2010 a moziban: Legjobb női alakítás

Vágólapra másolva!
Hűtlen feleség, bűntudattól bekattanó anya, kizsigerelt szexrabszolga, kalandvágyó kamaszlány és két nő, akik nélkül George Clooney kevesebb lenne - ezeket a női karaktereket és megformálóikat imádtuk a legjobban idén.
Vágólapra másolva!

Nézd meg képgalériánkban 2010 további tizennégy legjobb női alakítását!

5-6. Anna Kendrick és Vera Farmiga (Egek ura)

Forrás: [origo]
Vera Farmiga | Anna Kendrick

Holtverseny alakult ki az ötös lista utolsó befutó helyéért, de még az Oscar-jelöléseknél sem tudtak dönteni az Egek ura két briliáns mellékszereplőnője között. Az öntudatos, kettős életet élő üzletasszony és a tapasztalatlanságát kemény álarc mögé rejtő pályakezdő nélkül nem emlegethetnénk karriercsúcsot George Clooney-val kapcsolatban.

* * *

4. Török-Illyés Orsolya (Bibliotheque Pascal)

Forrás: [origo]

Hajdu Szabolcs és felesége szakmai együttműködése sorra bámulatos eredményeket hoz, de a szürreális mesebordélyban kizsigerelt anya történetét, aki egyszer látta, többé nem veri ki a fejéből. Nem csoda, hogy 2010 legjobb magyar női alakítása a nemzetközi porondon is megállta a helyét.

* * *

3. Tilda Swinton (Szerelmes lettem)

Forrás: [origo]

Tilda Swinton előadásában még a házasságában fényűző díszletek között fuldokló nemesasszony unalomig ismert toposza is frissnek, érzékinek és magával ragadónak tűnt. Azon pedig már meg se lepődünk, hogy olaszul orosz akcentussal végigjátszik egy filmet, hiszen mit nem tud hitelesen végigcsinálni a vásznon ez a nő?

* * *

2. Charlotte Gainsbourg (Antikrisztus)

Forrás: [origo]

Lars Von Triert addig kritizálták az angyali mártírhősnői miatt, hogy fogta a selymes hangú, őzikealkatú Charlotte Gainsbourg-t és férfiáldozatra éhes nőstényördöggé változtatta. Hogy mindez a film 95 százalékában komolyan vehető, hatásos és elgondolkodtató, az nagyban köszönhető Charlotte félelmet nem ismerő, elkötelezett játékának.

* * *

1. Carey Mulligan (Egy lányról)

Forrás: [origo]

Lassan túlléphetünk Kate Winsleten és Keira Knightley-n, hiszen az Egy lányról-ban a szemünk láttára született egy új angol sztárszínésznő, aki naiv kislányként és hirtelen csalódás árán felcseperedett nőként is elragadó. Az Oscarért Meryl Streepet és Sandra Bullockot szorongatta, de a Brit Filmakadémia őt kürtölte ki az év színésznőjének és a megelőlegezett bizalom szerencsére nem volt elhamarkodott, hiszen Carey azóta már egy újabb csodálatos alakítást letett az asztalra és a Never Let Me Go-val töri össze a nézők szívét (a magyar nézőkét remélhetőleg a jövő év első felében).

----

További női alakítások, melyeket nagyon szerettünk idén (sorrend nélkül): Mirela Oprioor és Maria Popistaou (Ünnepek után), Katie Jarvis (Akvárium), Olivia Williams (Szellemíró), Noomi Rapace (A tetovált lány), Rachel Weisz (Agora), Marion Cotillard (Eredet), Penélope Cruz (Kilenc), Emma Stone (Könnyű nőcske), Brenda Blethyn (London River), Abbie Cornish (Fényes csillag), Sylvie Testud (Lourdes), Péter Hilda (Varga Katalin balladája), Delphine Chanéac (Hibrid), Gryllus Dorka (Soul Kitchen)

Olvasd el többi 2010-es toplistánkat is!