Robin Williams egy utolsót hisztériázik a Nagykörúton

Robin
Vágólapra másolva!
November 19. és 22. között rendezik meg a IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivált. A különböző kulturális programokkal, városi sétákkal és gasztronómiai bemutatóval kiegészülő fesztivál nyolc ország tizenöt filmjén keresztül tárja fel a zsidó kultúra legkülönbözőbb arcait. Robin Williams utolsó főszerepében forr a dühtől, Kate Hudson kipát csomagol az uzsonna mellé, Szirmai Márton rövidfilmjében Radnótinak küld személyes üzenetet, és persze Saul fia is visszatér.
Vágólapra másolva!

Szerelmes lány dobná el a Tórát

Negyedik alkalommal alakul át a Művész mozi a zsidó hagyomány és öntudat témája iránt érdeklődők központjává, ahol továbbra is egy színes, érdekes és gondolatokat ébresztő kultúrát szeretnének bemutatni a fesztivál szervezői. A négynapos programot a kanadai származású Maxime Giroux Félix és Meira című filmje nyitja meg, ami egy fiatal ortodox zsidó családanya és montréali szomszédságában élő, de egy egészen más világban létező férfi tiltott kapcsolatát mutatja be. A szigorú szabályrendszerből kitörni vágyó lány történetét a 2014-es torontói filmfesztiválon a Legjobb Kanadai film díjával jutalmazták.

Félix és Meira Forrás: ZsiFi

Közkívánatra visszatér egy tavalyi kedvenc is: A zsidó bíboros a zsidónak született, II. János Pál által azonban párizsi érseknek kinevezett Jean-Marie Lustiger igaz története, amely a múlt évi fesztivál legnézettebb filmje volt.

Ha Hollywood ajvékol

Az amerikai vonalat képviseli a tavaly elhunyt Robin Williams utolsó főszereplésével készült Brooklyn legmérgesebb embere, amelyben a folyamatosan bosszús és ellenszenves Henry azt a hírt kapja orvosától (Mila Kunis), hogy összesen 90 perc maradt hátra az életéből. A lesokkolt férfi arra akarja fordítja ezt a maradék időt, hogy minden családtagjától és barátjától bocsánatot kérjen a múltbeli viselkedéséért. A listáján van többek közt az Oscar-díjas Melissa Leo és a Trónok harcá-ból ismert Peter Dinklage is.

Robin Williams (középen) a Brooklyn legmérgesebb embere című filmben Forrás: ZsiFi

A Dokik című tévésorozat főszereplőjeként sztárrá vált, A régi környék-kel színészből rendezővé avanzsált Zach Braff Bárcsak itt lennék (Wish I Was Here) című filmjében egy megtört színészi karrier, kamaszodó gyerekek, boldogtalan feleség és egy beteg apa között őrlődő 30-as férfi történetét ismerjük meg, aki megpróbál visszakanyarodni a boldogabb élet irányába.

Zach Braff (jobbról a harmadik) a Bárcsak itt lennék című filmben Forrás: ZsiFi

A film egyik érdekessége hogy a rendező a költségvetés felét, vagyis több mint hárommillió dollárt a Kickstarteren gyűjtötte össze, egy hónap alatt. Szintén az Államokból érkezik A Szendvicses - Deli Man című nyálcsorgató dokumentumfilm is, amely az odaát elterjedt zsidó gasztronómia csúcsintézményének, a deli világát mutatja be, generációkon átívelő történetek és haspók hírességek segítségével.

Radnóti Miklós és Saul Ausländer mostantól ismerősök

A dokumentumfilmes felhozatal középpontjában a Harmadik Birodalom máig tiltólistán lévő propagandafilmjei (Betiltott filmek), a nácik által meghurcolt zsidó zenészek története (Elfojtott hang) és egy eltussolt családi szégyenfoltot felfedező rendező vallomása állnak (A lakás). A fesztivál összes dokumentumfilmjét a Radnóti hétszer című szkeccsfilm egy-egy etűdje kíséri - a négy kisfilm rendezője (Szirmai Márton, Széphelyi Júlia, Vécsei Márton és Pater Sparrow) sajátos stílusban dolgozza fel a költő életének, életművének különböző állomásait.

A rövidfilmeken kívül nem kérdés, hogy ki képviseli idén a magyar felhozatalt: a Saul fiá-t épp a múlt héten kezdték el óriási sikerrel vetíteni a francia mozikban, ezenkívül pedig számos ország áll még sorban a cannes-i nagydíjas filmért. November 20-án a Művész Underground Kávézóban többek között Nemes Jeles László rendező beszélget a filmre vitt zsidó sorsokról.

Woody Allen Budapesten hagyta a szívét

A filmek és a különböző témájú beszélgetések mellett, a Hosszúlépés csapata idén is két tematikában indít sétákat a város különböző pontjaira: a "Hollywood Budapesten" sétán híres forgatási helyszíneket lehet bejárni az ide látogató sztárok történetének kíséretében, a "Rejtett zsinagógák" pedig a belvárosi zsidó közösség kevésbé ismert imaházait és kulturális tereit mutatja be.

Woody Allen (balra) az 1974-es Szerelem és halál magyarországi forgatásán Forrás: Mokép

A fesztivál részletes programja a ZsiFi hivatalos oldalán található, jegyek a Művész mozi honlapján és a helyszínen kaphatóak, a tematikus sétákra itt lehet regisztrálni.