Amióta az eszünket tudjuk, Harrison Fordnál nincs menőbb

Harrison Ford
Vágólapra másolva!
Ma hetvenöt éves Harrison Ford, mindannyiunk kedvenc férfisztárja. Nem sok színésznek adatik meg, hogy öt éven belül három filmtörténeti és popkulturális legendát is létrehozzon, amelyek közül lehetetlen eldönteni, melyiket szeretjük jobban. Harrison Ford előtt tisztelgő összeállításunkban megemlékezünk Han Solóról, Indiana Jonesról és Rick Deckardról, illetve öt másik emlékezetes szerepéről is. Továbbá eláruljuk, melyik legendás rockzenekarnak gályázott a pályája elején, hogyan vált belőle akciósztár, és melyik filmjében volt a legszívdöglesztőbb.
Vágólapra másolva!

Bob Falfa (American Graffiti, 1973)

Nem George Lucas második filmjében, az American Graffiti-ben debütált a mozivásznon, de itt figyelt fel rá először Hollywood. Az arrogáns Bob Falfa, aki gyorsulási versenyre akarja kihívni Modesto legvagányabb sofőrjét, még csak mellékszerep, de már megvan benne mindaz, amiért az azóta eltelt negyvenöt éves karrierje során megszerettük.

Harrison Ford az American Graffiti című filmben Forrás: Mokép

Falfa pökhendi, sármos, kicsit fenyegető, kicsit megjátszós. Stetson-kalapot hord – Ford nem volt hajlandó levágatni a haját –, a kocsija visszapillantójáról egy koponya lifeg, de ahogy érzelmesen búg egy musicalbetétdalt, abban van valami emberközeli és idétlen. Végül Falfa felbukik a kocsijával a nagy versenyen, de kiderül, nyerésben volt. Ford már az első híres szerepében is szemlélteti: nagy hóhányó, de nemcsak a szája jár, valóban számolni kell vele.

Tudta-e, hogy Harrison Ford...

...pályája elején kiegészítő pénzkereseti forrás gyanánt elkísérte egy hétre a The Doorst segédoperatőrként és roadként egy koncertturné felvételére? Később azt mesélte, menő elfoglaltság volt, de hosszú távon nem bírta volna tartani Jim Morrisonékkal a lépést.

Han Solo (Csillagok háborúja, A birodalom visszavág, A Jedi visszatér, Az ébredő Erő)

Ismeretes az is, hogy Christopher Walken és Kurt Russell is pályázott Han Solo szerepére, de végül a mások meghallgatásain végszavazó Ford meggyőzte Lucast, hogy mégis őt válassza. A koréliai csempészhez való viszonya, amely egy csapásra nagyobb sztárrá tette, mint amire fel volt készülve, szintén köztudott, de mára talán megbékélt vele, és Az ébredő Erő-vel megőrizte a karakter hagyatékát.

Harrison Ford A Jedi visszatér című filmben Forrás: InterCom

Kiskoromban mindig a kissé nyápic Luke Skywalkerrel azonosultam, a Star Wars-os fantáziáimban az ő helyébe képzeltem magam. Nem azért, mert ő a főszereplő, vagy mert őt tartottam a legmenőbbnek. Már akkor is éreztem, hogy Han Solo a filmek igazi sztárja. De tudtam, olyan vagány, olyan pimasz, olyan felelőtlenségével együtt is felnőtt úgysem lehetek, mint ő. Igazam lett: azóta sok-sok év eltelt, és még mindig csak irigykedni tudok arra a laza csibészségre, amellyel Ford megteremtette minden idők egyik leghíresebb ikonját.

Tudta-e, hogy Harrison Ford...

...majdnem lecsúszott Han Solo szerepéről, mert George Lucas nem akarta újra szerepeltetni őt az American Graffiti után? Azt mondta, nem szeretné, ha Ford lenne „az ő Robert De Nirója", az olasz-amerikai színész és Scorsese munkakapcsolatára utalva.

Indiana Jones (Az elveszett frigyláda fosztogatói, Indiana Jones és a végzet temploma, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága)

George Lucas eredetileg Tom Sellecket szemelte ki Indiana Jonesnak, ő azonban nem tudott kibújni a készülőben lévő Magnum tévésorozat szerződése alól. Így került végül Fordhoz a kalapos-ostoros régészprofesszor figurája, aki a színész egyik kedvenc szerepének bizonyult. Még a széria legviccesebb jelenetei is hozzá kötődnek: ha nem szenved vérhastól Az elveszett frigyláda fosztogatói forgatásán, hosszabb lett volna a szablyással vívott párharc, amit jelen formájában elintéz egy váratlan pisztolylövéssel.

Harrison Ford Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Az egyszerre könyvmoly és kalandor Indy azért nagyszerű, mert sosincs a helyzet magaslatán, mindig egy hajszál híja, hogy rajtavesszen a nácikkal vagy gonosz törzsi főpapokkal szemben. Annál nagyobb öröm, amikor kivágja magát szorult helyzetéből. Hamisítatlan ponyvahős, aki egészséges öniróniával is rendelkezik, és sokszor szerethetően ügyefogyott. Irtózom a kígyóktól, mégis hajlandó vagyok századszor is újranézni a legjobb Indy-kalandokat.

Tudta-e, hogy Harrison Ford...

... rengeteg olyan szerepet utasított vissza, amelyekkel aztán mások nagy sikereket értek el? Néhány példa azokra, akik az ő szerepeiket kapták meg:

Kevin Costner – JFK – A nyitott dosszié, Aki megölte Al Caponét
Liam Neeson – Schindler listája
Nick Nolte – A rettegés foka
George Clooney – Viharzóna, Syriana
Val Kilmer – Durr, durr és csók
Sam Neill – Jurassic Park
Russel Crowe – Túszharc

Rick Deckard (Szárnyas fejvadász, 1982)

Harrison Fordot sikerült visszacsábítani egy utolsó Star Wars-filmre, Indiana Jones figuráját pedig mintha nem engedné még el szívesen. Nagyobb meglepetés, hogy az idén viszontláthatjuk Rick Deckardot, Ridley Scott korszakos sci-fijének, a Szárnyas fejvadász-nak a Magyarországon forgatott folytatásában. Az 1982-es filmmel nekem valahogy sosem sikerült megbarátkoznom, hűvös szenvtelensége távol tart, inkább elismerem, semmint szeretem. De Ford remekléséhez semmi kétség nem fér.

Harrison Ford a Szárnyas fejvadász című filmben Forrás: Mokép

A szökött replikánsokat üldöző cinikus detektív szerepében már egy picivel többet megcsillogtathatott drámai képességeiből, bár elsősorban ezúttal is a jelenlétével, kisugárzásával alkotott maradandót. A Szárnyas fejvadász legalább annyira noir, mint futurisztikus sci-fi, és Ford megmutatta, milyen jól áll neki a gyűrött ballonkabát és a még gyűröttebb lelkiismeret. Nem csoda, hogy ez után sok krimifőszereppel keresték, de nyomozó karakterei közül máig Deckard az etalon.

Tudta-e, hogy Harrison Ford...

...cameózott az E.T. – A földönkívüli-ben? Egy iskolaigazgatót játszott, aki a kis Elliottot figyelmezteti az alkohol veszélyeire. Spielberg végül kivágta, mert attól félt, hogy a híres színész felbukkanása kiragadja a nézőket a történetből.

John Book (A kis szemtanú, 1985)

Ford a nyolcvanas évek közepétől eltávolodott a fantasztikumtól, és szinte kizárólag való világban játszódó drámák főszerepeivel váltott imidzset. Ügyvédekkel, zsarukkal, kémekkel. John Book kiemelkedő szerep ebből a korszakból: nagyvárosi zsarut játszik, aki egy gyilkosság kiskorú szemtanújának védelmében egy amish közösségben rejtőzik el az őket üldöző korrupt rendőrök elől. Ford is nagyon szerette ezt a filmjét, már csak azért is, mert végre lehetősége nyílt ácsmesterségét is kamatoztatni a vásznon.

Harrison Ford A kis szemtanú című filmben Forrás: Mokép

Book partra vetett hal, ahogy az idegen szokásoknak próbál megfelelni az amishok között, és többen megemlítik, milyen jellegtelenül néz ki a helyiek öltözékében. Pedig Ford épp ebben a szerepében villanthatta meg eddig leginkább a vonzerejét. Noha krimi a film műfaja, mégis a romantikus pillanatok a legemlékezetesebbek: amikor egy Sam Cooke-számot énekelve, kigombolt ingben, izzadt felsőtesttel, sajátos félmosolyával megtáncoltatja Kelly McGillist, azon nézők szívét is megdobogtatja, akik még hírét sem hallották Han Solónak.

Tudta-e, hogy Harrison Fordot...

...mindössze egyetlen alkalommal jelölték Oscar-díjra, mégpedig A kis szemtanú főszerepéért? Végül William Hurt orozta el előle a szobrot A pókasszony csókjában nyújtott alakításáért.

Jack Ryan (Férfias játékok, Végveszélyben)

Kevés szokatlanabb akciósztárt lehet elképzelni Harrison Fordnál. Főleg a kilencvenes évek elején, amikor még mindig Bruce Willis jelenti a sebezhető akcióhőst, és Schwarzenegger, Stallone vagy Van Damme dominálja a műfajt. Erre jön ez az öltönyös nyárspolgár, akinek még a mozgása is lomha, és védjegye az elkerekedett szemű, tátott szájú megrökönyödés.

Harrison Ford a Férfias játékok című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Jack Ryan CIA-elemző – akit Alec Baldwintól vett át, és Ben Afflecknek adott tovább – teljesen hiteles akcióhős, és közben megőrzi aktatologató habitusát: neki az intelligenciája a valódi fegyvere. Csak a családját és a hazáját akarja megvédeni, és általában olyan figurák veszik körül – például Willem Dafoe kommandósa a Végveszélyben-ben –, akik nem bíznak egy ilyen bürokratában. De Ryan a csata sűrűjében mindig állja a sarat, és a nézőnek is bizonyít.

Tudta-e, hogy Harrison Fordnak...

...volt az egyik legköltségesebb válása a sztárok közül? 2004-ben mintegy 84 millió dollárt fizetett Melissa Mathisonnak, ami akkor rekordnak számított Hollywoodban. Azóta páran lekörözték: Mel Gibson állítólag 400 milliónál többet perkált.

Dr. Richard Kimble (A szökevény, 1993)

Érdekes, miért pont A szökevény aratott bombasikert a hasonszőrű kilencvenes évekbeli rabló-pandúr thrillerek hosszú sorából. Egy hatvanas évekbeli – igaz, akkor rendkívül népszerű – sorozatból készült, és ugyan elsőrangú zsánerfilm, ez még önmagában nem indokolná, hogy az év harmadik legnézettebb filmje legyen, és hogy hét Oscar-díjra jelöljék, köztük a legjobb film kategóriájában.

Harrison Ford A szökevény című filmben Forrás: InterCom

Jó a forgatókönyv, jó a rendezés, nagyon jó Tommy Lee Jones, de ehhez a sikerhez bizony Harrison Ford közönségcsalogató ereje és rokonszenves hétköznapisága kellett. Az, hogy elhitesse, bármelyikünket megvádolhatnak ártatlanul gyilkossággal, és talán mi is lehetünk olyan talpraesettek, mint Dr. Kimble. Ford akkor a legintenzívebb, amikor kétségbeesetten, de az eszét használva vágja ki magát a csávából, és A szökevény ennek kvintesszenciája, szintézise.

Tudta-e, hogy Harrison Ford...

...címmel egy dán popduó, a Souvenirs dalt szerzett a színészről? Dánul tudó olvasóink segítségét várjuk a dalszöveg lefordításában.

James Marshall (Az elnök különgépe, 1997)

Ford igazán ikonikus szerepei a kilencvenes évekkel végződnek, az utolsó pedig nem lehet más, mint az Egyesült Államok elnöke. Csak idő kérdése volt, hogy Amerika kedvenc maszkulin példaképe betöltse hazája legfelső tisztségét, és ezt nem romantikus filmben tette, mint Michael Douglas, nem vígjátékban, mint Jack Nicholson, nem is katasztrófafilmben, mint Morgan Freeman.

Gary Oldman és Harrison Ford Az elnök különgépe című filmben Forrás: InterCom

Akcióhős státuszából fakadóan fegyverrel szállt szembe az elnöki különgépet megszálló, családját túszul ejtő terroristákkal. Nem ez a legjobb szerepe, és a film sem örökbecsű darab, bár a korszak Die Hard-utánérzései közül kétségkívül a szórakoztatóbbak közül való, ma is minimális feszengéssel nézhető. Marshall pedig afféle ráadás Ford űzött tekintetű átlagember-szerepköréből: még egyszer felvonultatja mindazt, amit a fenti filmekben nyújtott, és nem hoz szégyent a – fiktív – elnöki tisztségre.

Tudta-e, hogy Harrison Ford...

...a valóságban is végrehajtott hőstetteket? 2000-ben saját helikopterével mentett meg egy Sarah George nevű túrázót, aki az idahói hegyekben rekedt. George először nem ismerte fel Fordot pólóban és cowboykalapban, aztán belehányt a színész kalapjába.