A lányok angyalok

Vágólapra másolva!
A szerelem határaiban Dylan Thomas költő, a valóságban pedig a brit bulvársajtó nem tud és nem is akar választani Keira Knightley, illetve Sienna Miller között - mindkettő kell nekik. Nem csoda, hiszen mindketten fiatalok, csinosak, divatbálványok és tehetséges színésznők. Jól mutatnak fűzőben és karddal is, és döglenek utánuk a szereplőtársaik. Dupla portréban mutatjuk be Keirát és Siennát.
Vágólapra másolva!

SIENNA MILLER

KEIRA KNIGHTLEY

Forrás: [origo]

SZÜLETETT

1981. december 28., New York, USA (egyéves volt, amikor Angliába költöztek)

1985. március 26., Teddington, Middlesex, Egyesült Királyság

HOGYAN TÖRT BE A KÖZTUDATBA EZ A LÁNY?

Ő volt Jude Law csaja. Az, akit eljegyzett, de utóbb megcsalt a babysitterrel. Kate Moss barátnője, főállású celeb és party-girl, majd divatikon. Ezek után nem kis kihívás volt elhitetnie magáról, hogy egyébként színésznő.

Natalie Portman klónjaként része lett a Star Wars-legendáriumnak, majd csavarta, mint Beckham, és Hollywood A ligájáig jutott. Divatikon és a brit nők súlyparáinak legfőbb forrása.

FILMES ÁTTÖRÉS

Pár tévészerep után Sienna "majdnem-Bond-girlként" került a rivaldafénybe. A jelenlegi James Bondot, Daniel Craiget ugyanis valószínűleg nem drámai szerepei alapján választották ki az új évezred 007-ének, hanem sokkal inkább a Torta című dinamikus kis gengszterfilmnek köszönhetően, amelyben Sienna volt a dögös díszlet.

A kilencvenes években se szeri, se száma nem volt a bájos brit kisvárosi etno-komédiáknak. Az egyik legsikerültebb, a Csavard be, mint Beckham! két remek tizenéves színésznővel ajándékozta meg a világot, de persze csak a fehérebbikből lett világsztár (Parminder Nagra egy Vészhelyzet-szereppel vigasztalódhatott) és a következő évek egyik legnagyobb blockbuster-sorozatának a női főszereplője.

FORGATÁSON SZÖVŐDÖTT SZERELEM

Állítólag Sienna a Torta forgatásán Daniel Craiggel is összejött, amit azért nem nehéz elhinni, mert a viharos Jude Law-szerelem (ami az Alfie készítése közben szövődött) óta szinte kizárólag színész-kollégák oldalán látni. Legutóbb Rhys Ifansszal (Notting Hill) kötött eljegyzését bontotta fel azért, hogy a családos Balthazar Getty (Útvesztőben) karjaiban kössön ki.

Del Synnott nevű brit színész néhány jelentéktelen tévészerepen kívül egyedül annak köszönheti ismertségét, hogy járt Keirával, és a rossznyelvek szerint szakításukkor öngyilkosságot kísérelt meg. Keira jelenlegi kedvese Rupert Friend, akivel a Büszkeség és balítélet-ben szerepeltek együtt, és ő is nagyon vonzódik a kosztümös filmekhez, kettőben (The Young Victoria, Cheri) is láthatjuk hamarosan.

LÁNYREGÉNYEK

A legendás nőcsábász, Casanova története egy tucatszor feldolgozásra került már film formájában. Lasse Hallström 2005-ös ártalmatlan matiné-verziójában Heath Ledger formálta meg az örök szívtiprót, Sienna pedig végre a skatulya ellenében azt az intelligens, cserfes és talpraesett (ráadásul barna hajú) leányzót játszhatta el, akinek a kedvéért lemondana a trófeagyűjtésről.

Jane Austen örök érvényű lányregénye, a Büszkeség és balítélet is megélt legalább annyi adaptációt, mint Casanova legendája. Különösen az 1995-ös, tökéletesnek tartott BBC-adaptáció fényében tűnt feleslegesnek egy új nekifutás. Joe Wright azonban rácáfolt a szkeptikusok fanyalgására, és feszes tempójú, egyedi és érzéki változatot készített jutalomjátékhoz (és Oscar-jelöléshez) segítve Keirát.