Isten volt

Vágólapra másolva!
Paul Newman nem halhatott meg, mert több volt, mint halandó. Bármi is lett vele, annyi nyomot hagyott maga után, hogy csak egy monumentális cikkben tudtuk felsorolni csodálatos tetteit.
Vágólapra másolva!

"Így képzelem a sírfeliratomat: 'Itt nyugszik Paul Newman, akinek az élete kudarcba fulladt, mert a szemei barnára váltottak'" - viccelődött, mert ettől sosem tudott szabadulni. Hiába hordott évekig napszemüveget, nem volt hajlandó még akkor sem levenni, ha autogramot kértek tőle, vagy közös fényképért könyörögtek neki. Nem a szeme kékjéről akart híres lenni.

A szépségét is utálta, úgy, ahogy volt. Lee Strassberg, a híres Actor's Studio alapítója, Newman színész-mestere mondta róla, hogy éppen akkora színész lehetett volna, mint Marlon Brando, ha nem lett volna ilyen jóképű, és ezt nem használták volna ki annyi filmben. Ő is mindig karakterszínésznek tartotta magát, de egészen az öregedésig kellett várnia, hogy ezt mások is - például a rendezők - észre vegyék.

De még csak nem is a színészet volt, ami mindenek felett számított neki. Autóversenyzői sikereire legalább ennyire büszke volt, jótékonysági tevékenysége pedig - amit jól menő saláta-dresszinget gyártó cége biztosított - még ennél is fontosabb szerepet játszott az életében. Egy valóságos hős volt. Visszahúzódó és őszintén szerény, akinek az értékrendje nem ingott meg semmilyen csábításra. Sosem kérkedett, nem dőlt be a hízelgésnek, az érdemeit minden interjúban egy-egy (maradandó) poénnal hárította el. Mert még humora is volt.

Persze minden valamirevaló nekrológ hőssé avatja az alanyát (ez a dolga), és szuperlatívuszokat halmozva méltatja pályája sokszínűségét, kivételes emberi minőségét. De ezúttal tényleg nincs mibe belekötni. Paul Newman kívül-belül gyönyörű volt, vagy bravúrosan tudta eltitkolni a hibáit. (Kivéve egyet: Ben Hur szerepét azért nem vállalta, mert a jelmezből kilátszottak volna pipaszár lábai.) Életének tükörsima felületét csupán egyetlen sötét folt csúfítja el, de erről később.

Mondhatnánk, hogy Paul Newman azért volt ilyen feddhetetlen, mert még egy olyan kor szülötte volt, amiben éltek úriemberek. Lehet, hogy éltek, de Hollywood speciel már akkor sem róluk volt híres. Newman az Actor's Studióban együtt tanulta a színjátszást James Deannel, Marlon Brandóval, és Marilynnel. Ebben a társaságban nem is ő vitte a prímet. A rakparton című Elia Kazan film meghallgatásán Brando győzte le, az Édentől keletre című filmben pedig Richard Davalos. (Ebben a filmben James Dean fivérét játszotta volna, és a próbafelvételen Dean egy csókot akart tőle. Newman azzal úszta meg: "Itt nem lehet.") Brando egyébként olyannyira kísértette a pályáján, hogy sokszor össze is keverték vele, és állítása szerint kb. 500 autogrammot írt alá az ő nevével. Nem akart csalódást okozni szegény tudatlan rajongóknak.

Paul Newman és James Dean közös próbafelvétele


Az Actor's Studio, az ott tanultak, és a diákok sokszínűsége óriási hatással voltak rá, az egész életét meghatározták. És nemcsak azért, mert itt ismerte meg későbbi feleségét, Joanne Woodwardot is, akivel azonnal egymásba szerettek. (A gond csak az volt, hogy addigra Newman már házas volt, és két gyerek apja. Ezért akkor még ellenállt a kísértésnek, csak pár évvel később, amikor egy szerep újra összehozta őket, döntött a válás mellett.) Visszatérve az Actor's Studióhoz: hűséges maradt hozzá egészen öregkoráig. A '80-as években átvette az iskola vezetését, és szembeszállt az egész tanári karral, amikor Madonnát soron kívül fel akarták venni. "Senki nem lehet a diákunk felvételi vizsga nélkül" - mondta, így Madonna nem is került be.