Még Hámori Gabi és Ónodi Eszter korosztályáé a vászon, de már felbukkant a színésznők új nemzedéke, amely hamarosan helyet követel majd a mozikban. A feltörekvő tehetségek szakmai képességét már számos alkalommal méltattuk, most azt nézzük meg, mennyire dögösek a trónkövetelők. A tizenöt legcsodálatosabb szépségű harminc év alatti magyar színésznő névsorát három részben tesszük közzé. Listánk szigorúan szubjektív, a hölgyek hamvas arcvonásain és vonzó idomain kívül figyelembe vettük kisugárzásukat és titokzatos szexepiljüket is. Tizenöt nő, akire figyelni kell.
|
Cikksorozatunk második részét itt találod. 15. Fátyol Hermina
Édes, cuki, imádni való kis barna lány, akit az ember egy idő után elvesz feleségül - de persze csak miután jó szélesre tárta a látóterét. Listánk szerény helyezését annak köszönheti, hogy minden vonzó tulajdonsága ellenére nincs meg benne az a "díva-faktor", ami a az első tizennégy szereplőben igen gyakran megvillan. Nincs ezzel semmi baj, égető szükség van erre típusra a színpadokon és a filmvásznon, hogy egy kicsit helyrebillenjen a tökéletes szépség felé eltolódott ideálkép.
Honnan ismerős? Hasonlóan elragadó húga, Kamilla társaságában már számos filmben felbukkant (Tabló, 1, Aliz és a hét farkas), de most a legjobban az Aura című websorozatára vagyunk kíváncsiak, amelyben a titokzatos címszereplőt fogja alakítani. + + + 14. Tenki Réka
Sápadt arcával, törékeny alakjával Tenki Réka már nem e világi lénynek tűnik, legtesthezállóbb szerepe kétségtelenül egy gyönyörű Poirot-epizódban lenne, amint szomorú, lehajtott fejjel bolyong egy ódon várkastély folyosóján. Réka karakteres arca kétségtelenül megosztja a célközönséget, ha valamilyen negatív csoda folytán indulna a Viva tévé vérciki Szexi vagy nem című tini-szépségversenyén, simán lehet, hogy az egyik zsűritag csak "egy ötöst adna az arca" míg másikuk értetlenül felhúzott szemöldökkel kinyögne egy tízest, majd következne egy végtelenül kellemetlen vita.
+ + + 13. Sárközi-Nagy Ilona
Elcsépelt közhely, de ennek a kis tüneménynek is ezer arca van: smink nélkül tökéletesen beleolvadna bármelyik ezoterikus bolt vagy Bahia pénztárgépe mögé, de kibontott hajjal (és egy profi sminkkel) elkezd ragyogni, ami szerencsére a színpadi játékára is igaz. Karakteréből és természetes bájából kifolyólag feltehetően nagyon jól állt volna neki a hetvenes-nyolcvanas évek stílusa, bele sem merünk gondolni, mit nyújtott volna mondjuk Mark Wahlberg oldalán a kor pornóiparát bemutató Boogie Nights-ban.
+ + + 12. Herrer Sára
Szép, karakteres arcának, természetes vörös hajának és az elképesztően érzéki szájának köszönhetően Herrer Sára tuti, hogy végigtarolta az összes házibulit, ahová csak betette a lábát. Elég egy fél pohár vörösbor, egy véletlenül elkapott szemkontaktus, és az ember máris azon töri a fejét, miként szerezze meg a telefonszámát. Művészi karrierjét azzal alapozta meg, hogy a Magenheim Julcsi szellemi utódját alakítja az Életképek-ben, ami - valljuk be - nem túl nagy kihívás, mentségére viszont ott van a Szégyen című tévéfilmben nyújtott alakítása, amelyben megvillantotta azt a két formás testrészét, amelyekről a házibulik egyre elhivatottabb hím tagjai csak ábrándozhattak annak idején.
+ + + 11. Valentin Titánia
Azért az vicces, hogy az amszerdami születésű Valentin Titánia első átütő sikerét a Made in Hungária című filmmel érte él, így a magyar anyukától származó színésznő helyezése ezen a listán nem is kérdéses. Titánia az a típusú nő, akivel csodát tesz egy dögös ruha és smink, ám ezek nélkül a "megfordulok utána faktora" meglehetősen alacsony. Ha nem ül mellettünk minimum egy féléven át az egyik bölcsészkar napsütötte előadójában, esélytelen, hogy komoly érzelmi függőséget váltson ki. De persze ilyenkor jön a gólyabál meg a dögös ruha, és innentől kezdve az egész évfolyam őt hajkurássza az összes közösségi portálon.
Honnan ismerős? A Made in Hungáriá-n kívül a legtöbben talán a Beugró-ban láthatták, bár mindenfajta gonoszság nélkül kijelenthetjük, hogy az improvizatív komédia nem tartozik az erősségei közé. A múlt pénteken fél szemmel a Jóban Rosszban sorozat aktuális epizódjában is megpillantottuk. Összeállításunk folytatását pénteken este olvashatod. |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.