90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Csak a Márai-film nem jött össze - Milos Forman nyolcvanéves

Nagy Adrienn|2012. 02. 18., 15:55|Utolsó módosítás:2012. 02. 18., 16:06|

Nem sok olyan európai rendező van még, akinek sikerült elismert otthoni karrierjét Amerikában töretlenül folytatnia, sőt túlszárnyalnia. Milos Forman ilyen. Sokoldalú érdeklődéséről a lehető legkülönbözőbb filmek tanúskodnak: bármilyen fura, ugyanaz az ember rendezte a Tűz van babám!-at és a Larry Flynt, a provokátort, ugyanannak köszönhetjük az Amadeus ördögi kacaját és a tökös Bergert. Milos Forman ma nyolcvanéves.

A hírnevét hazájában, az akkori Csehszlovákiában megalapozó, majd az Egyesült Államokba emigráló rendező számos jelentős alkotással bizonyította, hogy neve okkal van ott a legnagyobbak között. A cseh újhullám egyik jeles képviselőjeként a Fekete Péter-rel, az Egy szöszi szerelmé-vel és a Tűz van, babám!-mal a háta mögött kezdett karriert a tengerentúlon, ahol többek közt az elmegyógyintézetben játszódó Száll a kakukk fészkére, a hippi életérzés egyik kultuszfilmjévé vált Hair és a Mozart zsenialitását feldolgozó, nyolc Oscar-díjjal jutalmazott Amadeus című filmeket rendezte. Mindeközben pedig megmaradt annak a sztárallűröktől mentes, nyitott és humoros fickónak, aki mindig is volt. Milos Forman nyolcvanadik születésnapja alkalmából elmesélünk néhány érdekes, ismert névhez fűződő sztorit.

Sean Connery

Ha egy vén olasz producer nem olyan zsugori, és Sean Connery nem olyan sértődős, Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéből Iglódi István helyett Milos Forman csinál filmet. 2004-ben már minden készen állt a forgatáshoz. Sean Connery játszotta volna a megkeseredett tábornokot (a magyar filmben Avar István alakította), a Mephistóként elhíresült Klaus-Maria Brandauer a csábító barátot (Agárdy Gábor), Tompos Kátya által játszott szerepre pedig Forman egyenesen Winona Rydert szánta.

Forrás: AFP
Sean Connery és Klaus-Maria Brandauer az Oroszország-ház című filmben

Forman azonnal beleszeretett a magyar regénybe, mert állítólag emlékeztette őt valamire, ami vele is megtörtént. A forgatókönyvet Bunuel állandó alkotótársa, Jean-Claude Carriere írta, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint A burzsoázia diszkrét bája, a Bádogdob vagy A lét elviselhetetlen könnyűsége.

Forrás: AFP
Winona Ryder 2004-ben

Szóval ütős kis stáb állt össze, és már csak két hónap volt hátra a forgatás első napjáig, amikor Sean Connery megkapta a szerződését. Az irományban olyan szemérmetlenül alacsony összeg szerepelt, hogy Connery felkapta a vizet. Szerette a szerepet, Formannal többször is összeolvasták a forgatókönyvet, jól is állt neki a generális kiábrándult gőgje, de az ezután következő alkudozások során megelégelte a dolgot, és kerekperec azt mondta, ő nem hajlandó ezzel a producerrel dolgozni. Forman meg volt lőve: ennél az olasz producernél voltak a film megfilmesítésének jogai.

- - -

Kirk Douglas

A Száll a kakukk fészkére volt Milos Forman első amerikai filmje, amit Oscarra jelöltek, és kilenc jelölésből öt kategóriában díjat is szerzett. A filmet ugyan 1975-ben mutatták be Amerikában, de Forman már több mint egy évtizeddel korábban kapcsolatba került a történettel - igaz, a tudtán kívül. A film alapjául szolgáló Ken Kesey-regény megfilmesítésének jogait Kirk Douglas vásárolta meg még a hatvanas években, majd éveken keresztül próbálta megnyerni magának valamelyik nagy filmstúdiót, de mindenhol visszautasították, mondván a hollywoodi sikerlistákon még sosem szerepelt jó helyen egy elmebetegekről szóló film.

Forrás: AFP
Jack Nicholson és Milos Forman a Száll a kakukk fészkére forgatásán

Douglas kelet-európai utazgatása során, egy prágai partin találkozott Milos Formannal, akinek megemlítette, hogy van egy izgalmas könyv, amibe szeretné, ha a rendező belenézne. Forman meg is adta a címét, de hiába várta a postai csomagot, a könyv nem érkezett meg. Hamar túltette magát a dolgon, betudta annak, hogy a nagy sztár egy jobb pillanatában ígért neki valamit, majd a következő percben meg is feledkezett róla.

Forrás: AFP
Michael Douglas, Milos Forman, Louise Fletcher, Jack Nicholson és Saul Zaentz az Oscar-díjaikkal

Kirk Douglas időközben átruházta a jogokat a fiára, Michaelre, aki társproducerével felkereste az akkor már Amerikában élő Formant, aki a könyv többszöri elolvasása után mindenképp meg szerette volna csinálni a filmet. El is ment Douglasék egyik partijára, ahol találkozott az öreg Kirkkel is, aki a következőképp fogadta: "Forman úr, hogy ön mekkora egy gazember! Amikor elküldtem önnek azt a könyvet, annyi válaszra se méltatott, hogy nyald ki a seggem, de most, hogy itt él, kezét-lábát töri, hogy megrendezhesse!"

Milos Forman átveszi az Oscar-díjat a Száll a kakukk fészkére rendezéséért

Formannak akkor esett le, hogy azon a bizonyos prágai estén ugyanerről a könyvről beszéltek. Kirk ígérete szerint postára adta, de valószínűleg a cseh vámhatóság lefoglalta.

- - -

Bruce Springsteen

A Hair szereplőválogatása előtt Forman kikötötte, hogy csakis olyan színészeket szeretne látni a filmjében, akik tudnak játszani, énekelni és táncolni is. A meghallgatások során egy Cheryl Barnes nevű fiatal fekete nő volt rá a legnagyobb hatással, akinek erős jelenléte és hibátlan muzikalitása mindenkit levett a lábáról. Barnes meg is kapott egy szerepet a filmben, utolsó jelenetét a kaliforniai sivatag közepén fekvő Barstow-ban vették fel, majd a forgatások után Formannal a jövőbeli tervekről beszélgettek. A nő közölte, hogy nem megy vissza New Yorkba, inkább itt, a semmi közepén fog élni. Forman nem akarta elhinni, hogy egy olyan tehetséges énekes, mint Cheryl Barnes, a kisujját se mozdítja a sikerért.


A Hair meghallgatásai során volt még pár alak, aki Barneshoz hasonlóan játszi könnyedséggel dobálózott a tehetségével. Egyik alkalommal Forman a lakásán tartott szereplőválogatást, amikor becsengetett hozzá egy fiatal srác gitárral a kezében, és közölte, hogy valamiféle meghallgatásra jött. A rendező megkérdezte tőle, hogy ismeri-e a Hair című musicalt, mire a zenész vállat vonva rávágta, hogy igen, de nem szereti, csak az ügynöke mondta, hogy jöjjön el. Forman ennek ellenére megkérdezte tőle, hogy ha már itt van, nem játszana-e neki valamit? A srác lazán rávágta, hogy nem, így elváltak útjaik. Ez volt Bruce Springteen, aki később óriási karriert csinált a zeneiparban. Érdemes megjegyezni, hogy a meghallgatások első napján egy Madonna Ciccone nevű fiatal lány is szerencsét próbált, de Forman nem figyelt fel a tehetségére.

- - -

Bobby Fischer

Már javában forgatták a Hair-t, amikor Peter Falk azzal kereste fel Milos Formant, hogy filmet szeretne csinálni Bobby Fischer és Borisz Szpaszkij 1972-es reykjavíki sakkvilágbajnoki döntőjéről. Mivel Forman maga is imád sakkozni, ezért rögtön elvállalta a felkérést, azzal a feltétellel, hogy a két nagyágyú saját magát játssza el a filmben. Szpaszkijt könnyű volt megnyerni, de Bobby Fischer akkoriban már remeteként, a nyilvánosságtól elzárkózva élte életét bejárónőjével.

Forrás: AFP
Borisz Szpaszkij és Bobby Fischer az 1972-es reykjavíki sakkvilágbajnokon

Forman már az első találkozásuk alkalmával furcsának találta a sakkmestert, aki még egy tranzisztoros rádiót is bekapcsolt, nehogy lehallgassák a beszélgetésüket. A nagy érdeklődésre való tekintettel Milos Forman meghívta Fischer-t a Hair forgatására, aki egyik éjjel érkezett a helyszínre, és álnéven jelentkezett be a szállodába. Másnap Fischer és bejárónője kimentek a felvételre, Forman pedig szinte már búvóhelyet keresve neki, a kamerától messze parkoló lakókocsijába ültette le őt, mondván ott zavartalanul követheti figyelemmel az eseményeket, oda úgyse mer bemenni senki.

A generátor bemondta az unalmast, két órán belül sötétedett, a jelenetet pedig mindenképp aznap le kellett forgatni, mert a katonák máskor már nem álltak a produkció rendelkezésére. A hangtechnikus kitalálta, hogy a kamerákat kössék a rendező lakókocsijára. Forman annyira megörült a megoldásnak, hogy hirtelenjében megfeledkezett Fischerről. Mire odaért a lakókocsihoz, a technikusok már ellepték, a sakkmester pedig úgy bujkált, mint egy meghunyászkodott kisgyerek: próbált úgy tenni, mintha ott se lenne.


Ezek után Forman biztos volt benne, hogy örökre elvágta magát nála, ám sikerült összehozni még egy vacsorát, ahol folytatták a beszélgetést a filmezésről. Egyszer csak egy vaku villant mellettük, Fischer pedig az asztal alá bukott, mert azt hitte, hogy egy fotós kiszúrta őt. Ez volt az a végső jel, ami arra késztette Formant, hogy belássa, Bobby Fischer paranoiája miatt nem működne a közös munka, hiszen nem tudná elviselni a forgatással járó hajcihőt.

- - -

Václav Havel

Milos Forman egész fiatal gyerek kora óta ismerte már Václav Havelt, mivel egy iskolába jártak Podebrady-ban. Első maradandó élménye a későbbi cseh köztársasági elnökről egy biciklikalandnak köszönhető. Egyik alkalommal a fiúk szép sorjában felpattantak egy, az iskolának adományozott biciklire, tekertek pár percig, majd visszafordultak és tovább adták a járgányt. Havel azonban nem fordult vissza, hanem nyílegyenesen száguldott előre. Mindenki azt hitte, hogy meg akar szökni az értékes bicajjal, rohantak Formanék az ügyeletes tanárhoz árulkodni. A tanár motorral érte utol a kis Havelt, akiről kiderült, hogy nem ért le a lába a bicikliről, ezért nem tudott megállni.

Forrás: AFP
Václav Havel (jobbszélen) és Milos Forman (balszélen) az 1997-es Karlovy Vary filmfesztiválon

Pár év múlva Forman és Havel barátok lettek, Prágában együtt élték ki költői hajlamaikat. Milos Forman már 22 éve Amerikában élt, amikor 1990-es elnökké választása után pár héttel Havel New Yorkba igyekezett diplomáciai látogatásra. Telefonon megbeszélte Formannal, hogy lesz egy szabadnapja New Yorkban, találkozzanak. Az amerikai titkosszolgálat persze végig a nyakukban lihegett, páncélozott limuzin-konvoj kísérte őket egész nap.

Forman a Broadwayt szerette volna megmutatni barátjának, de a biztonságiak által delegált sofőr csak az ENSZ-palota környékét ismerte, ezért már oda is nehezen vergődtek el. A Washington Square Parkot meg azért nem mutathatta meg Havelnek, mert a testőrök szerint ott tűzpárbaj esetén az elnök nehezen védhető. Forman emlékirataiban elmeséli, hogy hiába örült nagyon barátjának, örök emlék marad az a feszélyező érzés, milyen egy államfővel a nyilvánosság elé lépni. Végül egy bárban, egy korsó sör mellett tudtak beszélgetni.

- - -

Courtney Love

A kilencvenes évek közepén Forman a Larry Flynt, a provokátor-hoz keresett színészeket. Woody Harrelson már megvolt a főszerepre, de még nem találták meg a feleségét. Valaki beajánlotta Kurt Cobain özvegyét. A botrányairól híres Courtney Love rögtön felkeltette a rendező figyelmét azzal, hogy az első meghallgatásra is betépve ment el. A Columbia Pictures fejesei aggódtak, de Forman megígértette a színésznővel, hogy a forgatás alatt tiszta marad. Annyira bízott Courtney Love-ban, hogy pár haverral maguk rakták össze azt az egymillió dollárt, amit a biztosító cég kért letétként a színésznő várható károkozását finanszírozandó. Többek közt Woody Harrelson és Oliver Stone is beszállt a pénzgyűjtésbe.

Forrás: AFP
Courtney Love és Milos Forman a Larry Flynt, a provokátor forgatásán

Nem is volt probléma egészen a film egyik kulcsfontosságú jelenetéig, ahol Courtney nem bírt magával, és beszólt az őt motozó női börtönőrnek: "Hé, mi van? Leszbi vagy, vagy mi? Nedves lett a bugyid, ugye?" A börtönőr persze megsértődve viharzott el, és nem volt hajlandó folytatni a felvételt. A tajtékzó Formannak kellett ráparancsolnia a színésznőre, hogy térden csúszva kérjen bocsánatot a börtönőrtől, mert már nem tudják lecserélni.

- - -

Jim Carrey

A hetvenes évek elején Forman egy éjszakai klubban látta meg Andy Kaufman humoristát még pályájának elején. Kezdőként csapnivaló előadásokat tartott, legalábbis Forman sosem értette igazán a humorát. A nyolcvanas évek elején, amikor Kaufman provokatív stílusával és sajátos műsoraival híressé vált, és mikor tüdőrákja előrehaladtával egyik kitalált alteregója, Tony Clifton bőrébe bújva próbálta meg átverni a halált, Forman számára érdekessé vált a férfi élete. Hamar rájött, hogy ennek a kettős személyiségnek a vívódásaiból remek filmet lehetne csinálni. Tizenöt évvel később ez meg is valósult.

Forrás: AFP
Jim Carrey az Ember a Holdon című filmben

Sikerült megnyerni a főszerepre a sztársága csúcsán lévő Jim Carrey-t, aki a forgatás idejére teljesen átvedlett Andy Kaufmanná. Olyannyira, hogy nem is hallgatott a Jim névre, csak akkor kapta fel a fejét, ha Andynek szólították. Részéről ez nem munkamódszer volt, hanem egyszerűen egész lényével azonosult a humoristával. Forman előre tartott tőle, hogy milyen lesz majd együtt dolgozni a színésszel, amikor az öntelt, elviselhetetlen modorú Tony Clifton alteregót alakítja. Forman gyanúja beigazolódott, voltak problémák Carreyvel. Egyik nap beszabadult a stúdió étkezdéjébe, és egyenesen a legnagyobb góré asztala felé vette az irányt. Cliftonként mutatkozott be, kezet rázott a fejesekkel, majd távozott is a helyszínről. Kiderült, hogy a folyosón büdös sajtot kent a tenyerébe, így a hollywoodi nagyfőnökök egész nap nem tudtak megszabadulni attól az orrfacsaró bűztől, amit Jim Carrey szabadított rájuk.

Forrás: UIP Dunafilm
Jim Carrey Tony Cliftonként az Ember a Holdon című filmben

Annak ellenére, hogy az Ember a Holdon nem volt bombasiker, hozott annyit, hogy megtérüljenek a gyártási költségek, és a kritikusok is szerették. Forman legnagyobb csalódása a film után az volt, hogy Jim Carrey-t még csak nem is jelölték Oscar-díjra.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2 Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »