Mikrofonpróba: Bruce Willis

Vágólapra másolva!
Cikksorozatunkban olyan színészeket illetve színésznőket veszünk sorra, akik a filmes karrierjük mellett a zenélésbe is belekóstoltak. Igyekszünk a hol jobb, hol rosszabb, de minden esetben a popzene vonzáskörzetén belül maradó produkciókra felhívni a figyelmet. A ma már csak hobbizenész Bruce Willisről talán kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek második felében egy igen sikeres és a maga módján élvezetes lemezt is kiadott, ám igazán komolyan vehető zenészi karrier végül aztán mégsem kerekedett ebből a próbálkozásból.
Vágólapra másolva!

Kisebb-nagyobb (de inkább kisebb) hullámvölgyekkel tarkított karrierje során Bruce Willis volt már a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legemblematikusabb akciósztárja, karakteres drámai színész, ellentmondásos megítélésű komikus, republikánus hordószónok, a "húsz legszexisebb férfisztár"-típusú listák rendszeres résztvevője különféle magazinokban, valamint foglalkoztatott bulvárszereplő, ám zenészi pályafutásáról viszonylag kevés szó esett az elmúlt huszonöt évben - talán nem véletlenül.

Forrás: [origo]
Két Bruce Willis-lemez borítója

Pedig Willis már hosszú évek-évtizedek óta aktív hobbizenész (énekel és szájharmonikán játszik), aki a Bruce Willis Blues Band és/vagy a Bruce Willis and The Accelerators élén vállal exkluzív haknikat például a Kennedy Űrközpontban, a Planet Hollywood egy új éttermének megnyitóján, vagy a Sin City című filmjének premierjén, de ugrott már be B.B. King mellé szájharmonikázni egy Ray Charles-emlékkoncerten, és játszott iraki katonáknak is egy sivatagi légi bázison. Alapjában véve öreges, izgalommenetes, néhány sör után talán mérsékelten szórakoztató ún. kocsmazenéről (vagy ha úgy tetszik: örömzenéről) van szó persze, amely csupán attól lesz érdekes valamelyest, hogy egy ismert mozisztár előadásában hallhatjuk. Maga a produkció pedig jól mutatja, hogy a színész alighanem már nagyon régen lemondott a zenészi karrierről, és bőven megelégszik azzal, hogy bár nem lett belőle az új Blues Brothers, azért szerencsére az új Don Johnson sem.

B.B. King feat. Bruce Willis: Billy Preston

Ám a nyolcvanas évek második felében egy nagyon rövid pillanatig úgy tűnhetett, hogy Willis akár énekesként is a csúcsra juthat. Első komolyabb, egyúttal rögvest a világsikert is meghozó színészi feladatát a nálunk A simlis és a szende címen futó, a maga idejében rendkívül népszerű sorozatban kapta, az akkor már befutott Cybill Shepherd oldalán. Itt Willis a sármos, nemtörődöm eleganciájú magándetektív szerepében nagyritkán énekelt is, főként a Motown, ill. Stax-katalógusból való soulklasszikusok részleteit, hisz a sorozathoz is javarészt hatvanas évekbeli popslágerek szolgáltatták a háttérzenét. Ebben az egészen szürreális jelenetben például reneszánsz jelmezben adja elő a Young Rascals 1966-os, a korabeli rockzene és a "kék szemű soul" bűvöletében fogant Good Lovin' című örökzöldjét, a feldolgozás pedig a sorozat mellé készült válogatáslemezre is felkerült.

Bruce Willis elénekli a Good Lovin' című számot A simlis és a szende sorozat egyik részében

A simlis és a szende négyéves sikerszériájának csúcsévében, 1986-ban jelent meg első nagylemeze (és mindjárt a legendás Motown kiadónál!), a The Return of Bruno. Az album a hasoncímű, HBO által gyártott szórakoztató áldokumentumfilm párdarabja, amely Willis mindmáig egyetlen egész estés zenés filmszerepe, és amelyben a címszereplőt, a fiktív, ám legendás bluesénekest, Bruno Radolinit alakította. Ebben a rövid filmrészletben Ringo Starr, Brian Wilson, a Gibb fivérek és más sztárok vallanak arról, milyen felmérhetetlen hatással volt az ő karrierjükre, valamint úgy általában a popzenére Bruno.

Részlet a The Return of Bruno című filmből


A négy feldolgozást (főként régimódi fekete popzenét) és pár eredeti szerzeményt tartalmazó The Return of Bruno című lemez pedig vérbeli novelty/kuriózum, igaz, az élvezetesebb, többször is hallgatható fajtából, mint kordokumentum pedig akár még figyelemre méltónak is nevezhető. Bruce Willis nem nyújt különösebben maradandó élményt énekesként, ám hallhatóan pompásan érzi magát az olcsó, rikító csillogással bevont díszletek előtt, és irigylésre méltó, stílusos magabiztossággal vonja be a hallgatót a buliba. És itt aztán tényleg felvonul a nyolcvanas évek második felének összes idejétmúlt, ízléstelen és imádni való jellegzetessége, a műanyag hangzású doboktól a harsány szintetizátorokon át a korszak elmaradhatatlan sztárhangszeréig, a szaxofonig, de aki szereti az ilyesmit, mondjuk Robert Palmer vagy Phil Collins korabeli lemezeit, az bátran megpróbálkozhat ezzel is. A lemez egyébként váratlanul nagy siker lett az Egyesült Államokban, valamint Nagy-Britanniában, a legnépszerűbb kislemeznek pedig az eredetileg a Staple Singers által előadott Respect Yourself bizonyult, amelyhez klip is készült. Ebben a színész karrierjének korai éveit idézi fel, mikor még csaposként dolgozott New York-i bárokban, ahol a törzsvendégek és a kollégák csak Bruno néven ismerték.

Bruce Willis: Respect Yourself

Noha kiadott egy másik lemezt is két évvel később, a kicsit komolyabban vett, ám csúnyán elbaltázott If It Don't Kill You, It Just Makes You Stronger már korántsem lett olyan népszerű, mint elődje, ami nem is csoda. A simlis és a szende már a végét járta, a színész pedig időközben újragondolta pályafutását, és a laza magándetektív figuráját felcserélte a vérmocskos atlétában feszítő John McClane hadnagyéval, akihez kevésbé illett a Billboard 200-as listája. Ettől a ponttól kezdve már nagyítóval kell keresni a zenéhez kapcsolódó szerepeket: első igazán nagy bukásában, az 1991-es Hudson Hawk című akció-vígjátékban profi tolvajt játszott, aki szokatlan módon közös duettek éneklésével időzítette, illetve hangolta össze az akciókat filmbeli partnerével, Danny Aiellóval. Itt a Swinging on a Star című swing standard előadásával mutatják be, hogyan is működik ez a gyakorlatban.

Bruce Willis és Danny Aiello elénekli a Swinging on a Star-t a Hudson Hawk című filmben

A Ponyvaregény kiégett bokszolójaként sok alkalma nem volt az éneklésre, egy rövid, ám annál emlékezetesebb jelenetet leszámítva. A színész által alakított Butch itt még optimistán tekint a jövőbe, és miközben kocsijával a motel felé hajt, régi countryslágert dudorászik együtt a rádióval, majd a dal egy dramaturgiailag fontos pontján, mikor a szöveg ahhoz ér, hogy: örülök, hogy látlak, észreveszi a zebrán a kezében egy pohár kávéval átigyekvő, meglepett Marsellust - az eredmény pedig jól ismert.

Bruce Willis a kocsiban dalolászik a Ponyvaregény című filmben

A Thornberry-család és Fecsegő tipegők közös, egész estés rajzfilmjében (Fecsegő tipegők - A vadon szaga) pedig a Spike nevű kutyát szinkronizálta, és két dalt is felénekelt a soundtrackre: az egyik egy Chrissie Hynde-dal közös eredeti szerzemény, a másik pedig Iggy Pop Lust for Life-jának óvodásoknak szóló verziója.

Bruce Willis énekli a Lust for Life-ot a Fecsegő tipegők - A vadon szaga című filmben