Vágólapra másolva!
Moziba menne, de nem tudja, mire üljön be? Segítünk! A Halálos iramban 8 most a fő látványosság, de az ünnepi hosszú hétvége arra is alkalmat ad, hogy elmaradásokat pótoljon: együtt nevethet Farkas Franciskával, együtt ábrándozhat Borbély Alexandrával, Martin Scorsesével pedig hitbéli kérdéseken rágódhat. 
Vágólapra másolva!

Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious)

A Halálos iramban világában a helyzet változatlan: történet nincs, a logikának már rég búcsút mondtunk, de az eszetlenül túlzó akciók továbbra is vagányak, és még mindig nem tudja senki Vin Dieselénél komolyabb fapofával mondani, hogy „elromlott a benzinpumparelé”. Szerencsére meg se próbálják, inkább nevetnek magukon a szuperhőssé átvedlett autótolvajok, aminek köszönhetően úgy is korrekt szórakoztatást nyújt a sokadik kocsizúzda, hogy már nem volt hova emelni a téteket.

Brazilok

A Brazilok olyan, mint egy futballválogatott, amelynél vannak profibbak, technikásabbak, látványosabb focit játszó csapatok, mégis nekik drukkolunk, mert akkora a szívük. A 2002-es foci-vb árnyékában, egy isten háta mögötti magyar faluban játszódó vígjáték egyben bizonyíték arra is, hogy a cigányság helyzetéről, a magyar társadalom etnikai konfliktusairól nemcsak rögrealista drámák szólhatnak, hanem könnyed, életvidám, mesei köntösben is lehet, sőt érdemes mesélni róluk. Remek új arcokkal, roma főszereplőkkel, közönségfilmben. Hajrá, Brazilok!

Rég nem szerelem (L'économie du couple)

Ez a kíméletlenül pontos belga film az anyagiak felől közelítve ábrázolja egy pár különválásának folyamatát. Arról szól, hogyan köti gúzsba az egykori házaspárt a közös vagyon, és ez hogyan súlyosbítja az érzelmi elszakadás terhét. Bár hidegnek tűnhet ez a kiindulópont, érzelmes, őszinte, mélyen felkavaró film született belőle, amiben nagyszerű alakítást nyújt A némafilmes-ért Oscar-jelölt Bérénice Bejo és az inkább rendezőként ismert Cédric Kahn.

Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)

A Páncélba zárt szellem hollywoodi adaptációjának előzetesei észbontó látványt ígértek, a klasszikus anime rajongói pedig azon izgulhattak, sikerül-e megőrizni a kiborglétből fakadó filozófiai eszmefuttatásokat. Utóbbin még lett volna mit csiszolni, de az első elvárás maradéktalanul teljesült: a pazar képsorok valóban lenyűgözőek, és el mernek rugaszkodni a tipikus blockbustermegoldásoktól.

Az univerzum története (Voyage of Time: Life's Journey)

Ha van most film, amit IMAX-ben kell látni, akkor az Terrence Malick nagyszabású természetfilmje. Gyönyörű tablókon elevenednek meg kozmikus léptékű események, a bolygók születése, az ősóceán fortyogása vagy ahogy különös mélytengeri szerzetek úszkálnak előttünk. Aki falra mászik Malick filmjeinek költői narrációitól, az készüljön fel a legrosszabbra, de a helyenként giccsbe és modorosságba hajló filozofálás ne vegye el a kedvét senkinek. A képek magukért beszélnek.

A szépség és a szörnyeteg (The Beauty and the Beast)

Az élő szereplős A szépség és a szörnyeteg-ben az a jó, ami már a rajzfilmben is jó volt. A dalok, az ódivatú felfogásával együtt is szerethető történet, a rokonszenves főszereplők és a jópofa mellékalakok. Az új feldolgozás szinte beállításról beállításra másolja az eredeti sztorit, és mivel a rajzfilm egy jól összerakott mese volt, ezért a mostani feldolgozás is sok örömet fog okozni gyereknek és felnőttnek egyaránt. Kár, hogy amit újdonságként hozzáadtak, azzal csak rontani tudtak az összképen.

Az Emma Watson által alakított Belle-t meglegyintette a 21. század szele, de ezzel együtt sem az ő, hanem Luke Evans alakítása a legélvezetesebb. Az utolsó cseppig kisajtol minden poénforrást Gastonból, a beképzelt bájgúnárból.

Élet (Life)

Alienből sosem elég. Ebben hisz Ridley Scott, és ezt az állítást bizonyítja az Élet című sci-fi, amiben eredetiséget nagyítóval sem találni, de mivel remek filmekből merít, leginkább A nyolcadik utas: A Halál-ból és a Gravitáció-ból, így számos idegtépő pillanatot fog okozni a moziban, és a látványba sem lehet belekötni. A hatása ugyan nem maradandó, de így is simán megéri elmenni rá: a vetítés közben a film ocsmány szörnye szorosan rá tud tekeredni a nézőre.

Kincsem

A híres magyar versenyló történetéből jó ritmusú és vérpezsdítő közönségfilm született, amely viszi magával a nézőjét. A lóversenyek látványosak, a kosztümök szédítően egyediek, a főszereplők pedig rokonszenvesek, akikért könnyű szurkolni. Nagy Ervin lehengerlően sármos, mintha egy lecsúszott rocksztárt néznénk, aki végre összekapja magát, Petrik Andrea mellette modern, felvilágosult nőként ragyogja be a vásznat. Romantikus kalandfilmként reklámozták a Kincsemet, és pontosan ezt kapja tőle a néző: szerelmet és sok izgalmat.

Némaság (Silence)

Martin Scorsese még az 1988-as Krisztus utolsó megkísértése idején vette először kezébe a Némaság alapjául szolgáló könyvet. Sokáig küzdött a regénnyel, de az erőfeszítései végül egy maradandó filmélményt eredményeztek, amely egyaránt vall az emberi hit erejéről és sérülékenységéről, illetve még a katolikus egyház gyarmatosításban betöltött szerepéről is feltesz nyugtalanító kérdéseket.

Két, Japánba utazó, 17. századi jezsuita szerzetes brutális megpróbáltatásait mutatja be a film, amelyen keresztül komoly lelki és intellektuális kihívás elé is állítja a nézőjét. A Némaság – ahogy a címe is sejteti – elmélyedést igényel, sokakat hidegen fog hagyni, de ha valakit elkap a hangulata, az végső soron a saját hitbéli meggyőződéseivel és kételyeivel találhatja magát szembe. Andrew Garfield szenzációs, nagy lelki gazdagságról tanúskodó alakítást nyújt a gyötrődő Rodrigues atya szerepében.

Eközben Párizsban (Nocturama)

Bertrand Bonello új filmjének az időzítése egyszerre remek és katasztrofális. Remek, mert az elmúlt másfél év franciaországi eseményeinek fényében a témája friss, aktuális és sokakat foglalkoztató. Ugyanakkor katasztrofális, hiszen a terrorizmus témája miatt egyetlen A listás fesztivál sem merte műsorára tűzni, ráadásul egyébként sem a 2015. novemberi párizsi merényletek ihlették, sőt

hónapokkal korábban forgatták.

Az Eközben Párizsban mégis releváns a mai Franciaországgal és Európával kapcsolatban, és elsősorban nem a terrorizmusról szól, hanem egy elveszett generációról, amelynek tagjait sokkal kevésbé a bőrszín, a vallás vagy a kulturális háttér köti össze, mintsem a céltalanság és a "ki/mi ellen lázadjunk?" talánya. Egymást követik a hipnotikus, valamint a szándékosan provokatív jelenetek, és a végeredményt ugyan nehéz tiszta szívből szeretni, de az biztos, hogy vitára sarkall és felzaklat.

Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)

Alig több mint tíz év telt csak el a legutóbbi King Kong-film óta, és a legendás majom máris visszatér a mozivászonra. A Kong: Koponya-sziget azzal lehel új életet az ismert történetbe, hogy a szörnyfilmes zúzást az Apokalipszis most témájával és stílusával ötvözi. A film hemzseg az izzó napkorong előtt lassítva forgó rotorlapátoktól, robban a napalm és tüzet köpnek a lángszórók.

A vietnami háborús filmekből elcsent pillanatok sajátos ízt adnak a Kong: Koponya-sziget-nek, és ha ehhez hozzáadjuk a válogatott szörnycsatákat és a II. világháború óta a szigeten rekedt, kissé megzakkant John C. Reilly mókás viselkedését, akkor kijön egy olyan látványfilm, amelyet egyszer mindenképpen érdemes megnézi.

Testről és lélekről

Elképzelhetetlen, hogy Enyedi Ildikó a berlini fesztivál fődíját elnyert filmje bárkit is hidegen hagyjon: annyira szépen felépített és érzékeny alkotás, amelynek a végén nagy megelégedéssel lehet nyugtázni, hogy igenis van miért élni és szeretni. Az érzelmes, de sohasem érzelgős film egy autisztikus jeleket mutató fiatal nő és egy középkorú, fél karjára béna férfi kapcsolatáról szól, akik már régóta magányosak, és nehezen tudnak mit kezdeni azzal, hogy éjszakánként ugyanazt álmodják: szarvasként vágtáznak a téli erdőben.

Logan - Farkas (Logan)

Harmadszorra futottak neki, és végre született egy olyan Farkas-film, amely valóban bele mer nézni a címszereplő háborgó lelkébe. Koszos és melankolikus, mint egy kései western, az akciók meghökkentően durvák, szóval nem a levegőbe beszéltek az alkotók, tényleg a felnőttek számára készítettek szuperhősfilmet, és ezért mi most nagyon hálásak vagyunk. A Logan még azokat a nézőket is magával ragadhatja, akik amúgy kiütést kapnak a képregény-feldolgozásoktól.

T2: Trainspotting

Veszélyes vállalkozás volt folytatást készíteni a kilencvenes évek egyik legnagyobb kultfilmjéhez, de jó hírrel tudunk szolgálni: nemcsak hogy nem rombolták le az eredeti emlékét, de egy olyan tökös, energikus, szórakoztató, de kellő melankóliát és nosztalgiát is tartalmazó folytatást tettek le az asztalra, amely egyrészt önmagában is megállja a helyét, másrészt pedig nemegyszer bepárásítja az első részen felnőtt nézők szemét.

John Wick: 2. felvonás (John Wick: Chapter 2)

Keanu Reeves akcióorgiája már megint meglepett minket. Annak ellenére, hogy alig változtattak valamin az első részhez képest, a John Wick 2 így is vérpezsdítő élményt nyújt. Common személyében méltó ellenfelet találtak a hallgatag bérgyilkosnak, a római helyszínek és a színpompás stílus pedig változatossá teszi a gyilkolást. Keanu Reeves szúró- és lőfegyverekkel előadott egyszerre elegáns és brutális mozgásszínházáért megéri a mozitermen kívül hagyni az agyunkat.

Paterson

Hogyan lehet érdekessé tenni egy átlagembert, akivel nem történik semmi különös? Jim Jarmusch szerint mi sem egyszerűbb. Új rendezése, a Paterson bájos humorú, léleksimogató hangulatfilm, az a fajta, amibe jólesik bevackolni magunkat. Nem vonultat fel világraszóló drámákat, csak egy buszsofőrt, akiben egy költő veszett el, meg Adam Drivert, aki sokadjára bizonyítja, hogy generációja egyik legizgalmasabb színésze.

Holdfény (Moonlight)

A Holdfény lírai, hiperérzékeny felnövéstörténet egy olyan főhőssel, amilyennel nem szokás mozivásznon találkozni: egy afroamerikai srácot láthatunk férfivá érni, nemi identitásával megbirkózni. A nyolc Oscarra jelölt film nem egy száraz példabeszéd, hanem az elmúlt évek egyik legszebb, mély érzelmekkel telített gyöngyszeme, ami lehet, hogy nem fog megszólítani mindenkit, de akit igen, annak apró darabokra töri a szívét. Nekünk összetörte.

Lego Batman - A film (The LEGO Batman Movie)

A 2014 februárjában bemutatott A Lego kaland az év egyik legkellemesebb meglepetésének bizonyult. A beképzelt és nagypofájú Lego Batman annyira bejött a közönségnek, hogy most egy saját filmet kapott. A kockahős kalandja ugyan nem üt akkorát, mint az elődje, de még így is a legjobb szuperhősfilm, amit a Warner az utóbbi években lerakott az asztalra, az egy percre jutó poénok számában pedig letarolja a teljes mezőnyt. Az írók könnyed és vidám agymenést kerekítettek egy meglehetősen komor férfi életéből, aki elszigetelve él, és csak álarcban érzi jól magát.

Jackie

Mindenki tudja, miket vitt véghez John Fitzgerald Kennedy, de azt talán már kevesebben, hogy a meggyilkolt amerikai elnök örökségét a felesége fektette le. A Jackie szokatlan életrajzi film, amiből nemcsak erről tudhatunk meg többet, hanem az özvegy gyászát is átélhetjük. Nehéz, nyomasztó, de hipnotikus erejű múltidézés, Natalie Portman tökéletesen megkonstruált alakítása, bámulatos átlényegülése minden hozsannát megérdemel.

Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti)

Annyira egyszerű és hétköznapi kérdésfelvetésből bomlik ki a történet, hogy az már szinte zseniális: mi lenne, ha egyszer bepillanthatnánk egymás mobiljába? Mi derülne ki rólunk, amit rejtegetünk még a hozzánk legközelebb álló emberek elől is? A film főszereplői harmincas, negyvenes középosztálybeli párok, akik rendszeresen összejárnak vacsorázni, és az egyik ilyen alkalommal – amikor a beszélgetést megzavarja egy beérkező hívás –, kitalálják, hogy mindenki tegye ki az asztalra a mobilját, és minden további hívás, SMS, e-mail vagy csetüzenet váljon közkinccsé.

Vannak, akik csak egy jó mókát látnak benne, mások azonnal berezelnek, de felvállalni azt, hogy elutasítják a játékot, egyet jelentene azzal, hogy titkolnivalójuk akad, ezért ők is kénytelenek részt venni. Lassan, de biztosan egyre nagyobb drámák bontakoznak ki előttünk, de szerencsére sosem úgy, ahogy előre borítékolnánk, míg végül azok is lelepleződnek, akik a legmagabiztosabbak voltak. Ez a film ma mindenkit érint és mindenkihez szól, mert miközben nevetünk vagy izgulunk, kinek ne jutna eszébe az a nyomasztó gondolat, hogy vajon ugyanez a játék milyen eredményre vezetne a saját társaságában.

Ernelláék Farkaséknál

Hajdu Szabolcs egy intim kamaradarabbal jelentkezett, amelyben a mindennapi vergődéseink sűrűsödnek össze, azzal a megnyugtató felismeréssel, hogy úgy élünk, ahogy mások is, nincs ebben semmi tragédia. A színész-rendező fantáziája határtalan, mégsem veszíti el a kapcsolatot a földdel, sőt ismét bebizonyosodik, hogy az emberi játszmák egyik legpontosabb ismerője és tolmácsa.

Török-Illyés Orsolya fáradt és kétkedő, Szabó Domokos félelmetes a komplexusaival és korlátoltságával, Tankó Erika Garcia Lorca nőalakjait idézi erdélyi dialektusban, Hajdú Lujza ártatlan és lírai, Hajdú Zsiga pedig olyan vásott és eleven, amilyet magyar filmben ritkán látni. Házasságban, családban élni senkinek sem könnyű – ennek az életnek a folytatásához ad lelkesedést és hitet Hajdu Karlovy Vary-nyertes alkotása.

A T2:Trainspotting-ról és az Eközben Párizsban-ról Onozó Róbert, a Teljesen idegenek-ről és az Ernelláék Farkaséknál-ról Gyárfás Dorka, a Holdfény-ről, a Paterson-ról és a Jackie-ről Huszár András, a Lego Batman - a film-ről Birkás Péter, a Halálos iramban 8-ról Soós Tamás írta az ajánlót.