A taxisgyilkos tinikről szóló, Lányok című új magyar filmről eddig csupa jót hallottunk, viszont tegnap este befutott szerkesztőségünkbe a film plakátja, mi pedig megszólalni sem tudtunk a döbbenettől. Most ezt mégis hogy?! Felmerült bennünk az is, hogy tudtunkon kívül paradigmaváltás történhetett az alkalmazott grafikusi szakmában és már a ronda az új szép, ezért felkértük az [origo] egykori vezető grafikusát, Rátkai Kornél barátunkat, hogy értékelje ezt a művészi alkotást.
Épp csak a drop shadow hiányzik. Három évvel ezelőtti, vektorozott lányok, tizenkét évvel ezelőtti ADOBE technológiák. Sohasem menő színek. Ha ezzel esetleg a plázák neonja alatt heverőkre utal a grafikus, akkor vagy nem volt még plázában, vagy nem grafikus, vagy túl sokat tudatmódosít. De most már mindenkiét.
Vidám szemüvegén át nézve a vér nem kifelé, hanem befelé homorodik. Amorf vértócsaedény jut így a sárga mekis stáblistának, ami erőteljesen és bátran szembemegy a hagyományos, olvasható, többnyire középrezárt szövegnek.
A fontok forradalma a plakát. Lekerekített pixeles betűk, domborítva, parádés színekkel, majdnemháromdésen. Hadd szóljon! A rendező diszkréten balra csúszva, ha kicsi a kifutó az F-je le is ugrik a nyomdában vágásnál. Négy féle tipo + TAXI felirat blőrözve, így egyből tudjuk: az autó már halott.
Nagyon egyedi a közhelyparádés szembeállítások sora: halálfej - playboy nyúl. fekete - szőke. szoknya - nadrág. rózsaszín - zöld, bevel - emboss, Annia - Hunnia.
Lehet ez még jó film, de a plakátja már nem. Bármennyire felfedeztem minden négyzetcentijén az elmélyült tudatosságot. Direkt szart csinálni a legnagyobb feladat.
Főcímdal: Oláh Ibolya. Énekli: Innen vigyél el! De tényleg!
Rátkai Kornél
sztárgrafikus
[origo]
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.