Vágólapra másolva!
Moziba menne, de tanácstalan, hogy mire üljön be? Segítünk! A mostani hétvége az utolsó alkalom arra, hogy még a díjkiosztó ünnepség előtt bepótolja az Oscar-jelölt filmeket. A heves vitákat kiváltó Amerikai mesterlövész megérkezésével az eddiginél is teljesebbé vált a felhozatal. Nem érdeklik a díjvadász alkotások? Egy újabb magyar csoda debütált a mozikban. 
Vágólapra másolva!

Liza, a rókatündér

Bárcsak rendszeressé válnának a remekül sikerült magyar filmek. Nem is volt olyan rég, amikor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ért lehetett teljes szívből lelkesedni, most pedig itt van a Liza, a rókatündér, és a helyzet ugyanaz. Pihe-puha, retrós fantáziavilág diszkógömbbel és két forintos expresszóval, amiben már szuper érzés elmerülni, de mellette még felváltva szól a japán beat- és a finn westernzene, és a kedvesen bukdácsoló karakterek is jókedvet sugároznak belénk. Jó, hogy van nekünk egy rókatündérünk.

---

Amerikai mesterlövész (American Sniper)

Egy gyilkost dicsőítő, primitív propagandaalkotás, középszerű háborús dráma vagy egy megrendítő portré egy hősként tisztelt katonáról? Az Amerikai mesterlövész megosztó film, de akárhogy is ítéljük meg, érdemes róla vitázni. Ha elmegy rá, legközelebb már érdemben hozzá fog tudni szólni az Amerikai mesterlövész-t érintő beszélgetésekhez. Bele fog futni ilyenekbe: a filmet hat Oscar-díjra jelölték, és vasárnap éjszaka lesz a díjkiosztó. Egy dolog biztos, Clint Eastwood sok millió amerikai lelkébe talált bele ezzel a filmmel.

---

Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)

Akik akik szerint a búval bélelt komolykodás ellentétes a James Bond-filmek lényegével, és a hatvanas-hetvenes évek könnyedebb, játékos hangulatát sírják vissza, azok most nagyon figyeljenek. Ebben a parodisztikus kémfilmben Colin Firth egy kifogástalan modorú titkosügynököt alakít, aki az esernyőjével teszi ártalmatlanná az ellenfeleit. Színes, harsány, tele van őrült ötletekkel és durva poénokkal - a Kingsman a Skyfall teljes ellentéte.

---

Timbuktu

A legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar sorsa az Ida és a Leviatán között fog eldőlni, de vannak még gyöngyszemek a jelöltek között. Az Eszeveszett mesék már meggyőzte a hazai közönséget, és mostantól a méltatlanul keveset emlegetett mauritániai jelöltet is megnézhetjük. A Timbuktu világszinten is fontos problémát feszeget, a dzsihádisták térhódítását. Egy frissen elfoglalt mauritániai település példáján keresztül láthatjuk, mennyire durván rátelepszik az emberek életére az iszlám radikalizmus. Nem lehet többé zenélni, nem lehet többé focizni, az elnyomó katonák azonban arra a kérdésre nem tudnak felelni, hogy hol van a tetteikben Isten.

---

Káin gyermekei

Az 1985-ös Bebukottak című dokumentumfilmben gyilkosságért elítélt kamaszok és fiatal felnőttek szólaltak, harminc évvel később pedig elkészült a folytatás. Megtudhatjuk mi lett a meginterjúvolt emberekből, akik súlyos teherrel kell, hogy leéljék életüket, és akik fiatalságuk jelentős részét börtönben töltötték. Gerő Marcell rendező és László Sára társszerző-producer szerint (interjúnk) az emberi létet alapjaiban érintő kérdésekhez lehet eljutni, ha odafigyelünk ennek a három embernek harminc évet átívelő élettörténetére. Ritkán jut el magyar dokumentumfilm a mozikba, becsüljük meg.

---

Whiplash

Már megy a magyar mozikban az Oscar-díjra esélyes amerikai filmek legjobbika. A Kódjátszma és A mindenség elméleté-n meghatódik az ember, a Birdman elkápráztat a vágásnélkülinek tűnő fényképezésével, a Whiplash azonban ennél is többet ad. Szédületesen intenzív utazásra visz, amely során konkrétan le lehet izzadni. A srác (Miles Teller) a legjobb jazzdobos akar lenni, a szadista tanár (J.K. Simmons) pedig a legdurvább módszerektől sem riad vissza, csak hogy kihozza tanítványaiból a zsenit. Kettejük küzdelme egy thriller hatásmechanizmusát követve bontakozik ki, és jut el a csúcspontig, amikor már csak a zene számít.

- - -

Esélylesők (Il capitale umano)

Először is felejtsük el a filmhez egyáltalán nem illő magyar címet, sokkal komolyabb és maradandóbb alkotás az Esélylesők annál, mint amit a címe sugall. Paolo Virzi már több filmjében is bizonyította (Előtted az élet, Caterina a városba megy), hogy az olasz társadalom minden rezdülését ismeri, és erről szórakoztató módon képes mesélni. Most a Magnóliá-hoz hasonlóan sok karakter között ugrál, és közben mindig újabb és újabb megvilágítást kapnak emberek, akikről már azt hittük, hogy kiismertük őket. Végig izgalomban tart és leköt, míg végül eljutunk odáig, hogy ki okozta és miért történt az a film eleji, titokzatos autóbaleset. Hátra lehet dőlni: Olaszországban sem egyszerű az élet.

- - -

Foxcatcher

A tavalyi cannes-i filmfesztivál óta várjuk, hogy végre nálunk is bemutassák ezt a három kifogástalan alakítással megspékelt, bivalyerős drámában utazó sportfilmet. A Foxcather egy birkózó testvérpár és egy zavart elméjű milliárdos tragédiával végződő kapcsolatát meséli el, úgy, hogy közben végig a markában tartja a nézőt. Channing Tatumnak karfiolfüle van, de még így is a sasorrú Steve Carell a fő látványosság, aki egy anyja által elnyomott, fantazmagóriákat kergető férfit alakít. Nem sokon múlott, hogy erről a filmről szóljon az idei Oscar-gála.

- - -

Kódjátszma (The Imitation Game)

Hihetetlen, de igaz történet Alan Turing matematikusról, aki megalkotta a számítógép ősét és az Enigma-kód feltörésével évekkel lerövidítette a második világháborút. Mégsem kapta meg a hősöknek kijáró tiszteletet, ellenben a homoszexualitása miatt elítélték az ötvenes években. Tragikus élete Benedict Cumberbatch maximálisan elkötelezett és hiteles alakítása segítségével elevenedik meg, munkatársát és menyasszonyát Keira Knightley játssza. Oscar-díjra kalibrált megható dráma, de az igényes, profin kivitelezett fajtából.

- - -

A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

Ez is Oscar-mintafilm, ezúttal Stephen Hawking életéről, de ahogy a Kódjátszma esetében, úgy ezzel sincs baj, mert kategóriáján belül pompásan eltalálta az arányokat. A mindenség elmélete egy klasszikus ívű, lágybarna és aranyfényű film, melyben minden esztétikus és biztonságos: még a betegség, a leépülés, a szex és a szívfájdalom is. Szinte csak érinti Hawking tudományos elméleteit, helyette a feleség, a család és a szerelem kap nagy szerepet. Mindkét főszerepet játszó színész csodálatos, Eddie Redmayne-t és Felicity Jonest egyaránt Oscarra jelölték.

- - -

Eszeveszett mesék (Relatos salvajes)

Amikor beint neked egy köcsög másik autós, amikor agyonszívatnak a parkolási bírsággal, amikor kiderül, hogy életed párja megcsalt, hogy reagálnál legszívesebben? Szabadjára engednéd a benned lapuló állatot? Az argentin Damián Szifrón komédiájában mindenki azt teszi, fergetegesen megdöbbentő eredményekkel. A film több szinten működik; egyrészt hitetlenkedve hahotázzuk végig a durvábbnál-durvább fordulatokat, másrészt elgondolkodunk azon, hogy miért és hogyan maradhatunk a legképtelenebb helyzetben is civilizált emberek.

- - -

Birdman - Avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Michael Keatonra már régóta ráfért egy jó szerep, és ezt most hatványozottan megkapta. Egy hozzá hasonló karrierpályát leírt színészt alakít, aki vissza akar térni a rivaldafénybe, de az önbizalomhiány és a paranoia eluralkodik rajta, és a tudatalattijából mind gyakrabban tör elő az általa sokszor eljátszott Birdman nevű szuperhős. A színészek mellett ez a bravúros technikai megoldások filmje, a vágásokat elrejtették, és olyan az egész, mintha egész végig ott loholnánk Keaton, Norton, Stone, Watts és a többiek mögött a színház szűk folyosóin. Hatásvadász, de különlegessége miatt nagy hiba lenne kihagyni.