Angelina Jolie A-tól Z-ig

Vágólapra másolva!
Hollywood hosszú évek óta olyan univerzális női sztárra várt, mint Angelina Jolie. Lehet rá számítani akciófilmekben és drámákban egyaránt, imádja a nyilvánosságot (az is őt), voltak botrányai, most meg babái, minden rendező odavan érte, és a világ legnagyobb férfi filmsztárja mellett sikerült megállapodnia. Itt az ideje, hogy végre tisztességesen áttekintsük Angelina Jolie karrierjét A-tól Z-ig, Giától Lara Croftig, Billy Bobtól Bradig, anyatigrisektől a bérgyilkosokig.
Vágólapra másolva!

Akcentusok: Angelina még messze áll attól, hogy megingassa Meryl Streep akcentus-királynői trónját, de derekasan próbálkozik. A Nagy Sándor-ban csillogtatott nevetséges szláv kiejtés újra előkerült a Beowulf démonjaként, a Sky Kapitány és a holnap világá-ban viszont kifejezetten jól feküdt neki az egyébként is szexinek tartott brit akcentus, amit Lara Croftként is gyakorolhatott. Eddigi legjobb teljesítménye ezen a téren mindenesetre nem lehet más, mint a Hatalmas szív Mariane Pearljeként bemutatott francia-kubai ízzel előadott angol, azt talán még Meryl Streep is megirigyelhette volna.

Billy Bob: Szegény Laura Dern, a pletykalapokból értesült arról, hogy az akkoriban színészként és rendezőként is betört Billy Bob Thornton már nem vele jár, hanem a szintén a kilencvenes évek végén kelendő portékává vált Angelinával. Jolie egyébként a Vakrepülés című film forgatásán ismerkedett meg a húsz évvel idősebb színésszel, és rövidesen össze is házasodtak. Kapcsolatuk intim részleteit szívesen megosztották a sajtóval, de az apakomplexussal küzdő színésznő számára intő jel lehetett volna, hogy Thorntonnak ő volt az ötödik felesége. A kambodzsai Maddox közös örökbefogadása után nem sokkal Billy Bob odébbállt, és 2003 májusában hivatalosan is elváltak.

Clint Eastwood: Oliver Stone-t (Nagy Sándor, a hódító) leszámítva Clint Eastwood az első igazi nagyágyú rendező Jolie karrierje során. A közös munka aranyat termett; a Changeling mindkettőjük filmográfiájában új csúcsokat döntöget, és díjesőre számíthat év végén. A 78 éves legenda egyébként le volt nyűgözve Angelinától: "Csodálatos, egyszerűen csodálatos nő. A negyvenes évek filmsztárjaihoz tudnám hasonlítani; akkoriban egyedibbek voltak a színésznők, különbözőek az arcok, nem a mostani egyen-Botox ábrázat. Angelinának megvan a saját erőteljes egyénisége, a saját stílusa, ráadásul fantasztikus színésznő. Meggyőződésem, hogy akkoriban is óriási sztár lett volna, egy ligában Katherine Hepburnnel, Bette Davisszel és Ingrid Bergmannal."

Forrás: Getty
Clint Eastwooddal a Changeling cannes-i díszbemutatóján


Diliház:
Az imént Laura Dernt sajnáltuk Angelina ellenében, most pedig az következik, hogy... szegény Winona Ryder; évekig pesztrálgatta Susanna Keysen történetének filmadaptációját, jutalomjáték-gyanús szereppel ajándékozva meg saját magát, erre jön egy dús ajkú, dögös, vagány csaj, aki féktelen játékával lenyúlja előle az egész filmet. Jack Nicholson Száll a kakukk fészkére-játéka óta a legjobb diliházba zárt hős hipnotikus kisugárzással és ördögi hangulatváltozásokkal - az Észvesztő meg is hozta az Oscart a relatíve újonc Angelinának, Winona arca pedig egyre kisebbre és kisebbre fogyatkozott a film újabb DVD-kiadásainak borítóin, már van olyan ország, ahol csak Jolie képével árulják az Észvesztő-t. Angelina egyébként Clint Eastwood Changeling-jében is ideggyógyintézetbe kerül, sokkal kevésbé megalapozott indokok miatt.

Észvesztő | Winona Ryder és Angelina Jolie


ENSZ:
A Tomb Raider-film forgatása alkalmával Angelina beleszeretett Kambodzsa festői tájaiba és kultúrájába, majd elhatározta, hogy hírnevét szeretné humanista célokra használni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának lett a jószolgálati nagykövete, melynek keretében menekülttáborokat látogat és elmaradott régiók problémáira hívja fel a figyelmet, az utóbbi években az ő vizitjeinek köszönhetően címoldalakra került Szudán, Kongó, Tanzánia, Csecsenföld, Thaiföld, Sierra Leone, Koszovó és Kenya is. Utazásaiból Notes from My Travels címen könyvet is írt, és ennek a korszaknak az eredménye a Határok nélkül című harmatgyenge ENSZ-love story, amelyben Clive Owennel glamúrizálják a jótékonysági tevékenységet.

Határok nélkül | Clive Owen és Angelina Jolie


Francia:
Angelina édesanyja, Marcheline Bertrand révén francia származású, és saját bevallása szerint egy nagyon picit beszél franciául. A "Jolie" középső név egyébként a "szép, csinos" melléknév francia megfelelője, Angelina 2002-ben hagyta el hivatalosan a Voight vezetéknevet, miután apjával, Jon Voighttal végleg megromlott a kapcsolatuk. Jelenleg egyébként Franciaországban élnek Brad Pitt-tel, és Jolie ott kívánja világra hozni hamarosan megszületendő ikreiket.

Gyerekek: Csak aki a holdon élt az utóbbi években, nem fújja kívülről a Jolie-Pitt hadsereg tagjainak nevét. Az örökbe fogadott Maddox (Kambodzsa, 7 éves), Zahara (Etiópia, 3 éves) és Pax (Vietnam, 5 éves) mellett 2006-ban, Namíbiában megszületett Pitt és Jolie első közös gyermeke, Shiloh Nouvel. A család még ezen a nyáron két újabb jövevénnyel bővül, hiszen Angelina ikreket vár. Az anyaság színészi karrierjére is rányomta a bélyegét, hiszen egyre több rajzfilmnél (Cápamese, Kung Fu Panda) vállal szinkronszínészi feladatokat, és egyre gyakrabban bújik elszánt anyatigrisek bőrébe (Beowulf, Changeling és részben a Hatalmas szív, amelyben terhes nőt játszik).

Maddox és Angelina Jolie


Háttér:
Apai ágon szlovák és német, anyai ágon pedig kanadai francia és irokéz indián vér csörgedezik Angelina ereiben. Mindkét szülője színész; édesanyja nemrég hunyt el rákban, apjával viszont nem tartják a kapcsolatot. Volt egy rövid időszak, amikor megkísérelték helyrehozni viszonyukat (Angelina az Oscar-díj átvételekor például "Remek színész vagy, de még jobb apa" szavakkal tisztelgett előtte) és Voight még a Tomb Raider első részében is feltűnt az idősebb Croft szerepében, később viszont úgy nyilatkozott, hogy lánya "komoly lelki problémákkal küszködik". Angelina válasza: "Nem beszélek apámmal. Nem érzek iránta haragot, de nem gondolom, hogy a család alapja a vér lenne".