Kik voltak a nyár legnagyobb nyertesei és vesztesei?

Will Smith, Margot Robbie, nyertesek, vesztesek
Vágólapra másolva!
A Ben-Hur bemutatásával a nyári moziszezon utolsó nagy durranásnak szánt látványfilmje is felfedte a lapjait. Itt az idő, hogy mérleget vonjunk, és kihirdessük a májustól mostanáig tartó időszak legnagyobb nyerteseit és veszteseit. Margot Robbie vitte végbe a legszebb bravúrt, aki ugyan két rémes filmben is szerepet vállalt, mégis tovább erősödve inthet búcsút a nyárnak. Jared Leto viszont joggal búslakodhat, hiszen az ő Jokerét sosem fogják egy napon említeni Jack Nicholson vagy Heath Ledger alakításával. A legjobban azon fog meglepődni, hogy Kate Beckinsale, illetve Ryan Gosling melyik halmazba került.
Vágólapra másolva!

A NYERTESEK

Margot Robbie

Kevésen múlott, de A Wall Street farkasa óta körberajongott Margot Robbie jól jött ki az idei nyárból, amikor is két kockázatos látványfilmben is felbukkant a mozikban. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag nyitóhétvégéjét nem mosta el a mélységesen csalódott kritikák áradata, ellenkezőleg, a legoptimistább előrejelzéseknél is erősebben indított.

Margot Robbie a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmben Forrás: InterCom

A Suicide Squad-dal rengeteg probléma van, de Margot Robbie játéka nem tartozik közéjük, ráadásul a Joker által megőrjített Harley Quinn azon ritka karakterek egyike a filmben, akit nem vesztegettek el az újravágások során. Mosolyt csal az arcunkra, máskor megdöbbent, és egy kicsit még a sorsán is lehet szánakozni. A figurát imádja a közönség, már különálló Harley Quinn-filmről beszélnek, Robbie pedig most olyan pozícióban van, hogy gyakorlatilag akármennyi pénzt kérhet a közreműködéséért.

Samuel L. Jackson, Margot Robbie és Alexander Skarsgard a Tarzan legendája című filmben Forrás: InterCom

Robbie A Tarzan legendája című teljesen elszúrt feldolgozást is sértetlenül megúszta. Az előrejelzésekkel ellentétben végül nem bukott meg a mozipénztáraknál, és a Robbie által alakított tűzrőlpattant, harcias Jane a film kevés pozitívumai közé tartozik.

Kate Beckinsale

Az Underworld-sorozat vámpírakcióhőseként ismertté vált angol színésznőtől már teljesen lemondtunk. Legutóbb Az emlékmás 2012-es remake-jével égette magát a hazai mozikban, azóta pedig egyetlen filmjét sem találták arra érdemesnek a magyar forgalmazók, hogy behozzák. Lassú eltűnés helyett azonban ismét megrázta magát: a kritikusok egymással versengve dicsérik a Love&Friendship-béli alakítását, mi pedig azért imádkozunk, hogy a CineFesten kívül is eljusson Magyarországra ez a Jane Austen korai regényéből készült, rendkívül szellemes kosztümös vígjáték.

Kate Beckinsale a Love&Friendship című filmben Forrás: Amazon Studios

A mindössze hárommillióból készült, kevés moziban útjára indított Love&Friendship a nyár egyik legnagyobb meglepetéssikerévé lépett elő azzal, hogy Amerikában 13 millió dollárt termelt, a világ többi részén pedig további ötmilliót gyűjtött.

Az Empire kritikusa „díjakra érdemes”-nek nevezte a rafinált férjvadászt játszó Beckinsale alakítását, a The New Yorker szakírója szerint akár úgy is tűnhet, hogy fejtartásával és tekintetével ketté tudja osztani és újrarendezni az őt körülvevő teret, a Variety szerint pedig Lady Susan a színésznő karrierjének csúcspontja.

Will Smith

A Men in Black-sorozat sztárja meglovagolhatta volna az egyik legnagyobb korábbi sikerét, és szivarral a szájában irthatta volna a földönkívülieket A függetlenség napja folytatásában. Ő azonban – a régi gárdából egyedüliként – nemet mondott, és inkább elment célpontját soha el nem tévesztő bérgyilkosnak az Öngyilkos osztag-ba. Kockázatos döntést hozott, ám a számok azt igazolják, hogy megérte csapatjátékosnak lenni.

Will Smith a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmben Forrás: InterCom

A képregényfilm már az első hétvégéjén harmincmillióval többet termelt Amerikában annál, mint amennyit Roland Emmerich inváziós sci-fije a teljes tengerentúli mozis pályafutása alatt összehozott. A Suicide Squad 133 milliós tengerentúli nyitóbevétele új rekordot jelent Will Smith életében, akinek eddig a 77 millióval elrajtoló Legenda vagyok volt a legjobban kezdő filmje, és nagyon régen nem dicsérték ennyire egyetlen alakítását sem.

Blake Lively

A zátony című horror több banánhéjon is elcsúszhatott volna. Június utolsó hétvégéje a szokásosnál is zsúfoltabb időszak volt az amerikai mozikban, a cápával küzdő Blake Lively azonban annak ellenére is megtalálta a közönségét, hogy A függetlenség napja második részével, a Harc a szabadságért című polgárháborús drámával és a Neon démon-nal egyszerre mutatták be. Azóta már többszörösen visszahozta a 17 milliós dolláros gyártási költségét a világszinten pillanatnyilag 70 milliónál álló film.

Blake Lively A zátony című filmben Forrás: InterCom

Lively sokat kockáztatott A zátony-nyal, hiszen a cápás horrorok rendre köznevetség tárgyává váltak az utóbbi időben. Ráadásul mivel az övé az egyetlen fontos szerep, bukás esetén rajta is biztosan csattant volna az ostor. Nem így történt, a csalódásokban bővelkedő nyári moziszezon nem várt megmentőjének kiáltották ki a filmet a kritikusok, és Lively-nak is bőven jutott a pozitív jelzőkből.

Hajdu Szabolcs

A hollywoodi stúdiók majd belegebednek, hogy mindenhova eljuttassák a szuperprodukcióik hírét: temérdek pénzt költenek reklámra, a gyártási költség kétharmadának megfelelő összeg simán elmegy a mozgóképes termék népszerűsítésére. Erre most jött egy magyar film, amely még egyetlen országban sem került fel a mozik műsorára, mindössze egy fesztiválon mutatták be, és máris többszörösen behozta a rááldozott pénzt. Hollywood csak áll és döbbenten jegyzetel.

Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

Hajdu Szabolcs legújabb filmje elnyerte a fődíjat Karlovy Varyban, és az ezzel járó 25 ezer dolláros pénzjutalmat, amely 7,1 millió forintnak felel meg. A kis túlzással családi vállalkozásban tető alá hozott, a román újhullámos alkotások legjobb tulajdonságait ötvöző Ernelláék Farkaséknál ezzel máris nyereségessé vált, hiszen körülbelül hárommillió forintba került az elkészítése. A nagy presztízsű díj a lehető legjobbkor jött Hajdunak, hiszen előző filmjét, az 560 millióból forgatott Délibáb című westernjét teljes érdektelenség fogadta a magyar mozikban.

Szabó Domokos, Tankó Erika, Török-Illyés Orsolya, Hajdu Szabolcs, Hajdu Zsiga, Hajdu Lujza, Muhi Zsófi és Muhi András a Karlovy Vary-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Michal Cizek

A szeptember végi hazai bemutató után tovább fog nőni a film ismertsége és nyeresége, és akár az is megtörténhet, hogy a Saul fia diadala után az Ernelláék Farkaséknál-t nevezi Magyarország a jövő évi Oscarra.

A VESZTESEK

Steven Spielberg

A nagy mesélőként számontartott rendező csúnyán elhasalt a mozikban legújabb fantasyjével. A München-nel vagy a Lincoln-nal ellentétben a 140 millió dolláros költségvetéssel készült A barátságos óriás igazi, az egész családot elszórakoztató közönségfilmnek készült, amiből az lett, hogy a már eredetileg is halovány előrejelzéseket is alulmúlta az amerikai nyitóhétvégéjén. Huszonkét és harminckét millió közé lőtték be előzetesen, ehhez képest 18,7 millióval zárta az első három napját.

Steven Spielberg A barátságos óriás forgatásán Forrás: Collection Christophel/© Amblin Entertainment / Walt Disney Pictures/Amblin Entertainment / Walt Disn

Később sem kapott erőre A barátságos óriás, mindössze 52,7 milliót gyűjtött Amerikában, de a világ többi országában sem lett különösebben sikeres. Spielberg nincsen hozzászokva, hogy ekkora érdektelenség övezze a filmjét: utoljára a 2005-ös, részben Magyarországon forgatott München című thrillerje ragadt be 50 millió alá, amitől viszont a magas korhatár-besorolás és a komoly téma miatt igazságtalan lett volna nagyobb bevételt várni.

Jared Leto

Emlékszik még a Suicide Squad reklámkampányának korai szakaszára? Jared Leto Joker-alakítására volt kihegyezve a marketing, a legtöbb hír arról szólt, hogy a színész nem lépett ki a karakteréből a forgatáson, és különcködő viselkedésével a frászt hozta kollégáira. Később aztán áttevődött a hangsúly Will Smith-re és Margot Robbie-ra, és a kész filmet látva érthetővé vált, miért inkább velük akarták eladni a filmet: a hibbant szupergonosz mindössze egy epizódszereplő a Suicide Squad mozikba küldött verziójában.

Jared Leto a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmben Forrás: InterCom

Amikor pedig nagy ritkán feltűnik, képtelen olyan ijesztő aurát vonni maga köré, mint amilyen Heath Ledgert körbevette. A csalódott Leto szerint akár egy teljes Joker-film is kijöhetett volna, annyi jelenetet felvettek vele, és sokkal durvább dolgokat is művelt a kamera előtt annál, ami végül utat talált a képregényfilmbe. A rögzített anyag nagy része valószínűleg azért maradt ki, mert a bepánikolt stúdió viccesebb irányba térítette el a Suicide Squad-ot, és ebből a koncepcióból kilógott volna Leto teljesen szabadjára engedett Jokere.

Klasszikus mozisztárok

Hollywoodban sorra dőlnek le a bálványok, már a legnagyobb, a múltban többszörösen bizonyított sztárok szerepeltetése sem garancia arra, hogy egy film kasszát robbant. Julia Roberts és George Clooney együtt üzent hadat a manipulatív médiának és a profitot hajhászó pénzügyi szektornak a Pénzes cápa című túszejtős thrillerrel, ami aztán csak nagy nehezen szedett össze 41 milliót Amerikában, és a kritikák olvasásától sem derülhetett jobb kedvre a két főszereplő.

George Clooney, Julia Roberts és Matthew McConaughey Forrás: InterCom / UIP Dunafilm

Matthew McConaughey a Harc a szabadságért című polgárháborús drámájával sült fel nagyon durván, Russell Crowe és Ryan Gosling párosa a kritikusokat elbűvölte ugyan, az amerikai közönséget azonban hidegen hagyta, így mindössze 36 milliót termelt az 50 millióból készült Rendes fickók.

Russell Crowe, Ryan Gosling és Johnny Depp Forrás: InterCom / Fórum Hungary

A legrosszabbul a mostanában rendre megbukó Johnny Depp járt, aki nem elég, hogy beleállt a földbe az Alice Tükörországban-nal, de még a válása is botrányosra sikeredett Amber Heardtől.

Oscar Isaac

Oscar Isaac szenzációs évet zárt 2015-ben. Az utóbbi idők egyik legzseniálisabb sci-fijében, az Ex Machiná-ban csinos robotlányokat épített magának, eljátszotta a főszerepet a tavalyi esztendő egyik legjobban fogadott HBO-sorozatában, a Mutassatok egy hőst-ben, majd Az ébredő Erő vagány pilótájaként küzdött az Első Rend ellen. Mit lép ezek után 2016-ban? Egy sablonos szuperhősfilmben vesztegette el a színészi tehetségét.

Oscar Isaac az X-Men: Apokalipszis című filmben Forrás: InterCom

Az X-Men: Apokalipszis-nek a legtöbb recenzióban a szemére vetették, hogy bűn volt egy ilyen kaliberű színészt béna gumimaszk mögé bújtatni. Mimika nélkül egy „egyéniség nélküli, egysíkú tucatgonosz” lett belőle, aki egy „zavarodott öregapóra” emlékeztette kritikusunkat. Az Apokalipszis-ra nem tódultak az amerikaiak, a 2000-ben elkezdett X-Men-sorozat részei közül egyedül a 2011-es Az elsők-nél tudott több pénzt gyűjteni a tengerentúlon, a világ többi országa mentette meg a bukástól a filmet.

Oscar Isaac a Mojave című filmben Forrás: A24

Isaac számára amúgy eleve rémesen indult ez az év: a Star Wars utáni első filmje, a januárban bemutatott Mojave mindössze 8 253 dollárt gyűjtött be, és egy hónap alatt ki is röpült a mozikból. Az utolsó hetében már csak egy vásznon vetítették, és 12 dollár értékben váltottak rá jegyet, azaz körülbelül egy ember ült be rá. A színész megpróbáltatásaira az Emmy-jelölések júliusi bejelentése tette fel a koronát, amikor is elmulasztották nominálni a Mutassatok egy hőst-ben nyújtott, egyébként kiváló alakítását.

Nicolas Winding Refn

Lassan meg kell barátkoznunk azzal, hogy a dán rendező többé nem fog a Drive-hoz fogható, a nagyközönség által is élvezhető neonfényes csodát letenni az asztalra. Legújabb filmje, az emberevő szupermodellekről szóló Neon démon ugyan egy fokkal jobb kritikákat kapott, mint a Csak Isten bocsáthat meg, az amerikai mozikban viszont üres termekben peregtek a rezzenéstelen arcú, gyönyörű nőkben tobzódó képsorai.

Elle Fanning a Neon démon című filmben Forrás: Vertigo Média

Refn legújabb stílusorgiájában annyira bízott a forgalmazó, hogy egyből 783 moziba küldte be a filmet. A Neon démon végül szánalmasan kevés pénzt, 1,3 millió dollárt gyűjtött össze, mindössze kétszer annyit, mint a legjobb hetében is csak 81 moziban vetített Csak Isten bocsáthat meg.

Nicolas Winding Refn, Abbey Lee és Elle Fanning a Neon démon New York-i díszbemutatóján Forrás: AFP/2016 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Más kérdés, hogy Refnt mindez érdekli-e. Eddig is megkapta a szükséges pénzt ahhoz, hogy a vérbe mártott látomásait pontosan úgy vigye a vászonra, ahogy csak akarja, és biztosak vagyunk benne, hogy a következő tervéhez is fog találni befektetőt.