Ezt kell tudni a Fehér Istenről

Vágólapra másolva!
Szombaton végre megnézzük Mundruczó Kornél falkában tomboló kutyáit. A Fehér Isten cannes-i bemutatója előtt összeszedtünk mindent, ami jelenleg ismert a filmmel kapcsolatban, még azt is eláruljuk, hogy mi köze van a Szomszédokhoz. 
Vágólapra másolva!

A történet

Egy új rendelet szerint a korcsokat be kell jelenteni, minden példányt összeírnak, amelyik nem fajtiszta. Dániel viszont nem akar súlyos ebadót fizetni átmenetileg nála lakó lánya kutyájáért, Hágenért. A kislány hiába tiltakozik, a férfi kidobja a kutyát. Míg Lili egyre kétségbeesettebben keresi az állatot, az egyre borzasztóbb helyekre sodródik. Egy kóbor falka tagja lesz, harci kutyává képezik ki, viadalokon fogadnak rá, majd a sintérek fogják el.

Psotta Zsófia és Luke/Body a Fehér Istenben Forrás: InterCom

Amikor az egyre dühösebb négylábúnak sikerül kiszabadulnia a rács mögül, társai követik, és elözönlik Budapest utcáit. Aki valaha ártott nekik, meglakol. De a régi gazdi nem adja fel. Ő szembe akar nézni egykori barátjával, még akkor is, ha az addigra félelmetes, pusztító fenevad lett. A forgatókönyvet Mundruczó állandó alkotótársával, Petrényi Viktóriával, illetve Wéber Kata színésznővel közösen írta.

A cím

"Olyan megvilágításba akartam helyezni a filmet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a kutya az örökös számkivetetteket szimbolizája, akiknek Isten a gazdájuk. Mindig érdekelt, hogy milyen lehet Isten. Tényleg fehér? Vagy minden embernek saját, külön istene van? A fehér ember számtalanszor bizonyította, hogy csak uralkodni és gyarmatosítani tud. A címet alkotó két szó rengeteg ellentmondást takar, és ezt nagyon izgalmasnak találtam" - fogalmazott Mundruczó a film cannes-i sajtókönyvében.

Fehér Isten Forrás: InterCom

A kutyák

Az ötven napos budapesti forgatás során közel 300 kutyát használtak, ami világviszonylatban is egyedülálló, még nagy költségvetésű amerikai filmekben sem mozgatnak ennyi állatot. A főhős kutyát, Hágent két Amerikából származó shar pei-labrador keverék, Luke és Body játszotta, az ő kiképzésük már hónapokkal a forgatás előtt megkezdődött Teresa Miller (Rex felügyelő) amerikai kutyatréner vezetésével.

Teresa Miller és Mundruczó Kornél a Fehér Isten forgatásán Forrás: InterCom

Kétszáznyolcvan kutyát tanítottak be és mozgattak a kamerák előtt a Gödöllői Kutyasport Központ trénerei Halász Árpád vezetésével. A filmben szereplő kutyák többségét menhelyekről válogatták, majd a kiképzés és a forgatás után gazdát kerestek és találtak nekik.

A szereplők

A főhős kislányt Psotta Zsófia játssza. Lili szerepére Mundruczóék több mint ezer gyereket néztek meg különféle helyekről, végül egy általános iskolában találták meg a tizenkét éves Zsófit.

Mundruczó Kornél és Psotta Zsófia a Fehér Isten forgatásán Forrás: InterCom

Az édesapját Zsótér Sándor alakítja, aki főleg színházi rendezőként ismert, de színészi munkájáért is díjazták már a Filmszemlén (nem ő az egyetlen rendező a filmben: Gothár Péter sofőrt, Horváth Lili pedig a kislány édesanyját alakítja). Monori Lili a kutyatelep vezetője, Thuróczy Szabolcs pedig egy olyan fickót játszik, aki kutyákat vásárol, elvadítja és kutyacsatára használja őket. Kisebb szerepben rengeteg
neves színész tűnik fel a Fehér Isten-ben, például Nagy Ervin, Gálffi László, Derzsi János és Bodnár Erika, de egy-egy villanás jut a korábbi Mundruczó-filmekben látott Tóth Orsinak, Stork Natasának és Polgár Tamásnak is.

Huszonkilenc évnyi szünet után ebben a filmben tér vissza a mozivászonra Frajt Edit, akit a legtöbben Mágenheim doki feleségeként ismernek a Szomszédok című teleregényből. Érdemes megjegyezni, hogy Mundruczó Kornél egyik első színészi feladatát a Szomszédok-ban kapta, ahol kilenc epizódon keresztül játszott egy Szikszai Péter nevű virágfutárként dolgozó kerttervezőt, aki összejött Mágenheim Julcsival. Nézzük is meg Péter és Julcsi első találkozását!

A város

"Az utóbbi időben az az érzés erősödött meg bennem, hogy le kellene tudni számolni egyfajta Kelet-Európa toposszal, ami időközben elavulttá vált. Az a kommunista majd poszt-kommunista Magyarország, amelyet évtizedeken keresztük ábrázoltunk már nem létezik, a figurái sem úgy igazak, mint azelőtt. Egy másik Budapestet akartam láttatni, egy másik Kelet-Európát" - mondta Mundruczó pár napja az Origónak.

Fehér Isten Fotó: Fegyverneky Sándor - Proton Cinema

Az operatőr

Az utóbbi két Mundruczó-filmet fényképező Erdély Mátyást mostanában sokat hívják külföldi produkciókba (ő vette fel a Southcliffe című brit minisorozatot, és Az elnémultak című horrort, ami most megy a magyar mozikban) ezért nem tudta elvállalni a Fehér Isten-t. Mundruczó a 29 éves Rév Marcell mellett döntött, akinek fiatal kora ellenére már figyelemre méltó munkák szerepelnek a CV-jén. Az Itt vagyok című
rövidfilmjét négy évvel ezelőtt a Szemlén díjazták, majd bekerült a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation elnevezésű programjába, Viharsarok című első nagyjátékfilmjét pedig az idei Berlinalén vetítették. Ezek mellett Szimler Bálinttal közösen találták ki és valósították meg a Kodály Method elnevezésű videoklip-sorozatot, amelyből idén nyáron egész estés filmet forgatnak a Balaton körül.

Rév Marcell (kamerával a vállán) a Fehér Isten forgatásán Fotó: Fegyverneky Sándor - Proton Cinema

A zene

A Fehér Isten zenéjét az Izraelben élő, magyar származású Asher Goldschmidt szerezte, akit Mundruczó nyolc éve ismert meg egy izraeli filmfesztiválon, ahol zsűrizett. Számos színházi előadásban dolgoztak már együtt, a rendező mindig Goldschmidthez fordul, ha olyan zenére van szüksége, amiben nem énekelnek. Fontos dramaturgia szerepet kap még a filmben Liszt Ferenc Magyar rapszódia című szerzeménye, illetve egy bulijelenetben a Volkova Sisters játszik két dalt (Trouble, At The Home Of The Giant).

A játékidő

119 perces játékidejével a Fehér Isten Mundruczó Kornél eddigi leghosszabb filmje.

Cannes

A Fehér Isten világpremierje szombaton délután fél ötkör lesz a cannes-i film fesztivál Un certain regard szekciójában. Ez az ötödik alkalom, hogy Cannes-ban szerepel Mundruczó-film: a Kis apokrif No. 2-t a Cinéfondation szekcióban mutatták be, a Johanná-t az Un certain regardban játszották, a Delta és a Szelíd teremtés a versenyprogramba került.

Mundruczó Kornél és a Szelíd teremtés két főszereplője a 2010-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

A mozibemutató

A Fehér Isten-t június 12-től vetítik a magyar mozik, a film forgalmazója az InterCom. Mundruczó két előző filmje (Delta, Szelíd teremtés) a májusi cannes-i premiert követően csak ősszel került a magyar mozikba, de szerencsére most csak pár hetet kell várniuk a hazai nézőknek. Itt az első előzetes:

A plakát

A film nemzetközi plakátját a José Simon művésznéven alkotó Simon József grafikusművész tervezte.

A Fehér Isten nemzetközi plakátja Forrás: Proton Cinema