A Liza, a rókatündér című film egy naiv, világtól elzárt ápolónőről szól majd, aki körül elhullnak az udvarlók, mert a lány igazából egy démoni erővel bíró rókatündér. A elsőfilmes rendezőt, Ujj Mészáros Károlyt kérdeztük varázslatosan őrült filmtervéről.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1003/20100331lizaaroka1.jpg)
Balsai Mónika mint Liza, a rókatündér
Liza nagyon furcsa nő. Vidékről jött fel a nagyvárosba, és itt hosszú éveken keresztül a japán nagykövet özvegyét ápolta. Szinte ki se lépett az utcára, fogalma sincs róla, hogy mi zajlik a külvilágban, a néni mellett megismert japán popdalok és ponyvaregények álomvilágában él. Amikor az idős hölgy meghal, Lizáé lesz a nagypolgári lakás, ahova sorban érkeznek randira reménybeli partnerei. Második randira azonban egyikükkel sem kerül sor: a férfiak mind életüket vesztik. Talán azért a katasztrófák sora, mert Liza egy férfiakat irtó rókadémon? A furcsa halálesetek a rendőrség figyelmét sem kerülik el, és hamarosan feltűnik a színen egy nyomozó, akinek megvan a saját teóriája a történtekről.
A fenti sztorival indul Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér. A rendező rengeteg reklámfilm és számos remek rövidfilm (azonnali megnézésre javasoljuk háromperces szerelmes filmjeit itt és itt) után vág bele a körülbelül három éve érlelődő nagyjátékfilmbe, amely, mint mondja, egy "fekete humorú, de azért szívet melengető vígjáték" lesz. A Liza megközelítésében leginkább Aki Kaurismaki filmjeire emlékeztet majd: "A skandináv filmekre jellemző humor és besztondult állapotok jelennek meg benne. Pont ellenkezőjét szeretnénk annak, amit a magyar vígjátékokban megszoktunk, nem túljátszott, agyonvibrált, túlgesztikulált, hanem inkább letisztult, finom dolgokat akarunk." Ha mindenképpen magyar filmhez kell hasonlítania filmtervét, Ujj Mészáros A nyomozó-t említi, amelynek furcsa humorát rokonnak érzi a Liza, a rókatündér-ével.
A forgatókönyv első változata Pozsgai Zsolt Liselotte és a május (olvasd el!) című drámájából indult ki, amelynek alaphelyzete nagyjából azonos a fent vázolt sztorival, de végkifejlete lényegesen sötétebb, mint Ujj Mészáros filmjéé lesz. A forgatókönyv az idők során teljesen elszakadt a drámától, és persze a rókatündér-vonal is az író-rendező találmánya. Ez japán-mániájának köszönhető, ugyanis a róka a japán folklórban az európai tündérekhez hasonló képességekkel rendelkező lényként jelenik meg. Mivel a rókatündérek képesek emberi formát ölteni, egyelőre nincs rá bizonyítékunk, hogy Liza nem tartozik közéjük.
| A Liza, a rókatündér előzetese |
Lizát Balsai Mónika, a Magyar Színház társulatának tagja alakítja majd a filmben, aki szerepelt Ujj Mészáros több rövidfilmjében is, civilben pedig a rendező párja. Balsai megtekinthető a Liza, a rókatündér aranyosan őrült előzetesében is, amelyben szelíden tépkedi egy virág szirmait, miközben a közelébe merészkedő férfiakból csak földre rajzolt körvonalak maradnak. A többi szereplő közül még senki sem fix, de a rendező elárulta, hogy Gyabronka Józsefet szeretné megnyerni a nyomozó kulcsfontosságú szerepére.
Mint az előzetes is érzékelteti, a filmben fontos szerepet játszik a japán szál, olyannyira, hogy az egyik főszereplő egy japán popénekes lesz, aki Liza képzeletbeli barátja. Ujj Mészáros és a film producere, Major István a Liza, a rókatundér-re még nem kapott gyártási támogatást az MMKA-tól, kaptak viszont pénzt A látogató című rövidfilmre, amely tulajdonképpen a Liza, a rókatündér előtörténete, és azt meséli el, hogyan szegődik Liza mellé ez a képzeletbeli barát. A rendező elmondása szerint a nagyjából negyedórásra tervezett kisfilm öt évvel játszódik a Liza előtt, és arról szól, hogy "hogy lehet valaki annyira magányos, hogy inkább elképzel valakit ahelyett, hogy utat találna az emberek felé". A történetből következik, hogy ez egy sokkal szomorkásabb hangulatú film lesz, mint a nagyjátékfilm.
![]() |
| Hangulatfotó a Liza, a rókatündér-hez |
Bár korábban felmerült az is, hogy a Liza angol nyelvű legyen, Ujj Mészáros végül úgy döntött, hogy magyar nyelven forgatja le. A helyszínek ugyanakkor nem kötődnek szorosan Budapesthez, a rendező többféle városi környezetben is el tudja képzelni a forgatást, és ha minden jól megy, a munka egy része Japánban zajlik majd. A film idejét sem fontos teljesen pontosan belőni, de annyit azért tudni, hogy mostanában játszódik, ami főként a sztoriban fontos szerepet betöltő McDonald's felbukkanásából derül ki. A végtelenül naiv Liza ugyanis egy japán ponyvaregény nyomán biztos abban, hogy egy McDonald'sban fogja megtalálni az igaz szerelmet, és emiatt a gyorsétkezde a film két kulcsjelenetében is szerepel.
Ujj Mészáros a Liza, a rókatündér-rel részt vesz az idei cannes-i filmfesztivál L'Atelier nevű programján, amely nemzetközi kapcsolatok kiépítésében segíti az alkotókat, így egy fontos lépést jelenthet a filmterv megvalósulásában. A rendező reményei szerint jövő tavasszal forgatják majd a filmet, azonban jövőre még nem biztos, hogy moziba kerülhet, mert "erősen utómunka-igényes dolgok" lesznek benne. Ezek különböző látható és láthatatlan számítógépes trükkök, melyek közül Ujj Mészáros elárul néhányat: többek közt az elhalálozó férfiak lelkének "kiszereléséhez" lesz szükség trükkökre, illetve Liza egyik álmához is, amelyben rókafarka nő.
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Már februárban véget ér a Való Világ
Nem húzza márciusig az RTL Klub, előbb szabadulnak a lakók, mint gondolták.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.