ágnes Magdolna alakítja, a titokzatos, fenyegető férfi hangját Varga Gábor szinkronszínész szolgáltatja, és szerepel a filmben Kálmánchelyi Zoltán (uristen@menny.hu, Legkisebb film a legnagyobb magyarról, Libiomfi) is. A forgatásból már csak egy jelenet felvétele van hátra, de közben zajlik a vágás és a zeneszerzés is, és az Elekes-Gallai duó reméli, hogy a 60-70 perc körüli film szeptember második felében mozikba, illetve tévébe kerülhet. Az már biztos, hogy Veszprémben moziban is bemutatják az Interjú-t, de budapesti, székesfehérvári, győri és szombathelyi bemutatóról is tárgyalnak az alkotók.


Elekes és Gallai a Pannon Egyetem anglisztika szakán ismerkedtek meg, és bár nem hivatásos filmesek, ez már a harmadik közös, egész estés munkájuk lesz a Csendes változás című romantikus dráma és A meg nem érintett című film után, melyekben Gallai alakította a férfi főszerepet.

- - - - - - - - - -

A Küsz 2-ről szóló részt Varga Ferenc írta.