hirdetés

Ki a legjobb Sherlock Holmes?

2012.01.08. 21:33

Januárban kétszer is tiszteletét teszi Sherlock Holmes a hazai mozikban - legalábbis ha a filmcímeket nézzük. Robert Downey Jr. már csütörtök óta üldözi kokainista akcióhősként ellenlábasát, Moriartyt. A hónap végén pedig a Sherlock Holmes nevében című alkotásból kiderül, milyen ifjúsági kalandfilmet készítenek a magyarok. E két film kapcsán összegyűjtöttük a tíz legemlékezetesebb Sherlockot. A válogatás a szokásosnál is nehezebb volt, mivel az elmúlt több mint száz évben hetvenötnél is több színész öltötte magára a tweedkabátot, füles sapkát, és kezdett el pipafüstöt eregetni.

10. Nicholas Rowe (Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa, 1985)

Steven Spielberg ugyan csak produceri minőségben vett részt a film elkészítésében, mégis az ő kézlenyomata látszik meg a legjobban rajta. Az ifjú Sherlock Holmes tulajdonképpen az Indiana Jones és a Végzet templomá-nak ifjúsági változata, amelyben - eltérve a Sir Arthur Conan Doyle által megírtaktól - a detektív és hűséges társa, Watson (Alan Cox), már iskolás korukban találkoznak, hogy aztán rövid úton összebarátkozzanak, és egy rejtélyes egyiptomi szekta nyomába eredjenek.

Forrás: Mokép
Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa | Alan Cox és Nicholas Rowe

Igaz, hogy a nyomozás mellett a látványos akciók, illetve az akkoriban egyedülálló speciális effektek legalább ugyanakkora hangsúllyal bírnak Az ifjú Sherlock Holmes-ban, a film ezzel együtt  ügyel arra, hogy minél többet megtartson Conan Doyle legendás karakteréből. Pontosabban fogalmazva a mesterdetektív egy lehetséges eredettörténetét vázolja fel. A kalandok felpörögnek, és egyre-másra kerülnek az fiatal Sherlock birtokába a nyomozóhoz később valósággal hozzánövő kellékek, és veszi át környezetéből a későbbiekben védjegyévé váló mondatait. Dicséretes, hogy a befejezés is szomorúbb és bátrabb annál, mint amit az ember egy ifjúsági kalandfilmtől várna, sőt, ezzel a húzással egy hihető magyarázatot is kapunk a felnőtt Sherlock természetének főbb vonásaira.


Tökéletes választás ez a film arra az esetre, ha a Sherlock-rajongó szülő meg akarja szerettetni Conan Doyle műveit a gyerekével. A Nicholas Rowe által eljátszott Sherlock, a könnyebb fogyaszthatóság kedvéért, felvezethető Harry Potter arrogánsabb, stréberebb és életrevalóbb verziójaként, aki még a roxforti diáknál is jobban szeret tetszelegni tudásával. Hiába kiszámítható talán túlságosan is a történet, felnőttfejjel is könnyedén élvezhető a film, köszönhetően annak, hogy ez Spielberg korábbi korszakában készült, amikor még tényleg tudta, hogyan kell szórakoztatni. Érdekesség, hogy a divatot messze megelőzve a film egy stáblista utáni meglepetésjelenettel zárult, felvezetve egy tervezett, de aztán meg nem valósított sorozatot.

- - - 

9. Michael Caine (Sherlock és én, 1988)

Ha a film története során csak az irodalmi alapanyaghoz hű feldolgozások születtek volna, Michael Caine-nek esélye sem lett volna arra, hogy valaha eljátszhassa Sherlock Holmes szerepét. Világos hajszíne, sok filmben látott (Alfie, Az Ipcress-ügyirat) széles vigyora, úgy általában a zömök és harsány megjelenése teljességgel alkalmatlanná tette a detektív megformálására. A Sherlock és én inverz története azonban pontosan egy olyan színészt kívánt, mint Michael Caine.

Forrás: Mokép
Sherlock és én | Michael Caine és Ben Kingsley

Ebben a filmben ugyanis Sherlock egy részeges kókler, aki még akkor is elmenne a gyilkos lábnyoma mellett, ha azt egy tábla jelölné. A korabeli média által körberajongott bűnvadász valójában egy kirakatember, aki Dr. Watson (Ben Kingsley) találmánya. Watson nem akarta, hogy szokatlan hobbija akadályozza orvosi karrierjét, ezért megalkotta Sherlock Holmes karakterét, és annak eljátszására szerződtetett egy színészt. A nyomozó nem várt népszerűsége miatt azonban hiába szabadulna már az iszákos és egyre elviselhetetlenebb színésztől az orvos, nem tud. Ugyanis az emberek nem kíváncsiak a szürke Watsonra, hiába az ő bámulatos intellektusa áll a bűnesetek felgöngyölítése mögött. Nekik a teátrális gesztusokkal operáló színész kell.


Nem kell ahhoz különösebben ismerni a Conan Doyle-életművet, hogy nevethessünk Michael Caine-en, aki lényegében mindig azt teszi, amit Sherlock Holmestól nem várnánk. Amíg Watson nyomok után kutat a szobában, addig ő szívecskét rajzol a porlepte asztalra. Fantasztikus pillanat az is, amikor megtudja Watsontól, hogy az egész ügy mögött Moriarty professzor áll. Az igazi Sherlocknak ilyenkor felcsillanna a szeme, és még nagyobb elánnal nyomozna tovább, A Caine-féle azonban kétségbeesetten húzza meg a vonat vészfékét, és dühödten kéri számon Watsonon, hogy miért nem mondta neki eddig, hogy már megint az a közveszélyes őrült irányítja a szálakat. Semmilyen szempontból sem jelentős film, néha inkább egy tévés produkcióra hasonlít, de mosolyogni, azt sokat lehet rajta.

- - -

8. Nicol Williamson (A hétszázalékos megoldás, 1976)

Ha szigorúan csak a színészi játékot nézzük, akkor a Nicol Williamson (Merlin az Excalibur-ból) által megszemélyesített Sherlock Holmes az egyik legemlékezetesebb és legizgalmasabb reinkarnációja Doyle detektívhősének. Egyrészt azért, mert ez a Sherlock-ábrázolás is letért a brit író által lefektetett útról, és egy új megközelítésben mutatja őt: a kokainnak már nemcsak alkalomszerű használója, hanem annak egyenesen a rabjává vált. A film kezdetekor már három éve eltűnt a nyilvánosság elől, Bezárkózva dolgozószobájába, csupán a szenvedélyének él, és rögeszméjével hadakozik, miszerint Moriarty professzor (Laurence Olivier) a bűnözés lángelméje, akit meg kell állítani. Másrészt azért, mert a kábítószeres nyomozót Williamson mesterien alakítja. Idegesen hadar, elfúló hangon bizonygatja vélt igazát Moriartyt illetően, elhatalmasodó paranoiájában még Dr. Watsonra (Robert Duvall) is pisztolyt szegez. Ebben a filmben viszont Moriarty nem a "bűn Napóleonja", hanem csak egy szerencsétlen öregember, aki számtanra oktatta a Holmes testvéreket, és akinek zaklatásával Sherlock nem hagy fel.

Forrás: Mokép
A hétszázalékos megoldás | Robert Duvall és Nicol Williamson

Watson, Mycroft segítségével Bécsbe csábítja Holmest, hogy ott Sigmund Freud kigyógyíthassa a függőségéből. A merész alapötlet és a sztárszereposztás ellenére - többek között Vanessa Regdgrave is feltűnik a filmben! - A hétszázalékos megoldás nem ér fel Williamson alakításához. Alan Arkin ugyan meglepően jó a pszichológia úttörőjének szerepében, de Robert Duvall Watsonként hatalmas tévedésnek bizonyult. Hiába nagyszerű színész, egyszerűen nem megfelelő választás egy megfontolt, középosztálybeli angol orvos megformálására, idétlen brit akcentusa pedig még a nem angol anyanyelvűek számára is zavaró. Szerencsére a történet előrehaladtával egyre inkább háttérbe szorul, és helyette Sigmund Freud válik Holmes fő társává a bűnüldözésben. Emiatt is hangozhat el az a hihetetlen mondat Sherlock szájából, hogy "Elementary, my dear Freud".


A kezdőfelirat, miszerint "Filmünk Sherlock hiteles eltűnésének történetét dolgozza fel. Csupán a tényeket találtuk ki!" előrevetíti ugyan a film szokatlan, alapjában véve könnyed és gyorsan megszerethető hangulatát, de némiképp csal is, ugyanis ennek megvalósítása sajnálatosan egyenetlenre sikeredett. A leszokás rémálomszerű jelenetei alatt meglepő módon a Trainspotting jutott az eszembe. Aztán, amikor Sherlock erőre kap, és becsatlakozik Freud nyomozásába, aki az egyik páciense eltűnésének akar a végére járni, a film egyre inkább elkezd hasonlítani egy korabeli, nagy költségvetésű akciófilmre. A végén pedig, amikor Sherlock egy robogó vonat tetején vív az aktuális főgonosszal, nyilvánvalóvá válik, hogy Guy Ritchie nem talált ki semmi újat. Már a hetvenes években is létezett egy Sherlock Holmes, aki elsősorban akcióhős volt. De hogy mégis felkerült a legjobbak közé a Hétszázalékos megoldás, az köszönhető egyrészt Nicol Williamson bravúros alakításának, másrészt annak, hogy részleteiben igenis erős film ez, csak ezeket a darabokat nem sikerült megfelelő módon összeilleszteni.

- - -

7. Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes, 2009)

Sok kritika szerint Guy Ritchie Sherlock-adaptációja a névbeli egyezésén kívül semmi hasonlóságot nem mutat Sir Arthur Conan Doyle műveivel. A kritika jogos, de ha végigtekintünk ezen a listán, láthatjuk, hogy ha az összes film ragaszkodott volna az író által leírtakhoz, sok értékes és szórakoztató filmmel lennénk szegényebbek.

Forrás: InterCom
Sherlock Holmes | Jude Law és Robert Downey Jr.

Guy Ritchie verzióját annak kell látni, ami, és rögtön egy élvezetes mozivá válik. Egy látványvezérelt akciófilmnek, ami valami különös véletlen folytán a viktoriánus Angliában játszódik, ugyanott, ahol Sherlock Holmes és Dr. Watson is soha nem lanyhuló kitartással üldözte a törvényszegőket. Legalábbis Conan Doyle műveiben. A film két főszereplőjét hívhatták volna Riggsnek és Murtaugh-nak is akár, nem változott volna semmi.


A lényeg, hogy van két színész, Robert Downey Jr. és Jude Law, akiket élmény nézni, ahogy az akciójelenetek szüneteiben egymáson élcelődnek. Ritkán látni a mai blockbusterekben ennyire működőképes párost, emiatt aztán végképp felesleges azon rugózni, hogy ez most Sherlock Holmes, vagy sem. Inkább örüljünk, hogy mint popcornmozi nem okozott csalódást (legalábbis az első rész). A sikerben persze nagy része volt Robert Downey Jr.-nak is, aki A Vasember után ismét megmutatta, hogy mennyire meggyőző és végtelenül szórakoztató tud lenni, egy pontosan rá méretezett, különc figura szerepében. Így volt a legjobb, gyanúm szerint egy ortodox Sherlock Holmes-feldolgozásban Downey elvérzett volna.

- - -

6. Christopher Plummer (Törvényes gyilkosság, 1979)

A Törvényes gyilkosság a legszemléletesebb példa arra, hogy egy emlékezetes Sherlock Holmes-alakítás önmagában nem elég, kell egy jól kidolgozott Watson is, hogy ezek a történetek igazából életre keljenek. Christopher Plummer és James Mason párosa bátran átlép az addigi feldolgozások jellemző felosztásán, miszerint Holmes az érzéketlen zseni, Watson pedig a csetlő-botló átlagember, aki legrosszabb esetben csak azért van ott, hogy nevetni lehessen rajta. A Plummer alkatához igazított Holmesról hamar kiderül, hogy képes az együttérzésre, nála a rideg arisztokrata fellépés csupán egy álca, ami idővel lehámlik róla. Az általam látott Holmes-feldolgozások közül - Az ifjú Sherlock-on kívül - ez az egyetlen, amelyben a detektív sírva fakad. Az említett filmben még lehet azzal magyarázni az érzékenységet, hogy hiszen még gyerek, itt azonban már nincs mentség: megint nem a Doyle által megteremtett nyomozó köszön vissza a vászonról, aki szerint az érzelmek elhomályosítják a bűnüldözéshez elengedhetetlen racionális gondolkodást, hanem egy érző, nagyon is emberi lény. Többek között ezért is izgalmas film a Törvényes gyilkosság, mert nem fél alakítani a Sherlock Holmest övező konvenciókon.

Forrás: Mokép
Törvényes gyilkosság | Christopher Plummer és James Mason

De hogy mindez működjön, kell James Mason Watsonja is, aki ugyan elmarad intellektusban Sherlocktól, nem képes olyan nagyívű következtetéseket levonni, mégis méltó társ a nyomozásban, mivel az egyszerű emberek józanságával vesz részt benne. Kettejük kapcsolata harmonikus és kiegyenlített. Barátságuk mélységét gyönyörűen mutatja a sokat emlegetett zöldborsós jelenet is, amikor Watson a tányéron lévő utolsó szem borsót üldözi villájával, Sherlock kiveszi kezéből az evőeszközt, szétnyomja vele a borsót, majd visszaadja a villát, Watson azonban csalódottan néz rá, mondván ő azt szereti, ha a szájában roppan a borsó, Holmes erre őszintén meglepődik, majd bocsánatot kér.


A film Hasfelmetsző Jack hírhedt gyilkosságsorozatát dolgozza fel, egy máig népszerű (a Johnny Depp-féle A pokolból is ebből merített) összeesküvés-elmélet alapján: a vérengzés hátterében a szabadkőművesek állnak, és a szálak egészen a királyi családig érnek. A hetvenes évek mozijára jellemző kiábrándultság, az általános csalódottság a vezetői rétegben a Törvényes gyilkosság-ban is megjelenik, Sherlock Holmes ugyan felgöngyölíti az ügyet, de a jogos büntetés elmarad. Ebben a korrupt politikai klímában még ő is csak egy döntetlenre képes. Hogy mégsem került előrébb a film, azt a rendezés (Bob Clark) gyengeségei indokolják, a tempó néha túlontúl is lelassul, illetve a lassítások egy idő után már mesterkéltnek tűnnek. A ködgép állandó üzemeltetése ugyan hozzáad a hangulathoz, de néha mégis olybá tűnik, hogy csak azért átláthatatlan az utcakép, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy stúdiódíszletek között forgattak.

- - -

5. Jeremy Brett (Sherlock Holmes, Sherlock Holmes visszatér, Sherlock Holmes naplója, Sherlock Holmes emlékiratai, 1984-1994)

Van ugyan néhány vélemény, miszerint Jeremy Brett színészi játéka eltúlzott volt, túl nagy hangsúlyt fektetett a karakter neurotikus kilengéseire, de az elsöprő többség, legyenek nézők vagy akár kritikusok, őt tartja a leginkább autentikus Sherlock Holmesnak. A legnagyobb elhivatottsággal formálta meg a szerepet, a forgatás első éveiben magánál tartott egy, az összes Sherlock Holmes történetet tartalmazó gyűjteményes kiadást, és ha a forgatókönyvben fontos eltérést tapasztalt, felcsapta a könyvet, és annak segítségével emlékeztette a többieket a hibára.

Forrás: Mokép
Sherlock Holmes | David Burke és Jeremy Brett

"Számomra a Sherlock Holmes-történetek a barátságról szólak. Watson nélkül Holmes már nagyon régen a kokain rabjává vált volna. Azt remélem, hogy ez a sorozat megmutatja, hogy milyen fontos dolog is a barátság" - nyilatkozta egyszer. Jeremy Brett értelmezését minden különösebb fenntartás nélkül el lehet hinni, ugyanis tíz éven keresztül, összesen 42 epizódban lényegült át Sherlock Holmesszá. Az első két évben David Burke, majd onnantól Edward Hardwicke játszotta dr. Watsont. Több rajongó, illetve sherlockiánus társaság a Négyek jelét tartja a sorozat legjobbjának.


1985-től Brett egyre gyakoribb hangulatingadozásai megnehezítették a sorozat gyártását. Idegösszeomlást kapott, kórházba szállították, ahol mániás depressziót diagnosztizáltak nála. Csak valószínűsíteni lehet, hogy saját betegsége is közelebb vitte Sherlock Holmes komplex, súlyos mentális defektusokkal küzdő karakterének megértéséhez. Betegségének súlyosbodása rányomta a bélyegét utolsó szerepeire: a sorozat befejező epizódjai már jelentős negatív kritikát kaptak. Ez azonban már nem befolyásolta különösebben a színész népszerűségét, a mai napig nagyon sok embernek Jeremy Brett arca jelenik meg, ha Sherlock Holmes nevét hallja.

- - -

4. Peter Cushing (A sátán kutyája, 1959)

A filmtörténet egyik meghatározó Sherlock Holmesa Peter Cushing: az ötvenes és a hatvanas években többször felvette a detektív jellegzetes kabátját, ezekből az adaptációkból egyértelműen a Hammer stúdió által forgatott A sátán kutyája a legkiemelkedőbb darab. Az ötvenes évek közepétől az ijesztgetésre szakosodott angol stúdió valósággal ontotta magából a horrorfilmeket. Egyértelmű választásnak tűnt a részükről, hogy Sir Arthur Conan Doyle leghíresebb, misztikummal vastagon bevont történetét is feldolgozzák.

Forrás: Mokép
A sátán kutyája | Andre Morell és Peter Cushing

Az ötlet fényesen bevált, a horrorelemekkel feldúsított A sátán kutyája mai szemmel nézve is varázslatos élmény. Ez volt az első színes filmre forgatott Sherlock Holmes-történet. Ez a váltás rögtön megmutatta, hogy az élénk technicolor-színek milyen sokat is képesek hozzáadni a stílusosan berendezett, gyertyafényes gótikus kastély és a lápvidék borzongató hangulatához.


A sátán kutyája
egy ízig-vérig műfaji film, amelyben a gótikus horror szinte teljes kelléktára felvonul. Cushing ehhez a miliőhöz tökéletesen hozzáidomulva játszotta el Sherlock Holmest. Alakítása legalább annyi dicséretet érdemel, mint a díszletek vagy a fényképezés. A híres nyomozó magabiztossága megingathatatlan, intenzív jelenlétét, átható nézését látva tényleg elhiszi az ember, hogy ő még azt a legapróbb részletet is észreveszi, ami mindenki más számára rejtve marad. A későbbi Sherlock Holmes-történetekhez képest itt még nincs pszichologizálás vagy mítoszrombolás, csupán egy klasszikus történetet mesél el, mindenféle felesleges kitérő nélkül, a horror műfaji keretei közé helyezve.

- - -

3. George C. Scott (They Might Be Giants, 1971)

A Patton című szatirikus életrajzi film végén, a címszereplő amerikai tábornok (George C. Scott), miután befejeződött számára a második világháború, egy szélmalom felé indul el. Ha továbbgondoljuk a filmbéli karakterét, és eltekintünk attól a ténytől, hogy George S. Patton 1945 végén meghalt, huszonöt év múlva körülbelül ott tarthat, ahol a They Might Be Giants személyiségzavarban szenvedő főszereplője (szintén George C. Scott). Sherlock Holmesnak képzeli magát a hetvenes évek New Yorkjában, idejét bűnügyek felgöngyölítésével múlatja pepita kabátban, füles sapkában, pipát rágcsálva. Ebben az igencsak szokatlan feldolgozásban Sherlock Holmes, messze eltávolodva saját korától, modern Don Quijoteként bolyong egy számára alig értelmezhető világban.

Forrás: Mokép
They Might Be Giants | George C. Scott és Joanne Woodward

Testvére diliházba akarja csukatni, hogy rátegye a kezét a vagyonára. A hálátlan feladattal dr. Watsont, a középkorú, egymagában hervadozó pszichiáternőt bízza meg. Holmes mindenhol nyomot lát, papírzacskóban, utcatáblában, elejtett szavakban. Újdonsült segédjét, dr. Watsont azonban hamar elragadja a skizofrén férfi lelkesedése, és immáron mindenféle hátsó szándék nélkül társul be a kutatásba. Moriartyt, minden gonoszság forrását keresik New Yorkban. A doktornőt az elragadóan bájos Joanne Woodward játssza, akit a legtöbben Paul Newman feleségeként ismernek, pedig saját jogán is egy rendkívül tehetséges színésznőt tisztelhetünk benne.


Méltatlanul elfeledett, egyenesen imádnivaló film a képzelet diadaláról, két csodálatos színésszel a főszerepben - minden hippiskedő túlzásával és idejétmúlt fogásával együtt.

- - -

2. Robert Stephens (Sherlock Holmes magánélete, 1970)

Billy Wilder, több klasszikus mestermű rendezője (Alkony sugárút, Van, aki forrón szereti, Legénylakás) már az ötvenes évek vége óta tervezte, hogy elkészít egy Sherlock Holmes-filmet. Egy szimpla adaptációnál azonban sokkal ambiciózusabb tervet dédelgetett. A magánnyomozó magánéletét akarta górcső alá venni. Erről a film elkészülte után, így nyilatkozott: "Merészebbnek kellett volna lennem. Van egy elméletem. Holmest homoszexuálisnak akartam ábrázolni, aki ezt senkinek nem vallja be, talán még magának sem. Azért kábítószerezett, mert a titok megtartása teherként nehezült rá."

Forrás: Mokép
Sherlock Holmes magánélete | Robert Stephens, Colin Blakely és Genevieve Page

Ahogy az az idézetből is kiderül, eredetileg eltervezett célját csak részben tudta megvalósítani. A Sherlock Holmes magánélete első változata több mint háromórás volt. A nagy történelmi eposzok (Ben-Hur, El Cid) mintájára ezt is bevezető zenével, egy szünettel akarták bemutatni. A hetvenes évekre azonban ez a formátum megbukott. Ezt Billy Wilder is belátta, és a filmet egy órával megrövidítette. (Amit aztán később megbánt.) Két kevéssé fontos történetszál és egy flashback-jelenet is kikerült a filmből. A kivágott részek nagy része elveszett, de még így is elmondható, hogy Billy Wilder zsenije a sajnálatosan megrövidített filmet is átragyogja. Nagyon kevés rendező tudja úgy keverni a drámát a vígjátékkal, hogy azok megférjenek egymással, és ne oltsák ki egymást. Wilder képes erre. Robert Stephens pedig arra, hogy visszafogott alakítása eredményeképpen Sherlock egy sérülékeny, tragikus, már-már hamleti hős alakját vegye fel.


Csak megközelítőlegesen lehet tudni, mi maradt ki a kétórás változatból, de még arról is elmondható, hogy korához képest újszerű módon, bátran közelít Sherlock Holmes karakteréhez. Egy olyan ügyet visz végig, amelyben kudarcot vall. A film célozgat rá ugyan, de végső soron homályban hagyja Sherlock szexuális orientáltságát, és emiatt több verzióra is lehet tippelni. Én leginkább azt láttam bele, hogy a Temzéből kimentett titokzatos belga szépség, Gabrielle Valladon (Genevieve Page) iránt kezd gyöngéd érzelmeket táplálni a nőkerülő magánnyomozó, legalábbis a film szomorú végkifejlete erre enged következtetni. Egyértelműen azonban ezt sem lehet kijelenteni. Ez a finom egyensúlyozás különböző hangulatok és érzések között a film egyik nagy vonzereje. Már sosem fogjuk megtudni, de ha az eredeti háromórás változat annyira egyben van, és legalább megközelítőleg képes olyan erővel hatni az érzelmekre, mint a fennmaradt film utolsó negyedórája, akkor lehet, hogy egy újabb Billy Wilder-mesterműtől fosztott meg minket az, hogy a rendező nem volt elég állhatatos.

- - -

1. Benedict Cumberbatch (Sherlock, 2010-2012)

A tévé és a mozi közötti minőségbeli határvonal az elmúlt években végérvényesen elmosódott. Ez egy akkora nagy ordas közhely, hogy nemhogy leírni, de még kimondani is ciki. Azért tettem meg mégis, mert ha ennek az állításnak az igazolására kellene egy tévésorozatot mondanom, én gondolkodás nélkül a BBC-n most futó Sherlock-ot említeném. Hogy miért? Mert a sorozat két szellemi atyja, Mark Gatiss és Steven Moffat (Doctor Who) mesteri módon ültette át Sir Arthur Conan Doyle tizenkilencedik századi detektívtörténeteit a jelenkor Londonjába. (Érdekesség, hogy nagy hatást gyakorolt rájuk az imént emlegetett Sherlock Holmes magánélete, amit mintaként használtak az írás közben.) Pontosan eltalálták, hogy mi az, amit érdemes átemelni ahhoz, hogy a Sherlock Holmes-történetek szellemisége átvészelje az időutazást. Ugyanakkor bátran is nyúltak a forráshoz, úgy modernizálva és úgy építkezve belőle, hogy Sherlock ismét relevánssá és izgalmassá váljon a széles tömegek számára. A sorozat hatalmas népszerűsége bebizonyította, hogy az akcióhős figuráján kívül van más lehetőség is az arrogáns magánnyomozó rehabitálására. A BBC legújabb Sherlockja úgy tud irtózatosan menő lenni a mai nézők szemében, hogy közben nem távolodik el túlzottan a gyökereitől.

Forrás: Mokép
Sherlock | Martin Freeman és Benedict Cumberbatch

Ha az irodalmi alapanyaghoz leginkább hű színészt kerestünk volna. Benedict Cumberbatch nem állhatna itt az első helyen. Összevetve őt Sidney Pagetnek a Strand Magazinban megjelent, azóta hivatkozási ponttá váló illusztrációjával, még csak nem is hasonlít az azokon látható Sherlockra. Holdvilágos képe alapján inkább azt sejtjük, hogy ő is arról a messzi bolygóról származik, ahonnan David Bowie jött. Idegenként jár közöttünk, kíméletlenül kioszt bárkit, valószínűleg a legtöbb ember nem bírná ki sokáig mellette. Bámulatos megfigyelőképessége, intellektusa azonban csodálatot kelt. Cumberbatch színészi játéka erre a vonzó-taszító kettőségre épül. Annyira magabiztos, hogy az az érzésünk, hogy még velünk, nézőkkel is játszik. Holmes azonban nem létezhet Watson nélkül, egy barát nélkül, aki megpróbálja őt a földön tartani. Martin Freeman tökéletes a sokat elviselő, hű társ szerepében. Tulajdonképpen ugyanazt a Szerethető Átlagembert (így nagybetűvel) formálja meg, háborús múlt ide vagy oda, amit először még a Hivatal-ban láthattunk tőle. Lehet fintorogni, hogy önismétlés, de igazából nincs ezzel baj, mert ezt a figurát ő tudja a leghitelesebben eljátszani.


Ez azonban még mindig nem lenne elég az első helyhez. Kellenek labirintusszerűen bonyolódó bűnesetek, tökéletesen eltalált mellékszereplők, illetve alkalomszerűen befecskendezett humor. Köszönhetően a forgatókönyvi zsenialitásnak, ez mind meg is van. Esettanulmánynak elővehetjük a második évad első epizódját, az A Scandal in Belgraviá-t, amely úgy tud rettenetes izgalmas lenni, hogy tulajdonképpen egy mobiltelefon körül bonyolódik a cselekmény. Az SMS érkezését jelző hang hallatán nemcsak Sherlock nyúl a telefonjáért, hanem a mi szívünk is ugrik egyet.

Forrás: BBC
Sherlock | Laura Pulver


Emlékezetes mellékszereplőnek pedig ott van Irene Adler, akire lehetetlenséggel határos feladat hárult, el kellett hitetnie a nézőkkel, hogy képes vonzalmat ébreszteni és túljárni Sherlock eszén. Laura Pulvernek ez sikerült. És igen, még kifejezetten humorosak is ezek a filmek. Maradjon is így, és akkor egy gyakorlatilag hibátlan sorozatként fog bevonulni mindannyiunk emlékezetébe.

+ + +

Animált Sherlock Holmes
Dömötör Ági

Bár az ember azt hinné, Sherlock Holmes és a múlt századvégi London remekül mutatna rajzfilmen, az eddigi filmek azt bizonyítják, a borotvaeszű detektív és az animáció nem passzol egymáshoz. Valamiért a filmkészítők azt hiszik, a gyerekeknek töméntelen tetőn ugrándozás, léghajózás és pofozkodás kell. Így lesz szegény Sherlock Holmesból lézerfegyveres akcióhős, akit csak az különböztet meg bármelyik unásig ismert képregényes szuperhőstől, hogy testre simuló kék-piros dressz helyett barna kockás felöltőben szaladgál az ellenség után.

Forrás: [origo]
Sherlock Holmes a 22. században

A legrémesebb rajzfilmes adaptáció a Sherlock Holmes a 22. században címet viselő tévésorozat, amitől óvunk mindenkit. Lestrade nyomozó bomba nő ükunokája a több száz évig mézben pácolódott Holmest egy magát Watsonnak képzelő robot meg valami fizikus segítségével feltámasztja, hogy küzdjön a hibernált Moriarty ellen. A többit el tudjuk képzelni... Semmi Jetson családos aranyoskodás, csak bárgyú és agresszív sci-fi klisék. A sorozat ott halt meg számunkra, amikor láttuk, hogy Holmes 25 éves szőke nyikhajként támadt fel a mézből. Oké, a rajzfilm nem dokumentarista műfaj, de ha kell egy szőke nyikhaj karakter, minek pont Holmest előrángatni a szekrényből?


A Tom és Jerryvel turbózott egyórás Sherlock Holmes-rajzfilm eggyel jobb próbálkozás. Itt legalább viccet csináltak a detektívből. A Moriarty által lépre csalt Holmes végig falun kergeti a libákat, míg a városban rekedt Tom és Jerry visszaszerzik a gyémántokat. Igaz, az idő nagy részében egymás kergetésével és formára lapításával vannak elfoglalva - ahogy minden rendes Tom és Jerry-epizódban -, de a háttérben valahogy megoldódik az ékszerrablási ügy is. Külön öröm, hogy felbukkan Bubu is a Maci Laci-rajzfilmekből.


A legjobban sikerült Holmes-rajzfilmet japánok csinálták: a 26 epizódból álló sorozatban ugyan ruhás kutyák játsszák a főbb szerepeket (szegény Watson egy elhízott skót terrier), de itt legalább megcsillan valami az eredeti Holmes-karakterből. Az első hat részt az animáció élő legendája, Mijazaki Hajao rendezte. A sorozat képi világa a Nils Holgersson-t és a Hüvelyk Panná-t idézi: nem ugyanaz a stúdió csinálta ezeket a filmeket, de a nyolcvanas évekbeli japán animáció elég jellegzetes. Gyerekeknek szánt, de a lehetőségekhez képest jól sikerült adaptáció, ahol Holmes karaktere nem pusztán átlátszó ürügy az ugrándozásra. Bár a kutyafüleket tudtuk volna feledni.

Nézd meg premier előtt!
Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat