Mark Ruffalo nem borotválja le a mellszőrét

Vágólapra másolva!
Álmos pillantásával, nazális, lusta hangjával és szexis szőrösségével nem a legtipikusabb sztáralkat. Nem is futott be könnyen, már jócskán túl volt a harmincon, amikor Hollywood meghajolt a tehetsége előtt. Bemutatjuk Mark Ruffalót.
Vágólapra másolva!

1. Nem lehet ráfogni, hogy Mark Ruffalo könnyen kapta volna a sikert, az 1967-es születésű színész jó pár évet lehúzott bárpultosként, mire 2000-ben sikerült neki az áttörés. A színházon keresztül vezetett az út: Ruffalo összeismerkedett Kenneth Lonergan drámaíró-rendezővel, akinek több darabjában is fellépett, majd megkapta Laura Linney felelőtlen, sodródó öccsének szerepét Lonergan első filmjében, a Számíthatsz rám-ban. A filmet, és különösen Ruffalo alakítását nagyon jól fogadták, néhány díjat is bezsebelt vele, és ezután kezdtek jönni a szerepajánlatok. Évekkel később viszont Ruffalo jól befürdött Lonergannal: szerepelt 2005-ben forgatott Margaret című második filmjében, amit a rendező képtelen volt összevágni, ezért a gyártócég, a forgalmazó és a rendező jogi csatározásba kezdett, ami miatt a mai napig nem mutatták be az időközben nagy nehezen elkészült filmet.

Forrás: AFP

2. 2002-ben egy pillanatra nagyon közel került hozzá, hogy A-listás sztárrá váljon, amikor M. Night Shyamalan felajánlott neki egy szerepet a Jelek-ben. A forgatás előtt kiderült azonban, hogy Ruffalónak agytumorja van és meg kell műteni (a szerepet Joaquin Phoenix kapta). Ruffalo arca részben lebénult és egyik fülére elveszítette a hallását, de egy év alatt felépült. Állítása szerint ezután kezdte igazán értékelni a hivatását. A követő években vállalt szerepeiből látszik, hogy ez mit is jelent számára: olyan remek független filmekben játszott, mint Az élet nélkülem, a Már nem lakunk itt és az Egy makulátlan elme örök ragyogása, no meg a kicsit kevésbé remek, de legalább őrült erotikus Nyílt seb, amiben Meg Ryannel űzték a fülledt szexet.

Forrás: outnow.ch
Mark Ruffalo és Naomi Watts a Már nem lakunk itt című filmben

3. Aztán becsúszott egy sor romantikus komédia (Flört a fellegekben, Hirtelen 30, Ha igaz volna..., Azt beszélik), amikre nem különösebben büszke: "Rájöttem, hogy a romkomok ritkán romantikusak, ritkán komikusak és ritkán ötvözik a kettőt sikeresen". Szerencsére vége lett ennek a korszaknak, és a nullás évek végén Ruffalo már a legnagyobbakkal dolgozott: David Fincherrel A Zodiákus-ban, Fernando Meirellesszel a Vakság-ban és Martin Scorsesevel a Viharsziget-ben, és persze megcsinálta az irtó aranyos The Brothers Bloom-ot is, amiben Adrien Brodyval és Rachel Weisszel bohóckodtak.

Forrás: ecranlarge.com
Mark Ruffalo A Zodiákus-ban

4. A színészkedés mellett Ruffalo ír is - van egy színdarabja, egy félkész regénye és társírója volt a The Destiny of Marty Fine című filmnek -, nemrég pedig elkapta a rendezés mámora. A tavalyi Sundance filmfesztiválon mutatták be Sympathy for Delicious című első nagyjátékfilmjét (az USA-ban a hónap végén kerül a mozikba), ami egy mozgássérült DJ-ről szól, aki gyógyító képességre tesz szert, de saját magát nem képes meggyógyítani. A filmben Ruffalo egy papot alakít, aki megpróbálja rábeszélni a DJ-t, hogy használja a képességét az emberek megsegítésére. Ruffalo most már főleg rendezne, ha tehetné, de az olyan filmekből, amik őt érdeklik, aligha tudná eltartani a családját, úgyhogy egyhamar nem fog szakítani a színészkedéssel. Még jó, mert A gyerekek jól vannak-ért Oscar-jelölést is kapott, hülyeség lenne pont most abbahagyni.

Forrás: AFP

5. Már készül a jövő májusban mozikba kerülő The Avengers-film, amiben ő örökölte meg Hulk szerepét. Az amerikai szuperhősök mostanság feltűnően szőrtelenek, de a kifejezetten szőrös, és mellszőrzetét filmekben előszeretettel mutogató Ruffalo egy interjúban mindenkit megnyugtatott, hogy (egyelőre legalábbis) nem kérték, hogy borotválja le a mellszőrét a filmhez: "[Hulk megalkotásához] felhasználják majd a vonásaimat, még a sebhelyeimet és a ráncaimat is. Lesz testszőrzete, de még nem tudom, mennyi". Azért persze a függetlenfilmes vonal is marad: hamarosan Ryan Murphy The Normal Heart című filmjében szerepel. A Larry Kramer önéletrajzi ihletésű színdarabján alapuló film a 80-as években, az AIDS elharapózása idején játszódik, és Ruffalo alakítja majd a meleg, író-aktivista főhőst. A melegek jogait egyébként is a szívén viseli: feleségével szerepeltek egy a szabad házasodásért szót emelő, társadalmi célú hirdetésben is.