[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

90

Jó magyar szex - befejező rész (16+)

Nógrádi Attila|2010. 03. 29., 18:50|Utolsó módosítás:2010. 03. 29., 20:44|

Nem igaz, hogy a magyar filmekben kizárólag nyomorult és kiábrándító közösülések vannak. Négyrészes cikksorozatunkban az elmúlt húsz év magyar filmtörténetének húsz legemlékezetesebb szexjelenetét gyűjtjük össze. Az első ötbe bekerült minden idők legszomorúbb nászéjszakája, egy legendás menet a mosógép tetején, és Nagy Ervin akciója egy unatkozó asszonykával. Megmutatjuk, mit kezd Kerekes Vica egy flakon tejszínhabbal, és azt is, milyen, amikor egy lavórnyi nyers hús tetején indul be a vágy. (Összeállításunkba belevettük a magyar színésznők külföldi filmjeit is.)

Cikksorozatunk első részét itt, második részét itt, harmadik részét pedig itt olvashatod.

#5 - Kerekes Éva és Nagy Ervin (Szezon, 2004)


Azok kedvéért, akik még nem látták a Szezon című filmet: a fenti jelenet egy meglehetősen klasszikus szituációból bontakozik ki. A fiatal, csóró, de annál rámenősebb pincérfiú (Nagy Ervin) ráhajt a szállodában unatkozó asszonykára (Kerekes Éva), akit látványosan hanyagol a rettentően fontos férje. A végeredmény természetesen nem lehet más, mint egy kissé nehezen induló, de annál hevesebb párnacsata. Sajnos a remek kezdés után a lényegről ezúttal is lemaradunk, de Nagy Ervin üveghez nyomódó vonalkódos feneke így is telitalálat.


Nagy Ervin MILF-vadászata mellett a Szezon tartogat még egy olyan jelenetet, amit nem tudtunk kihagyni a válogatásunkból, annál is inkább, mert profi pornós is szerepel benne. A férfi főhős ezúttal is Nagy Ervin, aki úgy dönt, hogy a vendéglátózás mellett kipróbálja magát szexiparban is, és elmegy egy pornófilm próbafelvételére. A vicces jelenetet több sztár teszi még hitelesebbé: a Nagy Ervin bájos hölgypartnere ezúttal nem más, mint Varga Kinga, akit Lisa Sparkle néven tart számon a pornóipar. A kiállhatatlan operatőrt sem egy beugró statiszta alakította, hanem egy vérprofi, ugyanis Mundruczó Kornél forgatja a kamerát a szeretkezni próbáló párocska fölött. Szintén érdekes adalék, hogy Nagy Ervin egy későbbi interjújában* meglehetősen pozitívan emlékezett vissza Lisa Sparkle művésznőre, akivel a forgatás után állítólag befejezték a félbehagyott jelenetet. Fejet kell hajtanunk az ilyen mértékű szakmai elkötelezettség előtt.

+ + +

#4 - Szirtes Ági és Mucsi Zoltán (Roncsfilm, 1992)


Ahogy az egész Roncsfilm-ben, ebben a méltán legendássá vált jelentben is van valami gyomorszorító szomorúság a karikatúra mögött, ahogy azt a szerencsétlen sánta Gizit (Szirtes Ági) megkívánja Kapa (Mucsi Zoltán), a nyócker Alain Delonja. Mindezektől függetlenül az ugráló mosógép szexuális segédeszközként való bevonása tízpontos ötlet, olyannyira, hogy egy kisebb vagyon fel merünk rá tenni: a fenti képsor generációk számára nyitott új távlatokat a nemi örömök terén.

+ + +

#3 - Tóth Ildikó és Bodó Viktor (Jadviga párnája, 2000)


A Jadviga párnájá-ból származó részlet remekül demonstrálja, hogy milyen nehéz lehetett annak idején egy jó kis spontán szexet összehozni, amikor a hölgyek még minimum hat szoknyát viseltek és különféle borzalmas harisnyával is rendesen fel voltak szerelve. De Jadviga (Tóth Ildikó) és Ondris (Bodó Viktor) nászéjszakája nem a szoknyák miatt nem sül el úgy, ahogy a fiatal férj akarná! A fenti együttlét kettejük egész viszonyát sűríti néhány percbe a húzódozástól kezdve az őrült szenvedélyen át a szánalomig. Az a részlet pedig igazi klasszikus, amikor Bodó Viktor arcot mos kedvese fürdővízében. Bár a fenti jelenetből nem ez derül ki, de Jadvigát alakító Tóth Ildikó a filmben tud felszabadultan is szeretkezni, csak egy megfelelő partner kell hozzá (nézd meg!). Ha már a Jadviga párnájá-nál tartunk, kötelező megemlíteni (az akkor elsőfilmes) Hámori Gabi nem túl hosszú jelenetét Bodó Viktorral, melyben egy igen ritkán látott fordított pozitúrával kápráztatják el a nagyérdeműt (nézd meg!).

+ + +

#2 - Kerekes Vica és Jirí Machácek (Nestyda, 2008)


A fenti jelenetek alapján a Nestyda című filmet a kötelező középiskolás tananyagok közé kéne sorolni. Tegye fel a kezét az a férfiember, aki ne szeretne hasonló tejszínhabos akcióba belefutni miután egy szál törölközőben kisétál a fürdőszobából. Szó szerint hab a tortán Kerekes Vica gyönyörű kebleinek látványa, amely szerencsére visszatérő motívumnak számít a filmben, hiszen egy másik ágyjelenetben is főszerepet kapnak a cicik, bár ott egy teknősbéka mindent megtesz, hogy elvonja a figyelmet. Persze esélye sincs. Sajnos azt kell mondjuk, nem véletlen, hogy összeállításunk legemberibb, legmeghatóbb, egyben legvidámabb szexjelenetét (pontosabban kettőt) nem magyar, hanem cseh készítésű filmben találjuk. Gyönyörű pillanat, mikor Kerekes Vica bűbájosan megkérdezi: "Akarod, hogy lepisiljelek?"

+ + +

#1 - Molnár Piroska és Czene Csaba (Taxidermia, 2006)


Nyomatékosan kérjük az érzékeny lelkű és/vagy vegetáriánus olvasóinkat, hogy ne nézzék meg a fenti videót, mert megfeküdheti a gyomrukat ez a hússzagú, disznózsírban tocsogó képi világ. Itt nincs kecmec, mellébeszélés, finom utalás, csak egy nagy lavór nyers hús és annyi szabadjára engedett vágyakozás, amitől talán még a sokat látott Kelemen Anna is zavarba jönne. Zseniálisan adja meg a jelenet alaphangulatát, ahogy főhősnőnk (Molnár Piroska) vágytól elcsukló hangon keringőre hívja nem kevésbé vonzó partnerét (Czene Csaba): "Vakargasson, Morosgoványi, vakargasson!" Lehet ennél plasztikusabban kifejezni, ha valaki egy kis malackodásra vágyik? Ugye nem.

+ + +

KÜLÖNDÍJ: Kerekes Vica és Keresztes Tamás (Felnőttfilm, 2010)


Ugyan nem látható benne klasszikus értelembe vett szexjelenet, mégis az egész Felnőttfilm egy gigantikus és remek arányérzékkel felépített orális aktus. Aki még nem tette meg, az gyorsan nézze meg a stáblistával is alig tízperces filmet már csak a csattanó miatt is, és írja meg kommentben, hogy nála mi a tuti tipp arra a bizonyos időhúzásra. Az anyamotívum, a papság, a sakk és a történelmi számok felidézése már pipa.


---------------

* Berniczky Konkoly Edit: Színházszerelem (Szerzői Kiadás, 2004)

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat Melyik a legjobb Ryan Gosling? Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
    Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat Melyik a legjobb Ryan Gosling? Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
    Forrás: HBO Túl meleg Hollywoodnak Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
    Forrás: UIP Dunafilm Meggörbül a tér, annyira vagány J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
    Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Forrás: AFP Csak egy rendes lány? Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
    Forrás: InterCom Én vagyok Gatsby Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
    Forrás: Budapest Film Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
    Fotó: Mudra László [origo] Őrült magyar komolyan gondolja Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
    Forrás: Fórum Hungary Ha gyűlölöd a popcornt Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Nem féltem, inkább ideges voltam Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
    Forrás: MTVA Temessük el végre Amélie-t! Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
    Forrás: InterCom Hollywood ledobja milliárdos bombáit A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
    Forrás: ADS Service Az is csoda, hogy még élek Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Electrolux ESL 63010 beépíthető mosogatógép a eluxshop.hu-tól12 teríték, AAA osztály, teljesen integrált kivitel, Aqua Control, LED kijelző, állítható felső kosár
75 900 Ft
80
100
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: MTVA Vujity Tvrtkón keresztül üzent Szebeni A káromkodás miatt az MTVA-tól elbocsátott híradós búcsúlevelét megírta.
Fotó: Pályi Zsófia [origo] Valamit piszkosul akar Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10