Mi lesz a következő, amin egymillióan sírhatunk?

2016.03.29. 21:39

Legalább egymillió magyar néző morzsolt el pár könnycseppet másfél éve, amikor Pogány Judit navigált az autóban Tóth Barnabás szívbe markoló kisfilmjében. A csütörtökön kezdődő Friss Hús fesztiválon újabb adagot kapunk a legjobb, legfrissebb rövidfilmekből. Iszonyat erős idén a felhozatal: kiderül, a rendszer ellen lázadni a gyerekek tudnak csak igazán, de az is, mi történik, ha egy szkafanderbe bújt űrhajósnak viszket az orra. Visszamehetünk az időben a régi úttörőtáborok indiános játékaiba, és nézhetünk zseniális politikai szatírát a magyarok legendás pesszimizmusáról. Ötvenegy kisfilm mutatkozik be a fesztiválon, mi bemutatjuk a huszonkét legérdekesebbet.

 

A minikritikák mellett csillagokkal is osztályoztuk a filmeket: két csillagot kaptak a kevésbé sikerült alkotások, hármat a jók, négyet a nagyon jók, öt piros csillaggal pedig a legszuperebb, kihagyhatatlan darabokat jelöltük.

Indián (Simonyi Balázs)

Simonyi Balázs évek óta készíti az alaposan átgondolt, precízen felépített rövidfilmjeit (eddigi kedvencem tőle a Finálé volt, két zenész kicsiny, de annál jelentőségteljesebb hozzájárulása egy szimfonikus hangversenyhez). Az idei rövidfilmfesztiválra két kisfilmjét is beválogatták, ezek közül az Indián a sikerültebb. Ha a rövidfilm műfaját gyakorlási terepnek a fiatal alkotók számára, ahol kedvükre gyakorolhatják a filmszakma fortélyait, míg valódi filmesekké nem fejlődnek, akkor az Indián után nyugodtan kijelenthetjük: Simonyi Balázs felnőtt a feladathoz. Ez a munkája már valódi, nagybetűs filmélmény, minden szempontból.

Indián

Forrás: Friss hús

Hidegrázós boldogság a főhőssel tartani a szocializmus utolsó éveibe, a klasszikus úttörőtáborok világába, és minden rezdüléséről, tárgyról, ingerről hajszálpontosan tudni, érezni, hogy micsoda, mit jelentenek. A tartalom és a kivitelezés is kiforrott filmes gondolkodásról, a mesterség alapos ismeretéről, és emellett érzékeny, egyedi látásmódról árulkodik. Minden a helyén van ebben a filmben, úgyhogy most már jöjjön az első nagyjátékfilm – akár ennek a sztorinak a kiterjesztett változata! (Gyárfás Dóra)

Pogány Judit és Kovács Zsolt az Újratervezésben

Forrás: Laokoon Filmgroup
Egymillió néző pár hét alatt

Hatalmas potenciál rejlik a kisfilmekben, netre kerülve mémként söpörhetnek végig egy átlag magyar mozifilmnél akár ötvenszer, sőt százszor több emberhez is eljutva. Többek közt ez volt a nagy tanulsága Tóth Barnabás Újratervezés című megható, zseniális kisfilmjének, ami 2014 őszén ingyenesen megnézhetővé válva több mint egymillió nézőt gyűjtött össze pár hét alatt. A másik tanulság lehetett sokaknak, hogy a kisfilmekre figyelni kell, mert sokszor épp olyan figyelemre méltók – vagy még inkább azok -, mint a moziba kerülő nagyjátékfilmek.

Az Elmenetel (Tóth Barnabás)

Tóth Barnabás nem tud mellényúlni a rövidfilmjeivel. Az Elmenetel az Újratervezés-hez hasonló mély emberi történetet mesél el, de a rendező ezúttal képes még tovább fokozni a megrendülést. A kifordított karácsonyi történetben egy műtőasztalon próbál megtörténni a csoda, de akkora erővel dolgoznak ellene az orvosok és a gépek, hogy szegénynek esélye sincsen.

Egy éteri szépségű kamaszlány feje felett ápolók és orvosok tárgyalják ki a lehető legbanálisabb ügyeket. Hova tűntek a tamponok, mi a helyzet az égen világító üstökössel, használ-e a csontkovács, és melyik orvos autójának kapcsolt be a riasztója? Bántó és fájdalmas a kontraszt, és mellbevágó az érzés, hogy hiába záporoznak a jelek, és történnek akármekkora csodák, ők már teljesen érzéketlenek, és könyörtelenül lehúznak mindent a rideg tények szintjére. Az Elmenetel után képtelenség nem elgondolkozni azon, hogy mi a saját életünkben adnánk-e még esélyt a csodáknak, vagy pont annyira kiábrándultunk már belőlük, mint a hullafáradt, csak a feladatra koncentráló filmbéli orvosok. (Lavicska Zsuzsanna)

A répa (Lengyel Balázs)

A legnagyobb meglepetés az idei Friss hús felhozatalában ez a film, ami feszült sci-fi thrillerként értelmezi újra a mindenki által ismert, klasszikus orosz mesét. A répá-ról legszívesebben csak annyit írnék, hogy aki teheti, feltétlenül nézze meg minél hamarabb, mert minden további információ csak csökkenti a hatását. Trill Zsolt ismét bebizonyítja, hogy jelenleg nincs nála nagyszerűbb filmszínész Magyarországon, a férje rögeszméit elvakultan hajszoló feleség szerepében Tóth Orsi brillírozik, a kisgyereknek pedig annyira orosz feje van, hogy az egy csoda.

A répa

Forrás: Friss hús

A képi megvalósítás ütős és pontos, Spielberg jutott róla eszembe, meg Christopher Nolan Csillagok között-jének a Földön játszódó jelenetei (egy magyar rövidfilmről beszélünk!), és megkockáztatom, hogy az egész filmszerűbb, mint a magyar játékfilmek kilencven százaléka. Az író-rendező Lengyel Balázs gyakorlatilag a semmiből bukkant elő ezzel a döbbenetesen kiforrott munkával, korábban csak annyit tudtam róla, hogy van egy Lajko - Cigány az űrben című terve a Filmalapnál, amiből - ha minden igaz - az idén nyáron le is forgatja az első egész estés filmjét. Eddig különösebben nem izgatott a Lajko, de most A répa után nincs magyar film, amit jobban várnék nála. (Varga Ferenc)

Buborék (Pusztai Ferenc)

Erőltetett, unalmas művészi szárnypróbálgatás – ezt gondoltam az első perceket látva, amikor egy kelletlenül telefonáló nő sétálgatott a kerítés mellett egyetlen hosszú snittben. Óriásit tévedtem. Pusztai Ferenc, A nyomozó és az Utóélet producere önéletrajzi ihletésű alkotásában egy sorsdöntő pillanatot idéz fel olyan érzékletesen, amennyire csak az filmen lehetséges. A sztori középpontjában egy olyan bejelentés áll, ami után a szereplők élete végérvényesen megváltozik.

Buborék

Forrás: Friss hús

Lassan fokozódik a feszültség, majd jön a sokk, és mi a főszereplővel együtt belekerülünk abba a mindenki által ismert furcsa, időn és téren túli állapotba, amikor elsötétül minden, és egy szempillantás alatt omlik össze a világunk. Pusztai rövidfilmjében a forma gyönyörűen szolgálja a történetet, a jelenetek a cserélődő szereplőkkel nem véletlenül lebegnek át egymásba pont így. (Lavicska Zsuzsanna)

 

035 (Barcsai Bálint)

A jó ötlet olyan – legyen bármilyen aprócska is -, hogy utána önkéntelenül is azon gondolkozunk, hogy ez miért nem jutott senki eszébe korábban. Ez történt velem Farkas Bertalan űrutazásának 35. évfordulójára készített 035 nézése közben is. Végre valaki foglalkozott azzal, hogy mi történik, ha egy szkafandert viselő űrhajósnak viszket az orra. És ez még csak az első olyan kellemetlenség Barcsai Bálint háromperces kisjátékfilmjében, amellyel a Marson ragadt Matt Damonnak nem kellett szembenéznie.

035

Forrás: Friss hús

Diadalmas zászlókitűzés helyett mosolyoghat az űrhajós pechszériáján, elmerenghet a magyarok jellemzően iróniával tálalt, keserű énképén, és még az iskolai ünnepségek is eszébe juthatnak, amikor elege volt már az egészből, de a Himnuszt még végig kellett állni. (Varga Dénes)

Tetemre hívás (Madarász Isti)

Így kell hozzányúlni a költészethez, ez az igazi „Vers mindenkinek”. Madarász Isti, akinek Hurok című időutazós filmjét tűkön ülve várjuk, a Tetemre hívás-ban Arany János balladáját helyezte át a jelenbe, úgy, hogy miközben megtartotta minden értékét, megtöltötte élettel, érzékletes képekkel és néhol még humorral is. Madarász rendezésében Bárczi Benő tragikus halálának legendája és apja kétségbeesett gyászának története izgalmas lélektani nyomozássá változott.

Tetemre hívás

Forrás: Magyar Filmhét

Madarász megtartotta a ballada eredeti szövegét, amit egy mesélő szaval a jelenetek alatt, egyébként minden modern. A palotából villa lett, a nemes úrból gazdag vállalkozó, és ott furakszik a véres eseményben eladható sztorit szagoló média is. A színészek csodálatosak, pedig alig szólalnak meg, és szinte mindegyiküknek csak egy jelenésnyi idő jut. Anger Zsolt is épp csak feltűnik mint kiégett rendőrfőnök, de legszívesebben rögtön újra néznénk a jeleneteit, mert nincs még egy színész, aki ilyen stílusosan tud megérkezni a tetthelyre. (Lavicska Zsuzsanna)

Mindenki (Deák Kristóf)

Szíven üt ez a kisfilm, ami azt mutatja be, hogyan képesek éppen a gyerekek szembeszegülni a logikusként tálalt szisztémának, hogyan lesznek ők a hősök, az egyedüli ép elméjűek. A Mindenki egy olyan világban játszódik, ahol mindenki kiáll egymásért, ahol a gyereket megszégyenítő tanár többszörösen visszakapja a megaláztatás fájdalmát. Mindezt a kilencvenes évek ma már ártatlannak tetsző, idilli kisvárosi közegében, a Kölyökidő és a Cimbora korszakában.

Kedves és tisztességes film a Mindenki, ügyes gyerekszereplőkkel és finom nosztalgiával (amit elsősorban a kiváló jelmezek idéznek elő). Remek helye lenne az M2 vasárnapi matinéjában, de még jobb lenne, ha sokkal több és hosszabb tévéfilm, ifjúsági film készülne ugyanebben a szellemben, tempóban és ízléssel, amik öröknek hitt értékeket közvetítenek a fiatal közönségnek. Mert ez például a magyar film még mindig kiáltó hiányossága. (Gyárfás Dóra)

Gólyatábor (Kárpáti György Mór)

A sztorit ismerjük a hírekből – különben nem is maga a bűncselekmény, a nemi erőszak a lényeg, hanem a környezete, ami lehetővé tette, sőt, elősegítette a megtörténtét. Kárpáti György Mór már a tavalyi, Provincia című rövidfilmjében is azzal kísérletezett, hogy nem túlmagyarázva meséljen el egy történetet. A képek egy könnyen befogadható, gördülékeny sztorit közvetítenek, miközben alatta-mögötte kirajzolódik egy másik mozi, egy mélyebb réteg. A Gólyatábor-ban ezt sikerült mesteri szintre fejleszteni.

Az első perctől kezdve olyan magasra helyezi a feszültséget, hogy alig várjuk a cselekmény kibontakozását, és nem veszít a lendületéből egészen a végéig. A hímsovinizmusukban fürdőző fiatal srácok éneke, akik közül bárki lehet megerőszakoló, hisz’ az agyukat láthatóan egysejtű üzemmódra kapcsolták, és egymást erősítik az elállatiasodásban, máris sokkoló, nem véletlenül tér vissza a filmben még egyszer.

A többi finoman adagolt, apró rezdülésekre, pár mondatos utalásokra épített jelenet, amiknél nincs is szükség többre. Az elbeszélői szemszöget képviselő kamera pedig olyan ámulattal néz az egész jelenségre, mint aki döbbenetében szóhoz sem jut. Végül szinte megszállottan fürkészi a mindezért felelős táborvezető arcát, hogy ugye ezt ő sem gondolja komolyan? Dehogynem, úgy tűnik, neki nem okoz majd álmatlan éjszakákat. (Gyárfás Dóra)

En Passant (Oláh Kata)

Egy kissrác (Csukás Márton) iskolai sakkbajnokságra készül, ez az utolsó forduló, most dől el, ki nyeri a kupát. Anyja (Gryllus Dorka) is elkíséri a nagy megmérettetésre. A fiú számára azonban sokkal nagyobb, személyesebb tétje van a győzelemnek, mint egy trófea.

A sakk nem egy látványsport, ám Oláh Kata rendező (aki egyben a film vágója is) olyan feszes tempóban mutatja meg a partikat, mintha egy amerikafoci-meccset néznénk, és egyben arra használja az időt, hogy a legapróbb részletekig elénk tárja a bajnokság mikrokozmoszát: a frusztrált, unatkozó, teljesítménymániás szülőket, a tapló humorú bírót (Scherer Péter), a szendvicsek előtt rostokoló büfés nénit, meg persze a gyerekeket, akik mind úgy viselkednek, ahogy a normális gyerekek szoktak, ami, valljuk be, nem egy megszokott jelenség magyar filmekben.

A vége egy ölelésnyivel talán túl lett húzva, és a narrációt sem éreztem mindig indokoltnak, de a személyes tétek ütnek, Csukás Márton hiteles, és Gryllus Dorka reneszánsza is töretlen. Sakkpartin én még így nem izgultam, beleállt a görcs a gyomromba, és a zárókép nem tette meg azt a szívességet, hogy kioldja a csomót. (Huszár András)

Dialogue (Fabricius Gábor)

A magyar nagyjátékfilmesek évek óta nem akarnak semmit mondani arról, ami itt és most, aktuálisan és konkrétan körülvesz bennünket – Fabricius Gábor rövidfilmje egyike a kivételeknek, és már ezért érdemes arra, hogy kiemeljük. Ám sajnos, hiába a példaértékű vállalás, megmarad egy ezerszer elismételt közhely szintjén. Erdély Mátyás (Saul fia) kissé erőltetetten zaklatott kézi kamerája követ egy afrikai menekültcsoportot a szántóföldeken és folyókon át. Vágás: egy szőke, fehér bőrű lány Wartburgok és szétszóródott tartalmú régi bőröndök között szalad az országból, míg a két történet hirtelen össze nem ér.

Hiába a Kossuth-díjas operatőr, akinek egyéni látásmódja alighanem sokat nyomott a latban, amikor Magyarország második Oscar-díjáról döntöttek, a képek nem képesek túlmutatni a téma sablonjain, ahogy a film sem azon a sokszor ismételt tételen, miszerint akik ma a Közel-Keletről vagy Afrikából érkező menekültek, azok pár évtizede a nyugat felé törekvő magyarok voltak. Csak az a különbség, hogy elénk anno nem húztak fel szögesdrót kerítéseket a határon. (Kovács Bálint)

Szabó Úr (Ferenczik Áron)

Szegény Szabó Úr annyira szerencsétlen, hogy az már fáj. Egy nyaklevesekkel induló, felnyársalással végződő orvosi vizsgálat során először is kiderül, hogy valamiért nem érez semmit. Aztán amikor a senkinek sem ártó, önérvényesítésre képtelen, halk szavú emberünk betegségének híre eljut a szomszédokhoz, szép lassan lenyúlnak tőle mindent, mondván neki hamarosan már úgysem lesz szüksége semmire. Először a kisszobába költöztetnek be egy nénit, aztán egy házibuli keretében kipakolják a teljes lakást, utoljára pedig a kisfiát is elviszik.

Ferenczik Áron, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan főszereplője kompakt kis groteszk mesevilágot rajzolt Szabója köré, és a végsőkig szívatta fájdalmas humorával a teszetosza hőst. Szabó Urat legszívesebben jól megráznánk, hogy szedje össze és védje meg magát, ne kelljen már azért is hegyeznünk a fülünket, hogy meghalljuk, mit beszél elhaló hangján. Aztán elég hamar megértjük, nem az a meglepő, ami most történik vele, hanem az, hogy eddig életben maradhatott ebben a világban. Sajnos ezzel a felismeréssel párhuzamosan unalmassá válik a groteszk humorú szenvedéstörténet, és bár sajnáljuk, de inkább szabadulnánk már tőle mi is. (Lavicska Zsuzsanna)

Vizsgálat (Fekete Tamás)

Egy lúzer kissrácot szívatnak az iskolában a nagyobbak. Szegénykém tehetetlenül tűri a szemétkedéseket, otthon titkolja, mi történik vele, és éjszakánként újra bepisil. Ezen a jól ismert alaphelyzeten Fekete Tamás azzal az apró, de nagyon okos ötlettel csavar egyet, hogy a kisfiú apja ugyanott iskolaorvos, így a saját fia életét megkeserítő fiúk is hozzá mennek az éves rutinellenőrzésre.

Vizsgálat

Forrás: Friss hús

A film sztorija ennyi, és nem több. A Vizsgálat-ban ugyanis az a klassz, hogy nem egy történetet akar elmesélni, hanem az érdekli, hogyan lehet érzéseket ábrázolni. Attól kezdve, hogy a falkavezér kissrác belép az orvosi rendelőbe, minden mozdulat, minden pillantás egyszerre feszültséggel lesz tele. Nincs semmi szexuális áthallás a helyzetben, de mégis kényelmetlen nézni, ahogy a kisfiú alsógatyára vetkőzik, aztán ott fekszik a vizsgálóasztalon a retkes zoknijában. Az orvosból iszonyú erővel próbál kitörni az apa, a vagány kisfiú pedig megszeppent ovissá változik. Tudja, ahogy mi is tudjuk, hogy a férfi nem bánthatja, mégis retteg, és az orvos is tudja, semmit nem csinálhat a gyerekkel, pedig legszívesebben képen törölné. A rendező végig így szórakozik velünk: nyilvánvaló, hogy semmi nem fog történni, mégis tűkön ülünk. (Papp Eszter)

LOVE (Bucsi Réka)

A tavaly Oscar-közelbe került Bucsi Réka második animációs kisfilmje megint olyan, mint egy egészen egyedi hangulatú, színes és meglepő, drogos álomutazás. És még jobb is, mint amilyen a Symphony no. 42 volt.

Ezúttal is jelen vannak a bájos és rejtélyes csodalények, a kisfilm világa most is teljesen sajátos szabályok szerint működik: a LOVE megint egy elsősorban az atmoszférateremtésre építő képzőművészeti alkotás lenyűgöző kompozíciókkal, hihetetlenül fantáziadús ötletrengeteggel. Aminek még értelme is van, ha feltétlenül metaforákat akarunk keresni benne: elmond néhány aggasztó dolgot a szerelemről, a birtoklásról és a dolgok végességéről. Mi is lehetne jobb annál, mint ha egy filmes végre nemcsak arra törekszik, hogy sztorikat mondjon el, hanem arra, hogy a film által biztosított lehetőségekkel teremtsen meg egy új világot? (Kovács Bálint)

Tabula Rasa (Csoma Sándor)

Egy valószerűtlenül kék szemű lány megment a biztos verésről egy fiút, és hamarosan már együtt sétálgatnak a falu poros utcáján, szotyit rágnak, és még egy bátor puszi is elcsattan. Már önmagában az első szerelem ábrázolása miatt is figyelemre méltó alkotás a Tabula Rasa, de ez csupán egy rétege Csoma Sándor ambiciózus, de sohasem magamutogató, a történetmesélés és a feszültségteremtés terén is komoly erényeket csillogtató diplomafilmjében. Huszonkilenc perces hosszával még éppen befért a kisjátékfilmek közé, de egy pillanatra sem éreztem azt, hogy túl lenne nyújtva.

Tabula Rasa

Forrás: Friss hús

Időtlen élethelyzettel indul a film, de a történet kibontakozásával egyre fontosabbá válik a Tabula Rasa helye és a pontos ideje: Erdély és 1990. A két kamasz kapcsolatára a nemrég megdöntött diktatúra árnyéka is rávetül, de ennél többet bűn lenne elárulni, inkább fedezze fel mindenki maga, hogy Csoma milyen ügyesen házasította össze a coming-of-age történeteket a politikai thriller műfajával. Külön dicséret jár azért, hogy az elsüllyesztett falu beemelésével ugyan felhasznált egy tipikus erdélyi látképet, de a vadregényes, néha szomorú tájak ezzel együtt sem sugallnak a régióhoz amúgy sokszor társított hamis és felszínes romantikát. (Varga Dénes)

Sötét kamra (Pálfi Bernadette)

Szar dolog a szakítás, de még szarabb, amikor a pozitív terhességi tesztet látva jön rá az ember lánya, hogy hanyatt-homlok menekülne a pasijától. A bőröndök már úgyis össze vannak pakolva – küszöbön a vidéki családlátogatás, az első találkozás az anyósjelöltékkel. Mi a fenét lehet ilyenkor kezdeni a disznófejjel a hűtőben?

Sötét kamra

Forrás: Friss hús

A Sötét kamra töredezett, zaklatott ritmusban, kizökkentő vágásokkal és nézőpontváltásokkal, elliptikus szerkesztéssel lökdösi végig szegény Annát (Kurta Niké) szubjektív utazásán, ahogy megismerkedik mulya csávója zakkant, abszurd családjával. Olyan az egész, mintha Zomborácz Virág Valami kék-jét a Twin Peaksszel ötvözték volna. Pálfi Bernadette rendező profin játszik a tónusokkal, a groteszk humorral, Pálos Gergely képei is találékonyak. A felénél mondjuk elgondolkoztam, vajon kilyukadunk-e valahová, vagy ez inkább csak hangulatfilm. Összeáll végül a sztori, sőt még csattanó is van, egy kicsit mégis hiányérzetem maradt. (Huszár András)

Fehér farkas (Szilágyi Fanni)

Szilágyi Fanni rövidfilmje, a Fehér farkas nem filmnovella, inkább filmballada. Mert bár nem tudunk meg szinte semmit szereplőiről, ez nem gyengíti, hanem erősíti az összhatást. Ez a balladai homály zsigeri szinten hangsúlyozza azt a konkrét cselekménnyel nem körülírható dolgot, amiről a Fehér farkas szólni akar. És amit már ezerszer elmondtak más filmesek és más művészek a mocskos, minden magasztosságtól mentes világról és benne egy ártatlan emberről, aki hisz benne, hogy mégis léteznek még erkölcsi törvények és a nemes érzések.

Fehér farkas

Forrás: Friss hús

Mindezt a fiatal rendező egy sötét bőrű lány (Farkas Franciska) és egy fehér szőrű farkas mágikus kapcsolatán keresztül akarja érzékeltetni. A szereplők úgy hozzák a magyar filmekben untig ismert lecsúszást, hogy az ne tűnjön közhelyesnek, a formavilág mindvégig roppant izgalmas és egyedi – és még a sablonosságokat is sikerül elkerülni. (Kovács Bálint)

Terminál (Simonyi Balázs)

Demenciával küzdő idősek otthonában járunk, ahol az ápoltak maradék értelmi képességeit két-három éves gyerekeknek való feladatokkal próbálják szinten tartani. Köztük senyved történetünk főhőse, akiben az értelem szikrája ugyan már nem annyira, de az emberi méltóság és a szabadság utáni vágy még élénken pislákol.

Terminál

Forrás: Friss hús

Venczel Vera alakítja őt, akinek arca önmagában elég volna egy filmhez, de pechjére itt összeboronálták valódi betegekkel, akiknek leépültsége mégiscsak százszor sokkolóbb. Minden színész halála, ha civilekkel veszik körül, mert nincs az az eszköztelen játékstílus, ami a valódi mellett ne válna mégiscsak hamissá. Ha ez a kis disszonancia meg is zavarja a hatást, a filmvégi “poén” rendesen ül, és gondolat is marad utána. (Gyárfás Dóra)

Romanian Sunrise (Visky Ábel)

A tavalyi Friss húson Visky Ábelt tartottam a legígéretesebb rendezőtanoncnak, és ha ez a filmje visszalépést is jelent a korábbiakhoz képest, továbbra is érdemes rá odafigyelni. Családon belüli vagy szoros emberi kapcsolatokban zajló drámákhoz jó érzéke van. Onnantól, hogy sikerül végre exponálni a film valódi témáját – amire sajnos túl sokáig kell várni -, végre tapinthatóvá válik a feszültség, amit remekül fokoz a nyelvi zűrzavarral.

Romanian Sunrise

Forrás: Friss hús

Színészt eddig is ügyesen választott, és meglepően éretten és érzékenyen bánt is velük, most pedig olyasvalakit fedezett fel magának, akinek mi is régóta kívánunk ehhez fogható főszerepeket. Molnár Gusztáv nem okoz csalódást az esendő, sőt szerencsétlen srác szerepében, partnere, Ion Sapdaru pedig tökéletes ellenpontja a balkáni bumfordiságával. A lényeg a kettejük közti fájó idegenség. Hogy a film mégsem sikerült igazán jól, az elsősorban a hibás dramaturgiai felépítésben és a lajhár tempóban keresendő, de képileg is lehetett volna valami karakteresebbet alkotni. A tartalom azonban továbbra is azt ígéri: Visky Ábel rátalált az útjára, és lesz még belőle valami. (Gyárfás Dóra)

Éjszakai festés (Cristina Grosan)

Megvan az a montázs a romantikus filmekből, amikor a szereplők összeköltöznek, és átfestik a falakat, nagyokat nevetve, összekenve egymást, festéket fröcskölve egymásra? Na, most megkapjuk ennek az inverzét: három kolozsvári egyetemista lakótársnak egyetlen éjszakája, öt órája van hátra, hogy még a kiköltözés előtt rendbe tegyék, kifessék a szobájukat.

Cristina Grosan rendező laza hangvételű felnövéstörténetet készített, jól megrajzolt figurákkal, húsz percbe sűrítve szoros, bár néha viharos barátságukat, annak összes konfliktusával. A sűrítés hátulütője, hogy a drámai ív kicsit mesterkélt, sokkal érdekesebbek a specifikus ízek: előkerül a cujka, a vízi pisztoly, meg hogy az öt másodperces szabály, az vajon nem huszonöt másodperces-e. Az meg végképp szuper, hogy három friss tehetség is feltűnik a vásznon. Mindig panaszkodunk, hogy nincs elég új arc a magyar filmekben, szóval vétek volna parlagon hagyni Barta Ágnest, Bohoczki Sárát és Rainer-Micsinyei Nórát. Csak szólok. (Huszár András)

Remény (Szirmai Márton)

A Minimál-t és Az expedíció-t jegyző, mindennapi gondjainkat humorba csomagoló Szirmai Márton képtelen hibázni. Most éppen egy politikai színezetű sci-fi-vígjátékot forgatott a magyarok legendás pesszimizmusáról.

Remény

Forrás: Friss hús

Az elmúlt évek történéseiből az a tanulság szűrhető le, hogy egy plakátkampánnyal bármit meg lehet oldani. Most azonban nem elég teleplakátolni a várost, egy fantasztikus találmányra van szükség, ugyanis a miniszterelnök a magyarok mélabúját akarja megszüntetni. Szirmai ismét célt ért: felszabadult nevetésre ingerel, és közben az aktuális közállapotokra is reflektál. (Varga Dénes)

Szép alak (Kis Hajni)

Kis Hajni filmjében csak néhány másodperc kell, hogy a sztori beszippantsa a nézőt, a főszereplőre azonnal rátapadunk, és az utolsó kockáig érdekel minket, mi lesz vele. És az egészben az a legizgalmasabb, hogy a nézői reakció cselesen magára a sztorira rímel. Orsi (Egyed Brigitta) ugyanis egy gimnáziumban takarítónő, és éppen a tornateremnél dolgozik, amikor megpillantja Lucát (Milovits Hanna). Ettől a perctől kezdve Orsi gondolatai Luca körül forognak, minket azonban valahogy mégsem Luca, hanem Orsi érdekel. Orsit Luca babonázza meg, a nézőt pedig Orsi.

Szép alak

Forrás: Friss hús

Közben furcsa helyzetbe kerülünk, hiszen Orsinak nem lehet úgy drukkolni, mint egy hagyományos románcnál. Sejthető ugyanis, hogy itt nem lesz happy end, nem fog a suli menő csaja a csóró, leszbikus takarítónő karjaiba omlani. Egyed Brigitta azonban olyan meggyőző magabiztossággal viseli szerepét, hogy Orsi a sajnálatunkra sem szorul rá. (Papp Eszter)

Fizetős nap (Bernáth Szilárd)

Megszámolni sem lehet, hány filmes próbálta meg mind formailag, mind cselekményében hitelesen ábrázolni a magyar cigánytelepek valóságát, uzsorakamattal, kilátástalansággal, lecsúszással, nyomorral együtt. Bernáth Szilárdnak vagy nagyon bátornak, vagy nagyon önhittnek kellett lennie, hogy ezeregyediknek is nekivágjon ugyanennek.

Fizetős nap

Forrás: Friss hús

Akárhogy is: a Fizetős nap végre tényleg újat tud mutatni a témában. Egyrészt pontosan megtalálja az egyensúlyt a fekete-fehér képek elemeltsége és a kegyetlen nyomorábrázolás naturalizmusa között. Másrészt pedig egy görög dráma erejével vet fel egy megoldhatatlan erkölcsi konfliktust az uzsorás és a telepiek kapcsolatában, hogy aztán végül még csavarjon is egyet az egészen, és az eredeti kérdésfelvetés megoldása helyett inkább azt mutassa meg kíméletlen pontossággal, miért is annyira megváltoztathatatlan a helyzet. (Kovács Bálint)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK